Allegri: „Szenvedni fogunk holnap, mint minden meccsen”

allegri_massimiliano_melegitoben_mosolyog_bajnoki_elotti_sajtotajekoztaton.jpgMassimiliano Allegri csapata hétfőn kezdi a bajnokságot a Sassuolo ellen, azonban a bianconero együttes messze nem a legjobb felállásban vághat neki a szezonnyitónak, hiszen számos sérült és eltiltott játékosra nem számíthat a mester.

„A csapat jól dolgozott ebben a hónapban. A Sassuolo tavaly nyert ellenünk hazai pályán, ezért nagyszerű teljesítményre lesz szükségünk. Természetesen mi továbbra sem vagyunk a legjobb formában, de következik az év első meccse otthon, és a stadionban telt ház lesz. Lelkesedésre lesz szükség tőlünk és a szurkolóktól.

Adrien Rabiot és Moise Kean nem játszhat eltiltás miatt, és ezt az előírást érdemes lenne felülvizsgálni, mivel a szezon utolsó meccsén kaptak sárgát, és most ezért kihagyják a következő szezon első meccsét. Ez nem csak a Juventus számára probléma. Egy dolog, ha piros lapot kap egy játékos, de teljesen más, ha öt sárga lapot gyűjt egy játékos 38 meccs alatt, és ezért kihagyja a következő szezon első meccsét.

Szczęsny felépülőben van, Aké sérült, Pogba dolgozik, és remélhetőleg hamarosan visszatér. Ugyanez a helyzet Chiesával, aki legjobbját majd januárban nyújthatja.

Arthur bokasérüléssel küzd, és ezért nem tartott velünk az amerikai turnén. Továbbá pletykák is felmerültek vele kapcsolatban, szóval nem elérhető. Kaio Jorge térdsérüléssel küzd, Weston McKennie viszont bevethető.

Megértem a szurkolók kedélyállapotát egyes hullámhegyek és hullámvölgyek után. Három nagyszerű klub ellen játszottunk a felkészülési időszakban, a Barcelona, a Real Madrid és az Atlético ellen. Nem volt szép a vége, de egy ilyen vereség jól jöhet, és elősegítheti a koncentrációt. Túl sok diadalittas nyilatkozatot hallottam. A Juventus azon csapatok közé tartozik, amelyiknek minden évben címek megnyerését kell célként kitűznie.

Az Inter és a Milan a többiek előtt jár, és igazán kíváncsi vagyok a Romára, szerintem okosan igazoltak megfelelő játékosokat. 

Ebben az évben két célunk van, amelyeket a novemberi szünetig el kell érnünk. Az első, hogy a legjobb négy között legyünk a bajnokságban, hogy versenyre kelhessünk a címért a bajnokság második szakaszában, és hogy továbbjussunk a BL legjobb tizenhat csapata közé. 21 meccsünk van, kötelezően jól kell teljesítenünk.

A klub jól dolgozott, és sikerült helyettesíteni a távozókat. Az elmúlt szezon jó volt, mivel csak azért, mert Juventusnak hívnak minket, nem nyerhetünk. Nem így működik. Adott egy generációváltás. Az elmúlt évben 16 ponttal maradtunk le a Milan mögött, türelemre van szükség, és dolgoznunk kell a célünk eléréséhez. A címet kell célként kitűzni, és tudnunk kell, hogy vannak egyéb csapatok, amelyek tavaly jobbak voltak nálunk. Ez egyszerű, és az életben gyakorlatiasnak kell lenni.

Holnap szenvedni fogunk, mint minden egyes meccsen. Tisztelnünk kell az ellenfelet, ez a titka minden győztes csapatnak. Jól kell teljesítenünk, amikor nálunk van a labda, és jól kell teljesítenünk labda nélkül is. Három meccsen nyolc gólt kaptunk, és ezen javítanunk kell.

A Sassuolo csúnya vereséget szenvedett el az Olasz Kupában a Modena ellen, nemrégiben érkezett hozzájuk egy fontos játékos Andrea Pinamonti személyében, és soha nem egyszerű ellenük futballozni. Veszélyesek és technikailag jó megoldásokat választanak. Nagyszerű teljesítményre lesz szükségünk holnap.

Dušan Vlahović jól érzi magát, visszatért egy olyan sérülés után, amivel tavalyi szezon végén küzdött. Türelemre van szükség, de már javul, és minden adott, hogy nagyszerű szezont fusson, és bizonyosan így is lesz.

Nem emlékszem, mikor védekezett a csapatom utoljára három hátvéddel, talán használhatok háromvédős rendszert a hátulról való támadásépítéshez. Mindig négyvédős rendszert használtam. Szegény Andrea Barzagli mondta egyszer nekem, hogy visszavonul, már nem fog jobbhátvédként játszani. Elégedett vagyok Gleison Bremerrel, ő kiváló játékos, aki minden egyes nap fejlődni akar.

Ki kell használnunk Ángel Di María jellemzőit. A legjobb feltételeket kell létrehoznunk számára, hogy gólpasszokat adjon, illetve összejátsszon a csapattársaival.

Nem tudom, hogy erősebbek vagyunk-e mint tavaly, néhány kiváló játékos távozott, és őket egyéb kiváló játékosokkal helyettesítettük.

Lelkesedéssel kell játszanunk, és tudnunk kell, hogy valami fontosra van szükség a cím begyűjtéséhez. Dolgoznunk kell. Nekem azt tanították, hogy a meccsek megnyerése az, ami számít. Dolgoznunk kell a hozzáállásunkon. A srácok nem nyertek meg egy párharcot sem az Atlético elleni meccsen, és ezt tudják. Ha nem nyernek párharcokat, akkor nemigen lehet meccseket megnyerni. Alázatosnak és visszafogottnak kell lennünk.

Jelenleg semmi értelme átigazolásokról beszélni. Pótoltuk azokat a játékosokat, akik távoztak. Csak a pályára gondolhatunk, mivel holnap fontos teszt vár ránk. Nem terelődhet el a figyelmünk. A következő négy meccsen lehetőség előtt állunk.

Nem könnyű nyerni, nehéz ellenfeleink vannak. A Milan és az Inter kiváló játékosokat igazolt, ahogy a Roma is. A bajnoki címért 4-5 csapat harcol, és csendben dolgoznunk kell, illetve fejlesztenünk kell a csapatot minden tekintetben. Ezen dolgozunk. A klub jól teljesített a távozók pótlásával. Most a pályára kell koncentrálnunk. Holnap fontos meccs vár ránk.

Filip Kostić nagyszerűen adja be a labdát, s nagyon jó technikával rendelkezik. Játszhat ő, Weston McKennie vagy Juan Cuadrado. Hármuk közül ketten kaphatnak szerepet. Dušan Vlahović javára fog válni Filip Kostić érkezése.

Négy szélső hátvédünk van, Danilo, Alex Sandro, Cuadrado és Mattia De Sciglio. Hálás vagyok Luca Pellegrininek azért, amit tavaly tett értünk, 21 meccsen lépett pályára, és jól teljesített. Felmerült ez a lehetőség, és távozott.

A fiatalok? Egyesek maradnak, mások pedig távozni fognak, hogy több játékidőt gyűjthessenek. Egy bizonyos, a rendelkezésre álló fiatalok nagyon jók. Jól dolgoznak, elégedett vagyok velük. A megfelelő utat kell választanunk számukra.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2017908107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2022.08.14. 22:58:35

A hülye sületlenségeit csak pár sorig bírta el a szervezetem, nem bírtam végig olvasni.

venember83 2022.08.14. 23:05:47

@Wizzurah: kérlek, osztozz a csapat szenvedésében, ha másképp nem, akkor legalább így.

Rikoo 2022.08.14. 23:12:42

Mondjuk néhány újságírót eltiltanék örökre az biztos.
McKennienek féléves kihagyást jósolnak, Pogbának meg az egész karrierje veszélyben...
Mocskos undorító lejáratás megy a Juventus ellen évtizedek óta!

Leram7 2022.08.14. 23:17:13

Ez a szenvedés tavaly olyan jól sikerült, hogy nem csak a játékosok, hanem a szurkolók és a nézők is szenvedtek.

Jó lenne, ha végre elkezdenénk domináns focit játszani, feltólt védekezéssel, letámadással és sok helyzettel.

venember83 2022.08.14. 23:22:20

@Leram7: "Jó lenne, ha végre elkezdenénk domináns focit játszani, feltólt védekezéssel, letámadással és sok helyzettel."

S abban hol az alázat és a visszafogottság?

Del Pybala 2022.08.14. 23:29:55

@Rikoo: Pogbanak mondjuk mar evek ota veszelyben a karrierje abbam igazuk volt.

Leram7 2022.08.14. 23:30:14

@venember83: Az ellenfelet kéne visszafogni és lefocizni.

Galbandi 2022.08.14. 23:54:25

Hát ez igazán fantasztikus, nézőcsalogató ajánló. Szinte kedvet kaptam...

Mark Szabo 2022.08.15. 00:01:21

@Rikoo: Igen, ha minden jól megy Pogba hamarosan visszatér, nagy szükségünk van rá és vezér lessz a közeppályán.

JuveMI 2022.08.15. 00:20:22

Bammeg! ... szenvedni fogunk??!! (Anyukád jól van??) ... az'tán katarzis lesz-e??
Azért titkon remélem, hogy nem kívánod lemásolni (Hyeronimus Bosch) Ten Hag (triptichonját)... mert nincs az a meszkalin mennyiség, aminek elfogyasztása elegendő hozzá!
u.i.: Elég a f@szsából Max! Én a régi szép időkben a világ egyik legnagyobb csapatának szurkolója voltam... és az is akarok maradni!!!! Nem szar a kereted... b@sszatok oda... vagy menj a jó büdös picsába!!!!

alexGicamo 2022.08.15. 04:06:39

@Galbandi: Ugye ?
De , azért én azt mondom : " Ember, küzdj és bízva bízzál ! "
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Rocky80 2022.08.15. 04:54:04

@JuveMI: és melyik volt az a csapat?

Attól félek csak nekem tetszik a Mester nyilatkozata... :D Mondjuk sokat segít hogy én értem mire gondol, elvégre Allegri észjárásának a legnagyobb középeurópai szakértője vagyok... :D

Viccet félretéve: végre eljött ez a nap is! Természetesen győzelmet várok és reménysugarakat mindenkinek, hogy lássunk egy kis fejlődést illetve jó teljesítményeket már most is. :-)

DE!: előre szólok, hogy ennyi hiányzóval és a szezon első meccsén nem lesz könnyű dolgunk. Szerintem valóban szenvedni fogunk, de bízom a csapatban.

Matteo89 2022.08.15. 06:41:49

Max, ennyire azert ne csinald meg a kedvunket az elso meccshez. :D

GGábr81 2022.08.15. 06:48:04

"Természetesen mi továbbra sem vagyunk a legjobb formában"
Hát természetesen. Attól még nyugodtan vedd fel a fizetésedet természetesen. Ez nem a te dolgod lett volna, természetesen. Elvégre a bajnokság csak októberben kezdődik, minek ide forma...

2022.08.15. 07:04:17

Ezek szerint McKennie továbbra is szélső lesz, és továbbra is 442-ben fogunk szenvedni. Én már most várom, hogy vége legyen ennek a szezonnak.

Csak Csucsu 2022.08.15. 07:08:07

Allegri posztert akarok az ágyam fölé csak hogy jobban teljesítsek lassan

Il Principino 2022.08.15. 07:23:47

Legalább őszinte :D
Én maradok idén is egy fakír,szeretem kínozni magam a Juve meccsekkel :D

2022.08.15. 08:24:39

Aztán miért kéne szenvedni minden egyes meccsen kedves mester? A Juvénak dominálnia kéne minden meccsen, hogy az ellenfél szenvedjen!

Novice_71 2022.08.15. 08:35:41

Védelem és szenvedés Torinóban... de legalább kezdődik :-)

venember83 2022.08.15. 08:35:50

@Pjanista: s ehhez képest az a szöveg, hogy mindenkiből ki kell hozni a legjobbat. Vicc.

FeriGjuve 2022.08.15. 08:47:09

Tisztára,mint Churchill:

"Nem ígérhetek semmit,csak vért és könnyeket"

:D

FeriGjuve 2022.08.15. 09:03:56

:DDD Elképzelem a lelkesítő beszédet,az öltözőben,mielőtt kiküldi a srácokat:

-Menjetek! Szenvedjetek!!!

juve28adam 2022.08.15. 09:24:49

Veled egész évben papi!

JuveMI 2022.08.15. 09:36:49

@Rocky80: Hogy melyik volt az a csapat?? Zömében egy tejföl-hajú szemüveges zseni edzette... fekete-fehér csíkos szerelésben harcoltak... rengeteg klasszis játékos volt benne... mindig nyerni akartak, és nyertek is.... a címer viszont nem ilyen volt!
u.i.: Hogy neves költőnket, Paksi Endrét idézzem: "felvirradt a nagy nap..." győzelmet várok a nyitányon!

supertrezi 2022.08.15. 09:41:18

De mi a fenéért kéne nekünk mindig szenvedni...? Nem minden meccsen a Liverpoollal vagy a Bayernnel játszunk. Kegyetlen ez a hozzáállás. Nem! Ki kell menni az ilyen középcsapatok ellen, és 90 percnyi szervezett, határozott, lelkes, lendületes, kombinatív játékkal kialakítani 15-20 helyzetet, amiből berámolunk legalább 3 gólt. A Juventustól valahogy én még mindig ezt várnám. Mint ahogy vagy 20 éve várom. Visszatér még ez? :/ :(

venember83 2022.08.15. 09:43:42

@JuveMI: a zsold katonáitól sokat ne várj.

supertrezi 2022.08.15. 09:48:37

Allegrinek az ilyen hosszabb nyilatkozatai alatt mindig azt érzem, hogy holnap reggelig vagy akár jövő karácsonyig tudna beszélni ugyanígy a semmiről. Közben néha kérne egy vizesflaskát, hogy a szájába locsoljon belőle.

FAF 2022.08.15. 10:49:47

Egy "zseniális" edző szavait hallhattuk. Az ellenfél tisztelete meg a beszariság, szenvedés között azért van különbség. Szenvedni kell, már el is ment a kedvem az egész meccstől és akkor mit szóljanak a játékosok. Igazi motivátor ez az ember.
Nem vagyunk formában, első meccs ezek nem kifogások. Ugyanannyi időnk volt mint a többi csapatnak formába lendülni és felkészülni, mindenkinek az első meccse.
Ezzel a hozzáállással nem lehet sikereket elérni.

Dzsákkeríni 2022.08.15. 10:51:54

Mindenki szídta a csapatot, hogy milyen szar, meg minden játékos mekkora nulla. Pedig csak betartják ennek a bohócnak az utasítását! Szerintem jól tudnak szenvedni! Hátha egyszer lesz egy edzőnk aki azt kéri hogy focizzanak...

nortu30 2022.08.15. 12:27:11

Szenvedni fogunk, vagyis ugyanazt a semmi sz@rt fogjuk játszani, mint eddig. Nem tudom, ki és mit lát ebben az emberben...

Jozeph Pelikahn 2022.08.15. 12:29:31

Ne legyen igazam, de szerintem novemberig az lesz a mondás, hogy sok az új ember, még idő mire csapattá érnek.
Közben a Roma is feljön a nyakunkra, hogy még élesebb legyen a verseny a BL-helyekért.

steven.h 2022.08.15. 13:10:04

Ezt a szenvedés dumát már én is kezdem azért unni. Nyilván lehet, hogy olaszul másként hangzik, vagy a franc se tudja, de kétlem hogy szenvedés = motivált, ellentmondást nem tűrő küzdés, meghalás a pályán......

Juvino 2022.08.15. 13:38:01

Mar az elmult szezonban is mondtam,h nem a kerettel van a legnagyobb gond. Nagyreszuk valogatott jatekos, akik ott tudnak focizni. Meg Rab, Berna, Kulu, Benta, sot akkor meg Sandro is.(Ramseyt direkt nem is irom), m ő egy kocsog) Majd itt a klubnal arnyekuk onmaguknak. Persze,m nem a megfelelo poszton es nem a kerethez illo taktikaval es felallasban leptek palyara. Max sajnos egy olyan edzo, aki keptelen a kerethez igazitani a taktikat, csak a sajatjat erolteti De most a "kerekkotok" helyett a mester taktikajahoz illo jatekosok jottek! Ne szenvedjunk mar! Legalabb az elso ittlete alatt mutatott jatek szintjet erje mar el...ott ugye nem sok beleszolasa volt az igazolasokba, megis osszefaragta oket minden evben. De felmerul a kerdes,h ha mar akkor beleszolhat, ugyan ilyen szenvedos jatekunk lett volna? Vagy az akkori keret kreativabb volt, mint amit ő szeretett volna? Gyak meg visszafogni is csak annyira sikerult oket?

JuveMI 2022.08.15. 13:45:46

@venember83: ... jó heavy metal-t semmiképpen... egy Sassuolo elleni hazai győzelmet mindenképpen!

Rocky80 2022.08.15. 14:31:22

Kicsit segítek srácok mert nem biztos hogy átjön mindenkinek a mögöttes tartalom:

Van egy harcművész mondás: az igazi munka a fekete öv megszerzése után kezdődik... Kb ez a helyzet nálunk is.
Kapott egy elkényelmesedett, önhitt és beképzelt keretet, olyan játékosokkal, akik azt hitték hogy a zsíros fizetés és maga a tény, hogy itt vannak a Juventusban, ez már az eddigi munkájuknak a gyümölcse, itt már nem kell megszakadni mert elérték hogy itt lehetnek. Ez az általános, uralkodó mentalitás.

A nagy lófaszt!

Igenis igaza van Allegrinek! Próbálja felràzni őket ebből az állapotból, hogy ez bizony nem elég, itt is minden egyes nap szenvedni kell és kőkeményen dolgozni, a riválisok erősödtek, mi meg újra meg kellene mutassuk hogy miért lettünk azok, akik! Erre gondolhatott szerintem.

Nedved lendületét, Tévez szívét, Mandzukic harcosságát és Del Piero technikáját kívánom mindenkinek az esti meccsre!
Na meg hogy tanuljunk meg újra szenvedni, egymásért és a csapatért küzdeni, soha fel nem adni és a lefújás pillanatáig zakatolni és meg nem állni. Szívvel, lélekkel. Ahogy hozzánk, a nagy Juventushoz ez méltó!

Forza!

Rocky80 2022.08.15. 14:36:17

@JuveMI: @venember83: kicsit ilyen mercatot is akartam: "elhagynak százak, jönnek ezrek!" :D

Rocky80 2022.08.15. 14:40:31

Hiába, ilyen ez Allegri: kicsit körbebeszél, kicsit savanyú, de a mienk! :D

Rocky80 2022.08.15. 14:47:53

@venember83: amúgy miért nem lehet pl az első mondatot adni a cikk címének kedves uram: "a csapat jól dolgozott az egész hónapban"? Mindjárt másképp állnék az egész szezonhoz! Ja, nem... :D

Helyette ez a hatásvadász, kattintásbarát propaganda... Nahát, nahát... :D

steven.h 2022.08.15. 14:59:09

@Juvino: Teljesen mindegy, mert Sarrinál és Pirlonál sem jött ki mindenkiből az ami benne van. Ráadásul pont Allegri az aki az első ciklusa alatt mindig az adott kerethez legjobban illő taktikát és felállást választotta, nem hiába játszottunk 5 év alatt 4 alapfelállással.

Én nem értem mi történik most, de jó lenne ha visszatalálna ide, mert akkor legalább valami értelmezhető dolgot lehetne látni idén a csapattól. Ezektől a hibrid sz@roktól meg már Pirlonál is felállt a hátamon a szőr, jó lenne elfelejteni, még ha nem is a felállás általában a lényeg, hanem a tartalom ami mögötte van.

venember83 2022.08.15. 18:32:21

@Rocky80: ezt a kort éljük, főnök, csak így lehet érvényesülni manapság. Arról nem is beszélve, hogy ezek a kattintásvadász címek segítenek oldalunk és rendkívüli jólétünk fenntartásában.

Rocky80 2022.08.15. 18:57:09

@venember83: (ezek segítenek): ööö, akkor viszont nem túl pórias? :D

Juvino 2022.08.15. 23:21:41

@steven.h: igazad van, se Pirlo, se Sarri nem a megfelelo edzo volt, kulonbozo okokbol. Maxi eseteben is igazad van, de az elmult szezonban, sot mar az utso eveben borzalmas volt. Amikor visszahoztak en is abban remenykedtem,h az "osszefaragos" mester jon vissza, m az elozo ket edzo mellefogas volt.
Kozban megujult a mester es az ivoszunet utani 4-5-1 nagyon jo volt!!!:)))

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása