Kean: „Így kell folytatnunk”

kean_moise_golorom_empoli_ellen.jpegAz Empoli elleni mérkőzésen Moise Kean kezdte a gólgyártást, és a mérkőzés előrehaladtával a Juventusnak sikerült igazán kényelmes előnnyel zárnia a találkozót, amin Weston McKennie és Adrien Rabiot is betalált.

„Így kell folytatnunk, keményen dolgozunk, az eddig szerzett pontok nem elégségesek, és mostantól bizonyítanunk kell, ahogyan ma este is tettük.” - értékelt a fiatal olasz csatár a DAZN számára.

„A mérkőzés előtt egymás szemébe néztünk, összeborultunk a pályán, s azt mondtuk, hogy nem engedhetünk az ellenfélnek egy métert sem, mindent bele kell adnunk a szurkolókért, a klubért és a mezért.

Az idei nem volt egyszerű szezonkezdet számomra, mivel szenvedtem, de a csapattársak nagyon sokat segítettek. Próbáltam sokat dolgozni annak ellenére, hogy milyen vélemények hangzottak el a csoporton kívül és belül, az a fontos, hogy az ember a pályán bizonyítson.

Egyértelmű, hogy a csapat keményen dolgozik, a keret közel maradt hozzám a nehéz időszakban, és remélhetőleg továbbra is a csapat segítségére tudok lenni mostantól.”

A Juventus stadionjában a hangulat a meccs túlnyomó részében elég feszült volt, és a helyszíni szurkolók füttyel ki is fejezték elégedetlenségüket, amikor az első félidőben az Empoli egyre mélyebben kapujához szorította az egygólos vezetéssel rendelkező Juventust.

„Füttyszó? Nem hallottam semmit, csak arra gondoltam, hogy a csapattársaimat segítsem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6217959932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2022.10.22. 08:22:11

Rúg egy gólt és egyből dagadó mellkassal nyilatkozik.Hagyjuk is…

ZED! 2022.10.22. 11:57:48

Kedves Kean, ez borzasztó kevés tőled, nyílván eddigi legjobb meccseden vagy túl, ez nem mérvadó, ezt a hozzáállás szezonokon keresztül kellene hozni...

Juvino 2022.10.22. 13:45:44

Ha minden meccsen legalabb igy jatszana eskuszom,h en lennek a legnagyobb rajongoja!

Rocky80 2022.10.22. 14:05:36

Eddig kutyaütő volt, reméljük ezzel a góllal ez a múlté.

Kövezzetek meg, de egy jó Kean kell ebbe a csapatba! Csak ugyanígy dolgozzon és hajtson és az eredmény remélhetőleg nem marad el.

venember83 2022.10.22. 14:36:34

@Rocky80: nyugi, minden rendben lesz.

Rocky80 2022.10.22. 15:40:17

@venember83: most engem vagy magadat nyugtatod? :D

Victory7 2022.10.22. 19:33:29

Szegény gyerekkel csak annyi baj van ,hogy borzasztó egydimenziós ,mert magának nem tud helyzetet kialakítani csak ha mások kiszolgálják forintos labdákkal. Jaaa pluszban még annyira suta is ,hogy rettenet.Már maga a mozgása is olyan a pályán,mint aki csak véletlenül odatévedt....

Lanzafame 2022.10.23. 12:01:26

@Victory7: +1

Viszont van 2 jó csatárunk helyette, akik jól bánnak a labdával, jól helyezkednek és még fejelni is tudnak, ha már nagyra nőttek.

JeetTrader 2022.10.23. 12:23:56

Gondolom Kean azért játszik h jobb eséllyel el tudjuk majd adni....a rúgott gól kellett h kelendobb lehessen.
Sajna jellemzően amikor játszik nettó emberhátrányban vagyunk. Egy meccstol még sajna nem lesz Pál fordulás.

Kb ugyanez igaz Rabiotra is. Ugyanakkor rá haragszom is h miért kellett egy ilyen teljesítményre várni...

Bocsika Mózes....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása