A Fiorentina elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Sampdoria és az AS Roma csapatai ellen elért döntetlenek és pontvesztések után a Juventus hazai pályán gyűjtött három pontot a Spezia ellen, s most lényegesen nehezebb feladat vár a zebramezesekre, hiszen szombat délután a Fiorentina otthonába látogatnak.

Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányzik majd  Federico Chiesa, Kaio Jorge, Paul Pogba és Marley Aké, míg Wojciech Szczesny a Spezia elleni találkozón sérült meg. A csapatkapitány, Leonardo Bonucci ismét ott lehet majd a csapattal, s a néhány napja igazolt Leandro Paredes is bevetésre kész.

A Fiorentina mindeddig nem mutat igazán fényes formát, a firenzei egyesület a Cremonese elleni hazai győzelemmel kezdte, majd az Empoli és a Napoli elleni döntetlenekkel folytatta a szezont, az előző fordulóban pedig idegenben szenvedett vereséget az Udinese csapatától.

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést az Sport 1 közvetíti élőben.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Pinsoglio, Perin, Garofani

Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Alex Sandro, Gatti, Bonucci, Rugani

Középpályások: Locatelli, McKennie, Cuadrado, Kostić, Miretti, Paredes, Fagioli

Támadók: Vlahović, Milik, Kean, Di María, Soulé

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9617922567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thuglife! 2022.09.03. 16:24:28

Lattatok? Arrivabene fújt egyet és rázta a fejét.
Nedved türelmesebb.ő majd meccs után fog bebaszni:D

danimester1 2022.09.03. 16:24:35

Mister csere nem lesz?Esetleg beküldhetné Vlahot hogy a nagy letámadás utáni kontráknál legyen 2 csatár.Ja majd Kean megoldja...

Zsltrk977 2022.09.03. 16:25:18

Ez a meccs is egy rakás sz@r eddig ( 65. Perc)

Azzaro10 2022.09.03. 16:25:40

És persze a fadarab mckennie marad, ezt magyarázza el valaki

Del Pybala 2022.09.03. 16:26:33

a 2 teljes nyomorek a palyan marad :D Loca es Keni

nortu30 2022.09.03. 16:26:41

Gyalázatos, hogy mennyi labdát eladunk saját térfélen. Vajon edzésen mi a f@szt csinálnak? Nem tudom a PSG ellen mi lesz ebből, lehet inkább ki is hagyom.

BigChris 2022.09.03. 16:27:04

Nem kell elemezgetni az aktuális ellenfélnek napokig a Juve játékát... egyszerűen meg kell nézni ez a 90 percet és kész a recept. Le kell támadni a Juve játékosokat és gólt már nem kapunk.

Del Pybala 2022.09.03. 16:27:57

amugy igy h minden kp kolcsonben nem vunk kicsit kevesen oda? minek adtuk kolcson Rovellat

Zsltrk977 2022.09.03. 16:28:02

@Dante01: Ezért nem kellett volna visszahozni. Mint ahogy Pogbat sem. Aki látott ManU meccseket az elmúlt 6 évben az tudja miről van szó.

Kukszi 2022.09.03. 16:28:12

Danilonak is annyi… de jó :(
Gyere Gatti :)

venember83 2022.09.03. 16:28:54

@nortu30: egy Juventusnál az idegenben jó a X, illetve a BL-helyre koncentrálás elfogadhatatlan. Főleg Serie A szinten top edzővel, aki bő egy éve dolgozik a csapattal. Nem tudom kihangsúlyozni, mennyire elfogadhatatlan mindez.

Del Pybala 2022.09.03. 16:30:16

osszesen van 2 kp cserenk

Gaben Smith 2022.09.03. 16:31:49

Engem nem is az eredmény bánt hanem az hogy ebben a szezonban nem tudtunk 20 percet sem dominálni egyhuzamban. A labdákat nem tudjuk meg játszani teljesen esetleges a játék ,szinte nem tudunk felépíteni egy labdajaratast az ellenfél kapuja előtt igazából nem is tudnám megmondani mit is akarunk mi csinálni mert jól láthatóan elég nagy a káosz. Az emberek cserélődnek az érkezők beszurkulnek a távozók kiviragoznak. Én ezt csak Allegri számlájára tudom írni. Olyan nincs hogy itt mindenki sérült és rossz formájú lesz.

BigChris 2022.09.03. 16:32:56

@venember83: a mutatott játék egyértelműen Allegri hibája. Nem kellenek ahhoz világsztárok, hogy jatekrendszer legyen. Anno Lippinél sem volt mindenki zseni, a vízhordó emberek is jól helyettesítették egymást.

Del Pybala 2022.09.03. 16:34:36

Kean egy szaros labdat nem tud atvenni :D:D

epaska 2022.09.03. 16:35:14

Csak jelzem, hogy a 2. félidőben még nem volt kapuratartó kísérlete a csapatunknak..

James Zabiela 2022.09.03. 16:35:23

@Gaben Smith: Vissza se szabadott volna hozni Allergiást!

Del Pybala 2022.09.03. 16:35:46

ebbe a csapatba tenyleg nem ferne be Dybala :D:D:D

Kukszi 2022.09.03. 16:38:12

Itt ahogy látom többen kifogjuk élni magunkat a Fifa23-al :D

Azzaro10 2022.09.03. 16:38:46

Legalább néha büszkék lehetnénk a csapatra, de hogy minden meccsen lefociznak az már megalázó.

Thuglife! 2022.09.03. 16:39:06

Inkább játszana a teljes u23

2022.09.03. 16:41:04

@Del Pybala: beleillene, sok hulladék között még egy. Csak ez nem ér 10 milliós fizetést.

Gaben Smith 2022.09.03. 16:43:13

Legalább 15 perce nincs nálunk a labda de megtartani se tudjuk , annyira faj hogy le se tudom írni. Azt a napot várom hogy allegrit elkuldjek.

Del Pybala 2022.09.03. 16:43:26

@Pjanista: ne rohogtess kicsi :D:D:D

James Zabiela 2022.09.03. 16:44:35

Nagyot játszott Paràdés

BigChris 2022.09.03. 16:44:54

@Gaben Smith: ahhoz, hogy ez megtörténjen ahhoz ki kell kapnia a csapatnak. Mindenesetre drukkolok a Fiornak.

Del Pybala 2022.09.03. 16:45:01

@Pjanista: mondjuk Dybala jobban jart igy...egy jobb csapatban jatszhat

Thuglife! 2022.09.03. 16:45:08

15 hónapos munka és teljes fogalmatlanság.

Juvebest 2022.09.03. 16:45:15

Kean szerintem elfelejtett focizni ahogy berobbant az olasz fociba, úgy el is szállt a tehetsége. Se lendület se egy jó labdája nincs, komolyan vicc a csávó

Kukszi 2022.09.03. 16:45:34

Danilo nálam viszi ma a meccs legjobbját, küzd hajt

Fabrizio 2022.09.03. 16:45:42

Hitvány és gyalázatos amit művelünk.
#Allegri out..
Kár minden további érvelés.

2022.09.03. 16:46:36

@Del Pybala: kicsi? A "kettős pont D-kkel" teli kommenteid és a Dybala fanboy szereped alapján te lehetsz kb. 14 év körül.

BigChris 2022.09.03. 16:47:00

Egy értelmes labdánk volt a második félidőben...Miretti ugratta ki a tetű Keant

Gaben Smith 2022.09.03. 16:47:46

@BigChris: én is inkább jöjjön pár vereség mint évekig ez a sekély vízben szenvedés.

Thuglife! 2022.09.03. 16:48:00

86. Percben jön rá Allegri hogy Keannel kell kontrázni,ő nem egy Moratát hogy a szélen játszon

bianconero78 2022.09.03. 16:48:10

Második félidőben a kapuralövések 3/0 ill. 0/0...Gyalázat

Del Pybala 2022.09.03. 16:49:37

@Pjanista: nem vok fanboy csak jol latom mi folyik a csapatnal az olyan agyatlanokkal ellentetben mint te

Miklós Szincsák 2022.09.03. 16:49:45

Unalmas meccs, csak keresi a labdát a Juventus. Ez a teljesítmény nem lesz elég semmire. Keannek nem volt még egy értelmes labda érintése sem volt. Egyszerűen nem sok ötlet van a játékba sem

nortu30 2022.09.03. 16:49:46

@Gaben Smith: Az X megint csak felmenti a "mestert".

The king of alibis 2022.09.03. 16:50:32

Perrin...a kóklert ismerve ha a lengyel felépül, megy ismét a kispadra

2022.09.03. 16:50:59

@Del Pybala: De akkor a korodat eltaláltam. Jól van.

James Zabiela 2022.09.03. 16:50:59

Perin menti a menthetőt

JuveMI 2022.09.03. 16:51:14

Ez a játék semmilyen szinten nem lehet méltó a Juventushoz!
Allegri nálam végleg elvágta magát.

Thuglife! 2022.09.03. 16:51:24

@bianconero78: így fejeztük be az előző szezont Dior ellen 90. Perc 0 kapura lövés
Mit csináltak ezek egész nyáron?

Kukszi 2022.09.03. 16:51:53

@Del Pybala: én pártatlanul, és no offense
De senki nem látja pontosan hogy mi folyik a csapatnál/csapatban. Hisz nem vagyunk ott benne napi szinten. Mint stábtag

Gaben Smith 2022.09.03. 16:52:24

Tudjatok mi a legrosszabb skacok?
Az egyenlítő gól óta esélyünk sincs nyerni csak a vereség elkerüléséért harcolunk foggal körömmel. Mint amikor egy regnáló bajnok a szerencsés napot kifogó kis csapattal focizni :(

Juvebest 2022.09.03. 16:52:44

Fizessék ki ezt a kopasz vigyorít, mert egy éve nincs játéka a csapatnak

Del Pybala 2022.09.03. 16:52:53

@Pjanista: ne legy hulye...nincs ilyen fiatal szurkoloja a juvenak...senki se kezd el szurkolni ennek a szarnak evek ota

BigChris 2022.09.03. 16:53:05

@James Zabiela: nálam ő a meccs embere Juve részről

nortu30 2022.09.03. 16:54:00

Vállalhatatlan, szégyenteljes játék. Erőlködés nélkül simán lefociz minket egy középcsapat.

Del Pybala 2022.09.03. 16:54:38

Perin mentett 1 pontot nekunk lehet ennyi

Del Pybala 2022.09.03. 16:56:29

4 loves 1 ment kapura

2022.09.03. 16:56:50

A két középső védőt, Perint és Miliket lehet kiemelni, a többi szóra sem érdemes.

Azzaro10 2022.09.03. 16:56:50

Több mint 1 év távlatában arra jutottam hogy amíg Allegri az edző addig nem érdemes meccset nézni.

BigChris 2022.09.03. 16:57:11

Mi is középcsapat vagyunk, csak éppen 3x-os pénzért jatszik nálunk mindenki.... ezért jön ide néhány pali örömmel, mert nem kell teljesíteni semmit évi 7,5millio euróért.

Juvebest 2022.09.03. 16:58:30

Max jöhet a szokásos szar mellébeszélös sajtótájékoztatód. Hogy milyen nehéz helyzetben van a csapat de sok sok pozitiv játekot láttot meccs közben.

alessandrinho 2022.09.03. 16:59:12

Mindig azt hiszem, hogy már elértük a mélypontot, de aztán megnézem a következő meccset és rájövök, hogy nem...hihetetlen de még mindig van lejjebb. A 0 kapuralövést azért nehéz lesz túlszárnyalni, de Allegri ezt is megoldja majd...

Zsltrk977 2022.09.03. 17:00:11

Amíg ez a vezetőség van addig ez a szar lesz. Allegrit vissza se kellett volna hozni. Minden más maszatolás. Forza Juve per Sempre!!! (28 éve)

Lanzafame 2022.09.03. 17:00:58

@alessandrinho: ki is kaphattunk volna, ha Perin el nem rontja. Így tovább áshatunk lefelé, a mélypontot keresve. Úgy játszunk, mint egy kiesőjelölt, top3-as kerettel, ez egy bizonyos ember felelősségét veti fel.

Rikoo 2022.09.03. 17:00:58

A játékosaink konkrétan nem akarnak futni. Persze, hogy nem tudunk labdát birtokolni, mert nem is akarunk. Mindenki csak áll és vár a másikra, borzalmas.
Van 9 pontunk, de Perinnek köszönhetjük a minimum a felét.

venember83 2022.09.03. 17:03:23

@Rikoo: lehet, hogy valakinek szólnia kellene nekik. Olyannak, akire hallgatnak is. Vajon van ilyen munkatárs a Juventusnál?

Másik opció, hogy le kell cserélni az összes játékost, de talán már késő ehhez szeptember 3-án, plusz eleve már új játékosok is voltak a csapatban.

venember83 2022.09.03. 17:04:39

@Juvebest: "Max jöhet a szokásos szar mellébeszélös sajtótájékoztatód."

Természetesen tolmácsolni fogjuk, ne csak mi élvezzük minden egyes szavát.

Galbandi 2022.09.03. 17:05:09

@nortu30: Sajnos ki kell mondanunk, a Juventus is középcsapat lett, az összes meccsünkön kapaszkodnunk kell, különösen idegenben. Kicsit próbálom magam nyugtatni azzal, hogy a Párizs ellen tartalékoltunk, de legbelül tudom, hogy nem erről van szó, nekünk jelenleg ennyi a játékunk...

KokoSRB 2022.09.03. 17:06:13

Ismet egy szegyen merkozes a reszunkrol. Nem tudom felfogni, hogy mi volt a TERV? Kozunk nincs a meccsekhez folyamatosan. Mar olyan sincs, hogy az ELLENFEL terfelen passzolgassunk. Hihetetlen......

Zizou_empereur 2022.09.03. 17:07:01

Allegrivel nincs remény. Ez az ember teljesen megzavarodott.
Múltkor azt írtam, hogy kontrázunk mint egy kis csapat. Azóta annyit változott a helyzet, hogy kontrázni sem tudunk. Alkalmatlanok vagyunk egy bunker fociból kiinduló gagyi kontrajátékra is. A középpályán mindenki vállalhatatlanul gyenge. Ezt nem tudom elhinni, hogy ez nem az edző sara.
A döntetlenek sorozata semmire nem elég, így nem lehet a 4-be jutni.

Alessandro Dybalinyo 2022.09.03. 17:07:21

MIT NYÖSZÖRÖGTÖK? MIT NYÖSZÖRÖGTÖK???!!!! Azt kaptuk amit Allegri ígért 1-1-nél a fior ellen tördeljük a játékot próbáljuk x-el kihúzni. Koros lélektelen nyerni támadni nem akaró zsoldosok akik játszák a mester lassú "türelmes" játékát. Akik ennél többet akartak Dybala, de Light végre ki lettek picsázva HÁT ÖRVENDEZZETEK!!!!!! Itt van már páredesz is ÖRVENDEZZETEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Allegri nem titkolta cél a bl indulás, az istenbarma azt hiszi az Udinese edzője ez velük teljesen vállalható lenne. Agnellit kellene irgalmatlanul felpofozni, de irgalmatlanul. Ezt a szardarabot nem kellett volna visszahozni, erre mi hosszútávú zsíros szerződést ajánlottunk neki. Szerintetek ha ezt a nyomorultat ki is csapnánk ezzel a korosodó zsoldos haddal ki és mikor fog eredményeket elérni. Tíz év kellene a rombolást eltakarítani 10/7 mercato ÖRVENDEZZETEK!!!

JeetTrader 2022.09.03. 17:08:03

Ez a második félidő értelmezhetetlen volt. 0 kapura lövés fele annyi passz mint a Fiornak, illetve 33%os labdabirtoklás?

Keant fölösleges beküldeni. Menjen inkább Sulé vagy bárki. McKenny fogalmatlan volt...Locaval nem tudom mi van meccsek óta, most elvileg preferált poszton játszott és mégsem ment jól neki.

Az újakat lehozta Max, nem értem miért....ennyire ne tartalekoljunk a BLre...

Thuglife! 2022.09.03. 17:08:43

@Rikoo: edzőt akarnak buktatni csak Perinnek nem szóltak...

Juvebest 2022.09.03. 17:08:55

Azt hiszem a mai mutatott játék után van oka únnepelni Nedvednek is szóval este mehet egy újabb csöcsfogos partyba

karesssz 2022.09.03. 17:09:19

Én azt hittem, ha Allegri visszajön nem szép focival, de stabilan hozzuk a 1-0 kat. És legalabb a bajnokságba meglesz az egyeduralom. De itt nem lehet, bogy mindent a keze alá adnak és nem változik. Én nem fogadom el azt, hogy idő kell mert a nyár így úgy... Látni kellene a változást ennyi új játékossal. Legalább az akaratot. Agilitást nagyon jólenne látni

Lanzafame 2022.09.03. 17:10:09

@Alessandro Dybalinyo: leírod röviden, ki az a de Light? Köszi!

Leram7 2022.09.03. 17:13:33

Perin, Danilo, Bremer jó teljesítményt tett le.

McKennie hogy játszahatott 90 percet? Locatelli hogyan? Szánalmas.

A többiek gyengék voltak.

Allegri nem értem miért erőlteti ezt 1,5 éve. Elavult, ronda és sikertelen foci. Ha nyertünk volna oké, de ez szar eredményben, szórakoztatásban.

McKenniet többet nem szeretném a csapatban látni, borzasztó.

Alessandro Dybalinyo 2022.09.03. 17:14:08

@Lanzafame: Jogos megfogtad a lényeget. Neked most könnyű nincs Dybala és te nagyon elégedett és boldog lehetsz. Remélem jól szórakozol!

Rikoo 2022.09.03. 17:15:34

@Thuglife!: Az nagyon nem lenne jó, még a végén futniuk kellene. Most legalább mindenki sétálgathat és kocoghat.

Zizou_empereur 2022.09.03. 17:16:31

Remélem Agnelli már keresi a következő edzőt, mert ez nyilvánvalóan nem mehet így tovább.
A játék nézhetetlen és eredménytelen. Ha Allegri ennyit tud kihozni ebből a keretből, akkor nincs miről beszélni.

Del Pybala 2022.09.03. 17:25:01

Allegri: "I am very happy with the result. In Florence it's difficult."

Apuleius 2022.09.03. 17:25:54

Vállalhatatlan ez a teljesítmény, ez a mentalitás.

Del Pybala 2022.09.03. 17:27:12

Allegri: "I was upset at the end because I wanted the game to end. We had to finish the game in the first half. You have to kill the game, that's the only regret. The boys had a good game with a good mindset."

nortu30 2022.09.03. 17:28:19

Minden csapat módszeresen építkezik, mi meg mintha visszafelé fejlődnénk. Igazolunk, igazolunk, de egyre szégyenteljesebb a játék. Allegri az égvilágon semmit nem képes kezdeni semmilyen kerettel, viszont itt már klubszintű problémáról van szó, mert el is tűrik ezt a szarkupac teljesítményt.

babo0410 2022.09.03. 17:32:36

A mai meccs az valami borzalom volt. A Fior ellen bevállaltunk egy döntetlent, mert pihentetni kellett. Ha ez lenne az első X azt mondom ok. De eddig két meccset nyertünk az 5-ből! Allegrivel remélem elbeszélgetnek.

Pilsnerurquell 2022.09.03. 17:36:26

Tök őszinte leszek, és ezért itt nyilván jól le is leszek hurrogva, de általában azért drukkolok az ellenfélnek, mint ma a Fionak, hogy a 100fogut minél előbb elhajtsák a vérbe.

Végig próbáltam ma rájönni mit akar a Juve firenzében, de nem sikerült. A második félidő meg a konkrét homály...

Perinnek vastaps amúgy. Felmerült egyébként bennem is az edző buktatás gondolata a játékosok részéről, mert sztem el lehet fáradni mentálisan abban hogy 1-0 után meg van tiltva a foci gyakorlatilag. Gusztustalan ami megy a Juvénál.

Lanzafame 2022.09.03. 17:50:53

@Alessandro Dybalinyo: még mindig nem válaszoltál. Ki az a de Light?

babo0410 2022.09.03. 17:57:31

Érdekes, hogy mennyien vannak most itt, mikor élesen lehet bírálni a csapatot, olyanok, akik talán először kommentelnek. Érdekes, mindig akkor jönnek a 100 éve a legnagyobb fanok, mikor szidni lehet a vsapatot. Érdekes.
A meccsel kapcsolatban csak annyi még, ami eszembe jutott, hogy DS-t behozni, mikor nyerni kell, és nem tudunk a kapuig eljutni?
Ha a PSG ellen nem mutatunk valamit, a mai meccs duplán bosszantó lesz.
Kíváncsi leszek, ha nem BL előtt játszunk, mit fogunk mutatni.

nortu30 2022.09.03. 18:06:40

@babo0410: Allegrivel sajnos nemigen tudunk mást mutatni.

RobJuve7 2022.09.03. 18:17:41

Szerintem még van remény chiesa meg pogba még hiányzik velük milyen lesz a csapat

RobJuve7 2022.09.03. 18:37:12

Kostic is egy kérdőjel nálam, ő ennél jobb

Rikster91 2022.09.03. 18:37:33

Egy félidőt láttam a meccsből. Amit láttam azt úgy értékelném, hogy se nem szórakoztató, se nem eredményes. Allegri mást mondott korábban. Sajnos ez a felfogás és az hogy valaki 9 milliót keresve tömörülesre kényszerítí a egyik bajnokaspiránsnak kikiáltott csapatot az számomra elfogadhatatlan, kínos és megalázó.

Nem mellesleg hozzátenném, hogy a játékstílusa alapján és az, hogy két nyerhető meccs után, amin már ikszeltünk úgy megyünk el Firenzébe, hogy csak ki ne kapjunk az nem bajnoki álmokat szövögető csapatra vall, célként sem szabadna kiejteni a száján az edzőnek, ha ennyit mer bevállalni.

Én bízom benne, hogyha ez a teljesítmény tartóssá válik és két meccset nem tudunk zsinórban nyerni, akkor ki kell tenni, mert más edző ezt a keretet lehet jobban megtudná lovagolni. De hát itt a fizetése és a 4 évre szóló szerződése az Allegrinek, ami itt tartja, minket meg szenvedtetnek ezzel a trágyadombbal.

Wizzurah 2022.09.03. 18:39:47

@Lanzafame: Szerintem meg el van gurulva neki az a valami. Tul sokat kerdezel, inkabb.... ORVENDEZZ!!! ;)))
Amugy nem egyertelmu? De feny. Allitolag jovore osszeall a de light- no dark vedelmi tengely a bajoroknal.

Wizzurah 2022.09.03. 19:29:24

@JeetTrader: Ezzel most megfogtál :D Ki az a de light? :D
Gyorsan utánanéztem a piacon. Mivel bayern, ha német, akkor felajánlom neked Rüdigert. Lerabolni már tud, Akanjiról lekéstek. Ha holland mellé hollandot akarunk akkor nem is tudom. Martins Indi, téged választalak :D

szauerb 2022.09.03. 19:46:15

Igazából szerintem a srácok nagyrészt hozzák az edző által elvártakat, szóval sok panaszunk nem lehet.
De úgy tűnik, hogy az edzőnk fejében valami nagyon nincs rendben...

Azt kívánom, hogy csak mi "laikusok" ne értsük, hogy hogyan és mit akar építeni mert ha nem így van akkor nagyon nagy bajok lesznek...

Jozeph Pelikahn 2022.09.04. 00:27:09

Perin végig nagyon jól védett, remélem marad! Danilo és Bremer is kifogástalan munkát végzett.

Miretti nagyon ígéretes! Szerintem ezt sokan vártuk már, elég hosszú ideje.

Kean, Loca, McK, ők akiknek már a leszerződtetését sem értettem.
Keant ehhez elég egyszer futni és labdát kezelni látni.
Locatelli pont így tűnt el a válogatottban egész meccsekre, mint nálunk.
Az amerikai meg soha nem volt egy igazán jó játékos.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása