Allegri: „A Roma megfelelő csapat Dybala számára”

dybala_paulo_allegrinek_mutat_huvelykujjat.jpgMiután hónapokig szinte bizonyos volt az Interhez szerződése, Paulo Dybala a mai napon az AS Roma csapatával írt alá szerződést.

A Juventustól a szezon végén ingyen távozó csatár hároméves szerződést kapott, negyedik évre vonatkozó opció nélkül, bérét pedig nettó 4,2 millió euróban határozták meg, állítja Gianluca Di Marzio, ezen összeget viszont további bónuszok is növelhetik

A DAZN munkatársa egy interjúban megkérdezte Massimiliano Allegrit Paulo Dybala választása kapcsán, a Juventus mestere szerint pedig jó párost alkothat a Roma és Paulo Dybala.

„Azt hiszem, hogy a Roma megfelelő klub számára, és a legjobbakat kívánom neki. Játékosként ő rengeteget adott a Juventusnak, és szerintem a Románál is nagyon jól fog teljesíteni.

Nagyon technikás játékos, és jól fog teljesíteni Tammy Abraham mellett, ráadásul a csapat nagyszer mesterrel is rendelkezik José Mourinho személyében.”

Paulo Dybala 2015 nyarán csatlakozott a Juventushoz, Massimiliano Allegri BL-döntőt hozó első juvés szezonja után, és számos bajnoki címen és Olasz Kupa-győzelmen kívül a páros legjobb eredménye talán a 2017 tavaszi BL-döntő volt.

Massimiliano Allegri visszatérését követően sajnos nem sikerült kiemelkedőt alkotni a bajnokságban, a hányattatott évek után a vezetőség pedig nem újította meg Paulo Dybala szerződését, és az argentin csatár marasztalása helyett inkább Dušan Vlahovićot helyezte a projekt középpontjába.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5317887625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2022.07.20. 21:23:53

Nagyon jól járt a roma vele.

Abraham, Dybala, Zaniolo, Pellegrini egy ütős csapat alapja.

Egyébként én azt mondom, hogy Dybala jobb játékos, mint Zaniolo és ha 4,2M-ért aláírt, akkor azért annyit nekünk is megért volna 3 évre.

Attilio79 2022.07.20. 21:25:32

Így igaz, főleg, hogy milyen opciók vannak helyette a noteszünkben. ;)

Gaben Smith 2022.07.20. 21:27:31

Maxi!!! Neked is a Roma lenne a megfelelo :)

2022.07.20. 22:03:08

Hála Isten, hogy ő is már csak a múlt. Soha többet nem akarom látni a Juve háza táján. Megérdemelte. Se bl, se magas fizu. Azt kapta, amit érdemelt.

SuperTrezi 2022.07.20. 23:38:00

@Leram7: Csakhogy ennek belőlünk legalább a kétszeresét szerette volna kisajtolni. Így járt. Rengeteg ideje volt rábólintani egy ennél sokkal jobb ajánlatra a Klubtól. Alaposan túlbecsülte a kelendőségét.

2022.07.21. 00:12:44

A lehető legjobbat tette Dybala, hogy a Romahoz ment.

Juvino 2022.07.21. 00:27:16

Ennyiert basszus jol jart a Roma! Ennel sztem tobbet er Dybala,de az ido eldonti majd. Siman lehet beloluk egy meglepetes csapat, akik mindenkeppen eselyesek az elso negy hely valamelyikere. Nehez ellenfel lesz mindenkinek

alexGicamo 2022.07.21. 04:04:36

Sok sikert a továbbiakban !

Shyr Kahn 2022.07.21. 08:07:47

Vegul csak sikerult elkerulni az Intert, ami oromteli. Remelem megmutatja a ketkedoknek, hogy mire kepes... ennyi penzert siman megerte volna megtartani.

Mark Szabo 2022.07.21. 08:13:53

Fizetése sokat elmond a jelenlegi èrtèkèről. A Románál kötött ki, de az Interhez akart szerződni. Szerintem jól fog illetni hozzá a Roma, kevesebb teher és elvárás.

Csak Csucsu 2022.07.21. 09:07:13

A szemét kapzsi mocskos áruló..még jó hogy csak a Roma volt olyan hülye hogy leigazolja ennyiért

Teljesen felesleges Zaniolo...ugyanaz lenne mint Dybalaval.."persze kezdeni fogsz sőt rád építek egy olyan taktikát amit kiscsapatok ellen 10-20 percekre maximálisan kihasználhatsz..." de inkább bele se megy az extra Motivált Morata kell aki egész pályafutása során senkinek sem kellett igazán.. de eszméletlenül szállítja azt az 5-10 gólt szezononként... Rabiotról is szépen csendben nem érkezik egy cikk se...nem mintha eladná a mester
Ettől függetlenül bizakodó a mercato kész katasztrófa lehet olyannak dolgozni akinek nem kell Donnarumma,Rüdiger,Dybala,Zaniolo...ezek mind nyílt valós opciók Allegri döntéseivel ... Forza Juve és bízom a dolgokban....próbálok Allegriben is de átlátok rajta :D

supertrezi 2022.07.21. 09:07:24

@Shyr Kahn: Dehát ennyi pénzért nem maradt volna a Juventusnál... A duplájáért sem volt hajlandó aláírni a szerződést. Itt kitelt a becsülete, s végül oda jutott, hogy kénytelen-kelletlen a megálmodott bér kevesebb, mint feléért aláírt egy olyan csapathoz, amelyik meg se fordult a fejében lehetőségként 1-2 héttel ezelőttig. De teljesen kényszerpályára terelte magát az elrugaszkodott igényeivel.

2022.07.21. 10:36:40

@Csak Csucsu: Ha megnézzük az elmúlt két szezont, Morata kanadai pont átlaga 0,52 Dybalaé 0,46. Ja és Morata elég sokszor csere volt, sokszor csak pár percre, ami továbbra is az ő malmára hajtja a vizet. És nem erőnlét miatt volt lecserélve. Majd 30 meccsel többet volt képes játszani. Hajt, mint állat, rengeteget védekezik, nem is akárhogy. Morata sokkal jobban összejátszott Ronaldoval, mert volt benne alázat. Nem hisztizik, ha csere, látszik benne, hogy imád Torinoban játszani, és élni.
A válogatottról nem is beszélve, Morata 29 meccs 13 gól 2 passz, Dybala kemény 5 meccs 1 gól 1passz, és Morata itt is sokszor csere.

Ezek alapján és a meccseket is elnézve, Morata egy jó játékos. Soha senki nem tartotta világklasszisnak, mint Paulot, szóval nem is értem miért várja el tőle mindenki, hogy az legyen. Viszont az egyik legjobb machine. És láttam tőle olyan lefordulásokat és távoli csavart gólokat, hogy le a kalappal, de soha senki nem méltatta.

És nem 50+ millió az ára. Valszeg a fizuja sem világklasszi. És itt akar játszani, szóval Juventino. Mi a baj vele?

Rocky80 2022.07.21. 10:47:13

@LacaGLJuve: egyetértek. Szerintem kell a csapatba +fél gól még meccsenként meg egy újabb szív ami értünk dobog. Tökéletes szélsőnk lenne, illetve cserecsatárnak sem utolsó. Két legyet ütnénk egy csapásra.

supertrezi 2022.07.21. 14:06:41

@LacaGLJuve: Nekem az egyik kedvencem régóta. Egy jól működő Juventusban ő is nagyon jól játszott. Pl. a BL-döntős évben Tévez mellett.

Lanzafame 2022.07.21. 15:54:53

A piac szépen beárazta őt ezzel a 4,2 milliós fizetéssel. Mintha néhány százezerrel többet szeretett volna a Juventustól, de lehet, rosszul emlékszem.

Shyr Kahn 2022.07.21. 17:46:10

@supertrezi: Honnan is tudjuk? Eleg ellentmondasosak voltak a hirek azzal kapcsolatban, hogy tettunk-e neki egyaltalan ajanlatot. Tobb hir szolt arrol, hogy szimplan nem tettunk.

Shyr Kahn 2022.07.21. 17:48:35

@LacaGLJuve: Es persze a Serie A legjobbja is O lett par eve (CR mellett jatszva), valamint kevesebb meccset jatszott, mint La Joya... ahh... hagyjuk... Morata magasztalasa egy masik veglet.

Del Pybala 2022.07.21. 18:14:57

@Shyr Kahn: Nem hirek szoltak hanem konkretan Arrivabene kijelentette h nem tettunk neki ajanlatot :D

2022.07.21. 18:27:06

@Del Pybala: Agnelli meg azt nyilatkozta, hogy olyan ajánlatot tettek neki, amivel Európa 20 legjobban kereső focistája között lenne, de Ő a TOP5-ben szeretne lenni. Amit Arrivabene mondott az max az utolsó tárgyalásra vonatkozik, ott vonták vissza az őszi ajánlatukat.

Del Pybala 2022.07.21. 19:12:21

@Pjanista: top 5 jatekos kozott nem top 5 fizu

2022.07.21. 20:01:33

@Del Pybala: Ha top 20 fizu nem volt elég neki, akkor gondolom nem véletlen említette Agnelli, hogy Dybala még nincs a top 5 játékos között európában. De lényegtelen, ebből is látszik, hogy volt(ak) ajánlat(ok), csak Dybala többet akart. És abból is, hogy Arrivabene mondta, hogy jobbam ragaszkodik az ügynökéhez, mint a klubhoz.

2022.07.21. 20:02:44

@Pjanista: Egy baromság, hogy nem ajánlottunk semmit. Nyilván nem a semmiről tárgyaltak 2 éven keresztül.

Del Pybala 2022.07.21. 21:02:14

@Pjanista: Akkor Arrivabene baromsagokat beszel

2022.07.21. 21:34:59

@Del Pybala: Nem akarod megérteni. Mindegy.

Del Pybala 2022.07.21. 21:45:39

@Pjanista: Dehogynem... probalod ferditeni a dolgokat h csak Dybala legyen a hibas.

Shyr Kahn 2022.07.21. 21:53:09

@Pjanista: Pontosan az utolso ajanlat visszavonasara gondolunk, nem az elozo evek osszes ajanlatara, hiszen ha vegul nincs ajanlat, akkor tok mindegy mi tortent korabban. Paolo elfogadta volna az oszi ajanlatot, de tavasszal semmit sem kapott. En arra utaltam, hogy ha tavasszal/nyar elott ajanlanak neki annyit, amit most a Roma ad, elfogadta volna, de nem volt ajanlat, igy folosleges mutogatni ra, hogy bezzeg oda elment ennyiert. Nem csak rajta mult, de ezt mar lejatszottuk nehanyszor.

2022.07.21. 22:27:11

@Del Pybala: Te próbálod ferdíteni a dolgokat, hogy csak a vezetőség legyen a hibás. Az volt a kérdés, hogy tettünk-e egyáltalán ajánlatot neki, és erre egyértelműen elmondta Agnelli, hogy igen. Felesleges kiforgatni Arrivabene nyilatkozatát, amit az utolsó találkozóra értett. Ott már nem tettek ajánlatot neki, ez így van. Mindkét fél hibás, de Dybalának lett volna 2 éve elfogadni egy ajánlatot, de inkább húzta az időt, hogy több pénzt kapjon, mert nem gondolta volna, hogy ingyen el lesz engedve.

@Shyr Kahn: Elvileg már ősszel aláírhatott volna, ha megszabadul az ügynökétől. Valóban felesleges mutogatni rá, én egyáltalán nem haragszom, hogy elment máshova kevesebb pénzért. Szerintem tavasszal még nem fogadta volna el ezt az ajánlatot semelyik csapattól, de miután az Internek sem kellett, már vissza kellett vennie az igényekből, vagy nem lett volna csapata.

Shyr Kahn 2022.07.21. 22:37:01

@Pjanista: Nyilvan spekulalunk, de azert egy adalek: marciusban nem adtak neki uj ajanlatot, de kesobb lathatoan elegge bankodott, hogy el kellett mennie (lasd a bucsuztatojat), szoval ha akkor eledobnak egy ajanlatot nem biztos, hogy nemet mondott volna. Persze a "tokos" vezetoseg addigra mar teljesen felegette a hidat. Mindegy. Ez mar a mult. Amit mondani akartam az elozo hsz-eimmel az ezek szerint nem rad vonatkozott, de sokan itt ugy kopkodtek, mintha lett volna lehetosege maradni ennyiert a Juvenal es erre irtam, hogy nem volt, hiszen nem volt elotte ajanlat az utso fel evben.

Az egy mas kerdes, hogy korabban mi tortent, hiszen Sarri alatt peldaul Serie A MVP lett, azaz jogos volt a reszerol, hogy magasabb fizut kert. CR 30 millas fizuja es de Ligt 10-12 millaja nyilvan nem volt szinten aranyaiban azzal, amit a palyara tettek, szoval akkor a kerese akar meg jogos is lehetett.

Az is mas kerdes, hogy mi lett volna, ha az Interbe megy, mert akkor en is megharagudtam volna ra. Lehet nem csak rajta mulott, de ki tudja... orulok, hogy vegul nem ott kotott ki.

Juvino 2022.07.21. 23:21:47

BTW, akar meg mi is ajanlhattunk volna ennyit, amig ala nem irt a Romahoz. De vszinuleg szemelyes ellentet is van, ezert sem tettuk es ha tippelnem kene, akkor a footballszakerto Arrivabenevel.

Kives 2022.07.22. 07:30:07

@LacaGLJuve: atya ég, komolyan úgy gondolod Morata jobb játékos? Hát eléggé gyűlölheted Dybalát. Szimpatikus karakter Morata, meg elhiszem, hogy nagyon szereti a Juvét. De sokszor sír nála a labda. Üres kapuba nem talál be néha, elpattan tőle a labda, kreatív, gyors passzos, háromszögelős foci nem megy neki.
Nem hisztis??? Tessék: www.youtube.com/watch?v=2cGOeiTLW_w idény elején nem egyszer összeszólalkoztak Allegrivel.
Értem én, hogy csupa szív meg minden. Ne menjünk messzire: szerintem itt a fórumon mind így vagyunk, csúsznánk - másznánk ha a csapatba kerülnénk. Padoin is csupa szív volt. Sajnos ez nem elég. De másképp látjuk.

Kives 2022.07.22. 07:40:49

@Pjanista: én májusban visszaolvastam jó pár cikket ezzel kapcsolatban. Nem titok, hogy én kedvelem Dybalát ... de pártatlanul nézve nem igazán tudtam eldönteni mi mehetett a háttérben, ki a fő bűnös.
Az MVP s éve után igen, tény hogy voltak nagy igényei. Aztán a sérült éve után elkezdődött az alkudozás. A tavalyi szezonban sok cikk volt, hogy na most már megegyeztek. Fél év alatt volt kb 3 ilyen tartalmú cikk. Aztán januárban Vlaho jött. Akkor újratárgyalás. Majd végül nem ajánlottak új szerződést.

@Juvino: én is így gondolom. Valami személyes dolog lehetett a háttérben. Amiről mi nem fogunk sokat megtudni.

@Shyr Kahn: megint csak cikkekből az Internek kellett volna, szerintem. Nem az volt, hogy nekik se kell. Man. United is nagyon komolyan érdeklődött. Nekem szimpatikus, hogy a Romába ment.

Szomorú számomra, hogy sokan utálják, mert nem lett aranylabdás játékos. Vagy mert állítólag hisztis. Amikor sok másik játékos még hisztisebb. A vezetőséget még anno megértettem. Legyen tökös, mutasson határozottságot. De ahogy alakultak a dolgok kicsit visszás lett nekem. Di Mariának lemegyünk kutyába. Mert nagyon Barcát akart, de hát nem jött össze akkor jön ide. Pogba ... a nyaraló. Na mindegy.
Én sok sikert kívánok Dybalának. Akárhogy utálják sokan. Azért letett valamit. Eleve 7 évet kevesen húznak le egy helyen. A nagy legendáinkon kívül nem sokan voltak itt eddig.
Ennyi.
Szép napot!

supertrezi 2022.07.22. 09:18:41

@Shyr Kahn: Már hogyne tettünk volna... Te az utolsó hetekről beszélsz, miután megvettük Vlahovicsot, és amikor a vezetőség hócipője tele lett Dybalával, amit virágnyelven Arrivabene le is nyilatkozott. Előtte volt egy teljes év (!), hogy aláírja, amit eléraktunk, és ami egészen biztosan nem 4,5 millióról szólt, de nem is ötről v. hatról. Vagy szerinted úgy akartunk vele szerződést hosszabbítani, hogy nem tettünk ajánlatot? Kissé furcsának tűnne nekem. Mintha neked azt mondanák a munkahelyeden, mikor fizetésemelést kérsz, hogy "Nagyon szeretnénk, ha maradnál, Shyr Kahn.", mire te: "Oké, akkor mennyit kínáltok?", erre ők: "Ja, hát ööö... nem teszünk ajánlatot." Életszerű.

supertrezi 2022.07.22. 09:22:10

@Shyr Kahn: Nem csak rajta múlt, ez egyértelmű. Ha a klub azt mondja ősszel, hogy kapsz évi 12 millát, itt írd alá, akkor még mindig itt vágna pofákat. Lehet, hogy a gyengélkedőn, ahogy szokta, de még mindig itt. :)

supertrezi 2022.07.22. 09:29:48

@Juvino: 2 éve MVP volt, oké, az 2 éve volt. Azóta nagyrészt a J Medical a törzshelye. Durcizott, mikor lecserélték, mutogatott kifelé Nedvedéknek, mikor szerzett egy gól egy alsóházi csapat ellen, mintha a BL-döntőben lenne. Melyik klub vezetősége szokott ilyeneket eltűrni? Az ilyen játékos el lesz takarítva rövid úton. Én kedvelem őt most is, mert amúgy remek játékos, de az utóbbi évben már csoda, hogy befért a stadionba ekkora arccal, szóval teljesen megértem a vezetőséget, hogy lemondott róla.

Del Pybala 2022.07.22. 10:08:46

@supertrezi: ennyi baromsagot nehez osszehordani :D

Kives 2022.07.22. 10:38:52

@supertrezi: egyik oldal a másikat nem fogja tudni meggyőzni ezzel kapcsolatban. Ez életszerű: figyelj beteg voltál egy jó évet kevesebb fizetést adunk, mint kértél. Elfogadod? Elfogadom. Jó majd aláírjunk ... Várj csak gondolkoztunk, inkább még kevesebbet ajánlunk, elfogadod? El. Várj csak, jött egy jobb dolgozó, inkább nem hosszabbítunk. Ez életszerűen hangzott?
Én úgy emlékszem egyszer nézett ki csúnyán, azt hiszem az is a szerződés visszavonás után. Durcizásra nem emlékszem. Fentebb írtam egy linket ahol Morata hisztizik lecseréléskor. Dybalától én egyszer sem láttam ilyet. Nem értem mitől hisztis. Nem dobált csk karszalagot, stb. Nem örül, hogy lecserélik? Istenem, hát ez a normális.

Kives 2022.07.22. 10:43:33

@supertrezi: tavaly azért egész átlagos meccsszámot produkált. De, ha nem is értékeled elfogadhatónak, azért abban remélem megegyezhetünk, hogy előtte 5 évben egy kimagasló Juve játékos volt. 7 ből 2 rossz év. Lehet, hogy kiscsapatoknak lőtte a gólokat, de pontosan ezekkel a gólok és pontok nagyon kellettek, hogy a Juve BL helyen végezzen.
Ez a véleményem.

Persze mondhatjátok, a szokásost: ebben a gyenge Juvéban könnyű kiemelkedni. Akkor Arrive a még gyengébbekkel kéne kezdeni, nem?

Szóval különbözik a véleményünk. Ezt el is fogadom.

2022.07.22. 11:03:39

Atyaég, csak azért mert leírtam valakinek pár tényt, teljesen más emberek belémállnak. Ki utálja Dybalát?? Hol írtam, hogy Morata jobb, mint Paulo?? Mi a rákot hordtok itt össze? Támadtok mindenkit aki valamit leír és az nem kedvez Dybalanak.
Már ezerszer el lett itt mondva a sztori az ajánlatokról. És még mindig itt tartunk. Szerintem mindenki szerette Dybalat, mert aki Juve szurkoló, az gyakorlatilag a Juventus csapatot szereti, cakk-pakk. Véleményeket nem kell összekeverni a tényekkel.
Én már Május végén írtam, hogy Dybala legjobb helye a Roma lenne, amikor még sehol fel sem merült, csak az Inter volt tuti. Akkor biztos utálom, hiszen az AS Roma a másik csapat aminek az összes meccsét megnézem, és titiokban reménykedem, hogy ott legyen a Juve mögött a második helyen mindig.
Én szeretem Dybalat, kurvára sajnálom, hogy elment, de nála hülyébb nincs a világon a managerével együtt. EZ TÉNY!

supertrezi 2022.07.22. 11:10:41

@Del Pybala: Erre hadd írjak csak annyit, hogy aki lebaromságozza egy szurkolótársa írását egy blogon, ahol mindnyájan egy csapatért szorítunk, az magáról állít ki bizonyítványt. A tiszteletet adjuk már meg egymásnak így ismeretlenül is - sajnálatos, hogy erre föl kell hívnom itt bármelyik szurkolótársam figyelmét. Élek a gyanúval, hogy te meg a többiek se látnak bele jobban a klub belügyeibe nálam, aki szintén a sajtóból táplálkozik.
Értem én, hogy semmibe se kerül az én véleményemet vagy a vezetőség szándékait lebaromságozni a billentyűzet mögül, de szerintem mégiscsak gátat kéne szabni a jó ízlés talaján az efféle megnyilvánulásoknak.
Köszönöm megértésedet! Forza Juve!

supertrezi 2022.07.22. 11:15:04

@Kives: Köszönöm a normális hangvételű választ. Én jó párszor láttam kiintegetni, az pedig megszokott volt nála, hogy minden lecserélésekor vágta a pofákat. Értem én, hogy nem nagy öröm lejönni, de akkor is. És igen, Moratával is volt egyszer komoly gond, amit aztán megbeszéltek Allegrivel.
De mindegy is. Annyit írunk Dybaláról, pedig már nem is a mi játékosunk. Persze mindnyájunkat megérintett ez a történet, amiben ki ezt, ki azt a felet tartja (jobban) hibásnak.

supertrezi 2022.07.22. 11:17:41

@Kives: Persze, nagyon jó játékos Dybala. De egyre többet volt sérült, és ahhoz képest hatalmasak voltak az igényei. Szerintem.
Most meglátjuk, hogy a Rómában mennyire tudja összeszedni magát fizikailag. Remélem, hogy elkerülik a sérülések, mert egy jó Roma is jót tesz majd a bajnokságnak, s értékesebbé teszi a Scudettót, amit a Mester szerint kötelező megnyernünk, ugyebár. :)

Kives 2022.07.22. 13:01:52

@supertrezi: Úgy legyen! Már együtt reméljük! :)

2022.07.23. 00:31:31

@Shyr Kahn: Nyugodtan megharagudhatsz rá, mert nem rajta hanem az Interen múlt, hogy nem igazolt oda:)

2022.07.23. 00:39:11

Még egy utolsó mondat ide: megmondta a vezetőség, hogy azért nincs új szerződés ajánlat, mert nem lenne méltó. Mi nem érthető ezen?
Hogy nézett volna ki, ha elé raknak egy 4+2 szerződést 3 évre???
Az egész vezetőség hülyének lett volna nézve nem? Először bő 10 feletti, aztán módosult 10-re, aztán 8+2, már nem emlékszem pontosan az egészre, de aztán meg kb 4+2. Gáz az tuti. Én sem adtam volna inkább.
De szurkolóként inkább megtartottam volna. De én csak szurkoló vagyok. A dolgom az, hogy szeressem a csapatot és a szurkoló társaimat. Itt van pl Pogba, nem a kedvencem, de remélem az lesz, és remélem nem csak a játékát, amit egyébként elismerek, hanem a személyiségét is szeretni fogom. Én így fogom fel

A vezteőség meg azt csinál amit ők jobbnak látnak. Hála istennek, nem mi döntünk, mert akkor lenne itt csapat hajjaj

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása