Del Piero: „Vlahović új mélységet ad a csapatnak”

del_piero_alessandro_ingben_es_zakoban_mosolyog.jpgAlessandro Del Piero a minap a Sky Sport munkatársának nyilatkozott kurrens témákról, amilyen például Roberto Mancini helyzete, a Juventus új igazolásai, vagy éppen a több klubbal hírbe hozott Nicolò Zaniolo.

„Nagyon jó benyomás maradt meg bennem Nicolò Zaniolo játékát látva, neki van személyisége a pályán, ami manapság elég ritka, továbbá megvannak a fizikai és labdakezelési kvalitásai.

Remélem, hogy a technológiának köszönhetően megelőzhetők nála a további sérülések. A mai kor játékosai nagy előnnyel rendelkeznek a két évtizeddel ezelőtt futballozókhoz képest.

A válogatott kapcsán egyetértek Fabio Capellóval, helyes döntés volt behívni Mario Balotellit, azonban kérdés, hogy a pályára milyen játékos fog kilépni, és milyen teljesítményt fog nyújtani. A válogatottban való szereplést ki kell érdemelni megfelelő teljesítménnyel, gólokkal, gólpasszokkal és kitűnő játékkal. A válogatott tekintetében nem csak Nicolò Zaniolót és Mario Balotellit kell kiemelni, vannak még játékosok, akik jól teljesítenek. Mario Balotelli komolyabb nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és talán jól meg tudja valósítani Roberto Mancini ötleteit. Azonban alapvető fontosságú a keret és a keret összetartása. Ennek az olasz válogatottnak egységre van szüksége, mivel vannak olyan csapatok, amelyek tehetség tekintetében jobban állnak.

A Juventus sokszor játszott domináns szerepet adott meccsen, aztán ellentámadások áldozata lett a csapat, most viszont a másik megközelítést képviseli a Juventus. Gyakran visszahúzódott Massimiliano Allegri együttese, és túlságosan nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre. Dušan Vlahović egy másfajta mélységet ad majd a keretnek, ő rendkívüli képességekkel rendelkezik, kész harcolni, s megvan a fizikai ereje a labda megtartására. Ha ilyen hihetetlen formában marad, bárhogy képes betalálni, ezek a változások pedig nagy hatással lesznek a Juventusra.

Massimiliano Allegri számára több lehetőség nyílik a játékra, és megújul a csapat lelkesedése is, amikor ilyen változások történnek. Meg kell ragadnia a lehetőséget a BL-szereplésre.

Paulo Dybala, Álvaro Morata és Dušan Vlahović együtt a pályán? Egyelőre nem tenném őket így egymás mellé, azt mondom, hogy legyünk kicsit türelemmel.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3517116612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2022.02.03. 10:23:39

Remélem egyszer majd nagy edző lesz belőle is! Grande Alex! :) Miatta lettem Juve drukker....sóhaj....de rég is volt...

Juvino 2022.02.03. 17:10:01

A klubnal kene lennie! Erthetetlen ez nekem...:((

Shyr Kahn 2022.02.03. 18:15:43

@Juvino: Tobb, mint valoszinu, hogy valakivel/valakikkel nincs joban a menedzsmentben, kulonben mar a klubnal lenne. Halvamy esely van arra is, hogy vegig akarja jarni a szamarletrat, hogy eretten es tapasztaltan erkezzen vissza az elnoki pozicioba :)

DelPiero2 2022.02.03. 18:34:38

Azért döntő tényező, hogy nem hívta a klub, mint ahogy a cikkben is van.

Shyr Kahn 2022.02.03. 18:47:23

@steven.h: Udvarias nyilatkozat, ami valoszinu legalabb reszigazsag, de hogy a teljes igazsagot lefedi-e, az mar mas kerdes.

venember83 2022.02.03. 18:56:17

@Juvino: tudtommal az angyalok városában él, és imádja Amerikát. A posztolt képei alapján szeret pl. egyedül, kvázi ismeretlenül sétálni reggel a tengerparti homokban, erre talán megfelelőbb is az USA. Gondolom, hogy idővel majd a klubhoz kerül, de most nem tűnik úgy, hogy bárki elüldözte volna, és száműzetésben tengetné a napjait.

Juvino 2022.02.03. 19:52:21

@venember83: Ahogy tavozott, az nem volt szep...sztem sokan nem igy kepzeltuk. Es azota is vhogy tavolsag van a klub es kozte. Es ertem en,h szamarletra meg felkeszult visszateres meg esetleges ellentetek a vezetoseg vmelyik tagjaval,de ennek nem igy kellene lennie! Őt akkor is meg kene becsulnunk legalabb annyira,m a Roma azt a feleszu Tottit. Annal tavolabbra nem szabadott volna eltaszitani nekunk sem!

venember83 2022.02.03. 19:56:34

@Juvino: nyilván nincs a legjobb kapcsolatban a vezetőség egyes tagjaival, csak arra akartam utalni, hogy szerintem jól érzi magát, s nem feltétlenül kell őt a Juventushoz láncolni. Hadd élvezze az életét, amit megteremtett magának mindenféle szurkolói elvárások, felelősségek és folyamatos reflektorfény nélkül.

steven.h 2022.02.03. 19:59:04

@Shyr Kahn: @Juvino: biztos van tüske, de én @venember83: -rel értek egyet. Ő nagyon élvezi ezt az amerikai létet, van egy elvileg menő étterme, a srácait egyébként a Juventus akadémiára hordja (egyébként valami botrány milyen pályákon focizgatnak ott) és éli az életét. Nyilván az hogy most már ő is levizsgázott (ha jól tudom) az út lehet neki a futballba való visszatérésre, de nem lehet tudni mik a tervei. Lehet nem az európai futballba térne vissza.

Egyébként nem tudhatjuk, hogy ha nem így válik el a Juvétól, akkor milyen utat jár be, szerintem ő egy olyan ember akinek ezek a tervei, meg az amerikai álom eddig is ott szerepelt a listáján, így könnyen lehet, hogy akkor is ezt az utat választja.

Shyr Kahn 2022.02.03. 20:05:37

@steven.h: Lehet, amcsi kicsit mas es nem hiszem, hogy manapsag Kalifornia annyira jo lenne a baromi nagy dragasaggal es a rengeteg szegennyel/hajlektalannal. Persze vannak varosreszek, ahol ebbol semmit sem latnak es nyilvan Alex nem a gettoban eli a mindennapjait, szoval nevermind.

Hm... szerintem az utanpotlas oktatas baromira jo itt. Milyen palyat mutatott Alex, amit botranyosnak tart/tartasz?

Mondjuk lehet a US-ben mas, mint itt Kanadaban, de altalaban a minoseg jobb szokott lenni. En raadasul csak a mezei varosi utanpotlasnevelesrol beszelek, ami joval gyengebb minosegu, mint a Juventus Akademiaja (ami volt Montreal-ban es talan van Calgary-ban is).

steven.h 2022.02.03. 20:34:29

@Shyr Kahn: Csak instagramon láttam egy sztorijában, hogy LA Juve academy és ilyen borzasztó pálya volt. Lehet meccsen voltak valahol, vagy bármi egyéb, de pl az instáról itt van pár kép:

www.instagram.com/p/CQHq8I3pzPl/
www.instagram.com/p/CPwB6WJpXmf/
www.instagram.com/p/CO_BpHAJ3NO/

Juvino 2022.02.03. 20:36:14

Lehet,h igazatok van es szereti azt az eletet, de azert olyan jo lenne,ha vmi kozeledes lenne fele, barmi legyen is az. A Juve csaladias mentalitasanak ez az alapja kene,h legyen. Bar ez a mentalitas kopni latszik az utobbi par evben

JuveMI 2022.02.03. 21:37:05

@Juvino: Nem biztos, hogy jó lenne.... legalábbis abból kiindulva, amit Nedved (másik nagy-nagy kedvencem) kap itt a szurkolóktól.

GodPiero 2022.02.03. 21:44:55

@Juvino:
" Ahogy tavozott, az nem volt szep."

Utolsó meccsén amikor játszott és lecserélték utána körbe ment a pálya körül...
kb minden kamera ŐT mutatta és mindenki lesz@rta a pályán történteket...
Csak tapsoltak és sírtak...
A LEGNAGYOBB LEGENDA!!!!!

Juvino 2022.02.04. 01:13:22

@GodPiero: nem eppen erre gondoltam. Ez a resze eleg meghato volt. Meg azok is tiszteltek,akik nem a Juvenak szurkoltak.

Shyr Kahn 2022.02.04. 01:24:26

@steven.h: Valoszinu a sivatagosabb teruleten kapnak a kicsik edzes lehetoseget, ahol ilyen gyenge a gyep. Valoban jobbat erdemeltek volna, de talan nem olyan borzaszto, mint amilyennek tunik.

venember83 2022.02.04. 06:34:20

@JuveMI: így van, ezért is örülök neki, hogy (még?) nincs a Juve semmilyen vezetőségében. Tottit is kitették/kikezdték, miközben sokkal többet érdemelt volna. Vannak értékek, szimbólumok, amelyekre nagyon vigyázni kell, amelyeket nagyon meg kell becsülni, Alessandro Del Piero pedig ilyen értéke a Juventusnak. Idióta drukkerek pedig bőven vannak mindegyik klubnál.

JuveMI 2022.02.04. 07:34:25

@venember83: Címerként szívesen látnám... mondjuk a jelenlegi helyett:))

Juvebest 2022.02.07. 21:24:05

Alex maga a Juve. Mindig kitartott a csapat mellett számtalan lehetősége volt hogy eligazoljon sosem tette a klubhűség mintapéldája ami manapság ritkaság számba megy

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása