Allegri: "Az Empoli legyőzésével kell folytatnunk"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_15.jpgA győztes városi rangadót követően a Juventus az Empoli csapatát fogadja Torinóban péntek este, s a mérkőzést megelőzően Massimiliano Allegri adott számot a keret helyzetéről és a várakozásairól.

"Megérdemelt győzelmet arattunk a városi rangadón egy jó Torino ellen. Most folytatnunk kell ezt a győzelmet azzal, hogy legyőzzük az Empolit is. Még ki kell értékelnem néhány dolgot, s a mai edzést követően világosabb elképzeléseim lesznek. A csapat jobban teljesít mentális tekintetben, a hangulatunk mindig az eredményektől függ. Technikai szempontból Dušan Vlahović az egyik legjobb mérkőzését játszotta a Torino ellen, ahogyan Moise Kean is. Nagyon elégedett vagyok Moise teljesítményével, mert fejlődik, fizikálisan is jobban van, s a csapat rendelkezésére áll." - mondta a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a mai sajtótájékoztató alkalmával.

"Federico Chiesa és Paul Pogba még mindig nem lesznek bevethetőek holnap. Chiesa haladást mutatott, s vasárnap reggelre egy barátságos mérkőzést szervezünk számára. Paul még csak részben, néhány gyakorlatot végzett a csapattal. Szerencsés vagyok, hogy hat védőm is van, s így cserélhetem őket. Elégedett vagyok Leonardo Bonuccival, mert egy felelősségteljes ember, s mindig hozzáadott értéket jelent a csapat számára. Ő a csapatkapitány, egy olyan játékos, aki meghatározó személyiség. Természetes, hogy meg kell próbálnom kezelni az erejét és az energiáját. Fabio Miretti jobb teljesítményt nyújt, s rengeteg mérkőzést játszott a szezon kezdete óta.  Fejlődik, ahogyan Nicolò Fagioli és Matias Soulé is.

A holnapi mérkőzés nem lesz egyszerű, tavaly legyőztek bennünket hazai pályán. Az Empoli egy gyors, technikás csapat, amely fizikálisan is leköti az ellenfelet. Ahhoz, hogy legyőzzük őket, fel kell vennünk velük a harcot, s világos, hogy mostantól az év végéig már nem szabad többet hibáznunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1317958606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2022.10.20. 14:30:16

"Elégedett vagyok Leonardo Bonuccival, mert egy felelősségteljes ember, s mindig hozzáadott értéket jelent a csapat számára. Ő a csapatkapitány, egy olyan játékos, aki meghatározó személyiség. Természetes, hogy meg kell próbálnom kezelni az erejét és az energiáját."

A gerincessége és a gyorsasága maradt már csak ki az erényei méltatásából.

Primo Dimarzio 2022.10.20. 15:16:11

@venember83: ettől én is kivagyok,hogy szt s féreg bonuccsit kell eröltetnie , meg élljeneznie folyton, pedig biztos vagyok benne ,hogy ő is a problémák egyik fő forrása.Szarházi alak , mind jellemében mind fizikai valójában.
Apropó!Tudom ,hogy a monza ellen nagyot hibázott ,de egyébként minek is hoztuk ide ezt a gattit..? Hogy pinsinyolival kb kabalafigura legyen?

Attilio79 2022.10.20. 15:56:43

Nem tud másra támaszkodni, csak az aggastyánokra, akik tudják, hogy mit kell csinálni az Allegri fociban (káoszban).
A fiatalok nem elég érettek, nem tudják, hogy mi a feladat, hiszen Allegri nem tudja elmondani.
Nyáron meg kezdheti a csapatépítést. Jöhet Firmino meg egy csomó aggastyán, újra egy évre. Szépen kihúzza Allegri ezt a 4 évet, csapat építést kerülve, ha hagyják a padon.

Gaben Smith 2022.10.20. 17:27:42

Ennyi bullshit sablon dumát amit elereszt.
Egy jó Torinó ellen megérdemelt győzelem. Ebbe a mondatba egy állítás sem igaz.
Miretti rengeteg meccset játszott…
Fiatal bazdmeg kell bírnia, Bremer na ő tényleg csapágyas.
Technikailag Vlaho a legjobb meccset játszotta. Ezt már csak idén többször hallottuk.
A végén pedig a klasszikus önismétlés ,nem lesz egyszerű, nagyon jó az ellenfél, a legjobbat kell nyújtani.
Kiraz a hideg ettől az embertől valaki zavarja már el.

babo0410 2022.10.20. 17:48:25

@Rupert28: Én is el tudom képzelni, hogy Bonunak valami nem tetszett, és lázította az egész csapatot. Folyamatosan azt lehet hallani, hogy nem kifejezetten elégedett, és konfliktusa van Allegrivel. Anno egyszer, mielőtt elment, már látványosan nekifeszült. Nem lepne meg, ha a csapat pocsék eredményeiért ő is felelős lenne.

alexGicamo 2022.10.20. 17:51:20

@Gaben Smith: Maxit politikai pályára kéne állítani ! Nagyon megy neki a süketelés ...

babo0410 2022.10.20. 18:16:11

Szerintem azért ez a Toro nem olyan rossz. Az inter is csak éppen a végén tudott ellenük nyerni, és pont ebben jók is. És pont most nem bánom, hogy azt mondja, hogy jók voltunk, mert tényleg látszott valami az első 30 perc után. Most végre láttam némi egymásért küzdést és akarást. Erre kéne alapozni, és akkor ha a játék képe nem is sokat javulna, de legalább a győzelmek visszajönnének.
Most szerintem jó, hogy dicséri a csapatot. Aztán nyilván edzésen meg az öltözőben elmondja, hogy mit hibáztak. Én Allegrit mostanában sokat kritizálom, de most pont nem. Egyébként Allegrinél a nagy hiba, hogy túl sokat foglalkozik a taktikával, és túl keveset az erőnléttel. Ennek ellenére ha igaz, nem érti a csapat a taktikát. Kicsit túlbonyolítja, pedig a kevesebb néha több.

Thuglife! 2022.10.20. 19:06:41

@babo0410: ez normális ebben az időszakban hogy többet foglalkozik a taktikával mint az erőnléttel.ilyen sűrű hetekben a vb miatt,maga a meccs az edzés.mint az nba-ben ahol 2-3 naponta vannak meccsek.közte csak gyakorlás a végtelenségig ,csak kevés erőnlét.azért nincs erőnlétünk mert gyenge volt a nyári alapozás.a szokásos amcsi tingli tangli túra ami nem az erőnlét megszerzéséről szól hanem a pénz koldulásról(lassan az se lesz mert a kutya se lesz kíváncsi ránk még ott se)és erre még rátesz hogy Allegrinél amúgy sem erős a nyári alapozás mert rendre szarul kezdünk.de ez már nem egy szar kezdet.ennyi van ebben a projektben.ez a plafon.a másik probléma hogy a nagy taktikai edzések nyomokban sem mutatkoznak a meccsen.sem az ellenfél feltérképezése(a tavalyi bajnok milánt akartuk lekontrázni? komolyan?)sem edzésen begyakorolt sémák nem láthatók.minden ellenfélre ez a játékunk.egy olyan kontrajáték amiben menet közben improvizálnak amúgy sem kreatív játékosok.

Kukszi 2022.10.20. 19:08:58

@alexGicamo: :D És tényleg ! A szart is aranyként tudja tálalni…

venember83 2022.10.20. 19:40:14

@Thuglife!: "a tavalyi bajnok milánt akartuk lekontrázni? komolyan?"

A Juve mindenkit le akar kontrázni. Mi mással próbálkozhatna?

Csak Csucsu 2022.10.20. 19:50:18

Megnyugodtam mester… ha azt mondod hogy mindenki fejlődik s többet nem hibázunk, akkor biztos így van. Fagioli és Soule mondjuk ketten nem játszottak egy meccset se .. Kean is kirobbanó formában van. Csupa jó hír

Galbandi 2022.10.20. 21:07:03

@Thuglife!: '...sem az ellenfél feltérképezése(a tavalyi bajnok milánt akartuk lekontrázni? komolyan?) sem edzésen begyakorolt sémák nem láthatók.'

Úgy emlékszem, korábban Allegri beszélt arról, hogy ő nem az az edző, aki egész éjszakákat tölt bábuk tologatásával a mágnestáblán meg videózással. Ő a megérzéseiben hisz, illetve meccs közben improvizál. Mostanra már valószínűleg belátta, hogy nagyon kevés olyan játékosa van, akikben benne van a váratlan, olyan pedig, aki a padról beszállva el tud dönteni egy meccset, gyakorlatilag egy se. Úgyhogy valószínűleg valami alaptaktikát próbál begyakoroltatni, amit ellenféltől függetlenül tud alkalmazni, csak Pogba meg Chiesa (és gyakorlatilag Di Maria) nélkül ez a keret alig erősebb, mint mondjuk a Fiorentináé és ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a csapaton belül is fúrják. Hát, ahogy mondani szokták: innen szép nyerni...

Thuglife! 2022.10.20. 21:10:35

@venember83: mindenkinek tudatosan átadjuk a kezdeményezést.ha meg véletlenül az első percekben találunk egy gólt akkor is visszaállunk.
A Milan ellen meg nincs is (a Juve ) számára megfutható védő.
Hogy mit kellene akkor ezekkel játszatni? Ha tudnám,én keresnék 9 milliót.de azért ne gondold hogy Pogbával és Chiesával minden egy csapásra megváltozik.

Thuglife! 2022.10.20. 21:40:23

@Galbandi: emlékszünk Nocerinóra a milánjábol amikor volt egy asszem 8 gólos szezonja?ő is egy égi nyomorék volt mégis felért a 2. hullámmal és Ibra lekészítette neki.az ő találmánya.most miért nincs legalább egy valaki aki jó szezont megy?
Az hogy kik állnak a rendelkezésére csak annyit tudok mondani már 3 mercatója volt.

Csak Csucsu 2022.10.20. 22:46:04

@Thuglife!: Mckennie akarna lenni a sokgólos kpnk csak idén valahogy nem jön ki neki
Egyszer le is nyilatkozta még tavaly a sérülése előtt hogy Mckennie 10+ gólos lesz a szezon végére vagy annyit vár tőle

Thuglife! 2022.10.21. 00:49:54

@Csak Csucsu: szerintem őt télen,de legkésőbb nyáron eladjuk.neki is jobban megy a válogatottban.nálunk csak egy Lemina 2.0

supertrezi 2022.10.21. 09:26:51

Nagyon elégedett vagyok, hogy a világbajnokságra összerakjuk a válogatottnak ezt a majom Pogbát. Addig még játszhat nálunk néhány felhozó mérkőzést is (persze csak módjával a terhelést!), hogy a VB-n minél jobb formát mutathasson.

Rocky80 2022.10.21. 10:14:43

@supertrezi: azért azt ne vegyük el tőle hogy milyen örömmel igazolt ide, szerintem nálunk is bizonyítani akar. Érzi ő, hogy félresiklott valami a karrierjében.

Shaky79 2022.10.21. 12:43:22

Nincs jó előérzetem a meccsel kapcsolatban, főleg hogy megint ekkora böszmeségeket nyilatkozik, de igazából csak a szokásos semmi, és azokat dícséri akiket más szid a borzalmas teljesítmények miatt! Remélem rám cáfolnak és legalább a 3 pont meglesz! Forza Juve!!!

Rocky80 2022.10.21. 14:02:19

@Shaky79: szerintem meg hozzuk ahogy szoktuk. Értsd ahogy akarod! :D

Pár meccs és a régi fényünkben fogunk csillogni. Vagy nem. De ez biztos!

venember83 2022.10.21. 14:12:05

@Rocky80: ha már ez felmerült, akkor itt vannak az Empoli elleni meccsek a múltból, Juve - Empoli eredmények:
21/22 0-1
18/19 1-0
16/17 2-0
15/16 1-0
14/15 2-0
07/08 3-0
05/06 2-1
03/04 5-1
02/03 1-0
98/99 0-0
97/98 5-2
87/88 4-0
86/87 3-0

Shaky79 2022.10.21. 14:15:37

@Rocky80: Igen, jól fogalmaztál, teljesen kiszámíthatatlan! Vagy nyerünk vagy nem, de az biztos!

Shaky79 2022.10.21. 16:50:12

NEKEM EGY SIMA 2-0 IS TETSZENE, HA MI IRÁNYÍTANÁNK A MECCSET KB 80-90 %-BAN, HA LENNÉNEK SZÉP ÖSSZJÁTÉKOK, TÁMADÁSVEZETÉSEK, LETÁMADÁSOK...STB. EGYSZÓVAL JÁTÉK!!! ÁLMOK, SZÉP ÁLMOK...DE JÓ IS LENNE...

Juventina7 2022.10.21. 20:05:39

Ha tényleg hosszabbítanak majd Bonuccival, akkor ez a klub valóban menthetetlen és idióták vannak a vezetői székekben.

Más.
A kis kedvencem ma ismét villantott: twitter.com/juveniljuventus/status/1583454075256918017?s=46&t=W-lr22gqUJR8iLItg_t8PQ

Kár, hogy valszeg nem nálunk fogja kamatoztatni a képességeit a következő években, mert annyi eszünk nincs, hogy belátható időn belül felhozzuk az első csapathoz.

James Zabiela 2022.10.21. 20:38:30

@Juventina7: Hatalmas potenciál van a sràcban,de sajnos azt nem itt fogja kamatoztatni!

Attilio79 2022.10.22. 00:10:38

@Juventina7: @James Zabiela: Lehet, hogy az U-s meccseket kellene néznem a "nagy" csapat helyett. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása