Kostić balhátvéd lehet Chiesa visszatérésével
Kostić balhátvéd lehet Chiesa visszatérésével

A szezon eleje óta Filip Kostić első számú opció a Juventus bal szárnyán, nyári érkezésétől 15 meccsen lépett pályára, ezeken pedig egy gólt és négy gólpasszt jegyzett. Federico Chiesa januárban súlyos térdsérülést szenvedett, és a bal szárnyon mindenképpen szükség volt egy támadásokat segítő…

Kean: „Így kell folytatnunk”
Kean: „Így kell folytatnunk”

Az Empoli elleni mérkőzésen Moise Kean kezdte a gólgyártást, és a mérkőzés előrehaladtával a Juventusnak sikerült igazán kényelmes előnnyel zárnia a találkozót, amin Weston McKennie és Adrien Rabiot is betalált. „Így kell folytatnunk, keményen dolgozunk, az eddig szerzett pontok nem elégségesek, és…

Locatelli: „Tudom, hogy magas elvárásoknak kell megfelelnem”
Locatelli: „Tudom, hogy magas elvárásoknak kell megfelelnem”

Manuel Locatelli az Empoli elleni győzelem után arról beszélt, hogy végre jó hozzáállást látott a csapattól. „Szerintem a legfontosabb az, hogy ma este és a Torino ellen jó hozzáállást láthattunk. Amikor ezt mutatjuk a pályán, a minőség is láthatóvá válik, és így természetesebb a játék. Ebből a…

Allegri: „Most már csapat benyomását keltjük”
Allegri: „Most már csapat benyomását keltjük”

A Juventus a városi derbin aratott győzelem után az Empoli gárdáját fogadta, s a korai gólt ezúttal Moise Kean jegyezte, majd a második félidő elején Weston McKennie növelte az előnyt, az utolsó bő tíz percben pedig Adrien Rabiot duplázott. „Most már egyre inkább csapat benyomását keltjük. Jól…

Juventus - Empoli 4:0
Juventus - Empoli 4:0

A Juventusnak a Torino elleni egygólos győzelem után újabb könnyebb feladata volt a bajnokságban, hiszen az Empoli gárdája látogatott az Allianzba. Idén már nem először a mérkőzés elején a Juventus előnyhöz jutott, hiszen Moise Kean már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést egy oldalról jól…

Az Empoli elleni mérkőzés
Az Empoli elleni mérkőzés

A Torino FC elleni győzelemmel a Juventus ugyan tett egy lépést előrefelé, de továbbra is adós a jó teljesítménnyel, valamint a következetesen és kiszámíthatóan érkező győzelmekkel, s az újabb három pont megszerzése most nem is tűnik emberfeletti feladatnak a Torinóba látogató Empoli…

Allegri: "Az Empoli legyőzésével kell folytatnunk"
Allegri: "Az Empoli legyőzésével kell folytatnunk"

A győztes városi rangadót követően a Juventus az Empoli csapatát fogadja Torinóban péntek este, s a mérkőzést megelőzően Massimiliano Allegri adott számot a keret helyzetéről és a várakozásairól. "Megérdemelt győzelmet arattunk a városi rangadón egy jó Torino ellen. Most folytatnunk kell ezt a…

Juventus - Empoli: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Empoli: a várható kezdőcsapatok

A sorozatos botlások után a Juventus győzelemmel zárta a Torino FC elleni városi rangadót, s péntek este egy olyan mérkőzéssel folytatja, amely normál körülmények között borítékolható győzelemmel kecsegtetne a zebramezesek számára, hiszen az Empoli együttese látogat az Allianz Stadiumba. A La…

Védelmét erősítené a Juventus
Védelmét erősítené a Juventus

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus szeretné megerősíteni védelmét, s az egyik kiszemelt a RB Salzburg középső védője, Strahinja Pavlović, aki 2023-ban 20-25 millió euro fejében válthat klubot. A 21 esztendős Pavlović érkezésével tovább erősödhetne a szerb kontingens, hiszen…

Allegrit nem nevezték a legjobb 50 edző közé
Allegrit nem nevezték a legjobb 50 edző közé

Massimiliano Allegri öt bajnoki címet nyert a Juventusszal az első mandátuma alatt, s emellett az európai kupaporondon is megvillantotta párszor csábos mosolyát, hiszen 2015-ben és 2017-ben is BL-döntőbe jutott a Juventusszal. A sikerei után a pletykák és nyilatkozatok szerint sok klub szívesen…

D'Amico: „Korai még Fagioli kölcsönéről beszélni”
D'Amico: „Korai még Fagioli kölcsönéről beszélni”

Nicolò Fagioli ügynöke, Andrea D'Amico a minap pár szóban érintette pártfogoltja torinói helyzetét a Calciomercato munkatársának. „Beszéltem az igazgatókkal, és ők elégedettek Nicolò Fagiolival. Ezen túlmenően az edző szükségletein múlik, hogy pályára küldi-e a játékost. Hogyan éli meg a játékos a…

A Juventus nem hosszabbít Cuadradóval
A Juventus nem hosszabbít Cuadradóval

A mély hullámvölgybe kerülő Juventus komoly átalakításokat tervez keretében, s ennek jegyében a klub szabadulni kíván több lejáró szerződésű, idősebb játékostól is. Ennek az elhatározásnak a jegyében az olasz sajtó értesülései szerint a torinóiak nem fogják meghosszabbítani Juan Cuadrado lejáró…

Chiesa és Pogba közel áll a visszatéréshez
Chiesa és Pogba közel áll a visszatéréshez

A mai napon több eseményről is beszámolt a sajtó, például Gleison Bremer állapotfelméréséről. A J|Medical munkatársai megvizsgálták a játékost, és a térdín enyhe sérülését diagnosztizálták, a játékos pedig emiatt várhatóan 20 napot fog kihagyni, olvasható a klub weboldalán. A várakozások szerint a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása