Szavazás: Elérkezett az idő Allegri menesztésére?

allegri_massimiliano_gondolkodik.jpgMély hullámvölgybe került a Juventus Massimiliano Allegri vezetésével, s az újonc Monza otthonában elszenvedett szégyenteljes vereséget követően egyre erősödik a szurkolói elégedetlenség, a többség pedig a csapattal korábban zsinórban öt bajnoki címet nyerő szakember távozását követeli.

Allegri menesztésének egyik legfőbb akadálya, hogy a két pihenéssel töltött év után visszatérő edző jelenlegi szerződése 2025 június 30-ig érvényes. A kontraktusban rögzített magas fizetés miatt Allegri elmozdítása rendkívül komoly anyagi terhet jelentene az egyébként is súlyos pénzügyi helyzetben álló klub számára. Az is nagy kérdés, hogy vajon ki volna az a szakember, aki képes lenne eredményes és értékelhető teljesítményre bírni az Allegri kéréseinek megfelelően kialakított keretet?

A zebramezes csapat azonban a jelenlegi szezon során szédítő mélyrepülésbe kezdett, s egyelőre felbecsülni is nehéz, hogy hol lehet még a szakadék vége. Allegri fiai a Paris Saint-Germain és a Benfica elleni vereséggel gyakorlatilag reménytelennek tűnő helyzetbe kerültek a Bajnokok Ligája csoportkörében, s amennyiben a csapat nem jut tovább a négyesből, a klub nem csupán presztízsveszteséggel, de súlyos anyagi következményekkel is számolhat majd. A bajnokságban eddig lejátszott hét mérkőzés során mindössze két alkalommal tudott győzni, s a begyűjtött mindössze tíz ponttal a tabella nyolcadik helyét foglalja el a Juventus. 

De mit gondoltok Ti, szurkolók, elérkezett az idő Allegri menesztésére, vagy türelmet kell szavazni a korábbi ciklusában nagyszerű eredményeket produkáló szakembernek?

A másik fontos kérdés természetesen az, hogy ki az a szakember, akit szívesen látnátok a Juventus kispadján?

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3517935508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2022.09.20. 09:55:42

Külön köszönöm a titkos favoritom szerepeltetését a lehetséges utódok közt, de maradtam Tuchelnél most :D

Rocky80 2022.09.20. 10:03:29

Nem látom a verziókat arra, hogy egyáltalán nem szeretném hogy távozzon. ;-)
Lehet, hogy nagyon kis hányad vagyok, de nem érzem eléggé képviselve az érdekeimet. :-)

Attilio79 2022.09.20. 10:03:41

Mondjuk nekem DD továbbra is favoritom, elég kézenfekvő is lenne, de csak VB után, az viszont nekünk már késő lehet. Ezért Zidane-ra ment a voks
(Mancini-Vialli nincs a listában, ők még ideálisak lennének, véleményem szerint)

venember83 2022.09.20. 10:15:20

@Rocky80: sajnáljuk, valóban az "év végéig maradjon" opció állhat legközelebb az általad preferált lehetőséghez, de hangsúlyoznám, hogy a felvonultatott opció nem zárja ki az általad dédelgetett lehetőséget.

Rocky80 2022.09.20. 10:20:06

@venember83: vagy legalább egy "tartózkodom, csak az eredményt szeretném látni" voks lehetett volna. :D

Rocky80 2022.09.20. 10:23:44

@venember83: illetve lehet úgy vagytok vele, hogy Allegri halálával csak utána halnak az özvegyei is... :D

Hiába, a mi napjaink meg vannak számlálva! Új szelek fújnak...

Apuleius 2022.09.20. 10:24:33

@Attilio79: Igazából csak azok a nevek kerültek a listára, akik most azonnal szóba jöhetnek, amennyiben Allegri menesztése mellett döntünk. Valahol meg kellett húzni egy vonalat, máskülönben kezelhetetlenül hosszú lenne a lista. Ranieri majdnem felkerült a többiek mellé :-)

@Rocky80: Jogos észrevétel, ez az opció valahogy fel sem merült a cikk megírásakor. Persze lehetne egy "maradjon élete végéig Allegri" gomb is akár.

Thuglife! 2022.09.20. 10:25:04

Ez a szezon már kuka.vigyék végig a felelősök. aztán könyörögjünk a jobb játékosoknak hogy maradjanak mert jövőre jön valaki más és még a kapussal is támadunk.

FAF 2022.09.20. 10:32:11

@Rocky80: Ja meg az az opció is kimaradt, hogy maradjon élete végéig és ha nincs eredmény akkor Rocky fizeti a bérét.

Attilio79 2022.09.20. 10:33:36

@Apuleius: :D
Ranieri, Ferrara, Del Neri egy rubrikát megért volna közösen. :D

Szabi984 2022.09.20. 10:40:59

Ennek a társaságnak most egy Felix Magath kellene :D

Tony. 2022.09.20. 10:41:40

A klub anyagi helyzetét ismerjük, tudjuk mibe kerülne a váltás. Allegri Agnelli nagy spanja. A keretet neki vették. Nincs megfizethető értelmes alternatíva (külföldiekkel én nem számolok). Egyébként szerintem megint egy Pirlo szerű nem várt név lenne.
Miután 3 év alatt a 3. edző, 5x is meggondolják, hogy ezt folytassák e.
Én nem szavaztam, mert szerintem egyelőre nem fogják elküldeni.

Attilio79 2022.09.20. 10:45:25

@Tony.: ADP (vagy egy hasonló kvalitású, a klub korábbi játékosa) egy nem várt név lenne? Annak örülnénk?

Lanzafame 2022.09.20. 10:45:53

Nagyon furcsa, hogy a 2. Allegri mintha egy másik edző lenne, mint az első (bár az utolsó szezonja hasonló volt). Azon agyalok, hogy lehet, az olasz (Gigi, BBC) a németes szenátorok (Khedira, Mandzukic) irányították a csapatot, nem Allegri.

Ha lenne is pénz Allegri elküldésére (nincs) és egy új drága edzőre: Tuchel biztosan nem jön egy komolytalan, jövőkép nélküli csapathoz, Zidane adná magát, de biztosan a válogatottra gyúr, Pochettino még illene is ide, de ő sem olcsó. A többiek komolytalanok.

Én úgy érzem, hogy Tudor jó megoldás lenne, de neki van melója.

supertrezi 2022.09.20. 10:55:01

Én tisztelem Allegrit azért, amit itt elért, de az utóbbi meccseken már nagyon úgy tűnik, hogy a csapat is kihátrált mögüle. Mariska megmozdulása pl. egyértelmű edzőbuktatásnak volt szánva szerintem. Ha nincs mögötte a csapat, akkor ez már csak egyre rosszabb lesz, szóval azonnal mennie kéne. És sokat megtartana a megmaradt méltóságából a szememben, ha ezt önként belátná, felajánlaná a lemondását, és lemondana a hátralevő fizetéséről. Eljött az a pillanat, amikor már azzal segít a csapatnak, ha elválnak útjaik.

A lehetséges utódról:
Hogy Allegrinél bárki jobb, nyilvánvalóan nem igaz.
Carrera és Montero 2 tapasztalatlan pali, semmire se jók ebben a nehéz helyzetben. Pochettino mást se csinál az oldalvonal mellett, csak zsebre dugott kézzel, a pöcsét vakarva rezignáltan ácsorog, kivagyok az ilyen csókáktól. Legalább Allegrin látszik, hogy bosszankodik, ha hülyeséget csinál a csapata. Tücsi habitusát sokkal jobban szeretem, ő tud tüzet vinni a dolgokba, más kérdés, hogy néha elgurul nála a gyógyszer, mint Tónyónál, a másik mákvirágnál, s azzal meg már inkább bünteti a csapatát. Zidane nem hiszem, hogy vágyna erre a trágyahalomra, de a német mellett (előtt) őt látnám szívesen. Az anyagi vonzata nem kevés lenne egyik szerződésnek sem. De persze azt se árt bekalkulálni, hogy mivel Allegrivel szinte biztosan lecsúszunk a BL-helyről, az szerintem eleve nagyobb veszteség lenne 1 évre számolva is, mintha már ma este útilaput kötünk a Mester talpára (és a következő években se biztos, hogy meglenne, mert nem úgy tűnik, hogy ő itt bármit fel tudna építeni jelenleg). Azt is látjuk, hogy a helyszíni nézők elmaradoznak, a tévében már nem is közvetítik a soros kínlódásunkat.
Mindent összevetve szerintem anyagilag is megérné a váltás. Valakinek fel kell ráznia ezt a csapatot, és össze kell raknia egy szervezett, tudatos támadójátékot (amiben Kenny se tűnne teljesek hülyének), mert ez borzalom, ami augusztus óta itt zajlik. Röviden: méltatlan a Klubhoz.

Pavel1988 2022.09.20. 10:57:37

Mindegyik jelöltnél látok nagyon komoly buktatókat.
Tuchel-Nem játszik 9-essel, Vlahovic és Milik be sem kerülne a csapatba. A fizetése nagyon magas lenne, ha Ő sem jön be akkor még nagyobb bajba kerül a Juve.
Zidane-Nem igazán más, mint Allegri. Nagyon jó játékosokból képes kihozni a maximumot, de nem igazán tud csapatot építeni.
Pochettino-Nagyon magas fizetés, utóbbi években (Allegrihoz hasonlan) Ő is csak hánykolódik.
Montero, Cerrera és a többi nekem nem megoldás.

Olyan kéne aki képes középszerű játékosoknak segítő kezet nyújtani pl.: labdakihozatali és támadásépítési sémákat megtanítani.
Nem érdemes tovább menekülni felfele, erről a szintről nem lehet egyből az elitbe ugrani. Új alapok kellenek, minimális elvárások mellett.
Az én tippem Juric.

Zoli985 2022.09.20. 11:03:05

Mit lehet tudni De Zerbiről? aláirt már az angoloknál? Én őt is eltudnám nézni edzőként

Lanzafame 2022.09.20. 11:04:06

@Pavel1988: "Olyan kéne aki képes középszerű játékosoknak segítő kezet nyújtani pl.: labdakihozatali és támadásépítési sémákat megtanítani.
Nem érdemes tovább menekülni felfele, erről a szintről nem lehet egyből az elitbe ugrani. Új alapok kellenek, minimális elvárások mellett."

Erről van szó, nem gondolkozhatunk topcsapatként, nem vagyunk az jelenleg, nem is jönne hozzánk topedző. Újra 2009-2011 körül járunk, újratervezés kell, vissza kell nyúlni az alapokhoz és a klub kultúrájához, ha maradt még belőle bármi.

Apuleius 2022.09.20. 11:04:38

@Zoli985: A Brighton edzője lett, úgyhogy ő bizonyosan nem érkezik a Juventushoz.

www.brightonandhovealbion.com/news/2796866/de-zerbi-confirmed-as-new-head-coach

venember83 2022.09.20. 11:17:51

@Rocky80: nem, nem. Conte özvegyei is velünk vannak még, s nem is szeretnénk megválni tőlük sem. Ezen a blogon semmi bajunk a vénasszonyokkal, függetlenül attól, hogy Contének, Sarrinak, Pirlónak, vagy netán Dybalának az özvegyei.

Del Pybala 2022.09.20. 11:37:57

Riccardo Montolivo: “There are 2 types of coach: one who gives you all the instructions by heart before you step on the pitch, you know what to do, you don't have to think.Then there are those like Allegri who just give you a general idea of the match & leave the rest to you.”

Del Pybala 2022.09.20. 11:41:20

@Del Pybala: Ezert volt jo allegri Conte csapataval...remek tapasztalt csapat volt. Magatol nem tud csapatot epiteni ez a kokler.

Leram7 2022.09.20. 11:43:06

Én nagyon kedvelem Tuchelt és szerintem csodát tudna tenni ezzel a kerettel.

Allegri mellett az szól, hogy Vlahovic, Di Maria, McKennie, Cuadrado, Kean, Sciglio és Locatelli gyengék. Hiányzik Pogba és Chiesa.

Volt pár közepes teljesítmény, mint Miretti, Rabiot, Gatti, Sandro.

Danilo, Bremer, Perin, Milik játszottak szerintem jól.

Allegri mentségére szól, hogy a roma ellen sinkább volt szabályos, mint szabálytalan Locatelli gólja és salernitana ellen is elment 2 jogos pont a hibás var miatt.

Viszont a monza, sampdoria, benfica elleni meccsekre nincsen mentség. Valamint az unalmas védekező állófocira sem, amikor 80milliós támadója van.
Még milan, napoli, inter, lazio meccsek nem is voltak, így pedig elég tré az állás a tabellán.

Nehéz kérdés nálam 50 / 50 az hogy menjen vagy maradjon, de nagyon megnézném Tuchelt.

Valahogy ez az Allegri nem olyan, mint a régi. A régi Allegrinek bejöttek a cseréi, jó volt a taktikája...

steven.h 2022.09.20. 11:44:04

@Del Pybala: Ez teljesen igaz, viszont szerintem pl Ancellotti ugyanez, csak mondjuk más egy mostani Real Madridot is így kiküldeni, mint a Juvét. Ezért gondolom azt, hogy ide egy olyan edző kell most aki mindent megtervez, minden mozgást betanít a klasszis megoldások meg csak egy plusz adalék, mert sajnos a játékoskeretünk csak erre alkalmas a sok szürke munkásemberrel.

Pilsnerurquell 2022.09.20. 11:51:29

@Leram7: Benfica az most is egy 5öst gurított otthon.

Csúnya lesz ez a Bl csoport, nagyon csúnya...

Pjanista 2022.09.20. 11:52:19

Én Carrera-ra szavaztam, de csak a szezon végéig nevezném ki, hátha új lendületet kapnánk vele. Ha nagyon meggyőző lenne vele a csapat, akkor maradhatna is, de alap esetben én Tudornál próbálkoznék nyáron. Nekem egyik név sem meggyőző a Tuchel, Zidane, Pochettino hármasból, közülük talán Tuchel lenne a legjobb, de nem tudom elképzelni, hogy ők hosszútávon jó megoldások lennének. És akkor lennénk csak igazán nagy bajban, ha megint befürödne egy ~10 milliós fizetésű edző...

triplat 2022.09.20. 11:56:29

Maxi elküldése 36 milla + a segítőit ki kell rúgni és nekik is jár a végkielégítés. Új edző x milla + az új segítőinek is jár a fizetés.
Szóval a 36 ból szerintem lesz legalább 50 a végén.

Leram7 2022.09.20. 11:58:55

@Pilsnerurquell: Oké, hogy jó csapat a benfica, de mégis azért hazai pályán 80 milliós csatárral azért illett volna legalább egy döntetlen.

Pilsnerurquell 2022.09.20. 12:01:07

@Leram7: Zsuga nélkül nehéz gólt rúgni. Én sajnálom Vlaho-t.

Attilio79 2022.09.20. 12:01:32

@steven.h: Egyetértek, amennyiben a vezetőség egy új csapat létrehozása mellett teszi le a voksát, fiatalokban gondolkoznak és meri használni a fiatalokat hetente, még úgy is, ha esetlegesen beleszaladnak vereségekbe.
Sajnos csapdában vagyunk, hiszen a vásárolt öregek formán kívüliek, sérültek, viszik a pénzt, egyelőre hasznunk nincs belőluk, ehhez jön, hogy Allegri mögé meg látszólag nem állnak be.

Jozeph Pelikahn 2022.09.20. 12:08:43

@Pilsnerurquell: Vlahovic mögé nagyon kellene egy "Dybala", de az igazi elment, másik meg nem érkezett. Olyan buta labdákat kap szerencsétlen, amikkel tényleg nem lehet mit kezdeni.

Szerintem ha így mennek tovább a dolgok, szezon végén le is fog lépni a szerb.

Csak Csucsu 2022.09.20. 12:14:15

Guardiola( bár Barca óta no bl) , Conte , Zidane ès Tudor mint olcsó megoldás bár kikène vásárolni a szerződéséből. Nem tudom miért mondják hogy pénz kirúgni Allegrit… a fizetését tovább fizetni ugyanúgy mínusz ha nem vállal munkát a szerződése lejártáig. Az új edző fizetésére kell plusz keret meg az elképzeléseire..

Pilsnerurquell 2022.09.20. 12:37:19

@Csak Csucsu: Langyiola játékához teknikás játékosok kellenek. Olyanok akiket ha hajnal 2kor kirúgdosol az ágyból átveszik a 60méteres átadást f***zal.
Plusz az ő játékrendszeréhez ezek a játékosok alkalmatlanok. Szóval Langyi kilőve.

DE a Juvénak amúgy sem ez volt soha az erősség hanem a csapategység és a vezérek a csapaton belül. Na meg a szív. (ami jelenleg óne)

delpi0823 2022.09.20. 12:41:20

@Pilsnerurquell: Hat a blt azt hagyjuk is,de sztem az elben is ugyanez a sors var rank,ott is vannak Benfica szintu csapatok hanem jobbak........

Juvebest 2022.09.20. 12:41:27

De jó lenne egy Del piero Zidane páros, Nedved Allegri helyett

Csak Csucsu 2022.09.20. 12:42:40

@Pilsnerurquell: Di Maria val Kosticcal virtuális Chiesaval szerintem Kean egy jó edző alatt tökéletes Squad player lenne … Lehet kihoznà Soule ból Ake ból amit kell mert bátran nyúl a tehetséges fiatalokhoz
Egyelőre szép játékkal is beérném az utóbbi évek alapján .. de ha ehhez szív és csapategység párosul abból baj nem lehet

delpi0823 2022.09.20. 12:46:56

@Csak Csucsu: Egyebkent ha Allegrit ki rugjak es tovabbra is fizetni kell tovabb az azt jelenti hogy o se valallhat munkat amig le nem jar a 4eves szerzodese?vagy ha vallal akkor bukja a penzt?

delpi0823 2022.09.20. 12:51:06

@delpi0823: Mert azert gondolom ket es fel evig o se akar megint pihenore menni.......Bar nem hiszem hogy nagyon keresett edzo lesz.Olaszorszagban jelenleg nem tudom ki helyere tudna leulni,max ha az inter is folytatna rossz sorozatat es Inzaghitol megvalnanak.Kulfoldrol meg nem hiszem hogy bombaznak ajanlatokkal,de sztem nem is nagyon vagyott kulfoldre sose.

JuveMI 2022.09.20. 13:07:42

Azonnali cselekvésre lenne szükség!
Tulajdonképpen Marchisio is kimondta... és én egyetértek ezzel a korszakos klubikonnal.
Nem szabadna megvárni, amíg Pogba és a tetovált sittes dél-amerikaiak teljesen lezüllesztik az öltözőt az edzőbuktatás hevében. A szezon pedig még nem ment el... ilyen erős kerettel simán be lehet gyalogolni a top4-be!
Tuchelre szavaztam... mert...
Egyrészt itt az idő szakítani az edzői Juve-kötődéssel... sőt az olasz szálat is ideje elvágni (ezt mondjuk Vincenzo Italianoért beáldoznám, mert őt a jövő nagy zsenijének tartom).
Másrészt a Tuchel által preferált 3421 jól illeszthető a jelenlegi keretre... hiszen tény, hogy egyetlen épkézláb szélső hátvédünk sincs, viszont wingbacket tudnának játszani... igaz, hogy 3 db normális belső védőt is nehezen szedünk össze, de ott azért jobb a helyzet, mint a szélen.
Harmadrészt Tuchel igen jó munkát végzett az oroszokkal... pedig Lampard teljesen más felfogású romokat hagyott... ebben az évben pedig a klub áldozatává vált.
Negyedrészt látszik a fején, hogy egy elmebeteg megszállott (mint Klopp, vagy Conte)... tehát zseni.
1+1 évet adnék az új edzőnek... nincs idő építgetni, b@szakodni, átigazolási ablakokra várni!
(Pochettino a második jelöltem)
Köztudott, hogy United szurkoló is vagyok... semmi kedvem újra ahhoz az agóniához, amit ott leművelt a klubvezetés az elmúlt egy évben!!!!

MdewC 2022.09.20. 13:21:29

Azonnal mennie kell és ide olyan edző kell aki bit szintig megmondja nekik mit kell csinálni, illetve kihajtja a belüket is. :))

Bocs Max.

Gaben Smith 2022.09.20. 13:28:47

@Del Pybala: én ezt mondom már egy ideje ,meg azért gondolom melegoldasnak a Poch,tuchel valamelyiket

bartender 2022.09.20. 13:36:44

@delpi0823: pontosan,ezt sokan elfelejtik, ha Allegri ragaszkodna a maradek fizujahoz, akkor a szerzodese vegeeig nem vallalhatna mashol munkat. Ha elmenne mashova, akkor ott a vege a Juves szerzodesenek. Gondolom kapna valami szep kis lelepos penzt, de nem 36 misit. De o nem az a fajta. Szerintetek az elso edzoskodese utan miert nem vallalt 2 evig munkat?? Pihent..ja. Nem tudom a reazleteket, de gondolom volt meg szwrzodese a csapattal, a penz meg jol jott. Nem Pirlo eveben volt az, hogy 3 edzot fizettunk? Allegri, Sarri es Pirlo.

Gaben Smith 2022.09.20. 13:38:08

@triplat: nyilván egyik sem instant pénz hanem időben elosztva kerül kifzetesre

Thuglife! 2022.09.20. 13:39:05

@supertrezi: ha összeesküvés elméleteket gyártunk és Di Maria könyöklése edzőbuktatás szándékú akkor ő Pochettino mellett lobbizik,ahogy tette gondolom a nagyszerű Paredes mellett.

Lord Viktor 2022.09.20. 14:10:36

Pár év kihagyás után a legjobbkor kezdtem el megint Juve-meccseket nézni, úgy érzem.

babo0410 2022.09.20. 14:17:14

@Attilio79: És miért gondolod, hogy Mancini jó lenne? Ugyanúgy belebukott az interbe, mikor hasonló helyzetben voltak, mint mi. Ők is csak a BL helyekért tudtak harcolni. Szerintem Mancini a válogatottnál tökéletes. Nem csak az utóbbi pár eredményét kell nézni. Mikor legutóbb az internél volt, két idényt élt meg, igen borzalmasra sikeredett. Nem tudott mit kezdeni a szétesőben lévő interrel. És mindig csak akkor tudott igazán jó lenni, mikor volt pénz, hogy igazoljanak neki. Csapatot meg nem tud építeni. Szerintem Mancini ebben a helyzetben rosszabb döntés lenne, mintha Allegri maradna az edzőnk.

Attilio79 2022.09.20. 14:33:40

@babo0410: Mancini Viallival együtt jó, hogy miért? Azért mert Vialli kiegészíti, viszont Vialli beteg, ő egyedül nem fog munkát vállalni. A '90-es évek Sapdoriájának két meghatározó játékosa voltak, egyéniségek, ami hiányzik jelenleg az olasz fociból. Maldini, Totti, Buffon, ADP, Baggio stb. nagyon hiányoznak!

babo0410 2022.09.20. 14:45:42

@Attilio79: Én még ha ketten jönnének se örülnék Mancininek. Jó játékos volt? Ettől még nem lesz jó edző is.

babo0410 2022.09.20. 14:47:35

@Attilio79: Ja és a másik, hogy mivel maga Allegri kirúgása is nagy teher lenne, két edzőt tuti nem hoznánk ide. Pláne, hogy Mancinit ki is kéne vásárolni a válogatottól.

Fabrizio 2022.09.20. 14:47:53

Nem tudom mennyire hiteles, de ma a Juve vezetősége 2-1 arányban helyben hagyta Allegri maradását. Agnelli, Arrivabene vs Nedved ellenében.

MGB75 2022.09.20. 14:49:58

Egyértelmű, hogy Allegrinek mennie kell(ene). Neki itt már nincs maradása. Csak a kivitelezéssel lesznek gondok. Drága az elküldése. Elég-e, ha csak ő megy? Ha megy, szezon végéig gondolkodunk új edzőben, vagy hosszabb távon? Ha megy, egy vészmegoldással jobban járunk-e? Főleg, ha mondjuk Montero lenne az. Ha hosszútávban gondolkodunk, nem biztos, hogy tudunk olyat hozni (mondjuk nem olasz), akivel sokkal előrébb leszünk. Mancini ne jöjjön. Talán nem is tud.
Lehet, év végéig mondjuk Carrera jó lenne. Amikor helyettesített, egész jók voltunk és akkor sem volt nagyon minőségibb a keret, ha jól rém-lik. Bár, én már úgy vagyok, hogy mindegy, csak ne Allegri.

MGB75 2022.09.20. 14:52:04

@Fabrizio: Akkor együk meg, amit kifőztünk. Megérdemeljük. De hogy én nem fogok meccset nézni, az is biztos. Megkímélem inkább magam.

Attilio79 2022.09.20. 14:53:09

@babo0410: Vialli a segítője Mancininak, nem két edzőről van szó.
Allegrinek Landucci a segítője, ha menne Allegri, az egész stáb menne...

Juvino 2022.09.20. 14:59:32

Sztem Gasperini is jo lenne! Olasz, van kotodese a klubhoz es a felfogasa kozelebb van a vileg trendjehez, mint az olasz edzokehez. Kemenykezu es tud csapatot epiteni.

Attilio79 2022.09.20. 15:01:27

@Fabrizio: Gondolom a financiális kérdések miatt döntött Arriva mellette, Agnelli meg beismerné, hogy rosszul döntött a hosszútávú és bőkezű ajánlatával, ami egyben elég nagy bukta lenne Elkann és a részvényesek felé.
Ezek eldöntötték, hogy együtt buknak, ha Allegri bukik.
Nem baj, talán beszélnek a játékosokkal is és várhatjuk a csodát... :)

juve28adam 2022.09.20. 15:54:25

Tudor se lenne rossz jelölt számomra.

alexGicamo 2022.09.20. 16:45:16

Remek ötlet volt ez a szavazós cikk ! Külön köszönet érte !
Természetesen azonnal elküldeném őt, ha rajtam múlna !
DD -t vagy Mancinit látnám a helyén legszívesebben . Vagy egy fiatalabb , Conte - típusú motivátort ( nem őt , csak egy hozzá hasonló edzőt ), aki beleüvölti a csapatunkat a győzelembe !

babo0410 2022.09.20. 17:36:23

@Fabrizio: Én mást olvastam. Én azt olvastam, hogy csak Agnelli tartaná meg Allegrit, a többiek elküldenék. Viszont Andrea tapasztalatlan edzőt nem hozna, Tuchel lehet a befutó. Elkannt várják egyeztetésre.

babo0410 2022.09.20. 17:37:51

@Attilio79: Ja! Így lehetne oké is, de én valahogy nem bízom Manciniben, meg túl nagy interes múltja van. Csapatépítésben meg nulla.

delpi0823 2022.09.20. 17:49:35

@Attilio79: Mancini pont jo helyen van a valogatottnal sztem.Bar fasz....a meg minden az eb gyozelem,de utana a valogatottal meg mar nem sikerult neki se kvalifikalni a vbre az azert egyertelmu kudarc.Tudtommal amugy se nagyon kedveli a Juvet,szoval ilyen edzo ne is jojjon.Sarrit se igazan tudtak megszeretni a szurkolok,egy ev utan tavozott is pedig o aztan meg scudettot nyert.

Shyr Kahn 2022.09.20. 17:53:34

@Attilio79: Az en esetem is DD, de nelkule Zidane.

@venember83: Koszonom, hogy feltettetek a szavazast! Mar most erdekes latni az eredmenyt. Sokkal megosztobb a dolog, mint gondoltam. Egyertelmubb vezetest vartam Allegri azonnali menesztese mellett.

Shyr Kahn 2022.09.20. 17:55:20

@Apuleius: Elfelejtettem megkoszonni neked is... termesztesen a koszonet a teljes szerkesztoi brigadnak szol.

alexGicamo 2022.09.20. 18:22:10

@venember83: Akkor hát köszönöm mindkét úriembernek ! :-)

Fabrizio 2022.09.20. 18:39:25

@babo0410: sokadik verzió, hogy Gasperini a terv júnistól.
20-án lesz elnökségi megbeszélés állítólag, talán utána okosabbak leszünk. Addig is lehet találgatni.

Fabrizio 2022.09.20. 18:40:47

@Fabrizio: hja hogy az ma van:)))))))
Itt a vég:))

Shyr Kahn 2022.09.20. 18:40:58

Igazabol azert erzem jonak feltenni ilyen szavazast, mert esetenkent erezhetjuk ugy egy-egy poszt alatt, hogy az hozzaszolok 95% Allegri azonnali menesztese mellett tenne le a voksat es igy jobban tisztaban vagyunk azzal, hogy mi a valoshoz kozeli arany es igy talan jobban elkerulheto, hogy valaki tulzasokba essen a kommenteles kozben hasonlot mondvan: "Mindenki a tavozasa ellen volt, ezert ...", vagy "Ti akartatok, hogy menjen..."
Nos a szavazas alapjan egyertelmu, hogy ilyen kijelenteseket nem lehet tenni. Az hogy 11% csupan a szezon vegen engedne el, vagy el sem engedne egy meglepoen nagy arany (szvsz). Gyakorlatilag 10-bol egy ember szeretne, hogy maradjon, a maradek 9-bol 1 (magamat is ide sorolva), hogy a VB utan menjen, talan az alternativak (pl. DD) felszabadulasa miatt.

Az hogy a vezetosegben Nedved logott ki egyebkent azt jelzi, hogy azok, akik Nedvedet szidjak raktarozzak el, hogy O volt az, aki valtast akart volna es kesobb a hibaztatasok soran ehhez merten vegyek elo a vezetoseg 3 tagjat.

Ugy tunik Nedved Para-val jobban osszhangban volt es most kicsit margora kerult. Mondhatjuk azt is, hogy Agnelli maga melle vett egy voksot Arrivabene idehozatalaval, ami politikai aspektusbol eles latasra vall, ugyanakkor fennall a lehetosege, hogy Nedved a margora szorul es ki fogjak elobb-utobb tenni. Nem csoda hat, ha azt latjuk, hogy a cseh legenda ejsakankent reszegen dolongel az utcakon. Talan neki lenne egyedul toke kirakni Allegrit.
Kivancsi leszek megvaltozik e Allegri nagy spanjanak (Agnellinek) a velemenye, vagy ez egy a szezon vegeig ervenyes szavazas marad.

Apuleius 2022.09.20. 18:41:57

@Shyr Kahn: Mi pedig a kiváló ötletet köszönjük!!! :-)

@alexGicamo: Nincs mit, örülünk, hogy egy ilyen interaktívabb cikkel is megmozgathattuk a közösséget :-)

Shyr Kahn 2022.09.20. 18:52:38

@Apuleius: Igazan nincs mit!

Egyebkent Pochettino lehet kiesik a jeloltek kozul hamarosan, mert allitolag a Nice-al targyal.

Attilio79 2022.09.20. 19:03:06

@delpi0823: @babo0410: Az első választásom DD, Zidane aki jelentős klub közeliséggel bír és tudja, hogy mi volt 1-2 évtizede a Juventusnál, ismeri a tradíciókat és nyomott hagyott már itt, esetleg van tapasztalata (nemzetközi) és felnéznek rá.
Mancini (kizárólag Viallival) megfelelne ennek a kritériumnak, ráadásul ismeri a játékosok lelkét és van felmutatható eredménye (nemzetközi szinten is).
Ezen kívül ADP-t is visszahoznám a klubhoz valamilyen státuszban.

JeetTrader 2022.09.20. 19:48:08

Hiányoltam Mancinit ( rá szavaztam volna) így Zidanera tettem :) de azt olvastam vele kapcsolatban h a válogatottra vár. Tuchel nem elkelt?

Amúgy nagyon tetszik ez a szavazosdi! Jó ötlet volt! Lehetne gyakrabban ha van rá kapacitás. Meccsek előtt, mercato meg ilyenek.

adam_szabo_92 2022.09.20. 19:48:40

@Shyr Kahn:

Igen, szo van errol. A francia rmc sport szerint Favre nagyon kozel a kirugashoz. Sztem holnap (vagy mar ma kesobb este) hivatalosan is lehozza a Nice Favre elkuldeset. Az uj edzo valasztasa meg konnyen eshet Pochettinora.

Shyr Kahn 2022.09.20. 19:53:17

@Attilio79: Ezzel igy en is totalisan egyetertek, ugyanebben a sorrendben es prioritasban, kiveve egy pontot: en Mancini-t nem tudom, hogy megneznem-e hosszu tavon. Kicsit odzkodok tole bevallom oszinten.

Csak Csucsu 2022.09.20. 19:59:22

@delpi0823: nem tudom pontosan hogy van … vagy egyben kikell fizetni a szerződését… vagy kilehet úgy játszani hogy addig küldjük havonta míg új szerződést alá nem ír valahol de az biztos hogy jár neki az alap fizu a szerződés végéig minimum… Simán kinézem belőle hogy megint nem vállal munkát 2-2,5 évig s abból ő már nyugdíjig el lesz bármi történik

Apuleius 2022.09.20. 20:07:14

@JeetTrader: Mancini, s több más név is azért maradt ki, mert csak olyan opciókat szerepeltettem, akik gyakorlatilag azonnal elérhetőek, máskülönben irgalmatlan hosszú névsort lehetett volna írni.

"Amúgy nagyon tetszik ez a szavazosdi! Jó ötlet volt! Lehetne gyakrabban ha van rá kapacitás. Meccsek előtt, mercato meg ilyenek."

Köszönjük a pozitív visszajelzést, nekünk is tetszett az ötlet, s gondolkodunk, mikor, milyen témák kapcsán lenne érdemes még ilyen bejegyzéseket alkotni a jövőben.

GGábr81 2022.09.20. 20:09:43

Olyan lehetőség nincs is, hogy mardjon a szerződése végéig?

MdewC 2022.09.20. 21:17:00

@Shyr Kahn: én bárhogy nézem, a többség akkor is azonnal elküldené.

Remélem már keresik a megfelelő utódot.

Shyr Kahn 2022.09.20. 21:51:35

@MdewC: Ebben nincs vita, a tobbseg valoban elkuldne azonnal. En csupan kicsit nagyobb "tobbsegre" szamitottam.
Valamit a hatterben kellene csinalniuk arra az esetre, ha Allegri nem tud csodat tenni a csapattal.

Shaky79 2022.09.20. 22:18:00

Szerintem egyértelműen mennie kellene! Ez az ő kerete, amivel nem tud mit kezdeni! Ha, ahogyan itt sokan írták, a Monza elleni meccsen a játékosok hozzáállása, meg Di Maria könyöklése edzőbuktató (szerintem egyáltalán nem így van, egyszerűen csak fogalmuk sincs, hogy mit akar tőlük az edző, ezt már sokszor kifejtettem) akkor az sem lehet a véletlen műve! Ha a saját játékosai is el akarják takarítani, az nagyon sokatmondó lenne!
Mindig is mondtam, hogy egy Juvénak, nem lehet kishitű, labdakergető, buszbeparkoló játékstílusa! Ide klasszis játékosok jönnek a klub múltja miatt, ők focizni szeretnének, szeretik ha náluk van a labda, szeretik ha a közönség a drukkerek nekik tapsolnak, szeretnek győzni! Ha kergetik a labdát, hátul védekeznek egyfolytában 70 méterre az ellenfél kapujától, azt ezek a játékosok nem szeretik! A kreatív játékosok, lásd Chiesa, a tavalyi szezon első felében már összeveszett Allegrivel, és formán kívűl játszott,mert ők utálják ezt a stílust, ők kreatívak, szeretnek cselezni, amitől Allegri rosszul van! Minden játékos aki elmegy felszabadul, játékban és érzelmileg is, minden játékos ezt nyilatkozza utólag, vissza lehet olvasni a nyilatkozatokat és meg lehet nézni milyen teljesítményt nyújtanak csapataikban!
Egy szó mint száz, Allegrinek bevásároltunk, de semmit nem tud elérni, már eredményeket sem! Ennek ellenére szerintem maradni fog, és lehet, hogy jönni fog pár jobb eredmény, mert ennél lejjebb nem nagyon van! A 4. helyre nagyon halvány esélyt látok, viszont az európa ligát talán kicsit nagyobb eséllyel megcélozhatjuk!
A helyére egy Conte típusú edző kellene, aki nagy motivátor, keménykezű, érzemileg túl tudja fűteni önmagát és a játékosokat, nevet nem tudnék mondani, de talán Tudor, viszont ő még ehhez lehet, hogy tapasztalatlan!

JeetTrader 2022.09.20. 22:39:55

Lehet már írta valaki. GJustjuve videójaban utalt egy beszélgetésre amely Agnelli és Allegri között zajlott. Arrol volt szó h ő marad az edző DE azonnali gyökeres változtatásokat kell meglepnie! Fizikálisan, mentálisan , játékban és eredmények terén.
A Gazzetta Dello Sport cikke alapján. Kérdés honnan tudják mi hangzott el a telefonban?? :)) Valaki be van poloskazva biztos :))

Mindenesetre elég meredek feladat...mondhatni 95% ban lehetetlen...mondom én...

MdewC 2022.09.21. 00:03:36

@Shyr Kahn: ennél is? :)

Igen, csak ebben bízhatunk. Jó megoldást nem tudok, de Max sztem lefőtt. Ebben az egyben vagyok biztos.

Shyr Kahn 2022.09.21. 01:23:44

@MdewC: Max mar lefott 2019-ben. A hiba az volt, hogy azt gondoltak nem. Egeszen elkepesztoen kis eselyt latok, hogy innen vissza tudja hozni a Juve-t. Isten adja, hogy ne legyen igazunk es 180 fokot tudjon forditani a torteneten!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1810) bajnokság (2927) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (749) elemzés (40) előzetes (732) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1534) játékosokról (9100) juventus u23 (19) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2201) meccsek (3581) mercato (3882) nyilatkozat (6754) Olasz Kupa (278) összefoglaló (328) pletyka (3857) Primavera (16) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (44) vezetőség (208) video (119) Címkefelhő
süti beállítások módosítása