Ranocchiát is beáldozná a Juventus az Udinese tehetségéért

udogie_destiny_udinese_1.jpgA Serie A most zárult szezonjának egyik legnagyobb felfedezettje az Udinese baloldali védőjátékosa, Destiny Udogie volt, aki nagyszerű teljesítményével a nyári átigazolási időszak egyik fontos célpontjává vált több nagyobb klub számára.

A 19 esztendős tehetség a szezonban 35 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezalatt öt találatot és négy gólpasszt jegyzett. Udogie a Hellas Verona akadémiáján nevelkedett, s kölcsönben került Az Udineséhez, amely mintegy 10 millió euro fejében véglegesítheti, s bizonyosan csak komoly nyereség elkönyvelésével lesz hajlandó tovább értékesíteni.

A Tuttojuve szerint a Juventus komoly ajánlatra készül, s 10 millió euro, valamint bónuszok mellett kész Filippo Ranocchia játékjogáét kínálni Udogie megszerzése érdekében. Az ifjú középpályás a szezont kölcsönben a másodosztályú Vicenza kötelékében töltötte, s az együttes ugyan nem tudta elkerülni a kiesést, Ranocchia mindvégig jó teljesítményt nyújtott.

Ranocchia nyáron visszatér a Juventus kötelékébe, azonban nem valószínű, hogy a 20 esztendős középpályásnak helye volna Massimiliano Allegri csapatában, főleg, hogy mellett több fiatal játékos, Nicolò Fagioli, Nicolò Rovella és Fabio Miretti is kopogtat az első csapatnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9017847129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.06.02. 19:32:52

Most az az új hír, hogy Udogie marad az Udinesenél... Nagyon félek, hogy a baloldalt Emersonnal, a jobb oldalt meg De Sciglioval akarjuk megoldani. Igazából kezdem azt hinni, hogy nem is a középpályával, hanem a védelem széleivel van a legnagyobb problémánk, ami évek óta egy kalap szar.

(Egyébként Ranocchiát simán beáldoznám érte)

Leram7 2022.06.02. 19:48:17

@Pjanista: Emersont nagyon nem értem, hogy lehet olasz válogatott és hogyan igazolta le a chelsea. Egy igazi középszer.

Udogie remélem érkezik, bár ha jól játsza meg az udine, marad még egy évet és jövőre 20-30M-ért megy.

venember83 2022.06.02. 19:50:18

@Pjanista: Albanese szerint Wijndal érkezhet, ő is a Raiola franchise játékosa, és 5-10 millió euroért érkezhet. Udogie meg marad Udinében.

2022.06.02. 20:02:52

@venember83: Azt lehet tudni, hogy miért lenne olyan olcsó? Elvileg nem rég hosszabbítottak vele egy évvel, azt gondolnám, hogy pont azért, hogy ne veszítsék el ingyen/túl olcsón.

Amúgy nem láttam játszani (csak videókon), de valamiért kicsit szkeptikus vagyok vele kapcsolatban, hogy beválna-e.

Juvino 2022.06.02. 21:52:07

Emersonnak volt korabban egy-ket jo meccse,de ha az Argentina elleni meccs alapjan kene donteni, akkor isten ments! Nem lennenk elorebb mint a Sandro-Pellegrini duoval. Udogie nagyon jo volna, Ranocchia is mehetne.

Dzsákkeríni 2022.06.02. 22:31:15

@venember83: Legutóbb is milyen jól jártunk Raiola egyik 5 milkós hollandjával...

MDaniel98 2022.06.08. 19:32:58

Számomra ez egy jó üzletnek tűnik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása