A középpálya tengelye komolyan átalakulhat nyáron

miretti_fabio_sarga_mezben_venezia_ellen.JPGA Juventus középpályája az elmúlt években számos kritikát kapott, hiszen annak ellenére, hogy a csatársorban bőven volt potenciál, olyan futballisták támadták az ellenfél kapuját, mint Gonzalo Higuaín, Paulo Dybala, Cristiano Ronaldo vagy januártól Dušan Vlahović, úgy tűnt, hogy a csatárok soha nem kapták a megfelelő támogatást középpályáról, így az eredmények sem a várakozások szerint alakultak.

A Venezia ellen Fabio Miretti igencsak jól teljesített, azonban a La Gazzetta dello Sport szerint kérdéses a jövője, mivel a Juventusnak több fiatal középpályás kapcsán is döntenie kell. Nicolò Fagioli és Nicolò Rovella nyáron visszatér a keretbe, és feltehetően utóbbi a keretben is marad. Nicolò Fagioli a Cremonese csapatában futballozik idén, jellemzők tekintetében hasonlít Fabio Mirettihez, ha kölcsönbe kívánja küldeni őt a Juve, előtte mindenképpen szerződést kell hosszabbítani vele, mivel Nicolò Fagioli aktuális kontraktusa 2023 nyarán lejár.

Nem zárható ki, hogy Nicolò Fagioli januárig a Juventus keretében marad szerződéshosszabbítást követően, s a felek ezt követően döntenek a közvetlen jövőről, de a Calciomercato a minap arról írt, hogy kölcsönbe semmiképpen sem szeretne távozni a futballista, ha a Juventus nem tekinti őt a projekt egyik fontos szereplőjének, akkor a nyári értékesítés vagy a szerződésének kitöltése mellett teszi le a voksát, s utóbbi esetben szabadon választhatna klubot magának.

Sergej Milinković-Savić neve szinte minden egyes nyári mercatóban felmerül, és talán az idei átigazolási szezon lehet az egymásra találás nyara, állítja a La Gazzetta dello Sport cikke. Massimiliano Allegri kívánságlistáján mindenesetre első számú célpont a futballista, mivel a mester gólokat és meghatározó erőt vár el középpályájától. A Lazio a pletykák szerint most már kész elengedni a szerb játékost, és Claudio Lotito 70 millió euróban határozta meg a középpályás árát. A játékos tekintetében az átigazolás nem ütközik semmilyen akadályba, a pletykák szerint a torinói vezetőség már egyeztetett Mateja Kežmannal egy 5 évre szóló, nettó 4-5 millió eurós szerződésről.

Mirko Di Natale megerősíti, hogy Mateja Kežman már november óta a nyári klubváltásról beszél, a játékos élklubhoz igazolna, s a Juventus tárt karokkal fogadná. Megtörtént a kapcsolatfelvétel, és a játékos szívesen maradna Olaszországban, azonban nagy a verseny a futballistáért.

A La Gazzetta dello Sport mai számában rangsorolta is az opciókat, s ezen a listán is első helyen van Sergej Milinković-Savić, második a Barcelonától egyes pletykák szerint távozni készülő Frankie De Jong, akit azonban Xavi mindenképpen marasztalna, s csak harmadik a nyáron a Chelsea együttesét alacsonyabb összegért feltehetően elhagyó Jorginho. A sportlap szerint mindhárom valid célpont, a vezetőség szeretné egyiküket Torinóba csábítani, a középpályáról pedig valószínűleg távozni fog Arthur, valamint Adrien Rabiot és Weston McKennie távozása sem lenne meglepő. A távozók listáját a Tuttosport is megerősíti.

Fabiana Della Valle értesülései szerint a középpálya tekintetében két forgatókönyv létezik, Sergej Milinković-Savić érkezése esetén az azonos posztot bejátszó Adrien Rabiot távozhat, Arthur így maradhat, és Manuel Locatelli regista poszton szolgálhatja a Juventust. A másik forgatókönyv szerint Jorginho érkezik, Adrien Rabiot marad, és Arthur távozik, ebben az esetben pedig Manuel Locatelli előrébb lépve mezzalaként futballozhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr617822643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2022.05.03. 11:51:40

"Nicolò Fagioli és Nicolò Rovella nyáron visszatér a keretbe, és feltehetően utóbbi a keretben is marad. "

Nem igazán értem, hogy kettejük közül miért éppen Rovellának van nagyobb esélye arra, hogy maradjon a Juventus első csapatának keretében.

2022.05.03. 12:03:20

"A másik forgatókönyv szerint Jorginho érkezik, Adrien Rabiot marad, és Arthur távozik, ebben az esetben pedig Manuel Locatelli előrébb lépve mezzalaként futballozhat."

Ez aztán az erősítés... Ha ez a terv, akkor inkább nem igazoljunk senkit a középpályára, és erősítsük meg rendesen a védelmet és a támadósort. Jorginhot a világon semmi értelme nincs leigazolni, helyette maradhatna Miretti vagy Rovella. Fagioli szerintem nem regista, őt inkább támadó középpályásként lehetne használni 4-2-3-1-ben például Raspadori cseréjeként.

És kimondom. Hogy ha Locatelli helyére registát igazolunk, akkor őt el kellene adnunk, mert megbukott nálunk. Azért hoztuk, hogy ő legyen a regista, ha erre nem alkalmas, akkor semmi értelme nincs itt tartani. Mezzalának ő kevés, és ha erre a posztra kerestünk volna valakit múlt nyáron, akkor nem Locatellit igazoltuk volna le.

Zamboni nem egy tészta 2022.05.03. 12:04:12

Miért is kérdéses Miretti jövője? A másik két csávó is csak pont akkora kenyérpusztitó.
Miretti per pillanat jónak tűnik és a véletlen úgy hogy hozta, hogy Allegri most kénytelen betenni. Ugyhogy maradjon csak. Cremonese..... Istenem

venember83 2022.05.03. 12:17:47

@Pjanista: "És kimondom. Hogy ha Locatelli helyére registát igazolunk, akkor őt el kellene adnunk, mert megbukott nálunk."

Még meg sem vette őt a Juve, s máris eladnád? :)

2022.05.03. 12:23:15

@venember83: Kötelező opcióval jött, szóval kénytelenek leszünk leigazolni, nem? :) Én egyébként nem adnám el, 4-2-3-1-ben kéne játszani, nem registát keresgélni. Ha mégis a registás játék a terv, akkor őt játszatnám ott, de ha Allegri inkább igazolna valami szerencsétlent erre a posztra, akkor Locatellit el kell adni.

venember83 2022.05.03. 12:43:02

@Pjanista: természetesen nyilván ki fogja vásárolni a Juve a szerződéséből, csak idióta kukacoskodás volt részemről, természetesen elnézést kérek, de le kellett csapnom a magas labdát, még ha nem is lett végül vicces.

Amúgy kétéves kölcsön keretében játszik a Juventusnál, tehát jövő nyárig elvileg ráér a kivásárlás.

kovta23 2022.05.03. 12:48:38

@venember83: Én még mindig csak azt tudom mondani tegnap,hogy ne a középpályàval foglalkozzunk végre. Akit el lehet adni az menjen helyettük be kell építeni a három fiatalt és támadó gól érzékeny szélsőket igazolni. Az utóbbi években a középpálya pofozására költött a csapat, megfordultak itt vagy 10-15-en. Lépjünk tovább végre.

Juvino 2022.05.03. 13:21:42

Jojjon a 3 fiatal, meg ha cserenek is! Fuggetlenul,h kik jonnek-mennek. Harom tehetseges fiatalrol beszelunk, adjunk eselyt nekik. Vagy...elmennek, mashol befutnak es visszavesszuk oket 70-80millaert:))

Thuglife! 2022.05.03. 13:45:04

El kellene már felejteni ezt a regista pozíciót.de majd talán jövő nyáron egy új edző.

delpi0823 2022.05.03. 13:49:19

@Apuleius: Ezt en se.Sztem sokkal nagyobb potencial van benne mint Rovellaba.En nem tudom igazabol Rovellaban mit latnak........

venember83 2022.05.03. 14:03:12

@delpi0823: ha már Miretti bizonyított a Venezia ellen, akkor leginkább talán ezt a hullámot kellene meglovagolni, s nem máshol futballozókat (Fagiolit vagy Rovellát) visszahozni, hogy majd kipróbálja valamikor őt a mester valamelyik csapat ellen, s akkor kiderül, hogy jó-e valamire.

Rikoo 2022.05.03. 14:23:36

Ranocchiát se felejtsük el a középpályások közül. Allegrinek nyáron az ő játéka tetszett a legjobban és a Serie A klubok fele szeretné, ha náluk játszana a következő szezonban.
Mondjuk először az ő szerződését is meg kell hosszabbítani, mert 23-ban lejár.
Egyébként Soulé jó kérdés még. Fizikailag nagyon nincs Serie A szinten.
Ismerve a Serie B-t, ott sem feltétlenül lenne kezdő.

Rikoo 2022.05.03. 14:26:45

@Apuleius: @delpi0823: Serie A tapasztalat. Illetve volt néhány nagyon jó meccse ebben a szezonban.
Mondjuk én sem látom benne a kiemelkedő játékos lehetőségét, de a korához képest viszonylag sok Serie A meccsen játszott már.
Olaszországban ez már nagy teljesítménynek minősül ebben a korban.:D

humorpalanta 2022.05.03. 14:28:19

Ez elég rossz tervnek tűnik.
Menjen Arthur, Ramsey, Rabiot.
Jöjjön Pogba és Fagioli, Miretti meg maradjon. Jorginhonak egyre kevesebb az értelme. Max akkor, ha nem kér sok fizetést.

vágóistván 2022.05.03. 14:31:51

nem értem...egy szem sms, vagy épp jorginho semmit sem old meg. minimum két kp kell , pl sms és jorginho is elfér és mehet rabiot és arthur is.

kovta23 2022.05.03. 14:45:29

Röpködnek köztünk a középpályára szánt 100 milliók megint. Ha meg nem több tíz milliós játékosokat emlegettek akkor meg 10-15 millió euró kerestü játékosokkal dobalozunk. És még Locatellit se fizette ki a csapat...Itt nem szabad már középpályára költeni oldják meg a fiatalok plusz Zaka, Locatelli. Mckennie,Arthur,Rabiot,Ramsey négyes közül meg távozzon minimum kettő. Kell minimum egy középhátvéd , egy jobboldali védő, minimum két szélső,plusz Raspadori és egy csatár.

venember83 2022.05.03. 14:52:38

@kovta23: bizony, nagyon elszálltak a várakozások/álmok, közben meg van Zak és Locatelli középre biztos embernek, a McK-Rabiot kettősből is tuti marad egyik, ott vannak a fiatalok (legalább kettőt stabil keretben kellene tartani, kisebb bajnokikon pedig mély vízbe dobni), nincs értelme túl sok játékos érkezésére számítani, s főleg nem Pogbára vagy a PSG és MU által körüludvarolt SMS-re. De ez persze csak magánvélemény, biztos túl nagy fontosságot tulajdonítok a februárban publikált előző félévi jelentésnek (119 milliós mínusz félév alatt: juventuz.blog.hu/2022/03/16/nyari_igazolasok_a_vedosorba ), illetve az elnök úr szavainak ( juventuz.blog.hu/2022/04/29/agnelli_dybala_vlahovic_chiellini ), aki megfontolt költekezésről beszélt, és jó nem elfelejteni, hogy Dybalát is inkább elengedte a klub, minthogy 8-10 milliós nettó bért vegyen a nyakába. Szerintem inkább spórolós megoldásokban érdemes gondolkodni, mondom ezt úgy, hogy közben nagyon-nagyon tudnék örülni SMS érkezésének.

2022.05.03. 14:56:34

Ha Rabiot és Arthur is marad, akkor elmennek a büdös picsába!

kovta23 2022.05.03. 15:13:10

@venember83: Én is örülnék SMS-nek kiváló játékos,de szerintem Allegri rendszerében ő sem lenne megváltó. Nem enged túl nagy szabadságot a középpályán. Remélem folytatjuk a megkezdett utat és fiatal játékosokban gondolkodik a vezetőség. Ennek mondjuk ellent mond hogy egy közepes fizetésért megnézném 1+1 évre Di Mariat.

Lanzafame 2022.05.03. 15:30:58

Ha a realitások talaján maradunk, akkor diszkont áron elhozzuk Jorginhót (szerintem jó húzás lenne 2-3 évre), és McKennie eladásával talán helyet csinálunk egy okos mezzala számára, nem SMS polcáról, de valakit hozunk, aki fiatal és éhes.

A 3 fiatal közül 2-t meg kell bátran tartani, mondjuk Fagiolit és Rovellát, Miretti mehet kölcsönbe 1 évet, és így 1 év múlva okosabbak leszünk, a 3 közül ki használható magas szinten, és ki lufi.

Arthur és Rabiot közül valamelyik a nyakunkon marad, ha választanom kell, nálam Rabiot jobb és használhatóbb játékos, 1 évig még rossz szájízzel elviseljük, Arthur viszont egy nagy nulla.

Tehát a védelem előtt ott lenne Jorginho és Fagioli. Jobboldali mezzalának Zakaria és Locatelli. Baloldalra kell egy érdemi igazolás, mögötte pedig ott lesz Rovella. Ha nincs nagy vétel, marad Rabiot. Locatelli pedig bárki helyén tud játszani, ha kell.

Érdemes lélekben arra készülnünk, hogy Locatelli-Jorginho-Rabiot hármassal megyünk neki a szezonnak, mögöttük Zakariával, Arthurral és Rovellával.

Dzsákkeríni 2022.05.03. 16:11:33

Rovella egy színtelen, szagtalan játékos és semmi köze a Juvéhoz! Be kell számoltatni valami bizniszbe (pl. SMS árába). Nekünk pedig a mi kutyánk kölykeivel kell foglalkozni, Fagioli és Miretti akik imádják is ezt a klubot kapják meg a lehetőséget a keret tagjaként! Ranocchia az, akit érdemes még kölcsön adni egy évre egy Serie A középcsapatnak.

JeetTrader 2022.05.03. 17:05:42

@Lanzafame: Szerintem azért Jorginhon kívül tuti jön még valaki a kpra és a fiatalok maximum biztosítékok.

Azért anyagi szempontból nem lesz egyszerű. Morata helyére is kellhet valaki, ha az Atleti nem enged. Chiellini helyére is, miközben a kp-ra alsó hangon kéne két ember. Szélső védőről meg nem is beszéltünk.

Elvileg ha megszereznénk a harmadik helyet a bajnokságban ÉS megnyernénk az olasz kupát is, akkor 23 milka állna a házhoz. Az már jó kiegészítés mondjuk egy Anthonyhoz? Na meglátjuk.

Rikoo 2022.05.03. 17:23:52

@JeetTrader: 23 millió De Ligt és Bonucci bruttó fizetése egy évre.
Vagy még lehet több is.

humorpalanta 2022.05.03. 17:41:23

SMS totál esélytelen. Nincs 90 milliónk a középpályára. Pogba lesz oda komoly igazolás, 8 millás alapfizetéssel plusz bónuszok. Ezt megengedhetjük magunknak. (Dybcsi azért nem kapta meg, mert állandóan sérült volt.)
Jobb oldali védőt és középsővédőt fogunk igazolni pénzért.
Illetve valszeg az Ajax támadóját hozzuk el 35 milla körül. A kérdés az, hogy Morata vagy Kean megy-e. Én Kean maradását preferálom, még mindig csak 22 éves és nagyszerűen játszik.

alexGicamo 2022.05.03. 17:58:29

@Thuglife!: Nekem is ez a véleményem ! Mi a jó francért ragaszkodik Maxi ahhoz a poszthoz ? Nem ismer más taktikát / hadrendet ? Muszáj minden játékosunkra ráerőltetni , akinek köze nincs ahhoz a pozícióhoz ? Akkor állítsa oda Teket , hátha ő beválik !

Shyr Kahn 2022.05.03. 18:09:50

Most erzem eloszor, hogy egyetertek a prioritassal. SMS-ert nem szabad felteni a penzt. Ha Vlaho-ert kipengettuk a - mennyi is volt? 80-85 misi? - penzt, erte is ki kellene a 70-t. Jorginho jo B opcionak.

A fiatalokkal kapcsolatban nem ertem miert kardoskodtok a maradasuk mellett, hiszen eppen nemreg beszeltuk ki az egyik poszt alatt, hogy Allegrinel nem elveznek semmifele bizalmat, szoval tok folosleges oket a padon megtartani, igy nyilvan Ok is jol jarhatnanak egy kolcson/eladassal. Amennyiben Allegri menne, mas lenne a leanyzo fekvese, de eleg kicsi az eselye, hogy Allegri menni fog egy even belul.

SMS-t tartom annyira jo - es univerzalis jatekosnak, aki kepes a kp kreativitasat es stabilitasat is egyszerre megszilarditani. Jorginho-nal a vedekezes kevesbe adott, de a jatekintelligenciaja miatt akkor sem lennek nagyon csalodott, ha vegul O jonne.

kovta23 2022.05.03. 18:30:52

@JeetTrader: Igen jöhetne egy csomó játékost a középpályára...nem mintha nem oda igazolnank mindig. Összes középpályas két éven belül jött. Most lett Chiesa kifizetve,Loca még ki sincs és lehet még azon kívül is más játékos akit még törleszt a csapat. Jó lenne végre máshová tenni a pénzt(szélsőkre).@Shyr Kahn: Szerintem már nem igaz hogy nem kerül be fiatal. A kölcsön lévő középpályások 21 évesek. Ennyi idősen már játszott De Ligt,Chiesa,Kean, Mckennie, Pellegrini, Loca... simán ők is kapnának lehetőséget ha nem Arthur ,Rabiot,Ramsey ülne a padon

Rikoo 2022.05.03. 18:49:43

@Shyr Kahn: Hát kreativitásban semmit ne várj tőle. Luis Alberto felel a kreativitásért a Lazionál, Sergej btb.
Inkább azon kellene gondolkozni, hogy miből fogunk 7-8 játékost igazolni a nyáron.

NCSMCS628 2022.05.03. 19:03:18

...hány meg hány beváltatlan ígéret,"túlhájpolt" sztár illetve ki nem "használt-próbált" fiatal...érdekes gondolkodásmódja van a vezetőségnek...finoman szólva!

Shyr Kahn 2022.05.03. 19:12:47

@Rikoo: Es akkor mitol szerzett Sergej annyi golt, ha tamadasban ne varjak tole sokat?

kovta23 2022.05.03. 19:17:07

@Shyr Kahn: Arányaiban ugyanannyi gólt és gólpasszt szerzett mint anno Khedira nálunk. Mégsem ő volt itt a támadásokért felelős játékos. SMS ugyanolyan szürke játékos lenne Allegri alatt mint a többi

Rikoo 2022.05.03. 19:19:56

@Shyr Kahn: "SMS-t tartom annyira jo - es univerzalis jatekosnak, aki kepes a kp kreativitasat es stabilitasat is egyszerre megszilarditani."

Ezt írtad. Kreativitást Dybalától, Di Maríától lehet várni, nem Sergej Milinkovic-Savictól.

Juvebest 2022.05.03. 20:02:59

Mirettit játszatnám a Maradék meccseken. Ha hozza amit kell marasztalnám a következő szezonra( első meccsén nagyon jó volt). Fagioli jó szezont futott a Cremoneseben 32 meccsen játszott 3 gólt lőtt néztem összefoglalókat biztos fejlődőtt én adnék neki esélyt de ennyi újonccal tuti nem fut neki Allegri a szezonnak. Pedig ezek a fiúk lazán hozzák azt a szintet amit Ramsey vagy Artur képvisel

venember83 2022.05.03. 21:04:01

Buffon: "A Hellas Verona elleni utolsó meccsen a 17/18-as szezonban én és Claudio egyszerűen lezsibbazstva éreztük magunkat. Odajött hozzám, és könnyes szemekkel ölelt magához. Láthattam lépésről lépésre, ahogy felnő és fejlődik mellettem. Velem ellentétben Claudio számára csak a Juve létezett, őt mindig is kizárólag a Juve érdekelte."

Ilyen játékost kell találni, az Arthur, Ramsey, Rabiot féléktől pedig minél hamarabb búcsút kell venni, legyenek profi futballisták máshol. A Juventusnál az általuk képviselt profizmus messze nem elég.

JuveMI 2022.05.03. 21:12:49

Isten óvjon Pogbától! Egyrészt balotelli szintű tróger, másrészt ha Allegri játékfelfogását megismerné edzésen, azonnal Dubai-szakadást szenvedne.
Az SMS - Manchester United feltételezést nem is értem... a MU-nak semmi szüksége nincs Bruno Fernandes és van de Beek mellé még egy támadó középpályásra... oda klasszik védekező középpályás kell, de sürgősen.
Sajnos Jorginho tipikus Allegrinek való falat... pont az ilyen langyos játékosokat kedveli a Mister... mit is kezdene egy tökös Mirettivel... "nem érti a játékot, csak rohan előre és gólt akar szerezni".
Ez a jelenlegi Juve középpálya tökéletesen alkalmatlan a Pirlo-féle regista játékra! Akkor Conte remekül megszervezte, hogy Pirlo (mint anno a Milanban is) 2 db pusztító pitbull, Vidal-Marchisio (vagy anno Gattuso-Ambrosini) nyújtotta fedezékben szervezhesse a játékot (ez volt az igazi hasonlóság Conte 352-je és Ancelotti 4321-e között). Itt csak Bentancur volt ilyesmi pitbullka... eladták... Zakaria meg (az eddig látottak alapján) nem olyan típus.
Akkor már inkább rakjon fel egy 433-at 3 db box-to-box (mezzala?) középpályással (Locatelli-Miretti-Zakaria esetleg rosszabb napokon McKennie-Rabiot)... úgyis a középhátvédek mélységi indításaiban hisz a Mister.
Na mindegy is... biztos hülye vagyok hozzá!

Shyr Kahn 2022.05.04. 05:02:53

@kovta23: Khedira azert nem szerzett 10 golt szezononkent emlekeim szerint.

@Rikoo: A kreativitas megszilarditasat ugyanugy lehet tole is varni. No nem feltetlenul elsosorban kozvetlenul, azzal hogy O adja majd a legtobb golpasszt es lovi a legtobb golt, hanem mondjuk kozvetve a tenyekedesenek hatasara a mar emlitett jatkosoktol. Bar O sem kutyauto a golok loveseben es talan golpasszok teren sem kell szerenykednie. Ezert is ul az amit irtam: univerzalis jatekos, aki kepes megszilarditani mind a tamado, mind a vedekezo jatekunkat. Amit irtam egyaltaln nem ellentmondo, csupan nem kell olyat belelatni, amit nem jelent: nem O lesz a legkreativabb jatekosunk, de ezt talan senki nem varja tole.

MarcoT 2022.05.04. 08:31:57

@humorpalanta: nagyszerűen játszik? Lassú és körülményes alapvető technikai gondjai vannak

MDaniel98 2022.05.04. 11:23:01

Arthur, Ramsey, Rabiot out
Fagioli, Pogba in
Rovella kölcsön
Mirettit meg majd meglátjuk

Mark Szabo 2022.05.04. 14:01:10

Én valamiért nem látom hogy annyira jól teljesített. Arra emlékszem hogy csúnyán lefutották és bele lőtte a labdát az ellenbe

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása