Allegri: „Tartást kell mutatnunk holnap”

allegri_massimiliano_sajto_10.jpgA bianconero csapat holnap a Marassi gyepén a Sampdoria ellen lép pályára, miután Massimiliano Allegri csapata tizennégy meccse veretlen.

„Ez a szezon döntő szakasza, a jövő hét intenzív lesz. Remélhetőleg szórakoztató meccset láthatunk majd.” - mondta a Juventus mestere a sajtótájékoztatón.

„Holnap az ellenfél a Sampdoria, Giampaolóval otthon két meccset nyertek, hat gólt szereztek, s egyet sem kaptak. Sok gólt szereznek az első negyedórában, ezért megfelelő hozzáállásra lesz szükségünk, kellenek a pontok ahhoz, hogy az első négy között zárjunk.

Sokat kell dolgoznunk, az előttünk található csapatok ott maradnak, őket nem érhetjük utol. Saját magunkra kell koncentrálnunk. Van egy hetünk a szünet előtt. Remélhetőleg a válogatott szünet után mindenki elérhető lesz.

A felállás tekintetében nem hoztam még döntést. Szerencsére De Sciglio és Alex Sandro elérhető, Cuadrado jól van. Chiellini remélhetőleg vasárnap már visszatér, szóval a Villarreal ellen bevethető lesz. Próbáljuk meg félig telinek tekinteni a poharat.

Danilo játszani fog holnap, azt hiszem, hogy a századik meccse lesz a Juventus mezében. A támadósorban Cuadrado vagy Kean fog kezdeni.

A célunk továbbra is az, hogy az első négy között végezzünk. A szezon hosszú. Holnap a Sampdoria jön, pozitív eredményre van szükségünk ahhoz, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatot, és bebetonozzuk magunkat a negyedik helyen.

A Marassi gyepén mindig nehéz nyerni, a Sampdoria másik arcát mutatja otthon, bonyolult meccsre kell számítanunk. Tartást kell mutatnunk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el holnap.

Ami Dušan Vlahovićot illeti, elégedett vagyok vele. Nem egyszerű megérkezni a Juventushoz, ahol háromnaponta meccset kell játszani, itt nagyobb a nyomás. Mi mindig a győzelemre játszunk, és minden érintésnek döntőnek kell lennie, mert ezek dönthetnek a győzelemről vagy vereségről.

Beszéltem vele tegnap, azt mondtam neki, hogy a technikai fejlődéshez tisztábban kell futballoznia. Csak most érkezett a Fiorentinától, szóval időre van szüksége.

A csapat jó hangulatban készül, de a futballban mindig a peremen táncolunk. Nézzük csak meg, mi történt a Real Madrid és a PSG közötti csodálatos mérkőzésen. Minden simának tűnt, de a futballban számítani kell a váratlan helyzetekre. A csapatnak kezelnie kell ezeket a pillanatokat, ellenkező esetben megcsúsznak a játékosok, és az fájni fog.

Nem nyertünk még semmit idén. Nem jutottunk még be a BL-negyeddöntőbe. Meglátjuk, hol állunk majd május 28-án, remélhetőleg. Ellenkező esetben egy héttel előtte fogunk értékelni.”

A mestert Paulo Dybaláról is kérdezték.

„Paulo 29 éves férfi, profi játékos. A többi játékoshoz hasonlóan tárgyalnia kell a szerződéshosszabbítása érdekében. A pályára kell lépnie, és a legjobbját kell nyújtania, ahogyan mindig is tette.

Nincs szüksége neki már semmire, 29 éves. Jelenleg egy sérülésből tér vissza, és a csapatnak és nekem szükségünk van rá. Ő technikás játékos, aki minőséget ad a csapatnak.

Mindenkire szükségem van, és szükségem van Paulóra. Remélem, hogy szerdán visszatérhet. Jobban érzi magát, bevethető lehet a Bajnokok Ligája meccsre, Bonuccihoz hasonlóan. Az állapotukat kiértékeljük majd vasárnap, a bajnoki forduló után.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5017778144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bruce57 2022.03.11. 16:57:51

Nem igazán érződik ez a "Mi mindig a győzelemre játszunk" a csapat játékán.
Inkább a nem akarunk focizni és hátha rúg az ellenfél egy öngólt illik Allegri csapatára.

Wizzurah 2022.03.11. 17:04:03

Na legalább már tudjuk az óvodás testűnek mi a baja. Egy sérülés. Aha. Már csak néhány hónap, sebaj. Keant játszatnám, hogy valami süljön ki belőle, ha már fiatal, olasz és itt van, igazából ahány percet kapott annyira nem szarok a mutatói. Csak hát ugye a 128 fogú szerelmes a spanyol fenoménba. A fordításban bízom, de elég sületlenségeket beszélt azaz ember a mikrofon mögött.

Juvino 2022.03.11. 22:02:32

Csak en erzem ugy,h dontetlenre fogunk jatszani? Vagy csak ennyire pesszimista vagyok vele kapcsolatban?

Del Pybala 2022.03.12. 00:34:29

@Wizzurah: Keant? Minek? ne rohogtess...

Wizzurah 2022.03.12. 01:17:32

@Del Pybala: A vicc, ha két csatárral akarunk felállni, akkor Vlaho mellé kb. a legjobb opció, mert az óvodás testű nem akar itt lenni meg ugye folyamatosan van "egy sérülés", a spanyol azt se tudja milyen rendezvényen szokott lenni.... és ennyi.

Del Pybala 2022.03.12. 02:07:46

@Wizzurah: Egy zsak fold is hasznosabb nala

alexGicamo 2022.03.12. 07:36:49

@Bruce57: Ezen a mondatán én is felakadtam . Kicsit visszatetszőnek érzem ...

Dzsákkeríni 2022.03.12. 08:06:34

"az előttünk található csapatok ott maradnak, őket nem érhetjük utól"
Ergó, szezon végén fel kell állítani a kispadról, mert az elődjének is fel kellett ugyanezen helyezés után. (+Ő betett 2 trófeát a vitrinbe, vajon idén kerül oda valami?)

JuveMI 2022.03.12. 09:15:54

Ahogy néztem... ebben a szezonban már nem sok rangadót játszik a csapat. Ha fociznánk egy kicsit... a harmadik hely is simán meglehet(ne). Mondjuk egy edző ennél kicsit több önbizalmat is sugározhatna!

nortu30 2022.03.12. 10:12:52

Nincs mellébeszélés, 3 pontért kell menni, és ezt is kellene mondani. Persze Allegri nem olyan, inkább már előre megmagyarázza az 1 pontot. Ez az ember nem idevaló. A Real-PSG meccset inkább hagyjuk, az ember szinte sírva fakadt, olyan messze vagyunk attól a szinttől.

Bruce57 2022.03.12. 10:41:21

Ha már szóba hozta a Reál PSG meccset, abból neki kellene tanulnia, 1:0, azt hitte a Párizs hogy már zsebben a meccs és már nem kell focizni a második félidőben és rá is fáztak.

ZED! 2022.03.13. 08:09:00

@nortu30: Pontosan!!

Mikor kezdünk már el végre focizni, támadni normálisan, kontrázni normálisan?? Jobb ezen gondolkozna, és nem azzal jönne, hogy ez a keret nem alkalmas erre, hülyeség! Mind profi jàtékosok, igen is meg tudják oldani, de ehhez nem egy beszari taktikát, formációt kell rászánni a csapatra, ezt nem is értem, komolyan...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása