Christillin: „Allegri a múltjából él”

christillin_evelina_andrea_agnellivel.jpgEvelina Christillin is kritikusan áll az idei évhez, és az Agnelli család baráti köréhez tartozó üzletasszony nem tagadja, hogy többet várt Massimiliano Allegritől és csapatától. A Bologna elleni döntetlen utáni csalódottságban Lapo Elkann nyíltan kritizálta Massimiliano Allegrit a közösségi médiában, az olasz üzletasszony azonban már árnyaltabb kritikát fogalmazott meg a várakozásoktól elmaradó eredmények kapcsán.

„Pozitív megítélésem és tiszteletem Massimiliano Allegrivel szemben vitathatatlan, azonban kicsit többet vártam. A megnyugvás ideje letelt és elmúlt.” - mondta a befolyásos olasz személyiség a La Gazzetta dello Sport munkatársának.

„A felelősséget az idei szezonért megosztanám a klub, az edző és a játékosok között. Nyilvánvaló a tény, hogy Maurizio Sarri és Andrea Pirlo többet nyert az adott évében.

Andrea Agnelli célja egy hosszú távú projekt kialakítása Massimiliano Allegri főszereplésével, és jó lenne, ha mi szurkolók többet tudhatnánk erről a projektről.

Tudtam, hogy Massimiliano Allegrinek időre lesz szüksége, de amikor az ember látja a Bologna elleni 1-1-es döntetlent, amit az utolsó percekben sikerül kiharcolni, az gondolkodásra késztet. Úgy emlékeztem, hogy Massimiliano Allegri éhesebb a sikerre, ennek ellenére továbbra is kiváló edző, de mintha kicsit a babérjain pihenne. Hozzászoktunk az 1-0-s győzelmekhez, és elégedettek voltunk ezekkel, most azonban nem mondanám, hogy elégedettek lennénk.”

Egyes hírek szerint Andrea Agnelli örökébe léphet a nemrég a stadionba visszatérő Alessandro Del Piero, azonban Evelina Christillin szerint erre semmi esély.

„John Elkann teljesen egyértelműen fogalmazott az Andrea Agnellit illető támogatása tekintetében. Ezen kívül pedig Alessandro Del Piero boldogan él Amerikában.”

Az interjúban természetesen az edző kérdése is felmerült, Evelina Christillin pedig egy jól ismert arcot nevezett meg, és a páratlan sikerszériát elindító edzőt hívná vissza a csapathoz.

„Azt kell mondanom, hogy számomra a non plus ultrát Antonio Conte jelenti. Az a 2011-12-es szezon a stadionavatóval felért a klub igazi újjászületésével.

Azt nem tudom, hogy Antonio Conte visszatérne-e, a klub egyértelműen rossz néven vette a megjegyzését, miszerint a Juve nem ülhet be egy 100 eurós éttermbe 10 euróval a zsebben. Nem mondhatom, hogy nem lett volna jogos a vezetők haragja, én is megsértődtem volna egy ilyen kijelentésen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8917811891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

triplat 2022.04.20. 09:14:06

Nézzük meg másképpen is. Volt Danilonak 1 kapufája meg Cuad-nak is. És ha nem ilyen bal.asz a kis franciska 3 méterről az üres kapuba 100m fölé. Arról sem beszélnénk milyért nyertünk 3-1 re. (persze nem)
Szerintem Allegri legnagyobb hibája, hogy ragaszkodik bizonyos játékosokhoz(Rabio és anno Khedira). Bár most nem nagyon volt választása.
És valamiért nem sikerül állandósítani a jó teljesítményeket. Lehet ,hogy kéne mindenki mellé egy szihomokus .
És hát a nagy kérdés miért nem a fiatalok??
Ezt nehéz objektíven megítélni, mert nem látom az edzésen és az Seria-c ben mutatott teljesítményeket.

Az hogy Vlahon kívül csak hébe-hóba képes valaki gólt lőni az nem lehet kizárólag Allegri hibája.
Dybcsinek 2 jó meccsére jut 3 átlagos és 4 sérült(sajnos tőle többet várnék). Morata meg na hagyjuk is(néha vannak nagyon jó mozzanatai). megemlíteném még Keant de kín amit művel.
de pl Pellegrinitől nem vártam ilyen teljesítményt nekem meglepetés és rugó is fejlődött valamelyest.

alexGicamo 2022.04.20. 09:55:17

@triplat: Jók a meglátásaid ! Egyetértek !

Wizzurah 2022.04.20. 11:00:20

Mi a fene, olyan is kezdi látni, hogy allegri szar, aki a klub érdekkörében van. Nem is tudom minek szurkoljak, vagy bukjunk most egy nagyot és akkor hátha elküldik a fenébe Agnellivel együtt, vagy legyen meg a 4. hely, netán a kupa is. Nem látok esélyt a jobb következő szezonra sem ezzel az edzővel.

Thuglife! 2022.04.20. 11:34:51

Valamit tegyünk tisztába mert a meccs alatt is és még most is mentegetünk dolgokat edzőket játékost hibáztatva a körülményeket és még bírózunk is mint a rossz vesztesek.
Cuadrado szituja!! Mint minden gólt,ezt is visszanézné a var.akkor miért gondoljuk hogy nem fújta volna vissza,lehetséges büntető,lehetséges piroslapos szabálytalanság címen??tehát teljesen mindegy hogy belőtte vagy sem.de ezt már hozzáadja a szurkoló az eredményhez.ha ez bemegy 2-1...
Folytatom
Ha megverjük az intert és a bolognát már a bajnoki címért mennénk.de nem vertük meg! Mint ahogy senkit az első háromból plusz az Atlanta...és azokat a kiscsapatokat sem akik konkrét tervvel rendelkeztek velünk szemben.
Ez különbözteti meg az üldözött meg az első hármat.
Gondolom a hölgy is tisztában van vele hogy jövőre is Allegri lesz az edző ezért volt ilyen finom.Legyen.kapja meg akiket akar,jobb ha majd ő maga dönti le az őt körülvevő mítoszt.különben mindig azt hallanánk hogy bezzeg ha lett volna középpályása.

venember83 2022.04.20. 11:40:08

@Thuglife!: "Legyen.kapja meg akiket akar,jobb ha majd ő maga dönti le az őt körülvevő mítoszt.különben mindig azt hallanánk hogy bezzeg ha lett volna középpályása."

Óóó, ne gondold, mindig lesz kifogás az elhivatott szurkolók agyában/szemében.

Shyr Kahn 2022.04.20. 18:09:51

Conte tenyleg szarbol csinalt varat... ilyen szempontbol vitathatatlan, hogy csapatepitesben O tette le a legtobbet az asztalra az elmult 20 ev edzoi kozul, szoval en is remelem, hogy meg viszontlatjuk Ot... Agnelli ide vagy oda, nekunk most pontosan Conte kellene/kellett volna, hiszen csapatot epitunk (valoban epitunk, vagy leepitunk?).

Zizou_empereur 2022.04.20. 20:27:43

Szomorú, hogy még mindig meg vannak sértődve. Konkrétan a 10 euróval a Conténak igaza volt. Elvárták tőle, hogy alkosson a BL-ben, de nem igazán kapott hozzá igazolást. Ha jól emlékszem azon akadt végleg ki, hogy egy noname Iturbét nem tudtak neki leigazolni, ment inkább a Rómához.

steven.h 2022.04.20. 20:48:35

@Zizou_empereur: @Shyr Kahn: Szerintem teljesen felesleges ezt a pandora szelencét kinyitni, Rá egy évre a 10 eurós csapat BL döntőt játszott, míg előtte a csoportból nem sikerült továbbjutni, és ha már az nem sikerült a Torinóban rendezett EL döntőbe se sikerült bejutni.

Másfelől meg, szerintem pont Conte az akire mostanában nem lehet hosszútávú projektet építeni, mert ő 2 évnél tovább nem marad és addigra ő valamit nyerni akar. A Juve után csak ebből élt. Ha megnézzük, hogy az interhez is kiket vitt oda :Vidal, Darmian, Victor Moses, Ashley Young.

Nem azt mondom, hogy Allegri lesz a megoldás, mert tényleg elég érthetetlen dolgokat lehet tőle idén látni, de baromira nem hiányzik nekem Conte se, és nem is fog. Tisztelem amit elért, de egy Juventus kötődésű ember így nem távozhat, még ha sértődött is.

Zizou_empereur 2022.04.20. 23:04:39

@steven.h: Én nem Contét sírom vissza. Egyszerűen nem értem ezt a hisztit az éttermes hasonlata miatt. Több játékost sem kapott meg aki akart, és ezzel a hasonlattal írta le mit gondol. Szerintem ez belefér, és volt benne igazság (pont ezért fájt annyira Agnellinek). Nem érzem annyira súlyosnak, az meg egy vicc, hogy 8 év múlva is ezzel kelljen előjönni.
Más kérdés, hogy Allegrinek sikerült az óriási bravúr, amivel kicsit nevetségessé tette Contét.

Juvino 2022.04.20. 23:35:15

Folytatodik a kritizalas hazon belul is. Akkor is irtam,igy kezdodott 3eve is,h Nedvednek nem tetszett a mester tenykedese. Most ennek a holgynek, es ami fontos L.Elkannak. Ha nem lesz meg a kupa es/vagy a bl hely, sztem Allegri megy.
Ja...egy alom lenne ADP a vezetosegben! Agnelli helyett meg maga a mennyorszag!

Shyr Kahn 2022.04.20. 23:55:45

@steven.h: En az elmult 20 evrol beszeltem elsosorban es a jelenlegi potencialrol csupan masodlagosan a multat visszaidezve. Mindazonaltal ahol Conte megfordult, altalaban bajnokeselyes csapatot lathattunk es ez nem egy csapat eseteben igaz.

Nem hinnem, hogy elveszitette volna a motivaciojat, hogy nem egy akarmilyen, de a kedvenc klubjanak projektjet tobb, mint 3 evig tolja. Amikor tuzoltani hivjak, vagy olyan klubhoz, ahol nincs a kepletben a "szeretett" klub faktor, akkor nem is csodalom, hogy nem tolja 2 evnel tovabb.

Egyebkent, ha visszaolvassa valaki a kommentjeimet lathatja, hogy en az Allegrit elkuldok kozott foglaltam helyet, de amikor visszaerkezett lattam valami mast benne (dinamikusabb elorejatekot), amit sajnos azota elveszitett a csapat es visszasullyedtunk majdhogynem ugyanoda, ahol abbahagytuk vele es sajnos itt megint csak csalodnom kellett benne, mert en ennel tobbet vartam tole. Ez nem jelenti azt, hogy kesobb nem tud valamit atadni a csapatnak, amivel elorebb leszunk, de jelenleg en eleg kis valoszinuseggel latom ezt az epulo, fejlodo jovot. Ne legyen igazam.

@Zizou_empereur: ++

@Juvino: Sajnos ugy gondolom Allegri tavozasara nagyon kicsi az esely. Max, Agnelli nagy haverja es Agnelli meg volt gyozodve rola 2 alkalommal, hogy el kell bocsatani az edzoinket (sem Pirlo, de kulonoskeppen Sarri nem volt nagy haverja) es nem hiszem, hogy ez meg fog tortenni harmadjara, mert az felerne Agnelli lemondasaval.

Ha Agnelli megy (amire megint csak nem latok eselyt), akkor valoban megeshet ez.

steven.h 2022.04.21. 08:58:37

@Zizou_empereur: Én megértem a hisztit az éttermes hasonlata miatt, mivel pont olyankor nyilatkozta ezt, mikor szerintem egy elég erős keretet kapott Marottáéktól és nemzetközi porondon felsült, lehet hogy ez így erős, de gyakorlatilag ez történt. Pont akkor jött ő a kritikával Marotta meg Agnelli felé, mikor egyébként egy olyan kezdő állt a rendelkezésére amivel, ha már a BL-ben nem tudott továbbjutni, legalább az EL-t csont nélkül be kellett volna húznia - Buffon,Barzagli,Bonucci,Chiellini,Lichtsteiner,Pogba,Pirlo,Vidal,Marchisio,Asamoah (sérülés előtti) Tevez, Llorrente és még ideveszem Osvaldot is, aki azért Matrinál mindenképp jobb játékos volt, függetlenül attól, hogy én rühelltem. És ahelyett hogy elismerte volna, hogy kellett volna valami megújulás részéről is beleállt Agnelliékbe.

@Shyr Kahn: Conténél, mint vezetőedző, elég erős kijelentés a kedvenc klub. Conténak pont annyira szüksége volt a Juvéra akkor, mint a Juvénak Contéra. Ma ez már nincs így, lehet hogy a Juvénak szüksége lenne egy Contéra, de Conténak már nincs a Juvéra és ha visszaemlékszel előtte is csinált már legalább akkora árulást, mint az interhez való szerződése (talán a Barihoz való szerződésekor, nem emlékszem).

Juvino 2022.04.21. 19:47:44

@Shyr Kahn: igen, erre en is igy latok eselyt. Ha marad Agnelli, akkor marad Allegri is. Akkor abban remenykedhetunk,h Maxi ala tesznek egy olyan csapatot, ami stimmel a taktikajahoz.
Conte jo lenne a bajnoksagban,lehet vele meg is nyertuk volna, de a bl-ben egyszeruen keptelen eredmenyt elerni.

Zizou_empereur 2022.04.21. 23:20:09

@steven.h: A profi foci világa elég kemény műfaj. Ennél milliószor durvább dolgok hangzanak el, majd el lesznek felejtve 1 hónap múlva. Nehogy már ezzel kis hasonlattal jöjjenek már 8 év után. Ez nevetséges. De benne van az is, hogy az igaz kritika fáj a legjobban.
Természetesen nem vitatom, hogy a BL-ben sokkal többet kellett volna elérnie.

steven.h 2022.04.22. 09:04:53

@Zizou_empereur: Szerintem már így is többet foglalkoztunk ezzel a témával mint maga a cikk kívánná és a hátteret sem tudjuk, de azért nyilván Conténak megjegyezték, hogy ezzel a kerettel azért többet vártak volna csupán a bajnoki címnél - igaz kritika? szerintem nagyon is és mi történt? visszavágott egy ilyen alattomos hasonlattal, ami abban az évben teljesen nonszensz volt. Azért ne már, hogy egy Iturbén múlott a Juventus szereplése, mikor a csávó óriási flop volt Romában.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása