Allegri: "A fiatalság és a tapasztalat elegyére van szükség"

allegri_massimiliano_mosoly_5.jpgA Juventus a Fiorentina otthonában elszenvedett 2:0-ás vereséggel zárta a csalódást keltő, trófea nélküli szezont, s így minden bizonnyal komoly átalakítások várnak a keretre.

"Az első félidő jó volt, túl sok hibát vétettünk az utolsó harmadban, s néhány helyzetben jobban kellett volna teljesítenünk, de voltak olyan játékosok, akik gyakorlatilag nem is edzettek. Most lapoznunk kell, s készülnünk a következő évre." - értékelte a látottakat a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.

"Kean és Rabiot egy sárga lapra voltak az eltiltástól, amit ma meg is kaptak. Most majd beszélünk a klubbal, s meglátjuk, mi történik. Örülök, mert egy oldalon állunk, s természetesen sok játékosnak távoznia kell. Paulo Dybala és Federico Bernardeschi szerződése lejár, így mindent higgadtan és összpontosítással kell megtennünk, hogy rendbe hozzuk a keretet.

A lapok minden nap neveket közölnek, de holnap pihennünk kell, majd hétfőtől elkezdhetünk gondolkodni azon, miként rendezzük a keretet. Megvannak a jó alapok, amelyekre építhetünk. Van öt tehetséges játékosunk: Vlahović, Locatelli, De Ligt, Chiesa, míg Mirettinek volt négy jó meccse. Úgy gondolom, hogy szép lassan fejlődni fognak.

Természetes, hogy a fiatalság és a tapasztalat elegyére van szükség, mert nehezebb sok fiatal játékossal nyerni. A veteránok segítik a fiatal játékosok fejlődését és érését is. Egyensúlyra van szükségünk, amikor kialakítjuk a keretet.

Van egy pszichológiai szempont, mert az elejétől fogva kapaszkodnunk kellett, s amint kikaptunk az Intertől, s bebiztosítottuk a negyedik helyet, az ezt követő eredmények nem tükrözték teljesen a csapatot, néha tévesek voltak. Amikor aztán próbáltunk felállni, miután hiányzott a motiváció, elveszítettük az intenzitást.

Ugyanakkor tudjuk, hogy több gólt kell szereznünk, nagyobb intenzitással kell játszanunk, meg kell tartanunk a jó dolgokat ebből a szezonból, s javítanunk kell azokon, amelyek nem működtek olyan jól."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4717837155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2022.05.22. 01:16:03

Jó lenne, ha nem veled készülnénk. Eljárt feletted a foci. Nézhetetlen amit nyújtasz, és már taktikus se vagy. Ha vezetünk, leállunk. Ennyi a taktika. Kapu elé meg olyan lassan jutunk, hogy a tej megalszik a szánkban.

Pilsnerurquell 2022.05.22. 02:20:28

Van az embernek egy olyan érzése h ugyanaz vár a Juvéra mint anno a Milanra hosszú évekig. Ráadásul Mr Massiliano Antifutballal.

Jár a keksz. Bl helyezést se tudom minek kellett erőltetni.(a lóvén kívül.)

Állítólag jön Pogba xddd....Drága kenyér...xd

Rocky80 2022.05.22. 03:44:15

Jobb, ha bíztok benne mert ha nem, akkor is ő lesz. :D

venember83 2022.05.22. 04:42:17

@Rocky80: brutál csapat kell a mester alá, ha jövőre eredményt (scudetto, BL elődöntő) szeretnénk. Bízzunk ebben is, mert csak a mester mindent nem fog megoldani, s akkor még rendkívül diplomatikusan fogalmaztam.

Rocky80 2022.05.22. 05:49:50

@venember83: a brutál csapat kialakítása már januárban elkezdődött (igazából a Mester visszatértekor).

A mercato indulásaként Pogba meg Marcsi megszerzése több mint reményteli, még ha sok munka van is hátra. Én így állok hozzá. :-)

venember83 2022.05.22. 06:11:42

@Rocky80: helyes, helyes, kellenek a pozitív hullámok és az optimizmus, nagy szükség van erre egy ilyen szezon után.

Shyr Kahn 2022.05.22. 06:51:27

Remenykedni lehet, de az elojelek nem tul jok. Jobb lesz, ha Allegri osszeszedi magat a nyaron, mert ez jovore egy erosebb kerettel is keves lesz a Scudetto-hoz (mar amennyiben valoban erosebb lesz a keret).

Rocky80 2022.05.22. 07:27:11

@Shyr Kahn: én abszolút másképp gondolom. Még egyszer nem leszünk akkora bakegerek mint most szezon elején; illetve ennél sokkal nagyobb kohézió és motiváció lesz az újaknak köszönhetően. Plusz Allegri is ledobta már a ringrozsdát az első, visszatérő évében. Sokkal jobb szezonunk lesz mint volt!

Szorítani csak azért kell hogy ténylegesen jól és olcsón sikerüljön a mercato.

78juve 2022.05.22. 08:12:17

De ha a csapat ennyire gyenge akkor mit vár itt mindenki a cél az volt hogy a 4 hely egyike pipa BL tisztes helytállás első helyen jutottunk tovább nem volt a csapatban egy CR aki 28 gólt lő mégis 4 fordulóval a vége előttegvolt a 4 hely csúnya foci de végül is eredményes ettől a csapattól nem

FeriGjuve 2022.05.22. 08:55:53

@Pilsnerurquell: Az,hogy meglett a negyedik hely,sem csak rajtunk múlott,hanem a mögöttūnk lèvők szerencsètlenkedése is kellett hozzá,hogy ne kelljen végig feszengeni.
Kíváncsi lettem volna,mi történik,ha nem érjük el a BL helyet.

juve28adam 2022.05.22. 10:03:01

Ez az idei még Pirlo-tól is sz*rabbra sikerült. Azért ez nem semmi. Gratulálok ehhez a hányadékoz ami egész évben ment. Talán az első nyár lesz ahol nem fog hiányozni Juve meccs. Csalódtam benned is Mister. Ez egy nagy semmi volt.

rockitbaby 2022.05.22. 10:38:22

@Rocky80: A valószínűsíthetően sok érkező miatt pont a kohézió az, ami nem fog összeállni, főleg a téli VB miatti jóval hamarabbi rajtra. A szezon elején újfent abban bízhatunk, hogy egyénileg nem fog leszerepelni a Juve, mert akkor talán nem ragadunk be. De ez meg egy olyan faktor, amit nem lehet kiszámítani, főleg nem előre. Azonban még ha minden adott is lenne, az Allegri faktort messze nem szabad alábecsülni. Ha a Mister nem tud megújulni - erre sajnos láthattunk már példát, mind a Milannál, mind nálunk -, akkor lesznek itt még komoly bajok. Viszont azt jó lesz előre tisztázni, még egy ilyen szezon, mint a mostani már nem fog beleférni a vezetőségnél sem, valamit virítania kell Allegrinek, mert idén a rekordokat csak negatív értelemben döntöttük meg sorra. Ha nem engedjük el az 1-0-ára ráülést, arra komolyan ráfázhatunk, mert idén az is kiderült, hogy már a kiesőjelölt csapatokat se nagyon ejti kétségbe, hogy mi a Juventus vagyunk, bátran és támadólag léptek fel ellenünk, ez pedig marhára nem ízlett nekünk. A legnagyobb fejlődést a Misternek kell bemutatnia... És én ebben erősen kételkedek, hogy meg tud történni.

venember83 2022.05.22. 14:34:32

@rockitbaby: "Ha nem engedjük el az 1-0-ára ráülést, arra komolyan ráfázhatunk"

Pedig Bonuval a védelemben sok jóra nem számítok.

rockitbaby 2022.05.22. 15:00:01

@venember83: Vele is megvan az 1-0, csak az vereség lesz, nem győzelem.

venember83 2022.05.22. 15:07:56

@rockitbaby: persze, nem is a gólszerzés miatt probléma Bonu, hanem pl. a visszahúzódás, az előny birtokában a kapuja elé betömörülő Juve miatt. Hiába volt itt edző Sarri vagy Pirlo teljesen más szellemiséggel, előtte vagy utána Allegri, valahogy mégis folyamatosan ez a bunkerezés és területátengedés megy. Vajon miért? A kérdés költői.

rockitbaby 2022.05.22. 15:59:16

@venember83: Azért annyit mindenképp meg kell jegyezni a védelmében, hogy idén szerepelhetett Rugani is MdL mellett a vedelemben - az az mindegy hogyan állt fel a vedelem közepe -, akkor is bunkerfocit toltunk.

Hiába vallott teljesen más nézeteket Sarri, de lényegében a végére már ő is hasonló mentalitással zavarta a legényeket ki a pályára. Nem volt lehetősége valójában a maga képére formálni a csapatot. Ez amúgy nagyjából igaz Pirlóra is. Egyik sem kapott megfelelő időt, nem úgy, mint elvárásokat, amiknek részben eredménycentrikus megközelítés kellett. Pirlo sem véletlen, hogy a 11 meccses veretlenségi szériáját tipikus Allegri focival érte el. Ez csak annyit mutat, hogy hiába lett kirakva Maxi, a keret továbbra is ugy lett összerakva, hogy továbbra is ugyanarra a már három éve is elavult focira jó. Hogy akkor mégis miért nem működik most, hogy visszatért az ehhez kellő mester? Mert a foci fejlődik, es nem visszafelé. Nem úgy, mint mi. Nincs ebben semmi meglepő. Amíg az őskori dínók nem kopnak ki, változás sem lesz.

Del Pybala 2022.05.22. 17:18:45

Egeszen elkepeszto a technikai kulonbseg a keretunk es az elcsapatok keretei kozott...a labdat atvenni is nehezere esik egyeseknek nalunk...meg a passzolas is.

alexGicamo 2022.05.22. 20:48:39

Nem is tudtam , hogy voltak jó dolgok is ebben a szezonban ! :-b

FeriGjuve 2022.05.22. 22:02:27

@alexGicamo: Ha voltak is ilyenek,az első félidő biztosan nem tarozik azok közé. :)

alexGicamo 2022.05.23. 09:57:20

@FeriGjuve: Szerintem más meccset nézett a mester ! :-D

steven.h 2022.05.23. 11:28:21

@venember83: Én teljesen azt hittem, hogy csak én képzelem bele az egészbe ezt a Bonuccit faktort, de már te vagy a 3. ember aki szintén megemlíti ezt. Szerintem nagyon gyorsan ki kellene rakni a keretből.

Rocky80 2022.05.23. 11:36:49

@juve28adam: számszakilag tényleg.
Viszont ha jobban megvizsgáljuk, gyakorlatilag az Inter elleni meccs után - amin ugye elment a bajnokság -, már csak a 4. hely volt a lényeg, minden másba beleszartak a cél elérésének, meg a lejáró szerződéseknek és híreknek köszönhetően. A 4. hely meg fordulókkal a vége előtt megvolt, nem úgy mint Pirlonál. Nem kicsit befolyásolta ez a szerzett pontokat.
Allegritől amúgy én is többet vártam kicsit, de úgy látszik hogy rosszul mérte fel hogy mibe ugrik és azért ő sem mindenható. :-) Az első igazi éve most lesz! Nagyon sok minden kiderül róla idén hogy igaz-e... :-)

@rockitbaby: már pedig meg tud, nagyon bízom benne!
Amúgy emlékszel, Zakaria és Vlaho érkezése után mit mentünk - főleg az első meccsen? Kb ilyen szintű szezonkezdetre számítok, aztán mire alábbhagy a lendület, megszületik a kohézió és és kicsit docogve, de tartjuk az eredményeket. Ennyit számít két ember érkezése, hát még 12-é, amennyi nálunk lesz jövőre! De legyen csak 10 vagy 8, tökmindegy!
Mindenki, aki itt lesz, meg akarja majd mutatni! Pogba is, Di Maria is, a többiek is. Lehet, hogy nem lesz még tökéletes az összhang, de menni fognak mint a meszes! Ha lesz is probléma Pogbával, az nem szezon elején lesz.
A többi meg generálja magát: ha lesznek eredmények, lesz önbizalom, ha lesz önbizalom, lesznek gólok, lesz "tartás" ellenünk a kiscsapatok részéről és mindjárt más lesz az összhatás. Meglátod!
Allegrin viszont tényleg sok fog múlni, de az első igazi éve ez lesz, és biztos vagyok benne hogy szenzációs lesz!

Rocky80 2022.05.23. 11:38:19

@steven.h: ez nagyon nagy probléma hogy nem fogják, ráadásul csapatkapitány lesz. Reméljük a sok érkezőnek és Chiello távollétének köszönhetően meg tud újulni.

steven.h 2022.05.23. 11:49:37

@Rocky80: Azokon a hiányosságain, amik az elmúlt években kijöttek rajta nem fog tudni változtatni.
Nem hiába látható az, ha ő van a pályán akkor ő az aki visszábbhúzza a védelmi vonalat, mivel sose volt gyors, de most még azért abból is vesztett, és nem tud párharcot nyerni. Ezeket a dolgokat jól rejtette a 3 védős felállás, de azt szerintem teljesen elengedte Allegri.

Változatlanul nem találtam rá kimutatást, hogy hol van meghúzva a védelmi vonal ha nincs fent Bonucci, és hogy hol van amikor fent van. Azért is nem működik szerintem igazán jól a de Ligt Bonucci kettős, mert teljesen már védekezésben erősek.

Rocky80 2022.05.23. 12:43:37

@steven.h: akkor viszont egy dologban reménykedhetünk: amolyan Chiellohoz hasonló kispados kapitány lesz belőle, tehát inkább ilyen tiszteletbeli úgymond aki néha áll csak be, egyébként a háttérből osztja az észt (Chiello esetében ezt pozitívan értve). Ennek meg csak egy biztos módja van: ha szezon elején lesérült. Erre van is sansz szerintem a korából és lassúságából fakadóan. :D

venember83 2022.05.23. 13:53:56

@Rocky80: az új csk már megkezdte a melót a háttérből, így írt Twitteren:

"Olyan szezonon vagyunk túl, amely nem felelt meg az általunk viselt meznek.
A következőnek másnak kell lennie. Mert a Juventusnál A GYŐZELEM AZ EGYETLEN DOLOG, AMI SZÁMÍT."

steven.h 2022.05.23. 15:05:29

@venember83: Nem gondoltam volna, hogy valaha előáll az, hogy a kedvenc csapatom CSK-ja olyasvalaki akit ki nem állhatok.

Rocky80 2022.05.23. 16:17:41

@venember83: látod, mondom én hogy a változás elkezdődött! :D

rockitbaby 2022.05.24. 07:41:17

@Rocky80: Tehat az az érv Allegri megújulási kepességére, hogy a szezon felénél érkező, akkor meg golkirály jelölt csatár, valamint egy egeszen kiváló hatos az első ( 1. !!! ) meccsen nagyot ment, majd a maradék 18 alatt beleszürkült a csapatba? Hát ettől én nem nyugodtam meg, éppen ellenkezőleg. Ez pont nem azt a készséget támasztja apá, hanem azt, amit oly sokat kritizaltunk ebben a szezonban.

MDaniel98 2022.05.24. 09:37:24

Hát nem tudom szerintem van elég tapasztalt játékosunk már.

Rocky80 2022.05.24. 13:24:32

@rockitbaby: ki írta amúgy, hogy Zakariáékkal Allegri megújulása mellett érvelek? Az új emberek lendülete meglesz Allegritől függetlenül (illetve meg is volt ahogy írtam); Allegrinél meg csak azt írtam le amit érzek, várok és szeretnék.
Érvelnem sem "kell" mellette, nem vagyok szakíró, az meg engedtessen már meg, hogy egy ilyen szezon után tartsam a lelket és a pozitív hangulatot a blogon. Legalább valaki, legalább én. ;-) :-)

Rocky80 2022.05.24. 13:30:17

@rockitbaby: amúgy szerinted egy mesteredző, aki egészen zseniális dolgokat csinált illetve ért el az ittléte alatt; az két év kihagyás után elfelejti a szakmát és teljesen visszafejlődik? Két év olyan hatalmas idő lenne a labdarúgásban? Nem hiszek ebben.

rockitbaby 2022.05.24. 15:34:07

@Rocky80: Ez a ket év kihagyás nem feltetlen kellene azt jelentenie, hogy az történik, amit lathattunk is. Én pl azt vártam, hogy a két év pihenés után felfrissülve - fizikailag és szellemiségében is - fog visszatérni, de sajnos pont ugyanazt a focit és hozzáállást láthatjuk, ami 2019-ben a kirúgását eredményezte. A különbség az, hogy akkor még az ellenfelek miatt ezzel is tudott sikereket elérni. De működni már akkor sem müködött. Főleg szembetűnő volt ez a BL-ben az Ajax ellen. A modern, gyors, letámadást már akkor sem bírtuk el, és ez mit sem változott az évek sorá. Sajnos.

Az egyetlen ok, ami miatt javulást várok, nem az edző személye, vagy az érkezőké, hanem a mostani szezon miatt kialakult, kimondatlan, de attol még a levegőben lógó szituáció. Allegri még egy ilyen szezont nem engedhet meg magának. Pocsék hazai pontátlag, nulla trófea, semmi előrelépés a BL-ben az elődökhöz képest, mindezt nézhetetlen játékkal, továbbá az Atalanta pocsék szezonja miatt viszonylag könnyebb negyedik hely. Még egy ilyen, vagy kicsit eredményesebb, de még mindig várakozásokat alulmúló szezon után még a magas bére es a hosszú szerződése se fogja megmenteni az állását. Hogy ez mit fog kihozni belőle, jó kérdés - remélem nem azt, hogy hanyagolja a fiatalokat a kvázi eredménykényszer miatt -, de az rosseb hétszentség, hogy a pad jobban inog alatta, mint azt bevallja, és ez a Demoklesz kard efektus jelentheti a különbséget.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1782) bajnokság (2872) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (733) elemzés (40) előzetes (713) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1516) játékosokról (8993) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2169) meccsek (3519) mercato (3839) nyilatkozat (6681) Olasz Kupa (278) összefoglaló (320) pletyka (3826) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (207) video (111) Címkefelhő
süti beállítások módosítása