Teun Koopmeiners a Tuttosport munkatársának beszélt az elmúlt hónapokról, amelyek eseménydúsak voltak a középpályás számára, akár az elhúzódó nyári átigazolására, akár az őt pályától távol tartó bordasérülése gondolunk.

„Az igazat megvallva, a sérülés egy kicsit bonyolult volt, mert ez egy olyan fájdalom, amit minden mozdulatnál érzel, még a légzés is nehéz volt. Körülbelül két-három hétig kellett vele együtt élnem. A karosszékben kellett aludnom, mert ha vízszintesen feküdtem az ágyon, nagyobb volt a nyomás, és így nagyobb fájdalmat éreztem. De most már jobban érzem magam. Még mindig érzek némi kellemetlenséget, de már tudom kezelni.

Számok? Á, nehéz számokban kifejezni, hogyan érzem magam. De most nagyon jól vagyok mentalitás szempontjából. Fizikailag nem vagyok a csúcson, mert körülbelül három hétig nem tudtam futni. De a fejem rendben van. 

Az Atalantánál előrébb játszottam, itt viszont inkább középpályás vagyok, és hátulról segítek. A csapat? Javítjuk az automatizmusainkat, és teljesen természetes, hogy ez időbe telik, mivel sok az új játékos, de az a célunk, hogy egyre gyorsabbak és gyorsabbak legyünk, ami különösen a Bajnokok Ligájában jelent majd pluszt számunkra.

A különbség Thiago Motta és Gian Piero Gasperini között? Utóbbi erősen épít az intenzitásra és az egy az egy elleni játékra az egész pályán, támadásban és védekezésben egyaránt. Speciális edzésmunkát végzünk ehhez. Thiago Mottával is gyorsan játszunk, de a csapat igyekszik egységesen, kollektíven védekezni. Amit a Juventusnál csinálunk, az hasonló ahhoz, amit Hollandiában csinálunk: labdabirtoklás, intenzitás, próbáljuk irányítani a játékot, és sok lehetőséget teremteni.

Mi, játékosok sokat beszélgetünk Mottával és a stábtagokkal a kéréseikről, és arról, hogy mit gondolunk ezek átvételéről. Thiago Mottát nagyon érdeklik az érzéseink és a gondolataink, még akkor is, ha ő határozott adott rendszerrel kapcsolatban. Fontos, hogy tudni akarja, mit érzünk. Gian Piero Gasperini inkább a saját akaratát erőltette ránk, és meg kellett próbálnunk végrehajtani, amit mondott, visszajelzések nélkül.

Most inkább középső középpályásként játszom. Bergamóban csak egy csatárral játszottunk, és én támadóbb voltam. Most többet kell segítenem a csapatot labdabirtoklással, de továbbra is magasan akarok letámadni, gólokat lőni és gólpasszokat adni.

Gól a Torino ellen? Remélem, hogy sikerül, de ez nem jelent problémát. Akarom a gólt, és előbb-utóbb össze is fog jönni. Csak az számít, hogy a Juventus nyerjen.

A csapattársak? Dušan Vlahović teljes csatár, a legmagasabb szintű profi az edzésmunkában. Kenan Yıldız is nagyszerű, fantasztikusan tehetséges, és még 20 éves sincs. Nagyszerű kvalitásai vannak a lábában. Danilo karizmája lenyűgöző. Már akkor is egyértelmű a vezéregyénisége, ha csak beszélsz is vele.

Igen, tudtam én is az érdeklődő angol klubokról, de amint hallottam a Juventusról, nem voltak kétségeim. Az első pillanattól kezdve, hogy Olaszországba érkeztem, megkedveltem ezt a klubot, de nem csak érkezésemtől származtathatók ezek az érzések. A Juventus a legjelentősebb klub Olaszországban és a világon. Valójában hollandiai gyerekkorom óta szurkolok és követem a Juventust. A Juve a nagy bajnokok klubja. Imádott játékosok? Hát Zidane! Itt lenni számomra olyan, mint egy álom, ez az, amit gyerekként mindig is megcéloztam. Angliában is vannak jó klubok, de itt minden jobb: ismerem a bajnokságot, a gyönyörű országot, a csapatokat, akik ellen játszhatok, és általában a környezetet.

Amikor megérkeztem, rájöttem, hogy minden igaz, amit Matthijs de Ligt mondott a klubról. A szolgáltatásoktól kezdve az edzéslehetőségeken át az emberek kedvességéig. Valóban fantasztikus. Minden nagyszerű itt a Juventusnál, az első nap olyan volt, mint egy álom. Ismétlem: gyerekkorom óta azért dolgozom, hogy itt lehessek. Korábban gyakran mondtam a barátnőmnek, hogy az a célom, hogy a Juventusban játsszak, de most sikerült.

Az elhúzódó átigazolásom? Azt mondanám, hogy az egész nyár nehéz, nehéz volt általában érzésként. Bonyolult átmenet volt, de a futballban ezt is meg lehet tapasztalni. Ha visszagondolok egy különösen jelentős pillanatra, akkor a Bergamóból Torinóba, a barátnőmmel a Juventushoz tartó taxizásra szeretnék visszaemlékezni. Előző este kaptam a telefonhívást, hogy minden megoldódott. Elmentem aludni, de még mindig csak emésztgettem a hírt. Emlékszem, hogy amikor a taxi már úton volt Torino felé, odafordultam Rosához, és azt mondtam, hogy »Végre!«. Mintha megkönnyebbültem volna, mintha az összes felgyülemlett nyomás elpárolgott volna.”