Zanon: „Chiesa elérhető lehet a katari vb-re”

chiesa_federico_smallinggal_roma_elleni_meccsen.jpgDoktor Giacomo Zanon térdspecialista, és az Atalanta külsős ortopédiai tanácsadója, és a minap a szakember beszélt Federico Chiesa sérüléséről és felépülési idejéről.

„A minimális felépülési időszak hat hónap, aztán beletelik még további három hónapba, amíg a játékos újra rátalál magára. Tehát kilenc hónap körülbelül reálisnak tűnik, hogy a játékos visszatérjen a sérülési előtti állapotához.” - idézi a szakembert a La Gazzetta dello Sport.

„Az UEFA-val együttműködésben készült régi tanulmány szerint minél hosszabb a rehabilitáció, annál jobb eredmények várhatók.

A rehabilitáció felgyorsítása két okból nem igazán hatékony: a szalagsérülés ismételt megjelenésének a lehetősége, illetve az idő, ami az izmok újjáépítéséhez kell, utóbbi is 2-3 hónapot igényel, s egyben egyéb sérülések megelőzését is szolgálja.”

A szakember szerint, ha minden rendben zajlik, a Juventus csillaga a katari világbajnokság előtt visszatérhet a pályára, így Roberto Mancini válogatottjának része lehet.

Ezt követően arról kérdezték a térdspecialistát, hogy a Stadio Olimpico gyepszőnyege hibás lehet-e a sérülésért, mivel ugyanazon a gyepszőnyegen szenvedett hasonló sérülést például Merih Demiral és Nicolò Zaniolo is két éve.

„Talán, de én inkább kiáltanám ki bűnösnek a manapság hordott cipőket, amik őrületesen tapadnak, illetve nem feledkezhetünk meg a meccs tempójáról sem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr916810592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2022.01.12. 07:52:04

Az ilyen esetekre nincs valami biztosítás vagy a klub állja az egész fizut?

venember83 2022.01.12. 08:21:33

@GodPiero: képzeld el, hogy megkötnek egy ilyen biztosítást egy egész keretre. Amiben vannak olyan sérülékeny játékosok, mint Douglas Costa, Demiral, Ramsey, Dybala stb., rajtuk kívül pedig még 20-22 olyan futballista, akivel ugyanúgy bármikor előfordulhat ilyen sérülés. Gyanítom, olcsóbb állni a fizetést, mint fizetni a biztosítást minden egyes évben a komplett keretre. Ilyesmi biztosítást talán inkább a játékosnak éri meg megkötni, hogy legyen biztos bevétele, hogy valami komoly sérülés miatt kiesik 1,5-2 évre, vagy éppen be kell fejeznie a karrierjét huszonévesen egészségügyi problémák miatt, lásd Eriksen szívproblémáit.

Zamboni nem egy tészta 2022.01.12. 09:49:14

felépül, hogy ott lerugja valamelyik afrikai, ázsiai vagy dél amerikai mészáros

rockitbaby 2022.01.12. 10:14:36

@Zamboni nem egy tészta: Amit a doki mondott, az a legjobb eset, ettől könnyen előfordulhat, hogy hosszabb lesz. Kihagyja szinte a teljes nyári alapozást a csapattal, a formája is kétséges lesz. Én Arrivabene helyében leülnék vele és megbeszélném, hogy ezt a vb-t most engedje el. Tudom, hogy ilyet nem szokás, de talán a játékos érdeke is. Azt az időt pedig a klub berkein belül szépen csak magával foglalkozva tölthetné akár. Ilyen sérülés esetében nagyon fontos, hogy ne erőltessünk semmit, ne kapkodjunk.

venember83 2022.01.12. 10:18:38

@rockitbaby: ennél sokkal egyszerűbb és talán valószínűbb forgatókönyv, hogy ki sem jut a vb-re az olasz válogatott, amit jelen körülmények között annyira nem is bánnék, hogy őszinte legyek. Tessék nyugodtan virtuálisan megkövezni érte.

giorgio007 2022.01.12. 10:36:28

@venember83: Csak akkor kövezünk ha kimondod, h Jehova :D
Azért gondoljunk az olasz nemzetre is. Két VB-re nem jutnak ki egymás után... Tuti lebontják a Vatikánt.

peti78 2022.01.12. 11:39:50

@venember83: szívemből szolsz...
Jó lenne egy teljes nyári felkészülést végigtólni egészséges full kerettel...

Lanzafame 2022.01.12. 12:02:41

@venember83: a világversenyek már a vicc kategóriába esnek, ez most ezen a tömeggyilkos, korrupt, téli vb-n jár a csúcsra. Nagyon örülnék, ha minél kevesebb Juve-játékos menne ki, Chiesának pedig más sem hiányzik, mint hogy egy túlbuzgó hondurasi hentes kettétörje a pályafutását.

venember83 2022.01.12. 12:04:55

@Lanzafame: a szomorú az, hogy a felgyorsított felépülési folyamat folyományaként magától is lesérülhet, mindenféle közreműködés nélkül is. Főképp ezért nem szeretném, ha részt venne a decemberi(?) vb-n.

rockitbaby 2022.01.12. 12:10:06

@venember83: Azért az EB győzelem után már az is elég komoly blama volt, hogy nem sikerült egyenes ágon kijutni, de ha megint a pótselejtezőben véreznének el, az meg aztán depláne. Bár az igaz, hogy minden esély megvan erre. De ettől függetlenül sem szabadna elengedni Chiesat.

Leram7 2022.01.12. 12:44:08

Egyenlőre még a vb-re sem jutott ki a válogatott.
Még Chiesa sem épült fel.

Messze van még ez...

alexGicamo 2022.01.12. 15:15:54

Én is úgy gondolom, hogy nincs értelme siettetni a felépülési időt, de legalábbis a játékos érdekét biztosan nem szolgálná . Nekünk meg az a fontos, hogy a lehető legjobban rendbe jöjjön .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása