Bremer holnap orvosira érkezhet

bremer_gleison_vlahovic_ellen.jpgGleison Bremer a napokban a Juventushoz igazolhat egy összesen 50 millió eurós ügylet keretében.

A 25 éves brazil játékos a Serie A egyik legjobb védője volt az elmúlt szezonban, és szinte bizonyos volt távozása egy élcsapathoz, bár a legtöbben a régóta érdeklődő Intert tekintették befutónak. Azonban a nerazzurro csapatnak feltehetően gondjai akadtak a források előteremtésével, pontosabban Milan Škriniar értékesítésével, és ezért a Juventusnak sikerült közbeavatkoznia.

Matthijs de Ligt értékesítése után nemsokkal meg is köttetett az ügylet, lényegében csak az orvosi maradt hátra, és a Tuttomercatoweb szerint Gleison Bremer ma éjszaka Torinóba érkezik, holnap pedig átesik a J Medicalban az orvosi vizsgálatokon. Amennyiben minden a tervek szerint halad, a játékos ötéves szerződést kap, a Juventus pedig 41+9 millió eurót fizet a városi riválisnak. A pletykák szerint a játékos végül bónusszal együtt évi 6 millió eurós bért kap majd szolgálataiért.

A 25 éves brazilra nagy szükség van, hiszen a Juventus védelméből idén kiesett két alapember Giorgio Chiellini visszavonulásával és Matthijs de Ligt távozásával, a Juventus vezetősége pedig sikeresen szerződteti a bajnokság egyik legjobbját, ezzel megelőzve az Intert, amely csapat lecsúszott a biztos érkezőnek tűnő Paulo Dybaláról is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4517886869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2022.07.19. 22:04:17

Ez egy óriási hír, nagyot erősödtünk vele és eddig mindhárom igazolásunk erősítés.

Negatívum: Bremer egyre többe kerül, De Ligt a bayernnek meg egyre kevesebbe. LOL

E Mazzari 2022.07.19. 22:18:18

Volt egy piacképes játékosunk, fiatal, állítólag tehetséges és beszer ár alatt adtuk el. Miért? Közben meg trógerektől nem tudunk szabadulni. Azért a mostani változások szerintem előre viszik a csapatot...

Ennek a hírnek örülök!

Azt azért mindenki olvasta, hogy Dybala 6 M-ért megy a Roma-ba... :-), kicsit talán túlértékelte magát, miközben nem kapkodtak érte a top clubbok!

Galbandi 2022.07.19. 22:33:50

Bremer szerintem nagyon jó igazolàs lenne, komoly erősítés hàtul. Nagyon jó lenne, ha minél hamarabb lerendeznénk ezt a transzfert, a védelem jelenlegi àllapota ugyanis több, mint nyugtalanító. Én úgy gondolom, hogy ezzel az àtigazolàsi ablak érdemi része véget is érhet, esetleg Morata érkezhet még, lehet majd koncentràlni a felesleges jàtékosok kipaterolàsàra.

Primo Dimarzio 2022.07.19. 22:43:39

Kicsit lehúzott minket a bayern...közben a 33éves lewat eladjak 45+10 be a 22éves védőfenomént meg elviszik 67+bónuszért(?) hihetetlen...
Örülök bremernek , de jó drágán vesszük és mindenképpen kéne még egy cb ,bonut elnézve a mister jobb kondiban van nála, remélem csak padmelegítőként számolunk vele.

2022.07.19. 22:52:02

Egy filmsztárt igazoltunk Will Smith személyesen

MdewC 2022.07.19. 22:58:02

@E Mazzari: továbbra is tartom, hogy nem most adtuk el piaci ár alatt Ligt-et, hanem anno vettük piaci ár felett! ;)

Bremer bomba hír! :)

Na mivan inter?! Mivaaa! :))

2022.07.19. 23:29:27

@MdewC: Én is ezt mondom már mióta. Mdl-el jól lehúztak anno a hollandok. Sztem még az is sok érte, amennyiért eladtuk. Túlárazva vettük és ha a valódi értékét nézzük, túlárazva is adtuk el. :D Mégsem ugyanaz a kettő.
Bremernek én is örülök, de őt is többért vettük, mint amennyit ér, de a hollandnál még így is jóval olcsóbb megoldás.

Primo Dimarzio 2022.07.19. 23:46:58

@MGB75: nem tudom ,hogy lesz ez tulárazva a bajorok részéről.Nem tudok pontos számokat ,de tegyük fel megnyerik a blt+bajnokság és nem sérül le kapunk max 80? 70m transfermarkton 22 éves ,nem kicsit durranna be az értéke ,pár év múlva jön egy plklub és viszi 150ért.
Kíváncsi vagyok ,arra is miért kellett/akart menni...

Tony. 2022.07.20. 00:20:01

Ez is lassan 50millio. DL szintjét hozni fogja azt nem lesz nehéz, viszont lassan nem tudom leirni, hogy sokkal kevesebb pénzért...

Juvino 2022.07.20. 01:53:10

Par napja meg nem gondoltam volna...nekem ő volt a megnyugtato igazolas a lehetseges jeloltek kozul. Es az Inter orra elol, meg kulon orom!

Apocalipsis 2022.07.20. 02:28:54

DeLigt Paratici ámokfutásának eredménye volt, reális értéke 50 millió euro.
Anno amikor annak az Ajaxnak volt egy jó 3 hónapja, a bajban lévő klubok szépen benézték... (deJong-Barca, VanD.Beck- United)
Ez a Salihamidzic annyit ért a focihoz mint egy marék lepke, köszönjük meg neki.
Hamarabb nyer a Juve BL-t, mint a DeLigt, bárhova megy erre nagyobb pénzt tennék!
Bremer klasszisokkal jobb

Shyr Kahn 2022.07.20. 05:38:39

Nem t'om jobb lesz-e ez a srac, de deLigt nem tette mindenesetre magasra a lecet, szoval nem lehetetlen megugrani azt a szintet.

Gaben Smith 2022.07.20. 06:32:39

@Rupert28: senki nem vesz vedot 150 millioert egyszeruen a piac bem arazza be oket ilyen magas polcra.

Gaben Smith 2022.07.20. 06:34:21

@Tony.: a fizuja is fele az is mervado

Gaben Smith 2022.07.20. 06:35:37

Az Inter nem lecsuszott Dybalarol hanem leigazolta Lukakut tehat ebben az aspektusba inkabb a piros pont jar nekik mint a lesajnalas

E Mazzari 2022.07.20. 08:17:03

Ha már szárad a tinta a szerződésen, akkor leszek csak nyugodt. Fontos az is, hogy ne legyen sérülékeny, ne sérüljön. A holland ilyen szempontból stabil volt, mivel elég rövid a pad minőségi játékosokból a hátsó soron.

MdewC: nem tudom eldönteni, hogy ennyire akart menni a DL vagy mi akartuk ennyire eladni? Biztos az is közre játszhatott hogy a magas bérű játékosokon lehet annyit sporolni, mint amennyivel olcsóbban adjuk el, jobb anyagi helyzetben lévő csapatok meg bírják a magas béreket.

Abban bízok még, hogy a két francia jó hatással lesz egymásra...

Jelenlegi keret alkalmas 1-2 helyre.

Galbandi 2022.07.20. 10:04:34

@Gaben Smith: 'senki nem vesz vedot 150 millioert egyszeruen a piac bem arazza be oket ilyen magas polcra.'

Még...

Primo Dimarzio 2022.07.20. 10:26:03

@Gaben Smith: tény a 150 el tuloztam , de pl a 120m es kivásárlási ár nem ,akkora sületlenség mint tűnik.De a 67m egy ekkora tálentumért 22éves korában borzasztóan kevés.Ha jól tudom , ugyan annyit fog keresni kb mint itt.bremer aki 25 meg ha jol tudom 40+9+aláírási pénz és a fizuja 9m ?
Át lettünk baszva szerintem , sokadjára és nem csak az ajax baszott meg minket , hanem az ajax,a matyi,a bayern és most a toro.
Szép...

Pavel1988 2022.07.20. 10:32:37

@Rupert28: Ez a komment azért elég sok sebből vérzik.
De ligtért 120M? 67+10 is több, mint korrekt. Soha nem fizettek volna ennyit ha nem annyiért vettük volna amennyiért.
Az elmúlt 3 évből az utolsó volt nagyon jó, a másik kettő tragikus.
Bremer 5m nettót fog keresni Romano és Di marzio szerint.
De ligt 10m nettó+bónuszokat, azért ez nem ugyanaz.

Primo Dimarzio 2022.07.20. 11:26:12

@Pavel1988: nem ugy értettem ,hogy annyit ér , hanem érhet annyit pár éven belül.Én tegnap 9et olvastam(bremer) , az 5-6 korrekt ,de a vételárat kicsit sokallom ,bár ha ez a bremer tényleg akkora spíler lehet megéri.Deligt viszont ha nem nyafog , simán el lehetettakartam vna passzolni min 80ért sztem, ha csak többit nézem kimpembe 65,skrinnar 65,torres 50-60, a 31 éves kulibaly 40,marinez 60 valamennyi laporta, maguire stb... nem olcsók manapság a védők sem és ,lehet abban igazság ,hogy drágán vettük , de azert ez nem egy jó eladás.Mondjuk nekem mindegy , nem az én pénzem , csak csalódott vagyok kicsit , azt hittem arrivabene majd jó bizniszeket köt , de eddig csak kurvadrágán vásároltunk és a legpiacképesebb játékosunkat "hugyér" eladtuk. (Lett volna azért sztem még kérője deligtnek a pl ből ,ha nem rí be h a bayerne akar focizni.)

Del Pybala 2022.07.20. 11:58:07

@Rupert28: bayern mindig lehuz minket...mar megszokhattuk

Rocky80 2022.07.20. 12:00:37

Plusz mentek végig a cikkek, hogy kötjük az ebet a karóhoz, nem adjuk olcsóbban mint 100, stb. stb. Végre reménykedtünk hogy tökös a vezetőség, ez kellett már, erre tessék... Jön ez az ár...

Primo Dimarzio 2022.07.20. 12:14:12

@Del Pybala: jogos , Bayern mindenkit lehúz, minket meg lehúz mindenki, hogy lett volna más a matek... :D

MdewC 2022.07.20. 14:35:09

@E Mazzari: sztem Ligt menni akart, leginkább a sajtó miatt maradt bennem ez az érzés, viszont a fizuja miatt biztosan nem akartuk annyira marasztalni, kb mint Dybalat, erre viszont erősen tippelek. Szal kb is-is…

Ha nem lesz sérülékeny a barzil, plusz hoz egy stabil szintet, akkor anyagilag mindenképp jól jártunk, ha sikerül berobbannia és klasszis lesz, akkor pedig bomba üzlet is lehet belőle.

Shyr Kahn 2022.07.20. 17:19:23

@Pavel1988: 80 milla alatt nem lett volna szabad eladni. A kivasarlasi arhoz kepest meg ez is eleg barati osszeg. Egyebkent 67+10 kozel van hozza, de az a +10 kerdeses meg akkor is, ha a Bayern es DL rendszerint megugorja a szintet.... bar igazabol kivancsi lennek mikor kapunk erte +10-t? Ha eleget jatszik? Ha a BL-ben elernek valamit? Mi a kriterium?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása