Milik: „Megtiszteltetés a Juventus mezét viselni”

milik_arkadiusz_ok-t_mutogat.jpgArkadiusz Milik nemrégiben érkezett a Juventushoz, ám hamar a csapat fontos tagja lett, 4 meccs alatt 2 megadott gólt is jegyzett a 28 éves lengyel támadó, aki a Meczyki munkatársának nyilatkozott a Juventushoz igazolásáról.

„Be kell vallanom, hogy jól érzem magam a Juventus mezében. Ez szép mez, kellemes színekkel és jó szponzorokkal.

A játékospiaci ügyeket mindig nyugalommal kezeltem, mivel az ügynökeim foglalkoztak ezzel. Én csak a játékra koncentrálok, ez a legfontosabb számomra. Azt mondtam az ügynökömnek, hogy ne zavarjon, amíg nincs konkrét ajánlat, de komoly érdeklődésről azért természetesen tudni szeretnék.

A Marseille-Nantes mérkőzés után, amely a bajnokság harmadik fordulójában volt, az ügynököm azt mondta, hogy a Juve érdeklődik irántam. A következő nap Torinóba érkezett az egyeztetéshez, s ekkor tudtam meg először azt, hogy a Juventus le akar szerződtetni.

A Juventushoz igazolásról gyorsan döntöttem. Mindig szerettem volna a Juventushoz mérhető klubnál futballozni, gyerekkorom óta meghatározó csapatba akartam igazolni, s ezek száma nem haladja meg a tízet. Örültem, hogy felmerült ez a lehetőség, és éltem vele.

A múltban voltam már közel ahhoz, hogy a Juventushoz igazoljak, de aztán a két klubnak nem sikerült megegyeznie. Akkoriban a Napoli és a Juve nem jutott megállapodásra, s a Napoli a Roma ajánlatát is visszautasította, pedig ők több pénzt ajánlottak. Ez volt a klub döntése, és ezt tiszteletben tartottam.

Örülök, hogy ezúttal minden összejött, és volt lehetőségem a Juventushoz igazolni. Nagy megtiszteltetés egy ilyen nagy klubnál futballozni.

Szczęsny? Az a vicces, hogy mindig, amikor közel kerültem a Juventushoz, mindig felhívott. Mindig tudta, hogy mi a helyzet az átigazolásaimmal. Aztán végül az átigazolás meghiúsult! Az mindenképpen pozitívum, hogy ezúttal nem hívott fel, amikor az átigazolást végül sikerült tető alá hozni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3917942618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2022.09.29. 08:26:35

Nagyon nagy pozitív csalódás eddig! Sztem keven gondolták volna, főleg itt a blogon, hogy ilyen jól kezd majd, köztük én sem.
Ha képes ezt a formáját tartani akkor a legjobb ár/érték arányú játékosunk lehet.
Ha nem kezd szép csendben csücsül a padon aztán szerez egy gólt miután beáll...azért valljuk meg, kevesek képesek ilyesmire.

Nagyszerű fogás, bízzunk benne h feljavul valahogy a támadó játékunk h meglathassuk az igazi potenciálját mind két csatarunknak!

DelPiero2 2022.09.29. 09:23:51

@JeetTrader: Ilyen volt Zaza is nálunk, ráadásul sorsdöntő gólt is lőtt (Napoli ellen, amikor épphogy át tudtuk venni a vezetést és bajnokságot éppen nyertük) de mégis kidobtuk.

JeetTrader 2022.09.29. 12:50:39

@DelPiero2: téényleg, emlékszem is rá....habár Zazának nem emlékszem már milyen mutatói voltak. Miliké ahhoz képest hogy mennyire taksálják elég combos.

Jó volna most belelátni a vezetés fejébe...

Shyr Kahn 2022.09.29. 18:43:08

Szimpatikus figura annak ellenere, hogy nem preferaltam, eddig egeszen jol teljesit. Mandzukichoz tudnam hasonlitani. Remelem hasonloan szep palyat fut be nalunk Milik, mint az elodje Mandzu.

Rikoo 2022.09.29. 18:53:02

@DelPiero2: Milik szintekkel jobb játékos.

DelPiero2 2022.09.29. 21:10:11

@Rikoo: Elképzelhető. Pláne ha azt nézed, Zaza most hogyan játszik. Viszont az akkori Zaza szerintem volt olyan hasznos (ezt a kifejezést használnám) mint Millik általában. Az Millik javára szól, hogy Ő hosszú távon hozta pl. Napoli-ban. Viszont akkor Zaza amennyit játszott és amennyi gólt rúgott, külön kiemelték, hogy rekorder volt akkor. És nem kukorék csapatok ellen, hanem amikor a Juve sorsdöntő meccset játszott a Napolival, vezették a bajnokságot, és Higu akkor Nápolyi volt. Talán húsz percet játszott összesen. Utána a Torót is gólokkal vertük, azt hiszem két gólt rúgott Zaza. De a többi meccsen is betalált. Összességében szintekkel jobb, de amíg nálunk volt akkor Zaza nagyot alkotott. Valami belső ok vagy hülyeség lehetett (Az akkor kinéző bőség) hogy elküldték.

Rikoo 2022.09.29. 21:23:29

@DelPiero2: Igazából nem játszik sehogy, mert klub nélkül van.
Milik karrierjéhez azért felesleges lenne hasonlítani, jóval jobb játékos a lengyel és ezt mutatja is már évek óta. Sajnos a sérülés az valamennyire tönkretette a karrierjét.

Zazánál emlékszem egy BL gólra, de most ahogy utánanéztem, annyira dok gólt nem lőtt nálunk. 5 a bajnokságban és 1 a BL-ben. Igaz összesen csak 5x kezdett, 16x volt csere.
Anyagilag megérte nekünk a távozása, meg Allegri inkább Mandzukicban és Dybalában bízott, utána meg jött Higu.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása