Dybala nagyon közel került az Interhez

dybala_paulo_csalodottan_fut_csk-szalaggal_allianzban.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventustól távozó Pualo Dybala nagyon közel került az Interhez, s a La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hamarosan döntő megbeszélés következik a felek között. Az argentin támadó ingyen igazolható, miután a Juventus elzárkózott attól, hogy meghosszabbítsa a június 30-án lejáró szerződést. 

Dybala ügynöke, Jorge Antun a héten találkozott az Inter igazgatóival, s a hírforrás szerint hétfőn vagy kedden újabb egyeztetés várható, ahol akár le is zárulhat az ügy. Az Inter évi 6 millió eurós bérezést, valamint további 1 millió euro bónuszt ajánlott a játékosnak, s ez az összeg messze elmarad attól a bónuszokkal 10 millió eurót elérő bérezéstől, amit 2021-ben a Juventus kínált szerződéshosszabbítási ajánlatában.

A torinói klub igazgatói azonban meggondolták magukat, s ebben szerepe volt annak, hogy Dybala rendkívül hullámzó teljesítménye nem volt arányban a rendkívül magas bérigénnyel, másfelől a Juventus inkább a januárban igazolt Dušan Vlahović köré szeretné felépíteni a jövő csapatát.

Antun próbált még több pénzt kérni az Intertől, azonban a korlátozott anyagi lehetőséggel küzdő milánóiak nem kívánnak emelni ajánlatukon. A napokban várható tárgyalásokon a két fél próbálja majd elsimítani az utolsó részleteket, Dybala pedig előreláthatólag akkor írja majd alá szerződését, mikor visszatér Olaszországba a Miamiban töltött vakációról.

Az argentin támadó választása valószínűleg már korábban az Interre esett, s ezért elutasított több érdeklődőt is a Premier League-ből. Felmerült az is, hogy esetleg Spanyolországba igazolhat, azonban a három spanyol élklub nem tett lépéseket Dybala szerződtetése érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4817855621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DelPiero2 2022.06.12. 19:35:53

6+2 -vel bepróbálkozhatnánk, lehet hogy megérné.

Hudakdomi 2022.06.12. 19:46:44

Áruló pöcs! Ott rohadjon meg ahol van! Nekünk nem fogadja el az ajánlott pénzt az internek meg elfogadja ráadásul kevesebbet adnak neki a Milánóiak. Vicc az egész.

2022.06.12. 20:18:00

Indulhat a szarvihaaaar!!!:):)

alexGicamo 2022.06.12. 20:46:22

Engem már nem érdeke, hogy hová megy . Én már lezártnak tekintem a Dybala - korszakot .

supertrezi 2022.06.12. 21:02:14

Van bőr a srác képén, az biztos. Mindenesetre látható, hogy nem kell ő semmilyen topcsapatnak, pedig jó pár helyen lazán tudnák állni a 10-12 milliós megálmodott fizetését. Ettől függetlenül szégyenteljes lépés ez tőle.

MdewC 2022.06.12. 21:48:03

Már 2 éve mennie kellett volna.
Akkor is megszívtuk mikor 2 éve nem ment, ezt az egész 2 évet szívtuk mikor itt volt és hiányzott a játéka, most, hogy megy az interhez, ez csak a hab.

;)

Fabrizio 2022.06.12. 21:57:46

Nyilván sorban állnak érte Európa top klubjai :D Kb. ez az egyetlen ajánlata... Good luck Joya.

Attilio79 2022.06.12. 22:23:41

Mélységes csalódás, pedig kb. az utolsó percig védtem. Nem baj, lehet végre fütyülni valakit!

Lanzafame 2022.06.13. 00:03:54

A popcorn már a mikróban

Rocky80 2022.06.13. 00:57:00

Csak már írna alá és könyvelnénk el! Lassan ugyanolyan hosszú sztori lesz ez mint a hosszabbítása.

Shyr Kahn 2022.06.13. 01:35:41

@Hudakdomi: A cikk inkabb arrol tesz emlitest, hogy a klub semmilyen ajanlatot nem tett a tavasszal neki, ergo meg 6+1-et sem.

Egyebkent en is arulasnak erzem a dolgot es hatlmasat csalodtam benne!

Juvino 2022.06.13. 01:46:46

Kivancsi lennek,h ha mi is ajanlanank 6+1 szerzodest, vajon elfogadna-e? Egyaltalan kapott-e ajanlatot es ha igen mennyirol? Mindenesetre ez igy nagyon gaz! Felek,h sok bosszusag lesz meg ebbol:(

Wizzurah 2022.06.13. 02:16:56

Nincs ezen mit bosszuskodni, tudjuk milyen serulekeny. Ha juve sinterig nem serul le, akkor ra kell csuszni paros labbal es elkuldeni a sinter medicalba 8-10 honapra. Ennyi. Annyira nem lehet eltorni egy ovodas testu bokajat. ;)

Padovano 2022.06.13. 08:49:41

@Wizzurah: Micsoda egy "óvodás agyú" vagy!

Wizzurah 2022.06.13. 09:23:08

@Padovano: Orulok, hogy igy ismersz. Mar vartam amugy, mikor jon egy Dibcsi fan, remelem nem vicsorogtal azert valasz iras kozben ;)))
Mellesleg nem ez lenne az elso a foci vilagaban, eleg megnezni, amikor eltortek Beckham labat a vb elott, Ramosnak se kell a szomszedba menni egy kis aljassagert, Zidane is kette fejelte Materazzi mellkasat. Szoval kevesebbert is pacsiztak mar, igy az ovodas testu is megerdemel egy nyujtott labbal csuszast. Remelem azert kiheveri ezt a lelke minden Dibcsi fannak, hisz ez ujdonsagot nem hozna a jatekos szamara, igy is ugyis a medical a masodik otthona.

2022.06.13. 09:28:56

@Wizzurah: Szerinted a mostani csapattársak közül érdekel ennyire bárkit is, hogy Dybala az Interbe megy? Ugyan már. :) Itt már csak a szurkolók között van rivalizálás. Nem hogy lábtörés nem lesz, hanem fogadni merek ölelgetés, puszilgatás fogja fogadni Dybalát a korábbi csapattársaktól. És nincs is ezzel baj, nem is ér ennyit ez a sportág, hogy megnyomorítsunk egy embert.

Egyébként én egyáltalán nem haragszom rá, örülök, hogy elment, mert nem illett bele a csapatba, és ennyi. Ha az Interbe szeretne menni, egészségére.

Wizzurah 2022.06.13. 09:33:51

@Pjanista: En sem gondolom, hogy a juventus barmely jatekosara jellemzo lenne. Bar Demiral talan, ha visszajon ;)
A szurkolok szemeben ez melyseges arulas, es bizony a szurkolokert van a sportag. Barhol elmegy a jatekos a rivalishoz, ott lesz nemulass. Bar remelem hozza nem vagnak majd levagott disznofejet. En sem ban, hogy elment, bar en a serulekenysege miatt, mintsem a tudasa miatt, azzal nem volt gond. Azt banom, hogy hagytuk ingyen elmenni. Az nalam is a legalja, ha az interbe megy, nem hiszem el, hogy mas, neki megfelelo szintu csapat nem vinne. Bar szerintem itt a fo szarkevero puttony az ugynoke, de gondolom mondhatna o is nemet, ha akarna.

Thuglife! 2022.06.13. 09:42:53

@Wizzurah: ha lenne egy Romeronk...
Nincs jelenleg olyan védőnk akinek a közelébe nem mernének menni.Rugani és Bonucci tolatásai nem túl félelmetesnek.de Ligt meg...Ő miben is kiemelkedő?Volt egy Bentancur aki rendszeresen besárgult az első félidőben de játékban sajnos semmi fejlődést nem mutatott és Allegri sem adott neki új impulzust.
Emlékszem itt a blogon hogy rinyált mindenki mikor Romero túl sok sárga lapot szerzett a genovában és azon aggódtak nehogy visszakerüljön ez a hentes,miközben csak nevet tekintélyt szerzett magának 1 év alatt.az Atlantában meg megmutatta játszani is tud.a lényeg hogy tele vagyunk puhapocsokkel.de legalább eggyel kevesebb aki dobálja magát ahelyett hogy végigmenne egy kontratámadás.

2022.06.13. 10:06:55

@Shyr Kahn: Minek tett volna neki? Tettek elé elég ajánlatot Sarri óta, elég komoly összegekkel, ahhoz képest, amennyit most már látjuk, hogy megérdemelt volna. Addig húzták az aláírást, hogy a Juve csak bukott rajta a végén, hogy egy ilyen játékos ingyen húz el, ráadásul hova is? Managere, vagy ő, kit érdekel. Nem a Juve hibája és kész. Örüljön, hogy játszhatott az utolsó fél évben, esélyt kapva rá, hogy jó csapatba kerülhessen. Amit az Inter meccsen művelt, az gáz volt. Ennyi mellérúgás, meg eladott labda. Gyanús egy meccs volt, és ott ment el a bajnokság esélye.
Egyébként bármilyen termék értéke abban mutatkozik meg, hogy mekkora a kereslet rá és mennyit fizetnek érte.
És még valami, szerintem igen is megtiszteltetés lett volna az anyagi problémákkal küszködő csapatban játszani 6+4 millióért még 5 évig, mikor mindenki fizuját lecsökkentik, van akinél a felére, szóval ez Dybalánál kb 10+4 milliót érő ajánlat. Hűséges gyerek

2022.06.13. 10:09:28

@Wizzurah: Még Demiral sem. Sok mindent lehet mondani Dybaláról, de egyébként őt tényleg mindenki szerette a csapatból. Kizártnak tartom, hogy bárki bosszút álljon rajta, mert máshova igazolt. És egyébként sem jellemző ma már az ilyen "Vieira vs. Roy Keane" szintű ellenségeskedés a pályán, elég megnézni egy Juve-Inter meccset a lefújás után.

A szurkolók más kérdés. Tőlük fog kapni egy füttykoncertet, és ennyi. Azt is csak idegenben, mert hazai pályán nálunk nézők vannak csak, nem szurkolók...

2022.06.13. 10:10:16

@Wizzurah: @Thuglife!: Locatelliből és Rabiotból azért kinézem.
Bár nem támogatom egy játékos lesérülését okozó szabálytalanságot, azért egy megfejelést, vagy Ibra szintű befenyítést szívesen megnéznék

Leram7 2022.06.13. 10:21:18

Hatalmas problémának érzem ezt még mindig! Úgy a klub részéről is, hogy nem adták el és ingyen távozik. Dybala részéről is, mert pénzéhes volt és most kevesebbért ír alá.

15M-et kért, majd 8+2 és a vége az, hogy csapatkapitányként elmegy 6+1 ért a sinterhez, a legutáltabb riválishoz.

Azért juve csk-ként elmenni a sinterbe elég rohasztó.

Jozeph Pelikahn 2022.06.13. 10:23:01

Aki végig szidta, hogy mennyire szar Dybala, annak most nem örülnie kellene, hogy az Interbe megy?

2022.06.13. 10:41:30

Hú de unalmas már ez a Dybala saga. Írjon alá végre a férgeknél (mert ott is csak közeledik), hogy pont kerüljön az ügy végére! Mindegy, csak el innen! Neki jelen körülmények között csak Olaszország az opció. Itt meg csak a Lóma és a sinter jöhet szóba. Előbbi nem indul a bl-ben, így marad a sinter. Ha focizni akar, kénytelen lesz oda aláírni. Meg amúgy sem tülekednek érte a kérők és akkor finoman fogalmaztam.
Nálunk már nem kellett, ezért kellett mennie.

Primo Dimarzio 2022.06.13. 13:08:51

@LacaGLJuve: +1

@Leram7: egyetértek féreg dolog.Vezetés felől is meg lehet érteni a dolgot, hosszabitani vele min 7-8m ért lett volna hajlandó a kis sírós , az elmúlt két szezon teljesítménye és a kora előrehaladtával nem valószínű ,hogy tudtuk volna annyiért értékesíteni ,amit 4 évre kitesz a fizuja + ki az a hülye aki ezt a dybalat kivásárolná egy hosszabb szerződésből...két éve talán el lehetett volna passzolni értelmes pénzért,de ma már max ingyen kell , az is vicc ,h máshova 6ér ír alá... szánalmas pozőr gyerek ez , már örülök ,h távozik.

Mark Szabo 2022.06.13. 16:14:51

Rég el kellett volna adni mikor még ért valamit.

2022.06.13. 16:26:57

@Mark Szabo: Igen. Két éve.

féreg fórumon olvastam, hogy már olyan közel áll hozzájuk, lehet, szerdán be is jelentik. Már csak pár apró részlet van hátra... Aztán jó lesz, ha a pár apró részlet miatt a szezonkezdésre aláír. :D

Del Pybala 2022.06.13. 16:48:35

Lehet utalni de sajnos eleg nagy elorelepes neki az inter :D

sleepy8 2022.06.13. 18:19:35

@Del Pybala: Nem hiszem hogy fullosabb orvosijuk van, mint a Jmedical :D

Del Pybala 2022.06.13. 18:25:57

@sleepy8: hat remelem mert Pogbanak szuksege lesz ra

JuveMI 2022.06.13. 23:16:05

Suttyó egy büdös zsoldos leszel a szememben Dybala... amint meglátlak kék-feketében! Azért egy Calhanoglu-Vidal-Dybala középpálya "proletár"-mezben bármilyen ínyenc gyomrot meg tud forgatni!
Na de szétnézhetünk a saját házunk táján is.... Pál helyett jön Pál... ez aztán a Pálfordulás!

venember83 2022.06.14. 05:25:31

@JuveMI: Vidal jövőre már nem lesz az Internél. Náluk is komoly költségcsökkentés zajlik, amibe nem fér bele a már túlkoros chilei túlzott bére, távozik Alexis Sanchez is, illetve lesz még komoly értékesítésük, talán Skriniart viszik komoly pénzért (80 millió körüli összeget kér Beppe csapata), mintha a PSG-ről pletykálnának vele kapcsolatban. Elnézést, ha nem tűpontosak, inkább csak hozzávetőlegesek az infók, annyira nem figyelem az Inter helyzetét.

Kives 2022.06.14. 07:41:08

@Jozeph Pelikahn: hehe, ez nagyon jó kérdés. Erre nem is gondoltam, de nagyon jó. Nem is kaptál rá választ.

@sleepy8: szerintem ez a medicalos "poén" már nem annyira helytálló. 38 -ból 29 bajnoki meccsen játszott. Ha jól emlékszem 2 bajnokira azért nem lett nevezve Cuadradoval, mert Dél-Amerikából a válogatott szünetről későn jöttek meg, tehát nem sérülés miatt. Idén összesen 39 meccse volt, szerintem erre azért nem kell azt mondani, hogy állandóan sérült volt.
Ellenben Pogva elmúlt 3 éve bajnoki meccsszámai: 16, 26, 20 és érte küzd a vezetés. Legyen ő az új 10-es, mert mostantól nem vállal a vezetés kockázatot. Kövezzetek meg, de nem értem ezt.

Lanzafame 2022.06.14. 08:36:30

@Jozeph Pelikahn: @Kives: én nem tartom "szarnak", de nem szerettem Dybalát. Szerintem 1) erősödni nem fognak vele, ezért igen, én örülök, ha oda megy, 2) tiszta víz kerül a pohárba azzal kapcsolatban, hogy mekkora juventino volt valójában, és mennyire volt ripacskodás, amit a Lazio-meccsen művelt.

Kives 2022.06.14. 08:51:19

@Lanzafame: a legtöbben akik nem szeretitek azért elismeritek, hogy nem rossz ... csak sokat sérült. De ahogy fentebb írtam is, szerintem csak a tavalyi éve volt kuka sérülés végett. Na mindegy.

Engem már nem igazán izgat, hogy elmegy. Csak a megfelelő kvalitású pótlás legyen meg. Mert vicc számomra, hogy Moratába úgy kapaszkodik a vezetés. Még 20 milliós ajánlatok, 5M fizetés... amellett, hogy Dybala 1-szer ripacskodott, Morata meg év elején vagy kétszer nekiment Allegrinek amikor lecserélték. Nem keresek linket, aki nézi a Juve meccseit biztos jól emlékszik. Erről mi a véleményed?
A másik Pogba ... amiket és ahogyan mondott a Juvéről távozáskor. Most meg mindenáron kell. Úgy, hogy szerintem még nagyobb ripacs, és még többet hiányzott. Akkor most ez hogy van?
Érdekel a véleményed ezekről. :)

Lanzafame 2022.06.14. 09:26:39

@Kives: Dybala: jó játékos, de nem csak a sérülés volt nekem vele a problémám, hanem az, hogy nem tudta megugrani azt a lécet, hogy valódi húzóemberré és klasszissá váljon. Technikailag mindene megvolt hozzá, de fejben és a végén fizikilag kevés volt ehhez. Pont ezért gondolom, hogy az Inter sem lesz beljebb vele, sőt, végül nem ránk, hanem rájuk fog rohadni (itt egy 3. pont, hogy miért örülnék még).

Morata: Szerintem 9-esnek max. padra jó, a balszélen viszont tavasszal magához tért, én nem lennék boldogtalan, ha még egy évet maradna. Chiesát tudná helyettesíteni, amíg magához tér, és Vlaho mögé is lenyelhető, mint csere. Így ráérünk jövő nyáron értékelhető csatárt venni. Sokan hisztiztek már ezért-azért, Morata is, de azt nem lehet elvitatni tőle, hogy ő itt akar lenni, nem pedig a főellenségnél, és megszakad a pályán a Juventusért.

Pogba: a 2016-os Pogba nagy erősítés lenne, aki most jön, az kérdéses nekem. Egy marketing igazolást kergetünk hetek óta, miközben a középpályára egy vezér kellene szerintem, aki összefogja az egész csapatot. Nagyon népszerűtlen vélemény, de nálam Jorginho lett volna ezért a 0. igazolás a nyáron, köré lehetett volna tervezni az új csapatot. Róla pedig hetek óta semmit nem hallani. De ez van, az Insta-bohóckodás fontosabbnak tűnik, mint egy erős középpálya.

Kives 2022.06.14. 10:22:31

@Lanzafame: szeretek veled beszélni, annak ellenére is, hogy sokszor más a véleményünk! De érdekel mindig a Te nézőpontod.

Szerintem Dybalát még a kezdetekkor a média fújta fel nagyon. Én igazából nem vártam tőle Messi, vagy közeli szintet. Én csíptem, mert visz egy kis "focit" a jelenlegi csúnya játékunkba. Vlahoval jól megértették volna egymást. Talán ... nem biztos. Vezérnek egyáltalán nem vezér, butaságnak is gondolom ezt a Juvénál, hogy a legtöbb meccsszámú legyen a CSK. Pont ilyen esetekben ez nem túl jó. Szóval összességében azért nem szeretni, mert nem lett húzóember vagy világklasszis, hát nem értem, de elfogadom.

Morata néhány megmozdulása hát kiverte néha a biztosítékot. Abban egyet értünk, hogy padra oké. De ennyi erőfeszítés amit mostanában olvasok róla, csak hogy a padra elférjen. Nekem kicsit túlzás. Értem én, hogy szereti a Juvét és kihajtja magát. Ennyi erővel engem is leigazolhatnak. Én is szeretem a csapatot, és amennyit bírok azt mind kihajtom magamból.
2 éve ugyebár kijelentette Dybala, hogy szeretne 15M keresni. Nem mentem 2 évig vissza cikkekbe, de idén csak olyan cikkekre emlékszem itt a fórumon: megvan a megegyezés, van megegyezés, már közel az aláírás, végül: nem ajánl a Juve szerződést. A szerkesztő kollégák remélem meg tudnak erősíteni ebben. Biztosra ki mernéd állítani, hogy Dybala nem szereti/szerettet a Juvét, vagy nem maradt volna? Vagy, hogy ez az egész az ő hibája?

Azok után ahogy távozott, nekem semmilyen Pogba nem kell vissza. Amiatt Di Maria sem. Kinevetik a klubot, meg ilyen nincs ló jó a szamár alapon jönne? Hát kapják be. Nem annyira népszerűtlen: én szintén nagyon örültem volna Jorginho leigazolásának. Őt el tudtam volna úgy képzelni, mint aki összefogja a középpályát és még akár "nevelgeti" a fiatalokat. Sajnálom, hogy a vezetés elment az insta-bohóc, reklám meg miegymás irányba. Nekem nem tetszik. Jobban szerettem amikor a Juve összetartó család volt.

Lanzafame 2022.06.14. 11:07:55

@Kives: lehet, hogy túl magasra tettem a lécet Dybalával kapcsolatban, én nagyon sokat vártam tőle az első 2-3 szezonja és a képességei alapján. 2017-18-ban kezdtem elveszíteni a hitem benne. Szerintem nem volt hülyeség azt gondolni, hogy Tevez (és közvetve Del Piero) utódjának igazoltuk, sok minden erre utalt. Ha így nézzük, kudarcot vallott. Azt nehezen tudom elfogadni, hogy utólag sunyiban lejjebb tesszük a lécet, hogy igazából csak egy ügyeske játékost akartunk, aki gurít néhány gólt a kiscsapatoknak. :) A végére ez maradt belőle, de az első években ennél komolyabb ígéretnek tűnt. Kár, hogy csak ígéret maradt. Ezek után nekem mindegy, hogy melyik fél mennyire volt korrekt a szakítás alatt, a lényeg az, hogy már nem működött a kapcsolat.

Jó lenne Moratánál komolyabb ember előre, de csórók vagyunk, és őt legalább ismerjük, a rossz oldalával együtt is. Inkább legyen ő, mint még egy Kean-féle igazolás. A jelennek szól, persze, de most más posztra több pénz kell.

Értem és elfogadom a Pogbával kapcsolatos indulatodat, de azokat is megértem, akik szerint ez egy elfogadható deal, pénzügyileg is. Én meg tudok neki bocsátani, ha megközelíti azt a játékost, aki kora-huszonévesen nálunk volt. Ha azt nem közelíti meg, akkor is lesz legalább végre valaki, aki képes egy nyomorult kulcspasszt adni, bevállalni egy távoli lövést vagy legalább néha előrefele passzolni...

Primo Dimarzio 2022.06.14. 16:11:49

@venember83: én olyat is hallottam , hogy Bastonit eladnák már 60misióért , ha igaz , akkor ilyenkor lehet csak szar inter drukkernek lenni. Ezt nálunk csinálnák pl chiesa val már fonnák a kötelet nedvednek és agnellinek, azért részben szerencsésnek tartom a klubot ,hogy nem kínai tulajdonú, akitől egyébként pénzesőt vártak...

Kives 2022.06.15. 06:51:56

@Lanzafame: Tevez, és Del Piero utódot abszolút nem vártam. Persze nagyon örültem volna, ha hasonló magasságokat ért volna el. Nem érte el, ez lehet kudarc. De azért haragudni rá, mert nem lett ilyen szintű játékos, szerintem felesleges. Akkor szinte az egész csapatra haragudni lehetne, mert mindenki nagy reménnyel lett igazolva.
Én úgy néztem, hogy amikor játszott tudott színt vinni a játékba, nem az unalmas nahh oldalról beadjuk lesz ami lesz focit kell nézni. Valamint ebben a csapatban az egyik legjobb játékos volt. Lehet a régi időkről beszélni, szeretem én is felidézni ... de jelen pillanatban Dybala volt szerintem az egyik legjobb a csapatban. Számomra viszont nagyon nem mindegy melyik fél mennyire ludas a szakításban. Én nagyon szerettem volna, ha a klub felmutat Chiellini távozása után egy újabb Juve játékost aki meglépi az évtizedes köteléket! Sajnos mostanra abszolút nem látom a Juventus régi arcát.
Mostanában nagyon úgy tűnik senki sem fog még 5 évet sem itt tölteni. Ez nekem nagyon fájó. Nevetségessé tesszük magunkat ilyen Di Maria féle erőlködésekkel. Pogbáról már nem is beszélve.

Lanzafame 2022.06.15. 12:24:48

@Kives: nem haragszom rá azért, mert meg sem kötheti Tevez cipőjét. Semmiért nem haragszom. Akkor fogok haragudni, ha tényleg a sinterhez megy.

Juvino 2022.06.15. 19:28:25

@Kives: egyetertek veled kb. mindennel!

MDaniel98 2022.06.18. 18:11:43

Kár érte, jó ügynök volt...

Mark Szabo 2022.06.23. 09:49:06

"juventusfchu Marcello Chirico szerint amikor a Bianconeri vezetősége tavaly novemberben "csak" 10 millió eurós új szerződést ajánlott Dybalának, az argentín támadó felhívta Beppe Marottát, és beajánlotta magát az Internek. Amikor a Continassában tudomást szereztek erről, onnantól nem volt maradása a Juventusnál!" :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása