Háttérinformációk Vlahović kikényszerített klubváltásáról

vlahovic_dusan_fiorentina_1.jpgA hírek szerint a Juventusnak sikerült megegyezni Dušan Vlahović átigazolása ügyében, és a Fiorentina csatára megközelítőleg 70-75 millió euróért a Juventushoz igazolhat, de felmerül a kérdés, hogyan engedheti meg magának a klub ezt az átigazolási díjat, miután az elmúlt két évben bő 300 millió eurós mínuszt könyvelt el.

A Sky Sport értesülései szerint a csatár 2026 nyaráig érvényes, tehát négy és fél évre szóló szerződést fog aláírni, és az átigazolási díjat is figyelembe véve a La Gazzetta dello Sport cikke szerint a csatár teljes költsége erre az időtartamra megközelítőleg 125 millió euró lesz a Juventus számára.

A rekordbajnok a 2020-21-es szezonban 210 millió eurót, míg a 2019-20-as szezonban 90 millió eurót volt kénytelen veszteségként elkönyvelni, azonban a vezetőség tisztában van vele, hogy a BL-szereplés elmaradása csak további pénzügyi gondokat okozna.

Az olasz lap szerint a BL-csoportba jutás és a csoportból való továbblépés megközelítőleg évi 80 millió eurós bevételt garantál a klubnak, amiről az Öreg Hölgy egyszerűen nem mondhat le.

A pletykák szerint a Juventus ismét több pénzügyi évben fizetheti ki Dušan Vlahović átigazolási díját, ahogyan azt teszi jelenleg is Federico Chiesa és Manuel Locatelli klubváltása kapcsán.

A legutóbbi tőkeemelés 400 millió eurós összeget tett elérhetővé a klub számára, így a klub ki tudta fizetni a gyors lejáratú bankhiteleket, és ebből az összegből 80-85 millió eurót keretfejlesztésre fordíthat az Öreg Hölgy.

Ezek mellett azonban további megszorítások várhatók egyéb színtereken, így például a klub alacsonyabb bért fog ajánlani a lejáró szerződésú játékosoknak, így Federico Bernardeschinek és Paulo Dybalának, akinek a maradása sajnos továbbra sem eldöntött kérdés.

A vezetőség tagja, Maurizio Arrivabene nemrégiben több ízben is arról beszélt, hogy a szerződéshosszabbításokról a klub majd február végén tárgyal, s a jelenlegi átigazolást figyelembe véve nem zárható ki, hogy a vezetőség nem annyira a pályán nyújtott teljesítményt kívánja kielemezni február végén, hanem inkább arra várt, hogy eldőljön, kik távoznak és kik érkeznek, és ennek felelően ajánlhat Paulo Dybalának is új szerződést.

Nem zárható ki, hogy Paulo Dybalával kialkudott szerződéshosszabbítást a vezetőség azért halogatta, hogy kiderüljön, meg tudja-e szerezni a klub Dušan Vlahovićot, és a szerb csatár érkezésével a vezetőség kész búcsút inteni az argentin csatárnak.

A tegnap napvilágot látott pletykák szerint a Juventus akkor lépett akcióba a szerb csatárért, amikor kiderült, hogy korántsem 100 millió eurót követel érte a Fiorentina, hanem 70 millió euró környékén megszerezhető a csatár, a Radio Bruno Toscana értesülései szerint pedig a torinói vezetőség azzal győzte meg a firenzei igazgatókat a téli váltásról, hogy döntéskényszerbe hozta őket.

A játékos mindeddig elszigetelődött mindenféle tárgyalástól, ezt kihasználva a Juventus ultimátumot adott a Fiorentina igazgatóinak, miszerint vagy most télen engedik el a játékost egy kölcsönösen megfelelő összegért, vagy a játékos 2023 nyarán fog ingyen távozni, mindaddig pedig elutasít mindenféle tárgyalást, mivel a Juventushoz húz a szíve, és Torinóban képzeli el a jövőjét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1016824228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giorgio007 2022.01.26. 06:37:03

Annyi okoskodás csak, hogy a tőkeemelés nem bevétel ;)

tjunior 2022.01.26. 06:43:38

előre költjük De Ligt árát

venember83 2022.01.26. 06:47:15

@giorgio007: nyugodtan fejtsd ki, kiegészítem vele a cikket, köszönöm szépen.

Spider81 2022.01.26. 07:05:36

@tjunior: a Vezetoseg mar korabban dontott arrol, hogy 80 millio euro budzset elkulonit atigazolasokra. Ez az osszeg lett reszben elobbrehozva Januarra.

Juvino 2022.01.26. 07:14:31

Elore menekulunk. Csak meglegyen a bl hely, kulonben nagy lesz a baj!

Mark Szabo 2022.01.26. 07:32:35

Szar a csatársorunk, leigazoltuk a legmegfelelőbb csatárt?! NEEEE :-D

tjunior 2022.01.26. 07:36:45

@Spider81: Van erről valami hivatalos bejelentés? Vagy csak pletyka, újságírói kitaláció?

GodPiero 2022.01.26. 07:40:24

@Mark Szabo: kíváncsi leszek Allegri most mivel fog magyarázkodni....

venember83 2022.01.26. 08:30:45

@Spider81: elvileg nyárra beütemezték már ezt az átigazolást, csak most előre hozták egy fél évvel a kialakult kedvező helyzet miatt.

giorgio007 2022.01.26. 08:33:46

@venember83: Nagyjából dióhéjban ennyi a lényeg, hogy a tőkeemelés a mérlegben fog látszódni. A saját tőke összege lesz nagyobb. Nő a klub mérlegfőösszege. Természetesen cash lesz, ami a mérleg eszköz oldalán látszik majd, meg a cashflow-ban. Az eredményre közvetlenül nincs hatása. A tőkeemeléstől függetlenül ha az eredmény rossz, akkor az úgy marad, de mivel a veszteség a tőkébe feed-el át, és ott meg lesz egy 300m plusz, így valszeg a saját tőke már jól fog kinézni, és a hitelezők sem dobják le a láncot, mert látják, h megkapják a pénzüket. Vagyis ez lenne a cél. Bár elnézve a tavalyi -210m és a tavaly előtt -90m veszteséget ez a 300m pont arra lesz elég kijön nullára a kettő év bukó. Tűzoltásra jó volt.

Zizou_empereur 2022.01.26. 09:10:02

Azta..... a topmanagereink rájöttek, hogy az lesz az igazán nagy bukó, ha nem jutunk be a BL-be. Mondjuk ezt sejtette már az elején a sarki hörpintőben borozgató szurkoló is. A kiváló vezetőségnek kellett ehhez egy fél év és egy kilátástalan lemaradás a bajnokságban.

Zolika1015 2022.01.26. 09:26:51

Csak látnám már Juve mezzel a kezében….!

delpi0823 2022.01.26. 09:28:38

A barcelona milliardos adosaggal igazolgat,szoval mi meg boven igazolgathatunk hozzajuk kepest:)De amugy ez azt is jelenti hogy Dybalanak bucsut inthetunk sajnos sztem.De azon se lepodnek meg ha De ligt tavozna a nyaron.Ha nem igazolunk ertelmes kozeppalyasokat sztem Dusan se lesz megvalto,de ne legyen igazam.

Lanzafame 2022.01.26. 09:42:04

@delpi0823: de Ligt tutira megy így, lehet, hogy van már egy deal a háttérben, Dybala meg kap egy szerényebb végső ajánlatot, amit vagy elfogad vagy mehet, ahol megfizetik a 10 milliónál kezdődő igényeit. Hatalmas bértömeg szabadul majd fel így, főleg, hogy ha Ramsey és Rabiot is megy.

Nagyon kellene közben min. 1 kezdő szintű belső védő és egy 8-as nyáron.

JeetTrader 2022.01.26. 09:51:10

@Lanzafame: nagyon nem örülnék de Ligt eladásának, mert az hagyján h nem előre mutató, de megint érdemben gyengülne a csapat. Nem látom értelmét, hogy most vettünk 70 milláért valakit, hogy eladjunk kb ugyanannyiért egy másikat, plusz megspóroljuk a fizujának egy részét...3 millát takarítanánk meg ha jól tudom (10 millát keres de Ligt, nem? Miközben Vlaho 7-et fog...vagy 6-ot)...peanuts....

Ramsey, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, McKenny off, Fagioli, Rovella, Sulé, meg egy-két nevesebb és elérhető középpályás pedig in. Na akkor lenne előrelépés...Kennyt mondjuk nem is biztos h elküldeném, Arthurt szintén nem, látva h elkezdett rendes focit mutató teljesítményt nyújtani a pályán.

venember83 2022.01.26. 09:52:18

@Lanzafame: a Newcastle bejelentkezhet La Joyáért, nem lepne meg a próbálkozásuk.

JeetTrader 2022.01.26. 10:19:07

@venember83: fogja akkor meg a kezét Ramseynek és avanzsáljanak át zebrából, szarkává...:)

Most kiugrasztjuk a nyulat a bokorból Dybala esetében. Kiderül mennyire áll közel hozzá a Juve és mennyire hajlandó alacsonyabb fizuval maradni. Persze neki sem örülnék ha elmenne, de ha ennyire nem tudunk megegyezni akkor nincs mit tenni...:(

Mark Szabo 2022.01.26. 10:28:52

@Lanzafame: Ahhoz hogy Ramsey és Rabiot menjen, jönnie is kell valakinek a kp ra sajnos

Lanzafame 2022.01.26. 10:40:13

@venember83: Adnám.

@Mark Szabo: 3 fős az ideális középpálya nálam, Loca középen a védelem előtt, a jobbján jobb híján McK, a balján az új 8-asunk, aki egy komplett középpályás kellene, hogy legyen (őt az eladott Rabiot helyére hozzuk).

Ramsey már rég nem számít, Arthur és Benta közül minimum az egyik távozzon, jobb lenne, ha mindkettő. Rovellát és Fagiolit visszahozzuk, és kukázni kell még egy rutinos, olcsón elhozható belső középpályást.

Tehát a kezdőben: Új 8-as --- Locatelli --- McKennie

B-csapat: Rutinos új igazolás --- Fagioli --- Rovella.

@JeetTrader: vezéráldozat biztos hogy lesz Vlahovic miatt, és szerintem nem lesz elég 1-2 komolyabb bértől megszabadulni, vaskos eladás kell, magas átigazolási díjjal, ez pedig csak de Ligt lehet.

Mark Szabo 2022.01.26. 10:47:51

@Lanzafame: 4-3-3 felállásra gondolsz?

Lanzafame 2022.01.26. 11:03:22

@Mark Szabo: Igen, elöl két szélsővel, akik közül Cuadrado védekezésnél visszazár 4-4-2-ben.

Chiesa - Vlahovic - Cuadrado

Mark Szabo 2022.01.26. 11:08:07

@Lanzafame: Ez nagyon jól hangzik, de akkor kell egy erős kp

Del Pybala 2022.01.26. 11:13:59

@Lanzafame: Mire Chiesa igazan visszaterhet Cuad mar 35 lesz.

Leram7 2022.01.26. 11:36:42

Ha igazak a hírek és Julian Alvarez 18.5M-ért megy a man citybe és Gosens 20M-ért az interbe, akkor megint 2 olyan játékosról maradunk le akik semmibe nem kerülnek és helyette 35 M-ért vett Kulusevskit nézzük.

Vlahovic nagyon kell nekünk, a 4,5 éves szerződés kevés. Úgy kéne csinálni mint, ahogyan a MU szokta, hogy +joguk van egy opciós évre.

Van de Beek kölcsönvétele is jól jönne, kéne nagyon támadó kp.

Bizakodó vagyok Vlahoviccal kapcsolatban, de félek az anyagiaktól, nem lenne jó barca szintre süllyedni. Márpedig a jelenlegi inter tökéletes fel lett építve Marotta kezei által. Bastoni, Barella, Skrinniar, Martinez, Calhanoglu egy erős és fiatal mag. Magyarul kellenek még igazolások.

Szerintem De Ligt a chelseabe fog menni, ahol szinte a teljes védelem szerződése lejár és pénz is van.

Gaben Smith 2022.01.26. 11:42:13

@giorgio007: azért a veszteséges működésbe az üres stadion és Ronaldo fizuja is volt az első év ezért is annyira rossz utána pedig már voltak nézők , a jelen szezonban pedig valamennyi jegybevétel ismét jön és Ronaldo bére sincs.
folytatni kell a nagytakarítást és a teljesítmény nélküli nagy fizus játékosokat el kell zavarni.
Sztem nyáron legkésőbb megy Ramsey,Alex Sandro és Arthur. Morata 5 milliója is köddé válik és ott van még Dybala esete sztem ha 5 millával beéri meg kellene tartani ,de ha nem akkor mehet Ő is.
Az jelenlegi irány jó sztem csak ugye idő kell eltakarítani Paratici szemetét.

rockitbaby 2022.01.26. 11:43:43

@delpi0823: A Barca problémája nem az, hogy nincs pénz, vagy nagy az adósság, hanem az, hogy a bértömeg óriási. Tudnak igazolni, de amíg nem szabadítanak fel hozzá kellő bért, nem tudják regisztrálni a játékost. Nagyon nem mindegy.

GodPiero 2022.01.26. 11:48:48

Nem lenne olcsóbb a Fior vezetőségét leigazolni?

JeetTrader 2022.01.26. 12:58:10

@Lanzafame: teljesen jó amit írsz szerintem...lelkem mélyén tudom, hogy sajna szükséges vezéráldozat, de valahol bízom benne, hogy az éterből jön még pénz amivel kibekkeljük úgy h ne kelljen áldozatot bemutatni. mert így ez egy vezér csere, ami szintén nem biztos h jó döntés látva az elöregedő védősort. Eladnánk az egyetlen valamire való játékost és az elől lévő problémákat hátra csoportosítanánk?

Én most több esélyt adok Dybala távozására, bár azt is fenntartom, hogy nem neki kéne mennie. Ha már valakit beáldoznék inkább Arthur lenne...még belőle lehet jönne vmi pénz miközben valamelyik fiatal is hátha beválik.

Amúgy Mancini behívta a válogatottba Fagiolit meg Balotellit is. :)

Wizzurah 2022.01.26. 13:13:30

@GodPiero: Szerintem adja magát mivel. 21 éves, még nagyon fiatal, nincs meg a kellő tapasztalata, na és azt se feledjük el, hogy teljesen új közeg ez neki, idő kell a beilleszkedéshez és a játékosoknak is, hogy megszokják őt. Persze én is remélem hogy beválik, de ő csatár. Ettől nem lesznek még szép labdakihozatalaink, sem pofás támadásaink. De ha már belövi azt a meccsenként 1-2-3 100%-os ordító helyzetet, amit a nagy morata kihagy, már sokkal előrébb vagyunk.

Lanzafame 2022.01.26. 13:36:35

@Del Pybala: ezért lett volna jó, ha Kulu beválik. Jövő nyáron meg kellene venni Cuadrado utódját, egy szélsőt, aki védekezni is tud.

Del Pybala 2022.01.26. 14:01:41

@Lanzafame: Kétlem h lenne penz a nyaron. Elvileg azt koltjuk el most. Es ha Dybala elmegy nem erunk el semmit 1 jo csatarral ha nem lesz aki kiszolgalja...

venember83 2022.01.26. 14:04:14

@Lanzafame: Rugani mostanában milyen szuper. Meg Berna is. Talán Kuluval is várni kellene pár évet, hogy beérjen, megszokja a környezetet stb.

Lanzafame 2022.01.26. 14:08:41

@Del Pybala: ezért írtam 2023 nyarát :) Addig bőven elvagyunk Vlahóval és a 2 szélsővel, akik kiszolgálják.

giorgio007 2022.01.26. 14:15:34

@Gaben Smith: Persze, a COVID csúnyán látszik a számokon. Évek mire gazdaságilag talpra áll a klub a tőkeemelések ellenére is.

FeriGjuve 2022.01.26. 16:06:35

Kárognakba lilák is,de valójában mi tartjuk el őket. :)

FeriGjuve 2022.01.26. 16:13:02

@venember83: Rugani kellemes most.
Nem hittem volna,hogy ezt mondjuk mèg rá.

steven.h 2022.01.26. 16:33:21

@Lanzafame: Én 8-asba Locatellit tolnám fel. Ott sokkal jobban játszik mint registába, ott jönnek ki ténylegesen az erősségei. Én Fagiolit próbálgatnám Arthurral forgatva. Egy új 8-ast én is hoznék, de az egy van de Beek típusú lenne, és McK csak kiegészítő lenne.

alexGicamo 2022.01.26. 17:30:46

@steven.h: Egyetértek veled abban , hogy Locának mindenképp előrébb kéne játszania !

JuveMI 2022.01.26. 21:29:12

Ennek a jelenlegi Juventusnak Donny van de Beek kellene nagyon! Fél évre kölcsön kellene venni... szinte ingyen lenne. A középpálya védekező része a McKenny-Bentancur-Locatelli-Artur sorral rendben van... a támadójátékhoz meg nagyon ülne a holland. (Szegény gyerek a MU-nál semmi lehetőséget nem kap -ami Bruno Fernandes miatt valahol érthető is, az ottani szurkolók védekező középpályást látnak benne, pedig ő abszolút támadó játékos). Dybala is kapna egy méltó ellenfelet, mert Beek a csatár mögött érzi legjobban magát. Olcsó és jó megoldásnak tűnik!

Del Pybala 2022.01.26. 21:59:58

@JuveMI: Ez a Donny gyerek nem csinalt semmit masfel eve :D megis mit akartok ettol a luzertol

JuveMI 2022.01.26. 22:46:00

@Del Pybala: Mondjuk a PL-ben edzeni és néha-néha beállni szerintem még mindig több, mint fix kezdőnek lenni egy spanyol vagy olasz kiesőjelölt csapatban. Egyrészt a gyerek (szerintem) ég a vágytól, hogy megmutassa mit tud. Másrészt nem hinném, hogy lúzer... sőt minőséget képvisel (nem tartom sokra az Ajax-iskolát, de ott azért jó volt)... szóval nem egy Ramsey-féle tróger. Harmadrészt támadó szellemű játékos, abból meg van hiány bőven.
Összefoglalva: olcsó, jó támadó potenciál... és nem kérnek érte 50 milliót, mint egy tehetségnek kikiáltott, afro-afrikai sötét lóért:)

Del Pybala 2022.01.26. 23:05:33

@JuveMI: Kétlem h barmi fele erositest jelentene...nem hiaba nem jatszik.

Rocky80 2022.01.27. 11:08:27

@JuveMI: egyetértek, megnézném nálunk.

steven.h 2022.01.27. 13:06:34

@Del Pybala: Az hogy Solksjaernél nem játszott nálam nem mérvadó. Ha Allegrire ráadják néhányan, hogy kiscsapat játékot játszat a Juvéval, akkor Solksjaerre ez hatványozottan igaz. Nála még egy Sancho sem tudott bekerülni a kezdőbe.

Az hogy Rangnicknál sem játszik az már kicsit bajos, de szerintem neki amúgy sem a PL való, viszont nekünk mindenképp hatalmas erősítés tudna lenni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása