Arthur az Arsenalhoz igazolna

arthur_udinese_ellen.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus és az Arsenal a következő két nap során tárgyalóasztalhoz ül egymással Arthur ügyében, aki kölcsönben kerülhet az Emirates Stadium-ba, s maga a brazil középpályás is szorgalmazza a váltást.

A korábban a Barcelonától érkező Arthur szombaton ott volt a zebramezesek kezdőcsapatában az Udinese elleni bajnoki mérkőzésen, de a helye távolról sem biztos a csapatban. A Calciomercato úgy tudja, Massimiliano Allegri áldását adta arra, hogy a játékos az Arsenalhoz igazoljon, azonban ehhez előbb megfelelő alternatívát kell találni helyette.

A két klub a hírek szerint az előttünk álló 48 órában próbál majd közös nevezőre jutni az ügyben. A Juventus mindenképpen szeretné, ha a megállapodásban opciós vételi jog is rögzítésre kerülne, s mindenképpen pótolnia kell a középpályást az üzlet megköttetése előtt. A torinóiak kísérletet tettek Ruben Loftus-Cheek kölcsönvételére, azonban a Chelsea elzárkózott attól, hogy ideiglenesen átadja a 25 esztendős játékost.

A Juventusnak így más célpontok felé kell fordulnia, azonban mivel Arthur is erősen szorgalmazza, hogy a szezon második felét az Arsenalnál tölthesse, valószínűsíthető, hogy a felek megállapodásra jutnak majd egymással.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2516816046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2022.01.17. 12:24:10

Opciós(?) vásárlási jog? Kötelező, fix összegűben kellene gondolkozni. Mit csinálunk vele, ha eladhatatlanra sérül a nagy PL-ben? Ahol 100-ból 99-szer esik az eső, csúszik a talaj. Komolyan a Juventus palimadár klub lett?

venember83 2022.01.17. 12:42:16

@Attilio79: az Arsenal sem akkora lúzer.

Leram7 2022.01.17. 12:51:15

Most egy kölcsönadással csak magunk alatt vágjuk a fát.
Vegyék meg akkor, ha kell nekik.

Il Principino 2022.01.17. 13:08:08

Ha nekünk kell vki akkor vagy pénz vagy kötelező vásárlási opcióval adják,bezzeg ha mi adunk kölcsön akárkit ilyen szóba sem jöhet...
Lúzer Fc

2022.01.17. 13:11:59

@Attilio79: Lépten nyomon hülyének néznek minket. Mi meg hagyjuk magunkat... Bezzeg, ha mi akarunk vkit kölcsönadni, kötelező vásárlási opcióval, akkor már mutatják is a középső ujjat.

GodPiero 2022.01.17. 14:23:59

@Leram7: @Il Principino: @MGB75: +1

El kell adni és visszahozni Fagiolit....

Gaben Smith 2022.01.17. 15:13:57

Ezek csak újságírói pletykák nem tudhatjuk mi lesz a szerződésbe foglalva ,de az biztos ,hogy kölcsönadni egy fél évre nincs értelme főleg ,hogy nem szakad meg a klub ,hogy új embert igazoljon a semminél meg jobb a kis körhintalábú.
Egyébként ez a gyerek valaha 1 percet is akart nálunk focizni? Annyira látszik rajta ,hogy utálja az egész klubbot ahogy van.

JeetTrader 2022.01.17. 15:43:38

Ez elég vicces...mindenki leírta már nem hiszem h a vezetés nem látja...

Semmi kölcsön! Nem elég h pénzt nem látnánk belőle de egy emberrel kevesebb lenne az amugyis nulla középpályán. Ráadásul vicces h pont nem rég kezdett tűrhetően játszani.

Nem lesz semmi pénzünk nettó szívás ha kölcsönben engedjük el! Belőle pénzt kell csinálni!

venember83 2022.01.17. 16:11:25

@JeetTrader: amilyen magas áron jött, vagy 1-1,5 év kölcsön (és amortizáció) után lehet majd értékesíteni úgy, hogy a könyvelésben ne mínuszként jelenjen meg. Abszurd értéket határoztak meg a játékoscsere során, most szívhat ezért (is) a Juve.

Kétlem, hogy neki bármilyen jövője lenne Olaszországban, ezért előbb-utóbb el kell engednie a Juventusnak őt, hogy legalább a nettó kb. 5 milliós bére ne a klubot terhelje.

steven.h 2022.01.17. 16:23:55

@venember83: Az más kérdés, hogy szerintem Angliában sem fog sok vizet zavarni. Neki pont a Serie A tempója és stílusa kellene hogy feküdjön, de lehet hogy teljesen vissza kell ezt szívnom és anglia lesz neki az ideális.

Leram7 2022.01.17. 16:33:58

Egyébként egy 3-5-2 felállás simán jobb lehetne.
Rugani, Bonucci, Ligt - Sciglio / Bernardeschi, Arthur, Locatelli, McKennie, Cuad - Dybala, Morata

Kulu használhatatlan, Kean használhatatlan, Rabiot támadásban 0, Bentancur támadásban 0.
Mindent elmond, hogy De Sciglio 702 perc alatt 1 gól + 2 gólpassz.
Rabiot 1555 perc alatt előrébb lévő poziról 0 gól + 1 gólpassz.

Én Arthurt Locatellivel és McKennivel kiegészítve látnám a kezdőben 2 szélsővel szívesen.
4-4-2-re és 4-3-3-ra én szerintem alkalmatlan a csapat, mert nincsenek jó támadók vagy támadó szellemű játékosok.

Novice_71 2022.01.17. 17:12:35

Jó nagyot! Elnézést, hogy ide brekegek az offtopic jellege miatt, de ötletem sincs hová kéne írnom a kérdésemet.
Tud esetleg valaki fizetős streamet ajánlani, ami ráadásul olasz is? :)
Nem mintha tudnék olaszul, de talán ragad rám valami, mint pl.
calcio di angolo (szöglet), cartellino rosso (piros lap) és társai :)
Elegem van a dzsunka streamekből, amik ráadásul úgy fest, hogy windows frissítés után nem is mennek valamiért. Az utolsó meccset nem is láttam... A sport1 dögunalmát inkább kihagynám. Szóval marad a fizetős cucc, googlen elindultam keresgélni - eddig mérsékelt sikerrel-, így gondoltam megkérdezem, hátha valaki tud tippet adni. Köszi előre is!

Juventina7 2022.01.17. 17:22:58

Más felállásban biztosan lehetne azért őt hasznosítani, érzésem szerint ő is azért menne végre, mert ez a játékrendszer nem fekszik neki.
És vele az a szívás, hogy jelenleg senki nem adna érte annyit, hogy ne keletkezzen belőle egy bődületes nagy minus valenza. Az a Pjanic-Arthur cserés mesterkedés megtette a hatását rendesen.

Pavel1988 2022.01.17. 17:45:01

Sima kölcsönnek szerintem sem lenne értelme, mivel ingyen most nem lehetne pótlást találni.
Az elmúlt 3 meccsén amúgy is jól játszott, fel tudta vinni a labdát és volt pár jó kulcspassza is amit korábban nem láttam tőle.
Ebben a helyzetben vállaljanak 35 millió körüli kötelező érvényű kivásárlást vagy nincs miről beszélni.

Nem is értem mit hezitálnak, sokkal rosszabb játékosokért fizettek már vagyonokat...:)

Juvino 2022.01.18. 00:15:28

En azert meg megneznem Lacatellivel parszor. Egesz jol mutattunk akkor.
Ha megy,akkor kotelezo kivasarlas,h mi is tutira tovabblephessunk.

Mark Szabo 2022.01.19. 10:00:21

Arthur jobb játékos mint amit mi látunk. Ebben biztos vagyok

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása