Moggi: „Az idei év az építkezésről szól”

moggi_luciano_mikrofonnal_nyakkendoben.jpgA Juventust számos kritika éri az idei szezon miatt, Luciano Moggi viszont nem gondolja, hogy olyan borzasztó lenne a helyzet.

„Miután a Villarreal elleni párharccal a Juve kiesett a BL-ből, az összes címlapon és a különböző televíziós szakértők ajkain ugyanaz a szalagcím olvasható, a Juventus kudarcot vallott. Az kétségtelen, hogy szenzáció értékű esemény 3-0 arányú vereséget szenvedni a Juventusnak hazai pályán.” - írta a Juventust a múltban számos sikerhez hozzásegítő szakember a Libero hasábjain.

„Azonban ez a csapat kilenc évig dominálta a bajnokságot, most pedig időre van szüksége, hogy összekapja magát. A bianconero csapatot az újságok szétszedik a címlapokon egy vereség után, a média lemészárolja a klubot, az edzőt és a csapatot.

De ne feledjük, hogy Andrea Agnelli kijelentette a szezon elején, hogy ez az év az építkezésé, amelyben a cél a csapat megerősítése és megújítása.

A keret újjáépítését illető célkitűzést egyértelműen mutatja Dušan Vlahović leigazolása, aki a legjobb fiatal csatár az átigazolási piacon.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr617784894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thuglife! 2022.03.20. 09:21:32

A tavalyi évnek kellett volna lennie az építkezésnek,az ideinek a bútorok lecserélésének.
Allegri és az építkezés...nevetségesek egy mondatban.visszatértünk oda ahol 3 éve kibaszták a mutatott játék és a Bl kiesés miatt.mindkettő anyagi és presztízsveszteség.akkor az ideit lenyeli Agnelli mert most megint ilyen víziója van?Sajnos mindig késön jön rá hogy ő sem tévedhetetlen.

delpi0823 2022.03.20. 11:49:14

@Thuglife!: En se voltam a nagy hive Allegri visszahozatalanak,de azert hagyjunk mar egy edzot minimum ket evig dolgozni.Csunya volt ez a villareal elleni kieses,de azert tegyuk hozza ennyi serulttel lehetetlenseg mit kezdeni.Ott vagyunk a kupa donto kapujaban es barmennyire is furcsa de sztem meg a scudetto se lehetetlen.Semmi ertelme nincs megint egy uj edzot hozni uj elkepzelesekkel mert ugyanez fog kisulni belole.Sarri is el lett zavarva mert "csak" egy scudettot nyert,most meg mar ugy orulnenk a scudettonak mint majom a farkanak.

FeriGjuve 2022.03.21. 10:27:44

@delpi0823: Ez is igaz.
Nehéz ilyenkor higgadtnak maradni,amikor ilyen időszakot élünk meg,de ez tulajdonképpen annak köszönhető,hogy az utóbbi pár évben el voltunk kènyeztetve.
BL döntők,kupagyőzelmek,scudettok.
Túl leszünk egyszer ezen is és ben szabad feladbi az álmot sem.
Előbb vagy utóbb jönni fog Torinoba a hőn áhított BL serleg is!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása