A Genoa elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgHárom fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Juventus a bajnokság első négy csapata között zárja a szezont, így ismét szerencsét próbálhat a Bajnokok Ligájában.

A zebramezesek péntek este a pillanatnyilag biztos kiesőnek tűnő Genoa otthonába látogatnak, s az összecsapás így a házigazda számára bír igazi téttel.

Massimiliano Allegri keretéből Kaio Jorge, Weston McKennie, Federico Chiesa, Manuel Locatelli, Luca Pellegrini és Danilo hiányoznak majd.

A két csapat első mérkőzésén a Juventus Juan Cuadrado révén korán előnybe került, a kolumbiai játékos szögletből tekert a Genoa kapujába. A győzelmet végül a 82. percben biztosították be Paulo Dybala találatával, s így kialakult a 2:0-ás végeredmény.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, PinsoglioPerin

Védők: De Sciglio, Chiellini, de Ligt, Cuadrado, Alex Sandro, Bonucci, Rugani

Középpályások: Arthur, Bernardeschi, Rabiot, Zakaria, Miretti

Támadók: Vlahović, Morata, Dybala, Kean, Aké

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr717824709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giorgio007 2022.05.06. 23:03:32

Azért remélem egyszer majd megkérdezik Allegritől a főnökök, h okos döntés volt-e lehozni az összes kulcsjátékost, h a nyamvadt 1-0-át védjük egy ilyen meccsen, amiből egy mocsok kínos vereség lett.

JuveMI 2022.05.06. 23:04:28

@steven.h: Na akkor jól rápihentünk a kupára!

Del Pybala 2022.05.06. 23:04:51

Ez a csapat ennyit tud. Es jovore se lesz maskepp. Aki remenykedik az kurvara buta.

sleepy8 2022.05.06. 23:06:33

@Del Pybala: Kik a jo jatekosok? (Aki nem serult) Van 3 Juve szintű jatekosunk; Ligt, Chiesa, Vlahovic. Meg Paulo minden 5. meccsen amin eppen bevetheto.

Egy hibaja van Maxinak, hogy nem teszi be ezek helyett a szerencsétlenek helyett a fiatalokat. Nem biztos hogy jobbak, de legalabb lelkesek.

Attilio79 2022.05.06. 23:06:42

@steven.h: Nem érted? Mit nem értessz? Genoa 18-ik, mi elvileg hajtunk a 3ik helyre, lehozza a 80 millás Vlahovicot és a gólszerzőt és felrak két fogalmatlant, a 74-ik percben leépítette a csapatot 0-1-nél. Ilyet Egervári sem csinált volna!
Lehet nem értek annyira a focihoz... :DDD

2022.05.06. 23:06:43

Legközelebb Juve meccset majd augusztus közepén fogok nézni. Ha olyan lesz a mercato...

Rikster91 2022.05.06. 23:06:49

Hihetetlen milyen jót szórakoztam ezen a meccsen. Nem idegekem fel magamat, de szinte felnevettem mikor Kean üres kapura mellé rúgta. :D Nagyon fájó, hogy ennyi balfék játszik a szeretett csapatunkban, akiknek az agya és a képessege a futballhoz még a csocsóhoz is kevés volna.

tomi12312323 2022.05.06. 23:06:56

@Fabrizio: Akkor ki a f.szom? Már ne haragudj!!! KI? KÉRDEM ÉN KI???
Talán Kean vagy Rugáni a keret vagy Nedved? Sok a szar persze de Allegri mellett úgy elhaladt a futball mint... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ hagyjuk, nincs értelme....

Jozeph Pelikahn 2022.05.06. 23:07:05

A Dybala nélküli Juventust 2 góllal picsázta el a Genoa! Tíz perc alatt.

Miközben Rabiot és Morata egymást törve igyekeztek a leghülyébb játékos címért. Mindketten megnyerték!

Nem is értem miért az edző van szidva, amikor 1, azaz 1 darab Juventus szintű játékosunk van. A többiek a Serie A-ból is lefelé lógnak ki.

Fabrizio 2022.05.06. 23:07:48

@Fabio83: kis túlzással Brozovic és Barella többet fut mint a summa középpályánk.
Mindegy leszarom már. Ez van

Fabio83 2022.05.06. 23:07:53

Ha ráköltünk 150-200 milliót a keretre, akkor jövőre meglesz a 8. hely, de lehet a 7. is.

steven.h 2022.05.06. 23:10:56

@Attilio79: Dehogy hajtunk a 3. helyre, ezt csak te gondolod, meg ezt várná a szurkoló,de ez a Juventus szerinted bármiért is hajt még? Ugyan már... megvan a 4. hely a BL-lel meg még talán begyűjthető a kupa és ennyi ami cél idénre még semmi egyéb. Utolsó két bajnoki meccstől ugyanúgy nem akar majd ez a csapat semmit sem csak túlesni rajta, a vezetőség meg már szerintem gőzerővel a tisztogatást várja.

ZED! 2022.05.06. 23:10:59

@Fabio83: Itt egy ideig ne is álmodj a bajnoki címről, per pillanat a dobogó is fényévekre van..

Rikoo 2022.05.06. 23:11:30

@Attilio79: Minden normális edző ezt csinálná egy tétnélküli meccsen. Nekünk a szerda a fontos, nem akarta hogy megsérüljenek feleslegesen az utolsó percekben.

sleepy8 2022.05.06. 23:12:17

@tomi12312323: Ja 3 ev alatt elhaladt mellette az ido

steven.h 2022.05.06. 23:13:01

@Rikoo: Igen, csak szerintük nem volt tétnélküli a meccs, tehát ezt hiába írod...

Jozeph Pelikahn 2022.05.06. 23:13:40

Egy a lényeg! A keret nagy része belement a bércsökkentésbe! Más nem számít! Igazi Juventinok! :-D

Kérem vissza a sárga mezt nekik!

Attilio79 2022.05.06. 23:14:28

@steven.h: Na ne idegesíts tovább. Magyarázod Allegri szemetét...
Pirlot ezért már felakasztottátok volna!

steven.h 2022.05.06. 23:15:52

@Attilio79: Dehogy akasztottam volna fel, én tavaly is megmondtam hogy hagyni kellett volna dolgozni így hogy meglett a 4. hely. Ha nem jön be BL helyre, akkor felakasztottam volna igen.

Attilio79 2022.05.06. 23:16:30

@Rikoo: :D Ahha, hát persze, mindig az adott meccsre koncentrálunk...
Ha nem lesz meg a kupa, akkor mi lesz a magyarázat cunci?

Fabrizio 2022.05.06. 23:17:11

@tomi12312323: a harmadik szezon ér fel már egy farfekvéses szüléssel. Ennyit tud a csapat. Zavarja őket a labda, és lassúak vagyunk mint a fos. Ezeket a játékosokat vki(k) idehozták, ebből kell főzni. Itt a lehetòség, ki kell vágni. Attól még Kean, Moraga, DeScilgio továbbra is impotens játékos marad. Ez meg az én véleményem.

nortu30 2022.05.06. 23:17:19

@DelPiero2: Azt mondom, hogy szerintem elsősorban nem a keret a fő probléma, hanem ez a Mekk mester! Nincs játékunk, nincsenek begyakorolt figuráink, nincs helyezkedés, MINDEN esetleges. Ebben a katyvaszban pedig sokkal könnyebb hibázni. Ki lehet cserélni a fél keretet, de amíg egy ilyen alak ül a kispadon, addig lóf@sz nem fog változni, ebben biztos lehetsz.

Hudakdomi 2022.05.06. 23:17:53

Ma igazából semmin nem tudtam nevetni csak kean kihagyott helyzetén xddd mekkora egy botlabu pöcs a pali. Na mindegy is páros lábbal kell vissza rugdosni Angliába!

JuveMI 2022.05.06. 23:18:37

Lehet itt szidni a keretet, de fölösleges! Ezzel a kerettel pl. egy Tudor/Italiano/Pioli 3:0-ra mcbazz egy Genoát mondjuk ezen a meccsen... és nem hagyja (sőt Allegri tesz is érte), hogy a játékosai elcsesszék a meccset. Itt a fő gond!!! Nem a keret minősége.

DelPiero2 2022.05.06. 23:18:43

Ez bunda volt. A Juve játékosai profi színészi teljesítménnyel eljátszották, hogy nem az volt.
A Juve nem egyszer eljátszotta az utolsó meccseket amikor már "teljesült" a cél.
Ha másért nem, azért is kéne játszatnia a fiatalokat, hogy lássák az öregek hogy fos játékkal nem lesznek kezdők. Ez legalább motivációt adna nekik (talán)
Egyébként Aké-t is simán játszatnia kéne, múltkor kiharcolt egy tizit, ez meg közel volt ahhoz, pár másodpercen múlt, ha előbb ér oda talán akkor. Szóval hatékonyságban sokkal jobb, mint az öregek.
Láthatja Allegri, hogy az öregek mennyire nem akarnak focizni, simán teletehetné fiatalokkal a csapatot. Ha már úgyis mindegy az eredmény.

Fabrizio 2022.05.06. 23:20:23

@sleepy8: én maximálisan adom amit mondtál. Tök mindegy ki lenne a padon.
Lehet vitatkozni nyilván.

DelPiero2 2022.05.06. 23:21:15

@nortu30: Részben igazad van. De ez a túlfizetettség (Rabiot, Ramsey...) ez messze nem ár-érték arányos, és ebben is rohadt nagy probléma van. Allegri nagy hibája, hogy még ezek után sem nyomja a fiatalokat előtérbe.

sleepy8 2022.05.06. 23:21:34

@tomi12312323: Azt mar csak mellekesen teszem hozza, hogy szolj mar Carlo papanak is, hogy elment mellette az ido.

steven.h 2022.05.06. 23:22:36

@Attilio79: A kupában legalább a saját kezében van a sorsa a csapatnak és nagyon remélem, hogy kihajtják a belüket is, ha másért nem akkor Chielliniért. A bajnokságban a Napolitól függ megint a csapat, csak most legalább nem az 5. és a 4. hely a tét, mint tavaly.

nortu30 2022.05.06. 23:24:40

@DelPiero2: Értem, és aláírom, hogy nem a legütősebb a keretünk, de én úgy látom, hogy per pillanat nem ez a legnagyobb gondunk.

Attilio79 2022.05.06. 23:26:25

@steven.h: Miből gondolod, hogy sikerül a tabella második ellen, ha a 18-ik ellen nem sikerült?
Fennhagyja a 80 milliós csatárunkat, akit szétvetett a düh?
Sajnos, nem magyarázat akkor sem, hogy miért kaptunk ki...
Na jóccakát!

Andris Farkas 2022.05.06. 23:26:54

@Jozeph Pelikahn: 1 juventus szintű? Vlahovic, Chiesa, De ligt, Cuadrado. Még Dybala is képes néha néha úgy játszani, ahogy azt elvárnánk tőle, és mckennie sem rossz szerintem. Ez azért nem olyan borzasztó. De még ott vannak azok a játékosok is akikben van kakakó még sincs kihasználva, lásd: locatelli, zakaria. Danilo pedig lehet hogy nem egy labdazsonglör de kihajtja a belét minden meccsen.
A legnagyobb baj szerintem a taktika és motiváció hiánya. Szóval egy edző csere lehet nem ártana, de úgysem megy el szóval ne számítsunk jövőre se semmi újra.

Fabio83 2022.05.06. 23:30:12

Nyilván volt már erősebb keret is, mint a mostani, de azért talán, de csak talán még mindig erősebb ez a keret, mint a Genova, Venezia és egyéb hasonló kaliberü csapatok keretei.

ZED! 2022.05.06. 23:31:14

@nortu30: Ennek a keretnek két nagy hibája van:
- Önbizalom teljes hiánya
- Borzasztó mentális gondok

És ebben gyenge Allegri, hogy ezeket helyrehozza...

Rikoo 2022.05.06. 23:31:56

@Attilio79: Cunci? Jézusom, ez kezd kínos lenni.

nortu30 2022.05.06. 23:40:36

@ZED!: Így van, önmagában nem a képességekkel van probléma, elvégre túlnyomórészt váligatott játékosokról beszélünk. Legjobb példának én a Liverpoolt szoktam felhozni. Nem mondanám, hogy erősebb keretük lenne, mégis működik a dolog, fényévekre vannak tőlünk játékban, mentalitásban. Ezen lenne érdemes elgondolkodni.

DelPiero2 2022.05.06. 23:42:34

@ZED!: A mentális gondokban az is benne van hogy a fizetések hivatalosak, és látják pl. egy Ramsey mennyit tesz hozzá a dologhoz, és mit kap ezért. Rabiot néha tesz (tenne) valamit, de ott is bomlasztó az aránytalanság. Ebből a szempontból Dybusz joggal érezheti magát sértettként a fenti példákkal való összehasonlításból, másik oldalon viszont a 10-es mezhez is másként kéne viselkednie.

DelPiero2 2022.05.06. 23:44:48

@nortu30: Megértem. De én Allegrivel egy szinten érzem Agnellit is. Tehát egyszerre küldeném el őket ha küldésről lenne szó, sőt Agnellit inkább. Nedvedet egyelőre nem sorolom ide, mert elképzelni sem tudom, hogy valójában mit csinál.

ZED! 2022.05.06. 23:44:51

@DelPiero2: És a játékosok hibája szerinted? Csak mert itt sokan elzavarják a keret 90% át

Fabrizio 2022.05.06. 23:51:27

@DelPiero2: milyen motivációt várunk? Ronci elment, Dybala rád építünk te vagy a 10-es 8+2 fizu. Hja mégsem, meggondoltuk. Nem kellesz. Nyílt titok kikkel nem akarunk hosszabbítani vagy csak jelentős fizu csökkentéssel vagy megválni. Na motiváld a csapatodat... de a bl-t érjük el mert gazdaságilag muszáj. Nem tudom, lehet torzul látom már az egészet. Ott volt a plusvalenza szitu is, ezek nem véletlenek. Globális baj van. Nem csak az edzővel.

Fabrizio 2022.05.06. 23:56:56

@DelPiero2: szerintem is lefőtt a kv Angellinek. A döntéseket ő hozná elvileg. Vagy Lapo? Nem egyszerű ez. A superliga is menekülési kísérlet volt, nem véletlenül azon csapatokkal akik gazdaságilag gatyára kerültek.

sleepy8 2022.05.07. 00:09:15

@ZED!: Az a baj ezzel, hogy szidhatjuk itt az edzőt, de ha egy csapatnak zsinorba 3 edzővel vannak motivációs/mentális problémái, ne az edzőt hibaztassuk már. Hat ezeknek a jatekosoknak a nagy resze Ronaldo mellett is belefosott az egészbe. Pedig azt gondolná az ember hogy az a mindset atragad. De azt hogy emberek nem tudnak kettőt passzolni egymás utan pontosan, vagy hogy egy csatar egy az egybe nem meri megoldani a kapussal, vagy hogy a 16osunkon az ember elpasszolja ugy a labdat hogy fel se nez, ez minden csak nem az edzo hibaja. Konyorgom nem profi futbalistakrol beszelunk? És ez csak a mai meccs. Ilyen EGYENI teljesitmenyeket, amit itt emberek évek óta produkálnak, nem lehet az edzore fogni. Vagyis biztos lehet, csak gyanusan zsakutca.

Az előző vezetosegrol már ne is beszéljünk. Hogy toltelek játékosok kapnak kezdo bert, es ami meg szomorubb hogy ok tenyleg a kezdok. Évek óta nincsen karaktere a csapatnak, teljesen koncepcio nelkul bohockodott itt a balfasz Paratici. Arrivabene vezetesevel ugy látszik elindult valami, aminek az egyik legszebb (es talan legfajdalmasabb) bizonyiteka, ahogy Dybala ugyeben peldat statualt. Olyan jatekosokat kell venni mint regen, vagy mint most Chiesa. Akkor is kuzdenek ha nem megy a játék, mert a mostaniakat en kb 3 eve nem lattam meghalni a palyan.. Tisztelet a (nagyon) ritka kivetelnek persze.

Del Pybala 2022.05.07. 00:09:34

Minedenki nyugodt lehet...majd Kean megoldja a dolgokat Dybala helyett jovore :D:D:D

sleepy8 2022.05.07. 00:21:08

@Del Pybala: Nyugi azt majd Chiesa intézi. Bár ennél a Dybalanal eselyes hogy a 100 éves Di Maria is többet tenne hozza..

Del Pybala 2022.05.07. 00:31:49

@sleepy8: ne rohogtesd ki magad ennyire

sleepy8 2022.05.07. 00:33:30

@Del Pybala: Micsoda ervek. Kopni nyelni nem tudok.

DelPiero2 2022.05.07. 01:03:30

@Fabrizio: Ezt már én is írtam hogy a fejétől bűzlik a hal, a vezetőség lecserélésén kell kezdeni. Azonban úgy érzem 8-10 mio az az összeg, amiért egy profinak profi módon kell odatennie magát minden körülmények között.

DelPiero2 2022.05.07. 01:06:28

@ZED!: Övéké is. Hibázhat egy-egy játékos egy-egy szituban, de amit itt egyesek sorozatosan művelnek az kicsit durva. Természetesen a vezetőséggel kezdeném a cserét, de tartom azt, hogy "8-10 mio az az összeg, amiért egy profinak profi módon kell odatennie magát minden körülmények között."

Jozeph Pelikahn 2022.05.07. 01:40:03

@sleepy8: Ma csak egyedül ez a Dybala focizott a csapatban, senki más. Aki abban a hitben él, hogy majd jön a felépülő Chiesa és megold mindent, az piszokmód nagyot fog hamarosan csalódni. Küzdős, jó játékos, de ő is el tudott úgy tűnni meccseken, hogy a nevét se hallottuk.
Vlahovic is mekkora csodát tudott tenni. Három meccsen át.

Sokaknál mindig az a legnagyobb hős, aki épp nincs. Megy a messiás-várás rendesen!

Shyr Kahn 2022.05.07. 01:54:42

@sleepy8: Chiesa serult volt... kicsit varj azzal, hogy O mit mutat meg. Remeljuk a legjobbakat, de azert ne vegyel merget ra.

Dybala-t ugy oltod, mintha nem O lett volna most is a csapatunk egyik (ha nem eppen a) legjobbja. Lehet csak egy bal laba van, lehet csak minden masodik, vagy harmadik merkozesen jatszik igy, de neki legalabb van EGY bal laba, mig a tobbieknek meg az sincs, lehet csak minden harmadik merkozesen kepes kreativitast adni a csapatnak, de erre a tobbiek meg ilyen gyakran sem kepesek.

Allegri megoli a kreativitast a taktikajaval. Itt a lenyeg. A csapat jol megy Vlaho-val Miretti-vel es Dybala-val, de 1-0-as allas utan lecsereli oket a technikailag joval gyengebb jatekosokra, akik keptelen meg a labdat is megtartani. Merthogy ezt akartak. Tartani a labdat, csak kozben az osszes eloremutato jatek, ami esetleg veszelyt jelenthetett volna az ellenfelre le lett szedve a palyarol. Ertem en, hogy keszulunk a kupadontore, de egy ilyen merkozes szetcseszi az osszes onbizalmat a jovot illetoen.

Lehet itt a jatekosora mutogatni, de ha mar X merkozes utan ilyen gyenge a vedelmunk, akkor el lehet gondolkozni, hogy miert van az, hogy a csapatvedekezest eroltetven is ennyi golt kaptunk. Allegri nagy taktikai zseni volt korabban es a vedelmunk stabil volt. Ez az utolso 4 merkozesen nagyon nem lathato, mert mindig szoptunk golt. Vajon a jatekosok jelentik a gondot, ha mar a korabban is szurke: "mindenki vedekezzen + tartsuk a labdat egy golos vezetosnel", most meg gyaszosobban teljesitunk, mint korabban.

Shyr Kahn 2022.05.07. 01:59:28

@Jozeph Pelikahn: ++
Valahogy en sem bizom abban, hogy Chiesa, vagy akarki mas kepes lesz a kulonbseget jelenteni. Lehet Dybala sem mentett meg bennunket, de nelkule meg joval nehezebb lesz, mert az O jatekaval legalabb lattunk valami kiszamithatatlansagot es hatekonysagot a tamadojatekunkban.
Lehet perszze, hogy jol igazolunk majd, de az elozo 10 merkozes utan en szinte bizonyosnak latom, hogy Allegri miatt mindenki csak ideig oraig fog menni, aztan a tulertoltetett vedekezes es defenziv labdatarto jatek ugyanugy elojon.

Pontosan az ilyen focit latva furta meg Nedved es Para anno Allegrit. Akkor azt mondtuk elfaradt a kapcsolat. Most szimplan csak azt mondom, hogy a csapatepites nem valo neki.

sleepy8 2022.05.07. 02:03:06

@Jozeph Pelikahn: Én nem messiast várok. Sehol nem irtam azt se hogy Chiesa egyedul megold majd minden gondot. Annyit irtam hogy azt amit Dybala csinal az elmult 3 evben, azt Chiesa siman hozhateszi majd helyette.
Az meg nálam hogy Paulonal is vannak sokkal gyengébb jatekosok a keretben, Őt semmilyen szinten sem menti fel az alol, hogy a potencialjanak a tizedet focizza ki magabol. Sarri alatt is, Pirlo alatt is, és most Allegri alatt is. De azt is sokan elfelejtik, hogy érdekes módon Dybala is az elso Allegri korszak alatt volt bőven a legjobb formában. Azóta meg egy lejtmenet a pali. Nyilvan nehéz úgy, hogy mire összeszeded magad egy sérüléséből, addigra újra megserulsz.

sleepy8 2022.05.07. 02:10:38

@Shyr Kahn: Az előző a Dybalas része végülis neked is valasz. Arrol meg hogy ki oli meg a kreativitast a csapatban, hat teljesen mas a véleményünk. Mivel szerintem ami nincs, azt nem lehet "megolni". Sarri meg Pirlo alatt is annyi volt a kreativitas hogy juttassuk el Ronaldohoz. Huha. Micsoda kreativitas. En nem tagadom hogy ennek a keretnek a jelenlegi Dybala is boven a legkreativabb jatekosa, csak ez egy Juvetus szintu csapatra nezve k*rva szanalmas sajnos. (Chiesa se a tehetsegevel fogja pótolni elsősorban, hanem a mentalitásával/alázatával, ami a gyemantbol abszolut hianyzik)
Allegri játéka pedig nyilvan nem fog működni, peldaul eleg nehez akar egy kontrat vegig vinni, akar csak felporgetni kicsit a jatekot, amikor olyan jatekosaink vannak akik 3 erintes utan se passzolnak pontosat, nem hogy egybol.

Lanzafame 2022.05.07. 02:27:44

Érdemes volt Allegri ellen fogadni, csomó pénzt nyertem.

Hudakdomi 2022.05.07. 02:43:02

Amúgy 5öt is lehetett volna rúgni abból kean 3at is rúghatott volna de ez nem jött össze én már igazából meccs vége óta nem bírok aludni nem azért mert kikaptunk. Azon töröm a fejem, hogy mi lesz itt a következő évben. A kp borzasztó oda kell egy milinkovic savic. Vlahovic, chiesa, di Maria trió talán működő lehet vagy antony esetleg. Védelembe cuadrado, de ligt, Bremer, Emerson vagy pellegrini vagy valaki más.

venember83 2022.05.07. 04:45:16

@Lanzafame: lehet Allegri ellen is fogadni? Azt hittem, csak a Juve ellen lehet...

Lehet most mutogatni, de Allegrinél nem első ilyen meccs, Sarri idejében is telibeszarta a csapat a tét nélküli meccseket, szóval ez van, fino alla fine, a győzelem az egyetlen dolog, ami számít, majd jövőre minden jobb lesz, inkluzíve a jelenleg nem létező összjátékot is, hiszen nyáron a mercatóban minden poszton megerősítik a csapatot, a hulladék távozik, s akkor már nem lehet majd mindent a borzasztó keretre, a kiesett kulcsemberekre és a számos izomsérülésre fogni.

Ui. Dehogynem, mindig lehet majd a keretre vagy egyéb tényezőre fogni, ez a legnagyszerűbb dolog az alibizésben.

Camo76ers 2022.05.07. 07:19:34

@sleepy8: Te Koma ! Csak megjegyezném , hogy Sarri alatt Dybala volt a bajnokság MVP-je .

tomi12312323 2022.05.07. 07:38:48

@Camo76ers: Pont ezt akartam íni. Kész kabaré, hogy egy két troll tele büfögte az oldalt, hogy Dybala csak a kis csapatok ellen... Dybalanak nem volt 5 éve egy értelmes szezonja.... Sajnálatos, hogy néhány ember mennyire el tudja veszíteni a kapcsolatot a valósággal.... Szegény barátunk meg egy alternatív valóságban létezik, kár.....

FeriGjuve 2022.05.07. 07:54:59

Elaludtam a második félidőt basszus,pedig ezek szerint jó volt. :)

Camo76ers 2022.05.07. 08:01:11

@tomi12312323: készüljünk a legrosszabbra , sajnos !

Lanzafame 2022.05.07. 09:02:11

@venember83: ja, amúgy most, hogy megvan a BL-indulás, felőlem kikaphatunk a maradék bajnokikon. A játék feljavítása a nyártól függ és ősszel lesz számonkérhető.

Mark Szabo 2022.05.07. 10:24:40

Látom megint itt van a Dybala Fan Club Hungary.

sleepy8 2022.05.07. 10:26:43

@Camo76ers: Igen, az elvakult Juve szurkolokon, meg Dybala fanokon kívül ha jól rémlik kevesen is értették, hogy egy csatar 11g+6a mutatóval szezon MVP. :D Megjegyzem ezt a teljesítményt iden is hozza. Nem is ezzel van a baj, hanem hogy Ő valami extra klasszisnak kepzelte/képzeli magát. Én nem szerettem Ronaldot, sőt, de egy klasszis a tegnapi meccsen gurit egy 3ast. Legalabb a tokutolso ellen.

@tomi12312323: Én ezen a blogon mindig "troll" voltam. Csak egy peldat mondok; peldaul amikor ki voltam akadva hogy MINDENKI (nyilvan itt is tisztelet a kivetelnek) tapsikolt Marotta tavozasanak. Meg lehet nézni hol tartunk azóta. Az a baj papi, hogy Én vagyok a troll, de tőled nem lattam egy deka érvet se. De tessék itt van meg egy: A klasszis Dybala gol mutatói miota itt van; 19, 11, 22, 5, 11, 4, 10. Ha ezt hivjak klasszisnak, akkor valóban elveszettem a kapcsolatot a valósággal. :D Mert szerintem ebbe jóindulattal is két klasszis kozeli szezon van. Ja, ezek a számok csak a harmatos bajnoksagra vonatkoznak. Azt hogy az Én szemembe a BL-be mit csinal egy klasszis inkább hagyjuk is.

Mark Szabo 2022.05.07. 10:26:45

@sleepy8: Egyértelmű hogy többet hozna a sírógèpnèl. Dybalának van 5, meccsenkent egy jó félideje, de nem soká jön a sérülés is. Aki nem elfogult az látja ezt :-)

Mark Szabo 2022.05.07. 10:28:10

@sleepy8: Nyugalom. Teljesen igazad van, sajnos egyesek szerelmesek Dybalába, többre tartják mint a csapatot.

venember83 2022.05.07. 10:37:50

@Lanzafame: engem is valószínűleg kevésbé zavarna az egész, ha nem lennék ilyen idióta, hogy önként szopatom magam ezeknek a rendkívül tartalmas, ám illatából, inkább szagából ítélve bőven túlérett nyilatkozatoknak a fordításával, s nem szembesülnék ezekkel meccs előtt és után, akár több szemszögből is.

Mindegy, fino alla fine, a győzelem az egyetlen dolog, ami számít, előre a fényes jövő felé.

Lanzafame 2022.05.07. 10:56:14

@sleepy8: Dybala esetében régóta nem számítanak az érvek, sokan a 10-es mez nosztalgiája, a kisfiús arca vagy az isten tudja miért belelátnak valami extrát, amit a pályán, éles helyzetben sosem hozott. Szerencsére lelép (remélem az Interhez) és végre mindenki lapozhat.

@venember83: kitartást, már nincs sok hátra. Nekem az a megoldásom, hogy nem nézem meg a maradék bajnokikat, ha a klub leszarja, én minek büntessem magam a rv előtt?

Kives 2022.05.07. 18:37:49

@sleepy8: Sarri évében MVP lett. Függetlenül a gólok és a gólpasszok számától az olasz liga legjobb játékosának választották. Szerintem akik megválasztották csak jobban értenek hozzá, mint mi. Igyekszem sokat olvasni a fórumot, de szerintem senki nem állította be Dybalát világklasszisnak, vezérnek, megváltónak, stb.

@Mark Szabo: ezt szintén cáfolnám. Sokan egyszerűen védjük Dybalát, sokan úgy beszéltek róla, mint egy darab sz@rról. Szó sincs róla, hogy valaki a klub elé helyezné. Legalábbis én nem olvastam ilyet. Viszont azt rendszeresen, hogy nyafogó, csicska, hisztis ...

@Lanzafame: miért ne számítanának az érvek??!! Pontosan számítanak az érvek, sőt számítanak a vélemények is. Szerintem ezért vagyunk itt. Persze sokszor elvadulnak a véleménynyilvánítások, amit egyik részről sem értek.

Az én véleményem és érveim Dybala mellett: 7 éve itt van a klubbnál. 100 gólt elért ami miatt már egy vállveregetést talán megérdemel. Sokszor mondjátok, hogy nagy csapatok ellen nem ér semmit, csak ami nekem rémlik: Tottanham, ManU, Atletico, Inter, Barcelona. Amiket most hirtelen említeni tudok. Sok esetben ez még csoport továbbjutás, vagy egyenes továbbjutást ért. Eddig remélem egyet értünk! De a kis csapatok is fontosak. Én úgy gondolom, hogy csapatjátékos is. Ha kellett irányító volt, ha kell szélső, ha kellett visszament védekezni.

Én elfogadom az ellene szóló érveket is. Tényleg sokat sérült az utóbbi időben. Valóban nem vezéregyéniség. Én butaságnak tartom ezt a legtöbbet szerepelt játékos legyen a csapatkapitány. Van akire abszolút nem illik a csk karszalag, Dybala ilyen. Hisztis? Én soha nem láttam olyan vitás szituációkat tőle, mint idén az imádott Moratától. Nem dobálta a csk karszalagot, nem köpködött ... Sértett volt a lecseréléskor? Ez nem lenne normális reakció? Aki focizott életében, azt nem szívesen jön le a pályáról.

Szumma: nem volt, és nem is lesz a világ elit tagja, szerintem ezt senki nem is állítja itt. A Juve jelenlegi egyik legjobb és legkreatívabb játékosa? Szerintem igen. A fizetése és játéka arányban van olyanokkal akik ugyanennyit keresnek? Szerintem nem. Erre egy 34 éves Di Mariával akarják pótolni, akinél idén úgy több gólt szerzett, hogy sérült volt. Ez egy normális lépés?
7 év alatt úgy rémlik 4 -szer az olasz liga legjobb csapatába került, 1 -szer MVP. 100 gólt elért, sok siker részese volt. Ezért fájó, hogy ilyen lekicsinylő jelzőkkel írtok róla. Én elfogadom a véleményeteket, vagy hogy nem szeretitek. Bár érdekelne, hogy honnan ez a nagy gyűlölet.

Mark Szabo 2022.05.07. 18:44:51

@Kives: Azért nem számítanak az érvek, mert elmegy! Engedd el, vagy ha nem tudod mehetsz utána is a következő csapatába

Kives 2022.05.07. 19:06:37

@Mark Szabo: Ha jól emlékszem nem én kezdtem el a témát. Fentebb még az volt a baj, hogy nem tudunk felhozni ész érveket.
Egyébként miért ne írhatnám le a véleményem. Azt hiszem kulturáltan fogalmaztam, senkit meg nem bántva. Még van néhány mérkőzése amíg nem megy el, addig senki ne is írjon róla?
Menjek utána? Jó, hogy már meg nem mondod kinek szurkoljak, vagy mit tegyek!!!

Mark Szabo 2022.05.07. 19:11:47

@Kives: Nem tudom miért van kiakadva, te említették meg engem, és nem fordítva! Én nem vitázok elzzel kapcsolatban mert ELMEGY így fölösleges

Mark Szabo 2022.05.07. 19:14:45

@Kives: Nem mondom meg mit csinálj, csak felkináltam egy lehetőséget, kicsit túlpörögted a dolgokat

Kives 2022.05.07. 19:19:13

@Mark Szabo: én soha nem vita céljából írok. Tényleg érdekel a másik véleménye. Megemlítettelek benneteket, de normális keretek között. Lehet túlpörögtem és félreértettelek, de nagyon utasítóan hangzott a válaszod.
Oké, felkínáltál egy lehetőséget ... engedjük el!

Mark Szabo 2022.05.07. 19:23:14

@Kives: Semmi gond, nem tennék ilyet, akkor válaszolok 1 dologra, amióta Dybalának volt az a bizonyos gólöröme, sokan utálják, szerintem joggal, nem 10-es hez és franchise playerhez méltó viselkedés de engedjük el, már úgyis mindegy

sleepy8 2022.05.07. 19:24:24

@Kives: Figyelj papi, Én oriasi voltam Dybala fan boy voltam anno, már a Palermoban is. Meg itt is Palermos Dybala profilkeppel futottam sokaig. Imadtam a srácot, azt hittem (arra vártam évekig) hogy Ő a következő nagy dolog a csapat történelmében. De a sajnos 7 év alatt szinte semmit sem fejlodott, ugyan az a játékos aki Palermoban is volt, mentalisan is. Egy lassan 29 éves gyerek a pályán és a viselkedéséből ítélve az öltözőben is. És még ennek ellenére is rohadtul faj hogy ez lett a vége. Csak Én sokkal ellentétben azon a véleményen vagyok, hogy erről inkabb Dybala tehet, mintsem a mostani vezetőség. Vegyük ki Ronaldot a képből; Olaszban 10M+t maximum húzó embernek adnak, vagy meg annak sem. Dybala teljesítménye az elmúlt 3 evben (nagyrészt a sérülései miatt is, ez is tény persze) nem bizonyította hogy megérné ezt az összeget.
Az meg hogy Rabiot stb mennyit keres, egyértelműen az agyhalott Fabio sara, akit ki is basztak mint macskat szarni. Arrivabene az első hivatalos sajtotajekoztaton megmondta hogy ennek vége. (Nyilvan Adriantol vagy Arthurtol/Ramseytol ezzel a fizuval rohadt nehez lesz megszabadulni, de a cel egyértelműen ez.)

Én több áldozatot vártam volna Dybalatol. Legalábbis az alapjan amit mi atlagemberek tudunk a sztorirol. Ha alair 6misiert a sinterhez, akkor meg szerintem ez az egesz eszmecsere targytalan lesz.

Jozeph Pelikahn 2022.05.07. 19:30:19

@Kives: Szerintem teljesen lényegtelen, hogy itt pár futball-analfabéta mit gondol Dybaláról.
A szakma elismeri, csapattársak szeretik, az "igazi" torinói szurkolók imádják, a számok őt igazolják, és aki nem vak, az a pályán is látja a tudását. Miről beszélünk?

"Haters gonna hate..."

sleepy8 2022.05.07. 19:31:03

@Mark Szabo: Nem tudom melyik goloromre gondolsz pontosan, de ha csunya nezesre a vezetoseg fele, Én már ott sejtettem hogy ezt Maurizio nem fogja lenyelni. (A Ferraris évei után volt miből kiindulnom.)

sleepy8 2022.05.07. 19:37:17

@Jozeph Pelikahn: A hetbol ketto szezonba voltak jobb statisztikai, mint az utolsó Palermos évében. De legyen neked igazad, a számok Őt igazoljak. :D
Aki nem ért veled egyet, az úgyis csak analfabéta lehet a focihoz. :DDD

Mark Szabo 2022.05.07. 19:37:41

@Jozeph Pelikahn: Szóval te nem vagy futball-analfabèta, "igazi" Juventus szurkoló vagy, ès persze valamilyen oknál fogva vannak Dybala heaterek :-D :-D Ez óvodás szint

Mark Szabo 2022.05.07. 19:39:22

@sleepy8: +1 Pont hogy a számok nem őt igazolják! :-D Nem tudom egyesek miért vonzódnak ennyire Dybalához

sleepy8 2022.05.07. 19:49:49

@sleepy8: Bocsánatot kérek, meg követtem magam; 2 szezonja sokkal jobb volt, 2 sokkal rosszabb, 3 szezonban pedig két - három kanadi ponttal multa felül az utolsó Palermos teljesítményét. Bár így sem látom hol igazolják Őt a számok, osszesegeben ez is azt mutatja hogy nem fejlődött szinte semmit azóta.

Kives 2022.05.07. 20:22:13

@sleepy8: Komám! Köszönöm, hogy megosztottad a nézőpontod!
Bevallom én nem láttam, nem követtem a Palermoban töltött időszakban.
Ezzel a hozzászólásoddal teljesen azonosulni tudok úgy is, hogy külön állásponton vagyunk.
Csodagyereknek lett kikiáltva, nem lett az. Egyet értek. Többen többet láttak benne, egyet értek. Csúnya vége lett? Az lett. Ki mennyit keres a vezetés hibája, megint egyet értünk. Szintén egyet értünk, hogy amikor kinézett csúnyán az nem volt sportszerű. De emiatt le kell húzni a wc -n az eddigi eredményeit?
Annak ellenére, hogy nem váltotta be a nagy reményeket. Azért csak el lehet ismerni, hogy a jelenlegi keret jobbik felén van. Remélem ebben Te is egyet értesz velem! Akkor miért Desíjó, Berna, Kean, meg nem is tudom kikkel hosszabbítunk szerződést, Dybala meg mehet a csába???
Mi nem látunk a színfalak mögé, és azokból a hírekből alkotok véleményt amiket kapunk. Azokban azt olvastam, hogy maradt volna, de a vezetés nem adott új szerződést.

Köszönöm a véleményed!

Kives 2022.05.07. 20:29:37

@sleepy8: közben eszembe jutott egy gondolat, ha még szabad:
Lehet én azért nem vagyok ilyen rossz véleménnyel, mert nem támasztottam különösebben nagy elvárást felé.
Del Piero után hatalmas űr lett számomra.
Voltak nagy nevek, nagy reménységek, és akkor még próbáltam lelkesedni.
Tevez nagy berobbanás volt. Mindenki imádta, méltó 10 -es lett, BL döntő vele. Úgy itt hagyott minket 2 év után, hogy csak néztem. Mert honvágy. Nem ráért volna még?
Vidal, Pogba ... hát ők mennének, mert hát a Juve nem elég jó nekik. Szép. BL döntő után.
Szóval Dybala amikor jött, nem ismertem, semmi elvárásom nem volt. Azt olvastam maradni akart mindig, 7 év itt az egész szép szám.
Lehet ezért ilyen a véleményem. Mit gondolsz?

Mark Szabo 2022.05.07. 20:45:13

@Kives: Az említett játékosokkal én sem hosszabbítanák, Dybalával igen, de nem 10 millióért!

Kives 2022.05.07. 20:49:19

@Mark Szabo: egyet értek! Nem is 10 millával.
éééés innen már nem tudjuk az igazságot ki mit ajánlott, mit nem fogadott el.

Mark Szabo 2022.05.07. 21:03:35

@Kives: Hogy őszinte legyek én ebből keretből akivel hosszabbítanák: Chiesa, Cuadrado, De Light, Dybala, Vlaho, Kaio, Zakaria, Loca, Arthur a többi kérdéses

Shyr Kahn 2022.05.07. 21:23:18

@Kives: ++
En is szivesen vitatkozom, ervelek masoknak, de az igazsag az (es ez globalisan barmely platformon megfigyelheto), hogy nagyon keves ember kepes ervelessel meggyozni valakit, aki homlokegyenest mas velemenyen van. Meggyozodesem, hogy ez pusztan emberi sajatossag es azt mutatja, hogy akik radikalisan mas velemenyen vannak, azoknal olyan nagy a kulonbseg, hogy igazabol nem is latjak at a kulonbsegek kozott allo osszekoto hidakat. Termeszetsen ez mindket reszre igaz. Magyaran az ilyen platformokon latjuk igazan mekkora is a szakadek az emberek vilagnezete es kiertekelese kozott.

En ugy gondolm ettol meg erdemes ervelni es beszelni a dologrol, mert nehany ember fejeben a leulepedes utan talan atfordul a dolog... en legalabb is hiszek abban, hogy az emberek egy ido utan kepesek ujrafuttatni az agyacskakban a dolgokat es ujraertekelni a mar megitelt es kiertekelt dolgokat. Persze egy ido utan az ember elfarad az ismetelgetesben. Ez az oka annak, hogy en egy-egy kiserletet meg teszek posztonkent, de nem igen megyek mar bele abba, amin szazszor atmentem.

Talan majd ha Dybala helyere nem sikerul senki ertelmeset igazolni es/vagy majd az uj csapataban nagyot alkot, akkor tenyleg atfordul ez a radikalis utalkozas vele szemben, ami abszolut mertekben figyelmen kivul hagyja azt amit lerakott es meg a mai napig is lerak az asztalra.

BTW tegnap beerte Baggio-t a gollovo ranglistan es immar O is 115 golos. A problema az, hogy sokan ennel joval tobbet vartak tole es annyira "csalodtak", hogy keptelenek elismerni azt, hogy nem egy "kutyarol" beszelnek, hanem egy meghatarozo Juventus jatekosrol, akinek igy is sokat koszonhetunk es aki a mai napig a leginkabb kepes fazont adni a tamadasainknak.

Jozeph Pelikahn 2022.05.07. 21:30:42

@sleepy8: A Juventus legjobb, jelenleg is aktív játékosáról beszélsz, aki beírta magát a klub történelmébe. Például, többek közt, a rúgott góljai számával.
Egy igazi szurkolótól, aki nem futball-analfabéta, ezek ismeretében elvárnék irányába némi tiszteletet. Főleg, hogy jelenleg is a legkreatívabb játékosa a csapatnak. Lásd: Genoa meccs.

Jozeph Pelikahn 2022.05.07. 21:34:26

@Mark Szabo: Tökéletes lista. Csak Arthur helyett Danilo!

sleepy8 2022.05.07. 22:00:15

@Kives: Én nem érzem úgy, hogy személy szerint lehuznam a wcn Paulot. Nagyon sok összetevős az a történet, ahogy a 7 év alatt ide jutottunk. Lehet nem voltam az előbb teljesen egyértelmű; 6-7M körül bármikor hosszabitottam volna a vele. Én azt nem latom, hogy fejlodott bármit is a srác miota itt van, ezért irrealisnak tartom az igényeit. Ez csak az Én véleményem, az alapjan amit olvastam/lattam; szerintem Dybala szerette nagyon a Juventust, és szerintem latszik is rajta eleg sokszor hogy megbanta Ő is hogy el kell mennie. De az egojat es a penzt nem tudta felre tenni, nem tudta a csapatot a sajat érdekei fölé emelni. De hangsúlyozom, nyilvan nem ismerem, nem voltam ott. Csak a hírekből és a palyan is mutatott viselkese miatt jutottam erre a következtetésre.
Sokat tett-e a csapatert? Ez nem lehet kérdés. Főleg az első három évben a csapat egyik legjobbja volt, ez tény. Nyilván akkor meg nem botlabovicsok futbaloztak mellette tegyük hozzá gyorsan. Aztán jött Ronco, pont a legjobb szezonja után, amikor Én is azt hittem hogy na most vagy soha, jövőre szintet fog lepni. En úgy érzem Dybalaban ott tört meg valami, amikor eljutottunk oda, hogy na most Ő lesz A játékos, erre idehoztuk Ronaldot... Ez sem tett jot neki, ebben biztos vagyok. (Megjegyzem szerintem Ronaldo leigazolasaval kezdodott a melyrepules, aminek a tavalyi szezon volt a melypontja.) Aztán jöttek az egyre sűrűbb sérülések, amik szintén megnehezitettek a dolgat. Igazából regényeket tudnék meg írni, de a lenyeg szerintem bennen van. :D

Azt is elismerem, hogy ebbol a keretből technikailag messze felfele log ki még most is. Viszont mindent osszevetve alig-alig tesz hozza, es az hogy még így is benne van csak kb vartalan, a mostani formáját nézve ez inkabb a keret szégyene, mintsem az Ő dicsősége.

A szerződéseknel pedig varjunk az ítélettel szerintem, amig minden hivatalos nem lesz. Az alatalad felsorolt játékosokkal természetesen Én sem hosszabitanek, de ha 1-2 misiert maradnak tolteleknek, azzal együtt tudnék élni.

@Mark Szabo: Arthurral hosszabitanal? A többi névvel egyetértek, de ennél a palinal meg Rabiot is elobb tartanám meg. :D

Kives 2022.05.07. 22:00:34

@Mark Szabo: Amellett, hogy természetesen nem tetszik a csapat által felmutatott teljesítmény ...
Én legelőször a vezetés, edző, személyzet ... körül néznék szét.
Igazán megnéztem volna Tudor pl. mire ment volna ezzel a csapattal, ha már a Veronával sokáig a 6. helyért volt harcban a Fiorentina, Lazio, Roma, társasággal. Én pl. egy nevet nem tudnék mondani abból a csapatból, de kiváló idényt hoznak. A végére csúsztak be bakik.
Visszatérve ... egyszerűen érthetetlenül sok a sérülés, húzódás, szalagszakadás. Másrészt meg lehet nézni, hogy egy - egy játékos hogyan teljesít a válogatottjában, és nálunk. A B ligából feljutott csapatban nagyobb volt a lelkesedés, motiváltság, mint most. Nagyon szomorú. Ez azért nem normális. Szeretném, hogy távozzon Remsey, Rabiot, Berna ... de mégis képesek néha olyan játékra, hogy tátva marad az ember szája. Akkor miért nem lehet ezt állandósítani? Miért nem látni, hogy verejtékező játékosok lennének a pályán? Én azt gondolom sokkal több van ebben a csapatban.

Kives 2022.05.07. 22:20:01

@sleepy8: tényleg nagyon közel van a véleményünk.
Én ugyanúgy azt gondolom nem fejlődött. Egyszerűen hoz egy jó játékot, és ennyi. Ő egy jó játékos. Talán jobb is volt még a Juve pályafutása elején. Viszont ami most van, az egy szép karrier itt. S én ezt már csak presztizsből is erőltettem volna. Ritkul az évtizedes Juve játékosok száma a keretben. Chiellinivel talán nem is lesz már.
Na és itt nem látunk már tovább. Szerette és ragaszkodott a Juvéhoz. De nem tudhatjuk, hogy ügynöke, barátnője, a vezetés, Allegri, vagy a fodrásza ... de nincs jó vége ennek.
Nyilván ebben is egyet értünk, ebben a botcsinálta csapatban tényleg sztár, ami szomorú. Nyilván a korábbi korszakokban teljesen más lenne ez a beszélgetés.
Újfent egyet értünk: szerintem is Ronaldo érkezése volt egy rossz döntés a Juve család életében. Tévedés ne essék elismerem minden eredményét, de rosszkor érkezett.

Jozeph Pelikahn 2022.05.07. 23:01:34

@Kives: Dybalának szerintem jót tesz majd, hogy elhagyja _ezt_ a Juventust. A csapatnak kevésbé, de ebben ne legyen igazam!

2022.05.10. 01:35:35

@Kives: mert hála istennek kezdik a hozzáállást értékelni. Szarabb focisták jó hozzáállással jobb eredményt fognak elérni, mint jobb focisták szar hozzáállással - ez van most ugye- és mutatja a csk hozzáállása, hogy nem olyan fasza az egész

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása