A Juventus a Fiorentina otthonában elszenvedett 2:0-ás vereséggel zárta a csalódást keltő, trófea nélküli szezont, s így minden bizonnyal komoly átalakítások várnak a keretre.
"Az első félidő jó volt, túl sok hibát vétettünk az utolsó harmadban, s néhány helyzetben jobban kellett volna teljesítenünk, de voltak olyan játékosok, akik gyakorlatilag nem is edzettek. Most lapoznunk kell, s készülnünk a következő évre." - értékelte a látottakat a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.
"Kean és Rabiot egy sárga lapra voltak az eltiltástól, amit ma meg is kaptak. Most majd beszélünk a klubbal, s meglátjuk, mi történik. Örülök, mert egy oldalon állunk, s természetesen sok játékosnak távoznia kell. Paulo Dybala és Federico Bernardeschi szerződése lejár, így mindent higgadtan és összpontosítással kell megtennünk, hogy rendbe hozzuk a keretet.
A lapok minden nap neveket közölnek, de holnap pihennünk kell, majd hétfőtől elkezdhetünk gondolkodni azon, miként rendezzük a keretet. Megvannak a jó alapok, amelyekre építhetünk. Van öt tehetséges játékosunk: Vlahović, Locatelli, De Ligt, Chiesa, míg Mirettinek volt négy jó meccse. Úgy gondolom, hogy szép lassan fejlődni fognak.
Természetes, hogy a fiatalság és a tapasztalat elegyére van szükség, mert nehezebb sok fiatal játékossal nyerni. A veteránok segítik a fiatal játékosok fejlődését és érését is. Egyensúlyra van szükségünk, amikor kialakítjuk a keretet.
Van egy pszichológiai szempont, mert az elejétől fogva kapaszkodnunk kellett, s amint kikaptunk az Intertől, s bebiztosítottuk a negyedik helyet, az ezt követő eredmények nem tükrözték teljesen a csapatot, néha tévesek voltak. Amikor aztán próbáltunk felállni, miután hiányzott a motiváció, elveszítettük az intenzitást.
Ugyanakkor tudjuk, hogy több gólt kell szereznünk, nagyobb intenzitással kell játszanunk, meg kell tartanunk a jó dolgokat ebből a szezonból, s javítanunk kell azokon, amelyek nem működtek olyan jól."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2022.05.22. 01:16:03
2022.05.22. 02:20:28
Jár a keksz. Bl helyezést se tudom minek kellett erőltetni.(a lóvén kívül.)
Állítólag jön Pogba xddd....Drága kenyér...xd
venember83 2022.05.22. 04:42:17
Rocky80 2022.05.22. 05:49:50
A mercato indulásaként Pogba meg Marcsi megszerzése több mint reményteli, még ha sok munka van is hátra. Én így állok hozzá. :-)
venember83 2022.05.22. 06:11:42
Shyr Kahn 2022.05.22. 06:51:27
Rocky80 2022.05.22. 07:27:11
Szorítani csak azért kell hogy ténylegesen jól és olcsón sikerüljön a mercato.
78juve 2022.05.22. 08:12:17
FeriGjuve 2022.05.22. 08:55:53
Kíváncsi lettem volna,mi történik,ha nem érjük el a BL helyet.
juve28adam 2022.05.22. 10:03:01
rockitbaby 2022.05.22. 10:38:22
venember83 2022.05.22. 14:34:32
Pedig Bonuval a védelemben sok jóra nem számítok.
rockitbaby 2022.05.22. 15:00:01
venember83 2022.05.22. 15:07:56
rockitbaby 2022.05.22. 15:59:16
Hiába vallott teljesen más nézeteket Sarri, de lényegében a végére már ő is hasonló mentalitással zavarta a legényeket ki a pályára. Nem volt lehetősége valójában a maga képére formálni a csapatot. Ez amúgy nagyjából igaz Pirlóra is. Egyik sem kapott megfelelő időt, nem úgy, mint elvárásokat, amiknek részben eredménycentrikus megközelítés kellett. Pirlo sem véletlen, hogy a 11 meccses veretlenségi szériáját tipikus Allegri focival érte el. Ez csak annyit mutat, hogy hiába lett kirakva Maxi, a keret továbbra is ugy lett összerakva, hogy továbbra is ugyanarra a már három éve is elavult focira jó. Hogy akkor mégis miért nem működik most, hogy visszatért az ehhez kellő mester? Mert a foci fejlődik, es nem visszafelé. Nem úgy, mint mi. Nincs ebben semmi meglepő. Amíg az őskori dínók nem kopnak ki, változás sem lesz.
Del Pybala 2022.05.22. 17:18:45
FeriGjuve 2022.05.22. 22:02:27
steven.h 2022.05.23. 11:28:21
Rocky80 2022.05.23. 11:36:49
Viszont ha jobban megvizsgáljuk, gyakorlatilag az Inter elleni meccs után - amin ugye elment a bajnokság -, már csak a 4. hely volt a lényeg, minden másba beleszartak a cél elérésének, meg a lejáró szerződéseknek és híreknek köszönhetően. A 4. hely meg fordulókkal a vége előtt megvolt, nem úgy mint Pirlonál. Nem kicsit befolyásolta ez a szerzett pontokat.
Allegritől amúgy én is többet vártam kicsit, de úgy látszik hogy rosszul mérte fel hogy mibe ugrik és azért ő sem mindenható. :-) Az első igazi éve most lesz! Nagyon sok minden kiderül róla idén hogy igaz-e... :-)
@rockitbaby: már pedig meg tud, nagyon bízom benne!
Amúgy emlékszel, Zakaria és Vlaho érkezése után mit mentünk - főleg az első meccsen? Kb ilyen szintű szezonkezdetre számítok, aztán mire alábbhagy a lendület, megszületik a kohézió és és kicsit docogve, de tartjuk az eredményeket. Ennyit számít két ember érkezése, hát még 12-é, amennyi nálunk lesz jövőre! De legyen csak 10 vagy 8, tökmindegy!
Mindenki, aki itt lesz, meg akarja majd mutatni! Pogba is, Di Maria is, a többiek is. Lehet, hogy nem lesz még tökéletes az összhang, de menni fognak mint a meszes! Ha lesz is probléma Pogbával, az nem szezon elején lesz.
A többi meg generálja magát: ha lesznek eredmények, lesz önbizalom, ha lesz önbizalom, lesznek gólok, lesz "tartás" ellenünk a kiscsapatok részéről és mindjárt más lesz az összhatás. Meglátod!
Allegrin viszont tényleg sok fog múlni, de az első igazi éve ez lesz, és biztos vagyok benne hogy szenzációs lesz!
Rocky80 2022.05.23. 11:38:19
steven.h 2022.05.23. 11:49:37
Nem hiába látható az, ha ő van a pályán akkor ő az aki visszábbhúzza a védelmi vonalat, mivel sose volt gyors, de most még azért abból is vesztett, és nem tud párharcot nyerni. Ezeket a dolgokat jól rejtette a 3 védős felállás, de azt szerintem teljesen elengedte Allegri.
Változatlanul nem találtam rá kimutatást, hogy hol van meghúzva a védelmi vonal ha nincs fent Bonucci, és hogy hol van amikor fent van. Azért is nem működik szerintem igazán jól a de Ligt Bonucci kettős, mert teljesen már védekezésben erősek.
Rocky80 2022.05.23. 12:43:37
venember83 2022.05.23. 13:53:56
"Olyan szezonon vagyunk túl, amely nem felelt meg az általunk viselt meznek.
A következőnek másnak kell lennie. Mert a Juventusnál A GYŐZELEM AZ EGYETLEN DOLOG, AMI SZÁMÍT."
steven.h 2022.05.23. 15:05:29
rockitbaby 2022.05.24. 07:41:17
Rocky80 2022.05.24. 13:24:32
Érvelnem sem "kell" mellette, nem vagyok szakíró, az meg engedtessen már meg, hogy egy ilyen szezon után tartsam a lelket és a pozitív hangulatot a blogon. Legalább valaki, legalább én. ;-) :-)
Rocky80 2022.05.24. 13:30:17
rockitbaby 2022.05.24. 15:34:07
Az egyetlen ok, ami miatt javulást várok, nem az edző személye, vagy az érkezőké, hanem a mostani szezon miatt kialakult, kimondatlan, de attol még a levegőben lógó szituáció. Allegri még egy ilyen szezont nem engedhet meg magának. Pocsék hazai pontátlag, nulla trófea, semmi előrelépés a BL-ben az elődökhöz képest, mindezt nézhetetlen játékkal, továbbá az Atalanta pocsék szezonja miatt viszonylag könnyebb negyedik hely. Még egy ilyen, vagy kicsit eredményesebb, de még mindig várakozásokat alulmúló szezon után még a magas bére es a hosszú szerződése se fogja megmenteni az állását. Hogy ez mit fog kihozni belőle, jó kérdés - remélem nem azt, hogy hanyagolja a fiatalokat a kvázi eredménykényszer miatt -, de az rosseb hétszentség, hogy a pad jobban inog alatta, mint azt bevallja, és ez a Demoklesz kard efektus jelentheti a különbséget.