Szakértői vélemények a lisszaboni vereség után

del_piero_alessandro_sky_sport_studiojaban_benfica_elleni_meccs_utan.JPGA Juventus a Benfica ellen 4-3-ra veszített, ötből négy csoportmeccset elveszített idén a Juve, ami szomorú tény, ám az OPTA egy másik érdekességre: a Juventus BL-történelme során eddig soha nem kapott három gólt egy mérkőzés első félidejében.

A mérkőzést követően sokan szót kértek, és a szakértők többsége a Juventus védelméről beszélt.

A lisszaboni mérkőzést helyszínről követő Alessandro Del Piero a rossz teljesítmény ellenére némi reményt is látott a kedd este: „Az utolsó 20 percben megcsillant a remény, mert egy harcos és gólokat szerző csapatot láthattunk, azonban a mérkőzés általános megítélése igencsak rossz. Az első félidőben dominált a Benfica, s a második félidő egy részében is. A Juventusnak megvolt a lehetősége az egyenlítésre, a 4-4-re, de az is igaz, hogy a hazai csapat is megszerezhette volna az ötödik gólt. A Benfica dominált a meccs jelentős részében.”

A Sky Sport stúdiójából értékelt Fabio Capello: „Massimiliano Allegri helyében két dolog miatt is szomorú lennék. Az egyik, hogy a csapat nem játszott, nem adott bele mindent, az ellenfél pedig dominálta a meccset. Azonban az utolsó pár percben egy másik Juventust láttunk, más szintű eltökéltséggel: megvolt a lehetőség 4-4-re, ami azt jelenti, hogy a csapatben megvolt a vágy is erre. S emiatt is lehet bánkódni.

Massimiliano Allegrinek hiányoztak azok a játékosai, akikre alapozta ezt a meccset, de a csapat nem mutatott tartást és eltökéltséget. Ha a Juventusból hiányoznak is egyes játékosok, a csapatnak mindig bizonyítania kell, hogy ez a Juventus, egy csapat, amelyik soha nem adja fel, amelyik harcol, és ma nem láthattuk ezt tőlük ugyanúgy, mint a múltban.

Ez komoly sokk a csapat számára, s innen ismét elölről kell mindent kezdeni, azonban ehhez mindenkinek össze kell fognia, én viszont nem látom ezt a szellemiséget a csapatnál.

A Juve mindig alacsonyabb tempójú futballt játszik, akkor is, amikor megnyeri a bajnokságot. A győzelem az a játékosok minőségének köszönhető, ami túlmutat az ellenfél játékosainak a kvalitásain. Amikor a csapat egyenértékű vagy jobb játékosokkal találja magát szembe, ez az eredmény.

A szezon ezen pontjában a Juventusnak a bajnokságban való feltámadásra kell gondolnia, de úgy tűnik, hogy vannak a csapatban olyan játékosok, akik készen állnak a jövőre.” - zárta hosszú értékelését az egykori mester utalva a mérkőzés végén jó futballt mutató fiatalokra.

Fabrizio Ravanelli a Mediaset számára értékelt a Benfica elleni egyértelmű vereség után: „Nagyon sok minden miatt bánkódhat a Juventus. 70 percig a Juventus nem volt a pályán, érzékelhetetlenek voltak, miközben rengeteg hibát vétettek védekezésben, soha nem voltak ilyen őrjítően rosszak. Az utolsó 20 percben Massimiliano Allegri fiatalokat küldött be, akik kitették a szívüket a pályára, és eltökéltek voltak. Láthattuk, hogy a futballban a technika és a taktika dönt, de ha nincs meg a szív, az eltökéltség és a csibészség, nehéz jó eredményt szerezni.”

Paolo Di Canio is megszólalt a Sky Sport műsorában: „A Juventus által elszenvedett gólok kínosak voltak, ilyet a Serie B-ben sem lehet látni. Az ellenfél abszolút mértékben dominálta a meccset, de az összes gólt nevetséges módon szerezték. A Juventus védekezési fázisa ma egyszerűen nevetséges volt!”

A mérkőzést követően sokan a Juventus edzőjének a menesztését követelik, ám Nicolò Schira szerint Massimiliano Allegri helye továbbra is biztos a Juventusnál, ő nem mond le, és a Juventus nem bocsátja el a világbajnokságig.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2017962912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2022.10.26. 08:00:56

Közben Zidane is lenyilatkozta, hogy visszatér hamarosan egy kispadra. Deschampsnak meg lejár a mandátuma a válogatottnál, a vb után.
Úgy gondolom ők lehetnének az esélyesek, azonban bárhogy is, fiatalokat kell felépíteni és csapattá kovácsolni, úgyhogy biztosan lesz minimum 1-2 szűkösebb év, ha a vezetőség nem talál magára, akkor több.

venember83 2022.10.26. 08:10:57

@Attilio79: igen, ZZ valószínűleg a francia padot fogja elfoglalni, bár elsődlegesen nem erre utaltál.

Pilsnerurquell 2022.10.26. 10:11:17

Hagyjátok már Zidane-t. Azzal a Madriddal meg élete formájában zsugázó Roncival nem volt akkora kunszt sikereket elérni.

Ezzel a jelenlegi Juve kerettel tőle sem lehetne csodát várni.

Csak magamat tudom ismételni. Conte kéne meg néhány értelmes középpályás

Del Pybala 2022.10.26. 11:06:56

@Pilsnerurquell: Conte kéne meg néhány értelmes középpályás..es egy uj vezetoseg szelso tamado szelso vedok.

Tribbiani Joseph 2022.10.26. 11:15:54

@Del Pybala: Illetve fiatalok beépítése, vagy legalább a hajlandóság rá. Nevetséges, h Rovellát elküldték Paredes miatt. Vagy, h Iling Jr. beáll 20 percre, és a legjobb értékelést kapja a csapatból. Vagy, h Bonucci még mindig szóba jön mint kezdő. De lehetne ezt sorolni.

Pilsnerurquell 2022.10.26. 11:22:24

Igen. De sajnos ez nem a Fifa. Mindazonáltal mekkenikkel meg rábiókkal meg psg kukázott parádésokkal ne higgye azt bárki is h ez még egy "nagy"csapat.

Locatellit védem meg egyedül. Az sokat elmond h a Sassuoloban még pengés volt itt még egy nulla ő is.

Márpedig ha egy ilyen patinás klubnál mint a Juve nincsen koncepció, akkor az van amit ebben a szezonban lát az ember.

Ez most egy ilyen időszak lesz sajnos sokáig. Nincs még egy Pirlo, Vidal, Marchisio, Asamoah, Pogba(ő van de minek) Tevez, stb...

A jelenlegi középpálya és játékrendszere... Mondjuk ki... Udinese szint kB. Kvalitásokat tekintve is.

Plusz ehhez jön a nyomás ami a játékosokon van h márpedig öcsém te Juve mezt viselsz. Igen ám de attól nem lesz jobb játékos. Plusz Hallegri is próbálja levenni a terhet róluk, de ezek ennyit tudnak és kész.

Tribbiani Joseph 2022.10.26. 11:57:20

@Pilsnerurquell: nevében nagy csapat, de valójában egy középcsapat, egyetértünk. Ahogy Locatellivel kapcsolatban is. Az udinesevel kapcsolatos összehasonlítás sztem csak részben áll, ott van játékrendszer, nálunk lófasz sem. De már az is nevetséges, h egy lapon kell említenünk magunkat az udinesevel. Fogalmam sincs, h mikor esik le végre Allegrinek (sztem soha), hogy a reaktív foci már idejét múlt, proaktívnak kell lenni. A keret nincs meg hozzá, de a reaktívhoz sem, szóval ennyi erővel akár lehetne próbálkozni azzal is, h mondjuk focizunk.

JuveTomi15 2022.10.26. 12:29:21

"A Juve mindig alacsonyabb tempójú futballt játszik, akkor is, amikor megnyeri a bajnokságot. A győzelem az a játékosok minőségének köszönhető, ami túlmutat az ellenfél játékosainak a kvalitásain. Amikor a csapat egyenértékű vagy jobb játékosokkal találja magát szembe, ez az eredmény." - mekkora igazság.
De most éppen talán nem ez a legfobb baj, hanem a motivalatlan, szív nélküli játék, a teljes morális csőd...

SuperTrezi 2022.10.26. 12:37:21

Capello... Egyrészt az jut eszembe róla, hogy milyen unalmas focit játszatott egy irgalmatlanul erős Juventusszal, másrészt pedig az ebből következő dicstelen BL-búcsúk mindkét szezonjában, amikor hazai pályán támadni kellett volna mind a Liverpool, mind az Arsenal ellen (persze már az első, idegenbeli mecccseken is...), de csak tötymörögtünk. És már a Werder ellen is csak a bolond Wiese tökéletlen tigrisbukfencének hála nem estünk ki francba. Szerintem ő ne nagyon pofázzon a soha fel nem adott harcról meg a folyamatos bizonyításról. Beszari edző volt a kispadunkon.

steven.h 2022.10.26. 14:23:57

@SuperTrezi: Egyetértek veled.

Másrészről én azt hittem mikor ma feljövök a blogra már azt látom hogy Allegri utódját keresik, de nem. A VB-ig biztosan várni kell még, de én nagyon remélem hogy tényleg létezik az a kitétel a szerződésében amiről a múltkor beszéltek egy közvetítésben.

Másrészről pedig a tegnapi meccs tökéletesen megmutatta milyen is a keretünk - Vannak a zsoldosaink, akik a kezdőcsapat 50-60%-át teszik ki és kaptunk is egy négyest, úgy hogy a pályán se voltunk és még csak akarni se akartunk. Majd érkezik a lesajnált Milik, a "Rabiot cipőjét be se kötheti" Miretti, a vaságyastól 60 kiliós Soulé (sajnos ez én voltam aki ezt mondta rá, vállalom) illetve az általam nem is ismert néger srác és hirtelen van tűz és akarat és akarunk valamit.

Ez ahogy azt többen is mondták nem lehet csak Allegri sara, mert ő a kezdőnek se hiszem, hogy mást mondott volna, cserébe valószínűleg a kezdőben szerepet kapó játékosok egy Tuchellel egy Zidane-nal, Contéval de még egy Pochettinoval se tehetnék meg, de gyanúsan még egy Tudorral sem...

Bonucci meg Pique magasságokba emelkedett, csak ő egy Benfica ellen tudta ezt összehozni és nem egy inter ellen, cserébe nálunk ő még mindig CSK és stabil kezdő, míg Pique-t Xavi leültette a padra. Vagy lehet mondani akár Maguire-t is az összehasonlításban. Bohózat, már mikor visszahozták akkor se értettem és most sem értem miért ragaszkodunk egy ilyen csapatbomlasztó, kiégett játékoshoz. Az első akit el kellene küldeni ő lenne nálam, és máshol mindenki Gattit szidja, pedig két gólt is Bonucci hozott össze, sőt lehetett volna egy harmadik is, ha Danilo nem ér oda keresztezni.

Ha itt tényleg azt akarjuk, hogy abból főzzünk ami van, és azokat a játékosokat építsük be akikben van potenciál akkor szerintem Pochettinot kell idehozni sürgősen, a mostani Conte profiljába ez nem illik.

FAF 2022.10.26. 16:49:38

@steven.h: Ez ahogy azt többen is mondták nem lehet csak Allegri sara, mert ő a kezdőnek se hiszem, hogy mást mondott volna

A kezdőt viszont ő állítja össze. Ha lenne egy kis esze akkor jól megválogatná, hogy kiket küld fel a pályára akik hajlandóak hajtani, kik állnak be mögé. Küldje fel őket és hagyja őket játszani, nem kell a calma calma.

Nagy valószínűséggel hibázgatnának ezek a fiatalok az elején a tapsztalatlanság miatt, de jobban járna egy hajtós csapattal mint a lusta zsoldosokkal. A tapasztaltak is hibáznak rendesen mostanában szóval kb mindegy lenne kik játszanak de a jövő a fiataloké.

Ez a tűzoltó szerep viszont a fiataloknak se jó. Csak akkor küldi be őket ha már ég a ház.

DelPiero2 2022.10.26. 18:48:18

@SuperTrezi: Igazad van. Capello egy senki. Mindig csak sztárcsapatokkal tudott eredményt elérni, a Juveval is az egyik bajnokságban sorsdöntő Milan elleni meccsen nyertünk, ahol járó tizit nem adtak meg a Milannak. Nemcsak bivalyerős hanem az utóbbi évek (vagy akár az abszolút) legerősebb Juventusa volt, és BL szinten nulla volt amit elért a Juvéval.

RealDogg69 2022.10.26. 20:14:29

Allegrin lehet vitatkozni hogy mekkora a felelőssége a kialakult helyzet miatt de ne hagyjuk egyedül ebben, említsük meg Arrivebenét is aki már a Ferrari szétveréséhez is remekül asszisztált a Forma 1-ben a nulla szakértelmével és a nagy arcával, kb. ugyanúgy ért a focihoz is. A játékospolitikánk kritikán aluli, remek játékosokat engedünk el esélytelen nímandokért, öreg fogatlan oroszlánokért cserébe. Az utolsó 20 percben a fiatalok vittek egy kis lendületet a játékba, ezt az irányt kell erőltetni.

steven.h 2022.10.27. 09:17:45

@RealDogg69: Nem annyira tudom megszakérteni Arrivebenét, mert nem követem annyira a Forma 1-et. De mikor kinevezék a Juve élére, pont itt olvastam, hogy ő rántotta a Ferrarit össze a gödörből. Az meg hogy milyen játékosokat engedünk el és hozunk, az ugyanúgy Allegri felelőssége is, mivel Rovella neki nem kellett, Paredes meg igen...

RealDogg69 2022.10.27. 09:31:58

@steven.h: Nem védem Allegrit de amikor minőségi volt a keret két bl döntő csak befigyelt és akkor bárki ellen eséllyel léptünk pályára mert akár meccs közben is képesek voltunk játékrendszert váltani, komoly taktikai repertoár volt a kezünkben amit kiválóan tudtunk alkalmazni. Arrivebene a Ferrarinál csak lyukat ásott a gödör alján ha igaz lenne hogy ő rakta helyre a csapatot akkor még mindig ott lenne. Ugyanez a káosz volt. Amikor kinevezték a Juvéhoz összerezzentem, mert felsejlett bennem egy rémkép ami mára valósággá vált. 2014-2018 között volt egy minőségi keretünk, de sajnos az akkori sikereink kovácsa ma az Inter díszpáholyában ül....meg is látszik az eredménye! Innen nagyon nehéz lesz felállni, ne legyen igazam de dilettánsokkal sok év középszerűség jön és nem elsősorban Allegrire gondolok.

venember83 2022.10.27. 09:56:59

@RealDogg69: Arrivabene átfogó jelleggel, pl. a pénzügyért is felel a klubnál vezérigazgatóként, a játékosigazolásokat Cherubinin és Allegrin kellene számonkérni. Amúgy jó ideje az igazgatótanács tagja, ami nem a sportszakmai részhez kapcsolódik. Másrészt meg Allegri sikereihez nagyban hozzájárulhatott a gerinc, amit a Juve öregjei adtak, Barza, Evra, Buffon, Chiello pl., mostanra belőlük egy gerinctelen, túlfizetett, önmagát klublegendának, ikonnak, klasszisnak képzelő egyén maradt a keretben. A rázós időszakokban anno az elmondások szerint nem Allegri rántotta, gyúrta egységbe a csapatot, hanem pl. Evra és Buffon. Most már nincs ez a gerinc, s Allegritől kár is ilyesmit várni. Chiello az EB után, év elején megmondta a mesternek a pálya szélén, hogy ez a Juve nem egy csapat. Nos, Paredes, Pogba, Di María érkezésével sem lett a Juve egységesebb csapat, miközben a Gazzetta is arról ír, hogy ezek a játékosok a mester kifejezett jóváhagyásával vagy kérésére érkeztek. Nem, nem csak Allegri a bűnbak, de a játék/eredmények hiányáért leginkább őt lehet felelősségre vonni, tetszik vagy sem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása