Fagioli maradna, de garanciákat vár a Juventustól

fagioli_nicolo_chivas_ellen.jpgA Juventus ifjú középpályása, Nicolò Fagioli a Cremonesénél kölcsönben töltött szezon során a Serie B egyik legjobb játékosának bizonyult, s csapatával feljutott az élvonalba, így nem meglepő, hogy a zebramezesekkel kezdhette meg a felkészülést.

A 21 esztendős játékos jelenlegi szerződése 2023 nyaráig érvényes, így már csupán egyetlen év van hátra belőle, s a feleknek még a nyár folyamán megoldást kell találniuk a jövővel kapcsolatosan. Fagioli a Juventusszal kezdte a felkészülést, tagja az Egyesült Államokban turnézó keretnek, kezdőként lépett pályára a Chivas Guadalajara elleni mérkőzésen, s emlékezetes távoli lövéssel villantotta meg tudását.

A torinói klub szeretne új szerződést kötni a középpályással, s ugyan Fagioli is kész elkötelezni magát a Juventusnál, a Tuttomercatoweb szerint ehhez garanciákat vár arra vonatkozóan, hogy megfelelő mennyiségű játéklehetőség segítségével folytathatja fejlődését. A hírforrás szerint Fagioli pontosan látja, hogy fontos ponthoz ért, s nem szeretne éveket elpazarolni pályafutásából.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3017890967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleepy8 2022.07.25. 18:25:39

Lehetne picit szerényebb a fiatalember. Én Őt nyugodt szívvel elengednem, 21 a pali, semmilyen kimagasló teljesítmény nincs mögötte. Egy átlagosnál valamivel jobb játékos, de sajnos az utánpótlásunk színvonalahoz képest még Ő is kilog felfelé. Bár ez inkabb utóbbi szégyene, mint előbbi dicsérte.

Del Pybala 2022.07.25. 18:29:22

Jobb tarsakkal szarabb teljesitmenyt nyujtott mint Rovella. En se latok benne tul sokat meg.

Leram7 2022.07.25. 18:49:41

Szerintem a jövő egyik legjobb játékosa lehetne. Juventino, fiatal mi kell még? Hát egy edző aki bízik benne.
De rosszkor van és rossz helyen.

Ugyanis 2 sikertelen év után villantani kell eredményt és ha Allegri igazolni akar Paredes féle középszert, akkor Fagioli, ha marad is nem fog kapni sok játékidőt.

Sorrendben: Pogba, Locatelli, Rabiot / Zakaria, Fagioli, McKennie

Óriási hiba lenne ezt a srácot veszni hagyni. 2 év és 50M-es játékos lesz minimum.

Zamboni nem egy tészta 2022.07.25. 19:13:40

Fogja vissza magát. Teljesítsen

Shyr Kahn 2022.07.25. 19:14:09

Szvsz van benne potencial. Ezen a merkozesen remek teljesitmenyt nyujtott korahoz es tapasztalatahoz merten. 21 evesen tud meg rengeteget fejlodni.

Amikor Marchisio kezdett, kenyszerbol kezdett 2007-ben (ha jol remlik), mert a posztjan minden ertekelheto jatekos leserult. Amennyiben nincs szerencseje, sosem kerul be es kap lehetoseget. Normalis az, hogy csupan igy kapnak eselyt a fiatalok es igy vesszuk eszre oket? Csak igy talalhatunk "uj" Marchisio-kat?

Fagioli totalisan megertheto, hogy nem akar 21 evesen a padon csucsulni ezzel veszitve el a legjobb eveit es a fejlodest arra, hogy legyen belole valaki.

Mondjunk neki A-t vagy B-t, de ha marasztaljuk, akkor rogzitsuk, hogy kap lehetoseget es nem csak a padon csucsultetjuk az egesz evben. Ha meg nem akarunk/tudunk garanciat adni neki, akkor engedjek el. Ez igy lenne fair.

Shyr Kahn 2022.07.25. 19:15:32

@sleepy8: @Zamboni nem egy tészta: Ha nem kap ra lehetoseget kesobb, akkor hiaba is akarna teljesiteni.

JeetTrader 2022.07.25. 19:17:03

@Leram7: én nagyon reméltem h sokat fejlődik és talán fejlődött is. Viszont ha igazolni akarunk kpre akkor bizony nem elég az a teljesítmény. Vélhetően nem egy olyan szupertehetség mint ami Del Piero volt vagy épp az elmúlt években mondjuk Pesti vagy Foden. Viszont ekkor meg indokolt lehet igazolni és ő legjobb esetben csere lehetne.

Játszania kéne még több éles meccsen. Viszont mondjon akármit is a Seria B nem hasonlítható össze az itteni meccsterhelessel. Neki is meg kell hoznia a döntést.

Vaaagy mutasson olyat amivel kiszorítja a vetélytársakat.

Drukkolok neki de azért ez nem egészen így megy h "garanciákat akarok".

JeetTrader 2022.07.25. 19:19:45

@JeetTrader: *Pedri (nem Pesti :))

Ugyanakkor tény h éles meccsen is kéne neki esély. Virítani kell sajna edzésen is h bemerje vállalni Maxi...ez már csak ilyen kedves Nicolo

Attilio79 2022.07.25. 19:22:06

Fagiolinak egy Conte, Mancini vagy Vialli mentalitású vezetés feküdne, akik a legutolsó energiákat is kifacsarják a fiatalokból.
Allegri nem képes csapatot építeni, remélem ezzel felhergeltem a kedélyeket.

Del Pybala 2022.07.25. 19:25:20

Allitolag felgyorsitottuk a targyalasokat Paredeser szal szepen bucsuzzunk el a fiatal fiuktol..

Shyr Kahn 2022.07.25. 20:14:07

@Attilio79: Valoszinu ez tovabbra sem valtozik majd... Egyetertek, de remenykedem, hogy tevedek.

venember83 2022.07.25. 20:21:09

@Shyr Kahn: "Mondjunk neki A-t vagy B-t, de ha marasztaljuk, akkor rogzitsuk, hogy kap lehetoseget es nem csak a padon csucsultetjuk az egesz evben. Ha meg nem akarunk/tudunk garanciat adni neki, akkor engedjek el. Ez igy lenne fair."

A klub nem szívbajos, bármit megígérnek a vezetők. Majd később takarózhatnak azzal, hogy a játékos teljesítménye/fejlődési üteme elmaradt a várttól, a klub továbblép, a játékos meg meglátja, milyen opciók állnak előtte x eltékozolt év után.

JuveTomi15 2022.07.25. 20:25:39

Nagyon szurkolok neki, hogy maradjon és kapja meg a lehetőséget; a bizonyításra. Szerintem ő sem azt várja, hogy beronozzák be a kezdőbe holnaptól, hanem hogy kapjon esélyt, ha teper, ha kiérdemli.
Azt hiszem nem lenne ismeretlen itt nálunk, hogy vannak kirobbanthatatlan középszerű játékosok akiknek 10000 esélyük van és kb úgy sem élnek vele és van aki 2-3 esélyt kap és kb mehet is.
Végre egy tehetséges fiatal aki szinte bizonyosan egy 15 és 70 milliós közötti player lesz, adjuk meg neki az esélyt, hogy megmutassa, melyikhez lesz közelebb.
De mi úgyis jobban szeretünk fizetni egy idegenért 15-öt, mint megadni a saját fos akadémiánk fehér holloinak is az esélyt arra, hogy kibontakozzanak...
Cáfoljon már rám ez a klub végre...

Shaky79 2022.07.25. 20:46:03

Menjen inkább, mert Allegritől edzőmeccsen kapja csak meg az esélyt! Az összes fiatalunknak ha focizni és fejlődni szeretnének azt tanácsolom, hogy azonnal keressenek másik klubot! Allegri inkább végig játszatja bármelyik középszerű gyengén teljesítő játékosunkat, minthogy 10 percet is adjon a fiataloknak! Tavaly is a 89. perc körül kaptak csak lehetőséget, nagyon ritkán, pedig nagyon sok gyenge teljesítmény volt! Én a helyükben biztos tipliznék!!!

Shyr Kahn 2022.07.25. 20:46:07

@venember83: Na ez az ami nem fair... ertem en, hogy senki sem profeta, de le lehet fektetni konkret szamokat, ha az elorebb viszi az ugyet... tartok tole tul sokat varok :D

Primo Dimarzio 2022.07.25. 21:27:03

Szupersztár fagioli garanciákat vár ,hogy minden második bajnokin minimum fél órát játszik és bontakoztathatja tehetségét...
Nem emlékszem ,hogy ez régen így ment.Egyébként inkább ő ,mint parades,de ez a garancia dolog vicces.
Nem láttam a felkészülési meccset , tényleg olyan jól játszott?

DegerFaCan 2022.07.25. 21:32:30

Helyében várnék telig az aláírással. Addig kiderül, hogy mi lesz. Legfeljebb nyáron ingyen megy a sampba Torinóba stb

Apuleius 2022.07.25. 21:47:20

Engem őszintén meglepnek a reakciók. A "garanciákat vár" nyilván csak egy újságírói szófordulat, teljesen értelmetlen ezen lovagolni, s ez alapján a játékost minősíteni. Miért kellene visszavennie magából? Miért követelőzés, ha valaki egy új szerződés aláírása előtt tisztázni szeretné, hogy a klub komolyan számol-e vele vagy minden szezont másik klubnált tölt majd kölcsönben? Nyilván nem a 10-es mezt, konkrét meccsszámot vagy állandó helyet kér a csapatban. Mindez teljesen független attól, hogy mi elég jónak tartjuk-e Fagiolit.

Primo Dimarzio 2022.07.25. 22:00:34

@Apuleius: ez a garanciákat vár a cikk gerincét adja csak kb és a címben is benne van , gondolom ezért lovagolunk rajta.Egyébként az általad felsorolt igények rendben is lennének , ha egy olyan játékos igényeit rajzolnák , aki már le tett egy két dolgot az asztalra...

venember83 2022.07.25. 22:00:38

@Apuleius: figyelembe véve, mennyi fiatal olasz futott be a Juventusnál az elmúlt másfél évtizedben, teljesen megértem az aggályait a hosszabbítást illetően.

Apuleius 2022.07.25. 22:29:03

@Rupert28: "ez a garanciákat vár a cikk gerincét adja csak kb és a címben is benne van , gondolom ezért lovagolunk rajta."

Ezzel igazából semmit nem válaszoltál meg. Ismételni tudom csak magamat, ez egy újságírói szófordulat egy cikkben, amely egy pletykán alapul. Teljesen érdektelen, hogy a címben is ott van, s ezen kívül hányszor fordul elő a cikkben a "garanciákat vár" kifejezés, ettől ugyanúgy teljesen jogos igény szerintem, hogy egy játékos tisztázni szeretné, hogy az új szerződés igazából csak egy pénzügyi akció a klub részéről (mert nem szeretné jövőre ingyen elengedni) vagy számolnak vele az első csapatnál.

"Egyébként az általad felsorolt igények rendben is lennének , ha egy olyan játékos igényeit rajzolnák , aki már le tett egy két dolgot az asztalra..."

Nem, szerintem minden játékos esetében jogos igény, hogy tudja, van-e esélye arra, hogy az első csapat keretének tagja legyen.

Primo Dimarzio 2022.07.25. 22:47:43

@Apuleius: szerintem meg fordítva ülünk most egy picit ezen a lovon.
A játékosok vannak a klubért és nem fordítva , ha akkora játékos nyomja meg tegye oda magát edzéseken , küzdje be magát a keretbe , ne ultimátumokat adjon ,h ha nem kerül be a kezdőbe ,akkor nem hosszabítja meg a szerződését (csak példa). Szerintem ez nem helyes.Ha egy karrierje közepe vége felé járó játékos követel ilyeneket ,megértem , de ne egy 21éves serria b s szintű játékos...
Aztán lehet igazad és én nézem be , mindegy...

Apuleius 2022.07.25. 22:59:34

@Rupert28: Ebben nem fogunk egyetérteni :-) Szerintem gyakorlatilag minden játékos ugyanígy tisztázza, tisztázni szeretné a klub vele kapcsolatos terveit, mielőtt új szerződést írna alá, teljesen mindegy, hogy alig bizonyított fiatalról vagy rutinos, bizonyított játékosról van szó. A klub mindig a játékos fölött áll, de ettől még teljesen érthető, hogy a játékos is tisztán akar látni.
Kicsit azt érzem, hogy egy szófordulat (amit az eredeti cikkből vettem át) nagyon félrevitte a dolgokat.

Lanzafame 2022.07.25. 23:28:15

@Rupert28: a bejegyzés a Tuttomercatoweb írására utal, amely a La Republicca (inkább politikai lap, kb. az olasz Népszabadság) értesüléseire hivatkozik. Tehát nem Fagioli nyilatkozatról van szó. A szöveg a következő:

"ed avrebbe già espresso la volontà di restare, a patto, però, di avere spazio nel corso della stagione"

Fordítás alapján kb: "szívesen marad, ha lesz számára hely". Ebben nincs szó garanciák követeléséről. Nekem ez inkább egészséges vagányságról árulkodik, ha igaz. Az pedig nagyon jól jönne a sok tutyimutyi és zsoldos után. Másrészt én is érzékelek egy erős marketing aktivitást Fagioli részéről, nagyon jól befolyásolja a szurkolókat. Én adnék neki egy esélyt, kb. ingyen van.

Shyr Kahn 2022.07.25. 23:32:17

@Rupert28: A dolog ketoldalu. A jatekosok vannak a klubert egyreszt, de a jatekosok befektetest jelentenek, igy erdemes kicsit forditva is megkozeliteni a dolgot tobb dolog miatt is:
- tobb klub is verseng jatekosokert es igy a verseny a jatekosokert adott, valamint az is, hogy milyen hire kell a klubnak
- a jatekosok nem vegletekig kizsigerelheto egyenek, igy a hosszutavu befektetes miatt erdemes meghallgatni oket es kialakitani egy kornyezetet, amiben jol erzik magukat

Szoval Apuleuis-sal egyetertek. Ez egy olyan szofordulat, amibe sok mindent bele lehet kepzelni, de valojaban arrol lehet szo, hogy a jatekos szeretne tisztazni a jovojet, ami teljesen ertheto. Nyilvan a jatekos szeretne a Juvenel maradni, de az elmult tizenpar ev alapjan sztem jogosan latja rizikosnak a dolgot. Beszelgetni es kovetelni egyebkent mindenkinek tudnia kell. A munkadert nem mindegy mit kapsz es vagy mennyi munkat vegzel, mennyi penzert, vagy milyen karrierfejlodesi lehetosegekert. Ha nem latod egy helyen a jovod, mert nem tudjak biztositani, akkor jo minel hamarabb tovabballni. Sztem ez hatvanyozottan igaz egy fiatal jatekosnal, akinel az elso evek kulonosen fontosak a fejlodes szempontjabol.

rockitbaby 2022.07.25. 23:40:00

@Apuleius: Azt is érdemes hozzátenni a történethez, hogy Fagioli karrierjét majdnem sikeresen kettétörte a klub. Még Allegri dobta be egyszer a szezon végén, mikor már mindegy volt. Ha akkor értelmesen kezeljük, építjük a játékost és a pályáját, kanyarban nem itt tartana. Elég volt megnézni az előző szezonját, mikor folyamatosan játszott, hogy mennyit fejlődött. Neki a karrierje szempontjából ez most vagy soha helyzet. Még egy vagy két kölcsönadogatós szezont nem élne túl a karrierje. Jó lenne mindent is figyelembe venni, mielőtt ítélkeznénk felette - ez nem neked szólt, sokkal inkább a többieknek.

JuveTomi15 2022.07.25. 23:44:10

@Rupert28: letett. 20 évesen a Cremoneseben. Most pedig 21 évesen itt kopogtat a Juve ajtaján és csak arra kíváncsi, hogy ajtót akar e nyitni neki egyáltalán valaki, vagy keresnie kell egy olyan helyet, ahol az ajtó nyitás mellett még örülnek is neki.

2022.07.26. 01:01:50

Jó a Fagioli, nem kérdés. Szívesen elnézném. Viszont azt is meg kell értenünk, hogy ez nem a Sassuolo, vagy Atalanta. Emlékezzünk vissza Kulusevskire, volt egy szar szezonja, és "bontogatta itt a szárnyait" meg kereste magát, csak nem nagyon találta, nekünk meg a szezonunk elment. Na persze nem csak ő, de egy példa. Alig vártuk, hogy el menjen. De ha nem kapott volna lehetőséget, mert kaka, akkor nem kaptunk volna érte ennyit. Szóval igen a klubnak befektetés és nagy rizikó egy játékos. Azok akik sokat keresnek, vagy drágán vették, nyilván őket kell játszatni, mert nagyobb az érdeklődés, a reklámérték stb, és ha szarok akkor padról nem kapjuk vissza amit belefektettünk. Ha elsők akarunk lenni, meg BL jó szereplést, akkor nem igazán lehet tesztelgetni, főleg nem az elég gyengén muzsikáló Juventusnak. Ezért kéne eltakarítani, kerül amibe kerül a fos túlfizetett senkiket, és akkor ezek a fiúk megmutatnák mit tudnak. Szerintem sokat

Rocky80 2022.07.26. 03:36:25

@Apuleius: @venember83: ezt csinálják ezek az újságírók, hergelik itt a népet meg félrefordítgatnak hogy kattintáscunamit meg kommentözönt generáljanak itt az uborkaszezonban... Rémes! :D

venember83 2022.07.26. 05:17:05

@Rocky80: ez nem inkább a kajszibarack szezonja már? Ritkán járok piacon, de július vége inkább kajszibarack, mint uborka. Mondjuk talán azért is, mert uborka májustól kb. őszig van a piacon, a barackszezon viszont sokkal determináltabb.

Rocky80 2022.07.26. 07:38:27

@venember83: nem, nem, most máshogy van mert télen lesz a vb!

sleepy8 2022.07.26. 15:51:01

@Apuleius: Mi csak az alapján tudunk véleményt mondani, ami ide le van írva. Nem tudom felhivni a srácot, hogy mégis milyen garanciakat vár.

Azzal egyetértek, hogy Ő nem akar minden évben máshol játszani, oké. Tisztázzuk is le, hogy keretben tartjuk, vagy menne kölcsönbe, persze. De ott ne tartsunk már, hogy azt is megszabja mennyit kell jatszania.. Ez jobb helyek teljesítménytől függ.

Apuleius 2022.07.26. 20:21:43

@sleepy8: Valószínűleg hiba volt részemről átvenni a kiindulási cikk hatásvadász címét, s nekem igazából eszembe s jutott, hogy problémás lehet (ahogyan a reakciók mutatják). A cikkben egyébként semmi olyan nincs, ami alapján irreális követelésekről lehetne beszélni, ahogyan azt sem írja sehol, hogy megszabná, mennyit kellene játszania. Az én olvasatban annyi a történet, hogy az új szerződés aláírása előtt teljesen jogosan tudni szeretné, hogy minden évben kölcsönbe kívánják adni, vagy jó teljesítménnyel van-e esély arra, hogy számoljanak vele az első csapatnál.

Primo Dimarzio 2022.07.26. 20:28:49

@Lanzafame: Ebben a kontextusban , teljesen máshogy veszi ki magát az egész.Plusz nem néztem a forrást se , ami szintén az én hibám.Köszi az infokat.
Egyébként nem kérdés, hogy maradnia kell ,mert ingyen van és a három fiatal közül ,talán benne van a legtöbb jelenleg. De mind a három egy hatalmas kérdőjel.

@Shyr Kahn: Van igazság abban ,amit mondasz ,főleg ha véletlenül , ahogyan valaki írta is 50 millió euros játékos lesz ez a Fagioli (kétlem) , ám legyen... :D

@JuveTomi15: Kopogtat , de ha mundjuk a felkészülis meccseken vágna 1,2 gólt , vagy virítana valamit , azzal be is rúghatná azt az ajtót pl. Kicsit erősnek érzem a Hype ot nála, de majd meglátjuk.

@Apuleius: Igazad van , de teszem azt te vagy ez a játékos és a kedvenc csapatod a Juventus , amiben játszol és lehetőséged van arra, hogy a kerettel edz , akkor én nem kérdeznék fel ,csak örülnék a lehetőségnek. Ki akarna a kedvenc csapatán kívül máshol játszani? Emiatt nekem nem úgy tűnik , h ő akkora juventino mint Loca,Chiesa,Vlaho stb .. persze lehet náluk is csak maszlag,de nem tudom , nekem kicsit furcsa a hozzáállása , persze ahogyan Lanzafame említette lehet , ez csak egy egészséges tökösség ,meglátjuk.

mindenesetre köszönöm az összes választ, volt egy kis olvasnivalóm :D

Apuleius 2022.07.26. 21:00:04

@Rupert28: Szerintem az a kulcs, hogy lejár a szerződése, a klub hosszabbítana, a játékos meg érthetően tudni szeretné, mégis mire számíthat. A játékos helyében én kivárnék legalább egy fél szezont, s azalatt kiderül mire képes, marad-e az első csapatnál, de könnyen lehet, hogy a Juventus már most döntésre akarja vinni a dolgot, nem kockáztatva, hogy ingyen távozik. Ez az új szerződésről, a hosszabb távú tervekről szól, máskülönben nem hiszem, hogy Fagioli garanciákat kérne. Persze a teljes igazságot én sem ismerem.

Dzsákkeríni 2022.07.26. 21:27:07

Remélem marad, hosszabbít, kiszorítja a sok semmirekellőt, bekerül a válogatottba és jövő ilyenkorra senkinek semmi kétsége nem marad vele kapcsolatban! Csak lesz egy új kedvencünk, egy saját nevelésű!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása