Benfica - Juventus: a várható kezdőcsapatok

benfica-juventus.jpgA Juventus kedd este Lisszabonban lép pályára, a cél pedig nem lehet más, mint a győzelem, ha az Öreg Hölgy lélegeztetőgépen kívánja tartani a továbbjutási reményeket.

A torinói együttes eddigi BL-menetelése kevés örömmel szolgált, hiszen a csapat mindössze harmadik a  csoportban, a Benfica Torinóban, előtte pedig a PSG Párizsban győzte le sima meccsen Massimiliano Allegri csapatát. A Maccabi elleni idegenbeli vereség után, négy meccset követően a Juventusnak 5 pont a lemaradása a csoportot holtversenyben 8-8 ponttal vezető PSG és Benfica előtt.

Massimiliano Allegri a Torino és az Empoli elleni győzelmek után valamivel magabiztosabb csapatot küldhet a pályára, ám bizonyosan nem számíthat több kulcsjátékosra, így továbbra sem lesz padon sem Federico Chiesa, akit a pletykák szerint a következő bajnokira sem kíván nevezni a mester. A sérültek listáját bővíti továbbá Ángel Di María, aki az Inter elleni november 6-i meccsre esetleg visszatérhet, s ugyanez a helyzet Paul Pogbával és Gleison Bremerrel is. A J|Medical friss vendége Leandro Paredes, akinek a sérülése körülbelül kéthetes kihagyást tesz szükségessé, és legjobb esetben ő is majd az Inter elleni meccsre térhet vissza.

A mester várhatóan egy hagyományos 3-5-2 mellett teszi majd le a voksát, legalábbis a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint, a védelem tengelyét pedig a Danilo-Bonucci-Alex Sandro hármas adhatja. Lényegében Moise Kean padozása mellett az Empoli ellen látott csapatot küldi a pályára a mester.

A várható kezdőcsapatok:

Benfica (4-2-3-1): Vlachodimos; Bah, Silva, Otamendi, Grimaldo, Florentino, Fernández, David Neres, Rafa Silva, João Mario, Gonçalo Ramos.

JUVENTUS (3-5-2): Szczęsny; Danilo, Bonucci, Alex Sandro; Cuadrado, McKennie, Locatelli, Rabiot, Kostić; Vlahović, Milik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5317961110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NCSMCS628 2022.10.24. 07:48:42

...itt már csak a piócás ember segíthet...vagy a Maccabi,na meg a szerencse...

Gaben Smith 2022.10.24. 07:58:51

Hol van Babo????
Ha ezt a meccset megnyerjük majd utána nem fogok elégedetlenkedni jó?

Shaky79 2022.10.24. 08:17:46

Ha ezt megnyernénk az csoda lenne! Ilyen védelemmel...

venember83 2022.10.24. 08:41:19

@Shaky79: ugyan már, az Empoli ellen is milyen jól működött a védelem (is). Előre a BL-döntőig! Csak nehogy megint kibabráljon a Juventusszal a sorsolás, és valami európai nagyágyú vagy sunyi Porto/Lyon/Villarreal kategóriájú csapattal kerüljön szembe a torinói csodacsapat.

delpi0823 2022.10.24. 09:21:37

Igazabol 2gollal kene megvernunk oket hogy az egymas ellenink jobb legyen,mert a golaranyunk sokkal szarabb mint az ovek.Ha meg meg is vernenk a psget utcsoban azt azert nehez elkepzelni hogy a maccabi megveri oket,de egy xre jok lehetnek,es akkor eloszor az egymas elleni szamit.

nortu30 2022.10.24. 09:50:04

Sajnos ilyen BL szinten másodvonalbeli, viszont technikás és hajtós csapatok ellen jelenleg egy X-re sem vagyunk jók, főleg idegenben. A győzelemhez pedig csodára volna szükség. Ez a nagy büdös helyzet, bár újat nem mondtam.

venember83 2022.10.24. 12:50:10

Nicola Balice: Federico Chiesa ma a többiekkel dolgozott az edzésen az elejétől, de várhatóan nem lesz a keretben a Benfica ellen. Paul Pogba ma nem volt ott.

Il Principino 2022.10.24. 13:49:09

Adja vmi a meccsünket?

DelPiero2 2022.10.24. 14:12:43

Miért nem játszanak a fiatalok? Szerintem többet mutattak mint az öregek.
Fontos meccs, mert az EL indulásért is meg kell küzdeni!

KINGovHELL 2022.10.24. 15:00:26

@babo0410: Persze, hogy lesz. Jogosan. A két nagyon simán elvesztett meccs, amik kiesést jelentenek valószínűleg.

2022.10.24. 15:44:30

@Il Principino: Élőben az AMC Mikró. És 22:30-tól ismétli a sport2.

supertrezi 2022.10.24. 16:54:07

Mariskától ez a 190 perc játékidő 11 bajnokin egészen káprázatos... 7 meccsen nem volt bevethető, hármon meg erőnléte nem volt. Nagyot nyertünk vele (is). Szerintem a VB végeztével még ennyi kedve se lesz itt focizni. Ha valaha volt egyáltalán valamennyi.

Pilsnerurquell 2022.10.24. 17:15:23

Csúnya zakó lesz Hallegriéknek. A Benficánál semmi taktika nincs csak fociznak 1000el.

Pápá BL. Mondjuk az már a Maccabi ellen megvolt. Majd jövőre talán.

venember83 2022.10.24. 18:05:23

@babo0410: ha a mester megengedheti magának, talán a szurkoló is.

Gaben Smith 2022.10.24. 20:10:57

@babo0410: a sztáredzőnek tuti ,de ha nyerünk megkövetelek

insieme 2022.10.25. 20:33:39

@Il Principino: stream
sportv.ws
livetv.sx
mindig ezt nézem

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása