Totti: "Nem okoz fájdalmat, ha Zaniolo távozik"

zaniolo_nicolo_roma_2.jpgA Juventus legfőbb célpontjai közé került az AS Roma fiatal támadója, Nicolò Zaniolo, s úgy tűnik, hogy a rómaiak egyre inkább beletörődnek a játékos távozásába.

Mindeközben a farkasokat, legalábbis pletykák szintjén szóba hozták a Torinóból hét szezont követően távozó Paulo Dybalával, valamint a zebramezeseknél korábban megforduló Cristiano Ronaldóval is.

"Egyáltalán nem okoz fájdalmat, ha megtörténik, tudom, hogy a Roma igazol majd valakit, aki ugyanolyan jó." - mondta Zaniolo ügyében szűkszavúan az AS Roma legendája, Francesco Totti.

"Dybala lehetséges volt, nagyon is lehetséges. Tudom, hogyan alakultak a dolgok, s még mindig kapcsolatban vagyok  vele, de úgy gondolom, hogy lezárult. Nem minden Dybalán múlott. Ha csak rajta múlik, jó esélyeink lettek volna." - mondta a jelenleg klub nélküli Dybaláról Totti.

"Aztán a dolgok másként alakultak, s az ötlet elszállt. Máshova megy, őszintén nem tudom, hogy hova, de reménykedtem benne, hogy a Romához igazolhat. határozott lehetőség volt, beszélgetés volt róla, de nem tudom, hogy mit mondtak.

Dybala kreativitása és Lukaku fizikai ereje csúcs párosítás lenne. Minden edző szeretné, ha ez a kettő együtt meglenne.

Őszintén szólva soha sem hittem benne, hogy Ronaldo a Romához igazolhat, mert ismerem a jelenlegi, valós helyzetet."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4917874625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2022.07.04. 10:50:54

Hát főleg, ha annyit kaptok érte amennyiért mi képesek lennénk elmenni ezért a srácért...Akkor aztán még örülhettek is. 50 misi pff.....

2022.07.04. 11:19:00

Ahogy elnézem, sajnos meg kell barátkozni a gondolattal, hogy nagyon komolyan gondoljuk ezt a porcelánlábú betegágyat... Aki nem ér 20-25nél többet ilyen lábakkal. És még z is nagyon kockázatos. Hihetetlen, hogy képtelenek vagyunk tanulni a hibákból.

venember83 2022.07.04. 11:54:41

@MGB75: a GdS szerint juventino, nem akar lemaradni a lehetőségről, kb. folyamatos a kapcsolat az ügynöke és Cherubini között.

Loca, Vlaho, Chiesa csak a Juventushoz akart igazolni, ez azért nem olyan rossz dolog. Főleg az elmúlt évek több kellemetlen tapasztalata után. Ezek a játékosok hátha nagyobb teljesítményt préselnek ki magukból. Meg nem a távozáson jár az agyuk.

Rikoo 2022.07.04. 11:57:58

@MGB75: Látványosan megerősítették a térd körüli izmait és nem is volt idén sokat sérült.
A minőség az más kérdés.

JeetTrader 2022.07.04. 12:31:56

Eleinte bizonytalan voltam vele kapcsolatban, de talán mert Juventinonak vallja magát egyre jobban szeretném h idejöjjön.

Szerintem pont ez kell! Ők nagyobb valószínűséggel teszik ki a lelküket a pályán a csapatért. Ezt akarom látni h hajt mindenki, akar és csapatként működik.
Én elég jónak gondolom Zaniolot és nem félek a sérüléseitől, sztem nem lesz vele baj.

Azért anno Chiésát se akarták nagyon sokan és ment a nagy sírás-rívás h nem Aouar jött helyette....most meg mekkorát fordult a világ...

Én hiszek azokban akik Juventinoként érkeznek és nem érdekli őket más ajánlat!

babo0410 2022.07.04. 12:32:45

@Rikoo: elég sokat játszott idén, ezzel gond nem lehet. És ha a helyén játszik, akkor nagy tehetség. Én kifejezetten örülni fogok neki. De abból mi igaz, hogy elvileg 15-20%-t kap az inter a transzferért?

Rikoo 2022.07.04. 12:37:11

@babo0410: Kérdés, hogy mi a helye. Mert 100%, hogy nem szélső és támadó.
Az igaz, hogy részesedést kap az Inter, ezért is árazza túl a Roma.

venember83 2022.07.04. 12:38:48

@Rikoo: mezzala a mester szerint. Elvileg.

rockitbaby 2022.07.04. 12:46:17

@venember83: Egyáltalán nem lepne meg, ha ez az egy szezon után távozó Di María miatt megváltozna 2023 nyarán.

Rikoo 2022.07.04. 13:08:48

@rockitbaby: Engem igen. Totál alkalmatlan arra a pozícióra.

2022.07.04. 13:18:21

@Rikoo: Fölösleges áltatni magunkat. Ha egyszer beszarik a térd, már soha nem lesz olyan, mint előtte. Ráadásul, ha erre nálunk rásérül, amire lássuk be, van nem kis esély az elmúlt éveket figyelembe véve, akkor neki harangoztak. Szép dolog, hogy ide akar jönni, de ekkora kockázatot nem szabadna vállalni. 40-50 misiért rohadt nagy rizikó.
Az, hogy idén nem volt sokat sérült, irreleváns. Nálunk más a helyzet. Itt az is lesérül, aki be van oltva sérülés ellen. Ha már kibszunk érte egy Zil platónyi pénzt, remélem, valahogy elkerülik a sérülések, mert különben ablakon kiszórt della lesz.

2022.07.04. 13:21:04

@venember83: Nem azzal van a gond, hogy ide akar igazolni, vagy sem, hanem az a két szar térd, amiért adunk majd egy csomó pénzt. Aztán majd lehet kórusban imádkozni minden meccs előtt, hogy épségben jöjjön le a pályáról...

2022.07.04. 13:37:15

@Rikoo: 11 meccset hagyott ki teljesen, 9-szer volt idén sérült. Plusz kapásból az ellenünk lévő meccs ugrik még be, ahol már az első félidőben le kellett cserélni sérülés miatt (és lehet, hogy volt még ilyen). Azért ezt nem mondanám kevésnek.

juve28adam 2022.07.04. 13:39:16

Az igazi pozíciója engem is érdekelne, mert bár nem sokat láttam játszani, de kis túlzással nem láttam 2x egymás után ugyanott játszani a pályán.

juve28adam 2022.07.04. 13:40:29

@Pjanista: A sérülések mellett ott lebeghet még az is, hogy egy idegszegény player, bármikor képes tök hülyeségeken kiállíttatni magát.

venember83 2022.07.04. 13:43:07

@juve28adam: majd Allegri megoldja, a Juventusnál lehiggad.

2022.07.04. 13:47:43

@juve28adam: Szerintem ezzel Allegrinél kevesebb gond lenne, mint Mourinhonál volt.

Il Principino 2022.07.04. 14:02:06

@MGB75: ennyi erővel akkor Chiesat is kár volt megvenni,neki is szakadása volt..
Az ő lába is időzített bomba.

juve28adam 2022.07.04. 14:09:39

@Il Principino: Épp ezért is elég, hogy 1 játékosunknál fent áll ez a veszély. Kell még mellé egy újabb (egy valag pénzért), ráadásul Zaniolonál még inkább benne van a veszély, mert emlékeim szerint neki mindkét lábában komoly sérülés volt.

vizi8 2022.07.04. 14:09:48

Azért a keresztszalag sérülés után igen nagy arányban teljesen fel tudnak épülni, az elülső és hátsó kersztszalag ami igencsak kockázatos. Anno ugy eDel Pieronál is ezek voltak, hát igen csak megváltozott a mozgása a sérülés után.

venember83 2022.07.04. 14:32:26

A precizitásáról is híres Momblano szerint Zaniolo érkezésének valószínűsége...
<dobpergés>
<dobpergés>
<dobpergés>
86,86%.

2022.07.04. 14:53:32

@Il Principino: De ő épen jött hozzánk és nem két porcelántérddel! Ha nem rúgják szét, semmi baja nem lenne. Aztán még nála sem tudjuk, hogy mennyire fogja bírni a terhelést. Nálam Zaniolo az a kategória, akit messze kerülnék. Az az egy szól mellette, hogy csak hozzánk akar igazolni. Ráadásul nála nem csak egy térd ment gallyra, hanem mindkettő. Ha már kénytelen leszek bámulni (nagyon úgy néz ki), remélem kibírja a szezont és nem a J Medicalban nézi a meccseinket tv-n...

rockitbaby 2022.07.04. 14:55:49

@Rikoo: Azt nem mondtam, hogy az argentin helyén szerepelne, csak azt, hogy nem lepne meg, ha a 23/24-es szezonra máshol kapna szerepet, mint mezzala. Ismerve Allegrit ez egyáltalan nem lenne váratlan. A végén még kiköt nyolcasként ő is hatos pozícióban.

venember83 2022.07.04. 15:25:48

@rockitbaby: "A végén még kiköt nyolcasként ő is hatos pozícióban."

Hú, érdekes lenne Zaniolo registaként... Vagy inkább perverz?

rockitbaby 2022.07.04. 15:29:02

@venember83: Szerintem sokkal inkább sormintába illő. Marchisio, Pjanic és Locatelli után az lepne meg, ha meg se fordulna a fejében :D

Thuglife! 2022.07.04. 15:31:06

@MGB75: rengeteg izom került rá egyértelmű hogy merevebb még mint korábban volt,ezért vannak izomsérülései.de nem kéne úgy tenni mintha most tért volna vissza a sérülés után.már lehúzott egy évet.és most nem csak a meccsekről van szó hanem az éves edzésmunkáról.nem hiszem hogy teqballozassal került vissza a csapatba.
Nem gondolom hogy nagyobb esély van a raserulesre mint bármelyik másik egészséges játékosnak a szalagszakadásra.

2022.07.04. 16:22:31

@Thuglife!: Hidd el. Az ő térdei már sosem lesznek olyanok, mint "új korukban". Olyan emberrel még nem találkoztam, akinek komoly gondjai voltak a térdével/térdeivel és teljesen rendbe jött volna. De ha már sikerül elhozni és kiadunk érte egy valag pénzt, akkor valahogy húzza ki a szezont problémák nélkül. Inkább ilyen Juvefanok jöjjenek, mint olyanok, akik fél év után csak ténferegnek a pályán és elvágyódnak.

JeetTrader 2022.07.04. 17:09:44

@MGB75: talán nem is feltétlenül az a kérdés h olyan lett e mint új korában, hanem sokkal inkább az h ezekkel a mutott térdekkel, mennyire tud jól focizni, mennyire tette magáévá? Ha jól rémlik egész jó szezont futott...

Ezt írtam már máskor is de affelol se legyenek kétségeink h az orvosi stábunk véleménye volt az első amit kikértek. Kétlem h felmerülne ha az orvosok azt mondják, gyerekek, felejtsétek el a srácot!

A többi kiderül...

Leram7 2022.07.04. 17:11:10

Ha jön Zaniolo nagyon remélem, hogy nem fizetünk érte az értékén felül.
30+10 bónusz vagy Arthur + 15 + 10 bónusz.

Ha 50-be kerül, akkor abból a pénzből kijönne Molina és Raspadori kb, ami sokkal jobb "papíron".

rockitbaby 2022.07.04. 17:33:04

@Leram7: Molina és Raspadori kanyarban nem jönne ki 50 millióból, mert csak a hátvéd kb a fele lenne, az olasz meg ennél is több.

NCSMCS628 2022.07.04. 17:36:59

@MGB75: Csak egy kérdés,de nem ide tartozó!Arkadiusz Milik térdeivel mi újság,mert ha jól emlékszem mindkettő szakadt volt?Azóta mióta nincs Serie A-ban nem "követem"!

Leram7 2022.07.04. 17:39:24

@rockitbaby: Azért írtam, hogy kb. Elvileg Molina 20-ért vihető. Raspadori még 35-38-ért is értelmesebb talán, mint Zaniolo.

rockitbaby 2022.07.04. 18:04:08

@Leram7: Egyik csapat sem fog a legjobbjaira kedvezményt adni, főleg nem nekünk, maximum a konstrukciókban lehet machinálni. Az, hogy mi lenne a jó vagy mi nem, szubjektív kérdés és nekünk közel sincs akkora rálátásunk a dolgokra, mint azoknak, akik a székházban ezt intézik. Allegri nagyon akarja őt, csak úgy, mint Pogbát és Di Maríát is. Ez nem lehet véletlen és biztos vagyok benne, hogy mindent is belekalkuláltak a történetbe. Én nem védőbeszédet tartok most, ez csak egy szimpla megállapítás, hogy ideje lesz mindenkinek belenyugodnia, hogy Zaniolo nem pusztán célpont, hanem reális célpont. Mi csak annyit tehetünk, hogy szurkolunk tovább, de ha az olasz csak annyival többet tesz le a pályára, hogy megdöglik a mezért, elvégre Juventino, akkor már többet ér, mint Ramsey és Arthur együtt. Látszik egyfajta irány, hogy olyanok érkezzenek, akik itt akarnak játszani és lehetőség szerint olaszok is legyenek. Ebbe tökéletesen illik Vlahovic, Chiesa, Locatelli és Zaniolo is, de ha lehet hinni a Pogba körüli híreknek, akkor a francia számára sem volt képben más csapat, csak mi. Kezdetnek ez most elegendő lehet, a többi az majd a pályán fog eldőlni.

Wizzurah 2022.07.04. 18:04:26

Megütötte a szemem, hogy van aki azt írta, hogy a nagymester allegri a 23/24-es szezonban hol fogja játszatni. Tehát még a 23/24-es szezonban is ez a kókler lesz az edző? Ne rémítsetek már meg.

Thuglife! 2022.07.04. 18:22:32

@Wizzurah: van egy olyan érzésem egy újabb 4. Helyet is megúszna Agnelli szemében.
De ha pl egy Vlahovic kezd majd el célozgatni hogy nem hisz a projektben akkor neki vége.

rockitbaby 2022.07.04. 18:24:28

@Wizzurah: Egy Ramsey-vel nem tudunk megegyezni a szerződése felbontásáról, akinek csak egy év van hátra a szerződéséből, mert nem tudunk/akarunk kifizetni neki annyit, gondolod, hogy Allegrit a szerződése felénél ki fogják rúgni, hogy két évig fizethesse a klub a komoly bérét úgy, hogy csak papíron alkalmazott, ténylegesen más irányítaná a csapatot? Nem követtük még el ezt a hibát elégszer?

Shyr Kahn 2022.07.04. 19:00:21

@Wizzurah: :D Remeljuk kiderul egy even belul, hogy mit tud mutatni az uj kerettel, ami neki keszul es ha nem sikerul neki a bajnoki, akkor sztem keszulhetunk a keret ujabb kicserelesere (ha marad meg ra penzunk ket sikertelen szezon utan). Mar most le kellett volna valtani az oreget, de ugy latom a vezetoseg eltokelt szandeka eztra rizikot vallalni.

Zaniolo az elozo idenyben nem volt komolyabban serult. 10 napokra dolt ki kb. amit nalunk is nehany jatekosnal tapasztaltunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs benne riziko, csupan azt akarom mondani, hogy ne vigyuk azert a riziko megiteleset se tulzasba. Az elozo ideny alapjan jobbak az eselyek, mint korabban lett volna. Bizzunk benne, hogy a tendencia pozitiv iranyba fog tovabbra is haladni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása