Allegri: „Sandro bevállalta a Juventusért”

allegri_massimiliano_aggodva_nezelodik_partvonalrol.jpgA Juventus három ponttal térhet haza Veronából, miután sikerült megtartani a meccs végéig a Moise Kean által szerzett gól révén biztosított előnyt.

„Egyértelműen nem kiváló teljesítményt láthattunk, de tudjuk, hogy azon csapatok ellen, amelyek rendkívül agresszívek, más megközelítést kell alkalmaznunk.” - értékelt Massimiliano Allegri a Sky Sport Italia számára.

„Egyes helyzetekben teljesíthettünk volna jobban, de már az is fontos, hogy a srácok felismerték, milyen hozzáállást kell mutatniuk.

Kemény időszakon vagyunk túl számos sérülttel, a cserék révén viszont sikerült pár friss pár lábat pályára küldeni. Gratulálok a srácoknak azért, ahogyan ezt a meccset kezelték.

Moise Kean mindig rossz pozícióban volt, kicsit szélre kellett volna húzódnia, hogy lerázza az emberét, s ezt a második félidőben sikerült jobban megvalósítani. Adrien Rabiot támadta a területeket az elfutásaival, aztán szélre kellett tolnom őt, s kicsit vészhelyzet alakult ki.

Moise Kean nem rendelkezik azzal a technikával, mint a többiek, azonban ő nagyon fontos játékos lehet. Ha rendszeresebben játszana, több gólt szerezne. Elégedett vagyok legfőképpen a hozzáállásával és mentalitásával az előző szezonokhoz képest, de 2000-es születésű, s még mindig egy srácról beszélünk.

Ángel Di María és Leandro Paredes révén láthattunk pár szép megmozdulást, de természetes, hogy hamarosan kezdődik a világbajnokság, s bár nem fogják vissza magukat, de mindenképpen ott van ez az agyuk valamelyik sarkában.”

A Juventus szurkolói izgulhattak, hiszen voltak tizenegyesgyanús helyzetek, aztán a meccs végén Alex Sandrónak pirosat érő megmozdulást kellett végrehajtania a három pont bebiztosítása érdekében.

„Az adott incidens kapcsán Leandro Paredesnek korábban meg kellett volna fognia a játékot, de szerencsére Alex Sandro bevállalta ezt a megmozdulást a csapatért, ellenkező esetben más eredményről beszélnénk most. Hasonló a helyzet, mint a Benfica ellen, amikor gólt kaptunk, csak akkor nem szabálytalankodtunk, amikor kellett volna.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6017975512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2022.11.11. 01:37:44

„Egyes helyzetekben teljesíthettünk volna jobban, de már az is fontos, hogy a srácok felismerték, milyen hozzáállást kell mutatniuk."
Szóval szerinted az rendben van, hogy ilyen besz.ri játékot játszottunk a tök utolsó ellen, akik összesen 3 meccsen nem kaptak ki, és a legkevesebb gólt szerezték idén? Te nagyon nem vagy 100-as ecsém!

alexGicamo 2022.11.11. 04:10:57

@babo0410: Szerintem is felháborító, hogy ilyen beszari felfogásban játszottunk, de sajnos, már idén volt időnk hozzászokni ehhez a sémához ! :-/

ggbuffon 2022.11.11. 08:02:05

Most kivételesen egyetértek Allegrivel. Az ilyen brusztoló, iparos csapatok ellen , pláne idegenben mindent felülír a 3 pont megszerzése. Most ez sikerült is, úgyhogy inkább örüljünk aztán lapozzunk.

szabo2323 2022.11.11. 09:21:56

Szerintem ez a tegnapi Verona a többi elöl lévő csapatnak is feladata volna a leckét! Örülök, hogy egyáltalán sérülés nélkül lehoztuk! A kiesés elől menekülő csapatok szerintem a leg rosszabb ellenfelek! Amúgy ha a tabellát nézzük az kezdi Allegrit igazolni! 7 kapott gól azért az nem véletlen! De az tény, hogy előrefelé van hová fejlődni! Bár ennyi sérültel ez is csoda, hogy így össze kapták magukat a fiúk! Ja meg egyszer egy évben a Var nekünk is kedvezhet!

FAF 2022.11.11. 10:25:33

@alexGicamo: Bárcsak idén kellene hozzászoknunk. Sajnos volt már rá jópár évünk...

Melyik ujjamba harapjak? Az nyilván jó, hogy jövünk fel a tabellán de valaki szerint ez már igazolja is Allegri fostenger játékát. Nagy szerencse kellett ennek a meccsnek a megnyeréséhez. Allegrinek mindenképpen mennie kell mert nem lát a saját szemétől, hogy akkor jó a csapat ha játszik és nem a beszari fost csináltatja velük.
2 rúgott gól után felőlem olyan bunkert építhet amilyet akar de, hogy eleve úgy kezdjük a meccset az utolsó csapat ellen az felháborító.

venember83 2022.11.11. 10:31:00

@szabo2323: "Szerintem ez a tegnapi Verona a többi elöl lévő csapatnak is feladata volna a leckét!"

A Juve ellen 9. vereségüket szenvedték el sorozatban, szóval megkínozhatják az ellenfeleket, akár nagyobb csapatokat is, de végül csak kikapnak. 5 pont tizenpár meccs alatt.

alexGicamo 2022.11.11. 11:01:09

@FAF: Egyetértek ! Ha rajtam múlna, már rég nem dolgozna itt !

Galbandi 2022.11.11. 13:23:09

Tipikusan ezeket a meccseket hoztuk le eddig döntetlenre, így én most inkàbb annak örülök, hogy behúztuk. Szép csendben nyert a csapat öt meccset zsinórban a bajnoksàgban, ha jól szàmolom, ilyen velünk az elmúlt években nem nagyon fordult elő. Közben felkúsztunk a BL helyekig, ha most megvernénk a Laziot, akkor a top 3-ból vàrnànk a januàri újrakezdést, remélhetőleg a jelenlegi sérültekkel kiegészülve. Hosszú idő óta először engem most valami óvatos optimizmus fogott el a csúfos BL kiesés ellenére.

babo0410 2022.11.11. 18:21:22

@alexGicamo: Ehhez nem lehet hozzászokni. Ha Sarri ki lett rúgva egy scudettoval záruló idény után, akkor nyugodtan kitehetik Allegrit is, akármit érünk is el. Sarrival legalább a csoportból túljutottunk a BL-ben, Allegrivel meg nagyon lebőgtünk. Ha feljövünk a szünetre a 3. helyre, akkor maradjon szezon végéig, ha a Lazio elverne minket, mehet már a téli szünetben is.

Lanzafame 2022.11.11. 18:22:07

Nézzük a jó oldalát, legalább nem látjuk őt a következő meccsen.

babo0410 2022.11.11. 18:47:29

@FAF: "Olyan csapat ellen lépünk pályára, amely az elmúlt öt meccsen háromszor legyőzte a Juventust. A Verona képes lehetőségeket kialakítani, erős csapat, amelyik szeret támadni." Csak, hogy miért játszottunk bunkerfocit tegnap. A Verona erős csapat, és mi ezek szerint meg nem, vagy ők erősebbek, és mi velük ellentétben utálunk támadni Allegri logikájából kiindulva.
Viszont ha a Verona szeret támadni, akkor nem állnak be 11 emberrel a kapu elé, azaz ki lehetett volna használni, hogy van terület, és lehet gólokat szerezni. Legalább is én így gondolom. Pláne, ha egy olyan csapat ellen játszottunk, akik átlagban 1 gól híján kettőt kapnak meccsenként, viszont csak 0,78-at lőnek.
Most javíthattunk volna a gólátlagunkon. Aztán mikor megemlítettem, hogy úgy kéne nekünk is játszanunk, ahogy az inter a Bologna ellen, akik 6 gólig meg se álltak, akkor valaki azt írta, hogy há ez csak egy Bologna volt, nem volt nehéz dolguk. Tessék, mi meg éppen csak kikínlódtuk a győzelmet egy Verona ellen. Miért nem lehet úgy játszani, mint más magát nagy csapatnak tartó gárdák? Míg nincs meg a tuti győzelem, hajtani, gólokat szerezni, és utána vissza lehet venni a tempóból.

alexGicamo 2022.11.11. 19:00:12

@babo0410: Úgy tűnik , nem sikerült érzékeltetni az iróniát az írásomban ... Majd legközelebb jobban igyekszem ! :-)

2022.11.12. 09:17:46

Én nem tudom, de a gigászi Kean csatárunk majdnem 8 gólt is lőtt. Mi volt a baj a támadó játékkal ezen a meccsen?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása