Szczęsny: „Inkább szerencsés voltam, mint jó”

szczesny_wojciech_roma_elleni_meccsen_unnepel_turbanos_chielloval.jpgA meccs egyik kulcsmomentumában tizenegyest hárító Wojciech Szczęsny a DAZN munkatársának beszélt a Roma elleni győzelem után.

„Nagyszerű érzés tizenegyest hárítani egy meccs ilyen fontos pillanatában. Azonban mindent megtettem, amit csak lehetett, hogy ne védjem ki, mivel a kamu eldőlést túl korán kezdtem, de szerencsém volt, mert Lorenzo Pellegrini felém rúgta a labdát. Azonban jó érzés volt védeni a lövést.

Igen, inkább szerencsés voltam, mint jó. Lorenzo Pellegrini kétféleképpen lövi a tizenegyeseket, az eldőlést a futásakor csináltam, de rosszul időzítettem, s elveszítettem kicsit az egyenúlyom.”

A lengyel kapus az idei szezonról beszélt.

„Lassan eljutunk oda, ahova szeretnénk, de még mindig hiányzik egy kis tartás, a megszokott Juve-gének. Vannak játékosaink, akik fontos kvalitásokkal rendelkeznek, de időt kell adnunk nekik ahhoz, hogy hozzászokjanak a nyomás alatti teljesítéshez.

A Juve-gének alatt a következetességet értem. Ebben a szezonban játszottunk pár jó meccset, de volt néhány rossz is. Ez nem vall a Juventusra, és arra kell törekednünk, hogy a legjobb olasz csapat legyünk, azonban ez jelenleg nem igaz. Az ambíciók megvannak, szépen lassan elérjük a célunkat.

Ma nehezebb volt a védelem dolga, de ez a Roma érdemeinek is köszönhető. Ők nagyon jók rögzített helyzetekben, az első félidőben megnehezítették az életünket a szögleteknél, fontos lehetőségeket alakítottak ki, illetve gólokat lőttek. A Roma is elismerést érdemel ezért.”

Ezt követően az első négy hely egyikéért folyó harcról beszélt a Juventus első számú hálóőre.

„Ha valamelyikünk nem hisz a cél megvalósíthatóságában, az otthon ülhet, s nem kell meccseken játszania. Elfogadhatatlan, hogy ne jussunk be a BL-be, még ha egy nehéz évről is van szó. A Juventus vagyunk. De először javulnunk kell, azonban megvan bennünk a törekvés, hogy Olaszország legjobb csapata legyünk.”

A Juventus a vasárnapi győzelmet követően ötödik a tabellán, három ponttal lemaradva az egy meccsel kevesebbet játszó Atalanta mögött, s a két csapat összecsapására sem kell sokat várni, a Juventus február 13-án utazik Bergamóba.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5416808512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2022.01.10. 06:52:38

Tek jó kapus, azonban néha bizonytalan, ez nem tudom, hogy minek köszönhető, én sajnálom, hogy nem erőltettük helyette Donnarummát.

venember83 2022.01.10. 08:10:01

@Attilio79: a Juve a BL-helyre hajt. Nem BL-címre. Így nehezen megindokolható a Donnarumma szerződtetése által jelentett bő százmillió eurós költség. Főleg mivel Wojci a kutyának sem kellett a nyáron, ergo neki is kötelező volt maradnia a magas fizetésével.

Attilio79 2022.01.10. 08:21:21

@venember83: Értem, azonban, ha ez a helyzet, akkor érjük be Moratával, Rabiotval, Arthurral, mert jobbat nem érdemlünk.

venember83 2022.01.10. 08:36:40

@Attilio79: nem ezt mondtam, a túlfizetett alulteljesítőktől IS meg kell szabadulni, ez is része az építkezésnek. De eközben szerintem kár Donnarummáról, Pogbáról, Hålandról stb. álmodozni, inkább lépésről lépésre kell haladni, szerintem van elég poszt, ahol Donnarummánál sokkal olcsóbban sokkal komolyabb előrelépést lehet elérni. Nem véletlen, hogy a Milan is inkább elengedte Gigiót, mert nem látta indokoltnak azt a komoly pénzügyi terhet, amit a kapus megtartása jelentett volna. Nem mondom, hogy nincs klub, akinek ez megérné. De a Juventus jelenleg nem az a klub. Majd pár BL-döntő után esetleg vissza lehet térni rá, de egyelőre bölcsebben kell beosztani a pénzügyi erőforrásokat.

Elnézést, remélem, nem voltam kioktató vagy bölcselkedő.

GodPiero 2022.01.10. 08:38:10

@venember83: Miért jelentett volna szerinted bő 100 millás költséget?

@Attilio79: Így van

venember83 2022.01.10. 08:58:03

@GodPiero: 10-12 milliós nettó bér bónuszokkal 5 évre, plusz Raiola 20 millió eurós sikerdíja, hisz Donnarumma "ingyen" érkezik.

Attilio79 2022.01.10. 09:13:21

@venember83: Nem tudom, vélhetően középen van az igazság.
Ha nem fordítunk komoly, hosszútávú megoldásokra, válogatott játékosokra, úgy, hogy a ligában saját stadionunk van, sorra nyertük a bajnokságokat és nem tudjuk még így sem a legvonzóbb és lehetőségként hozni a csapatot, a bajnokság tehetséges játékosainak, akkor lehúzhatjuk a rolót.
Volt egy gazdasági fölényünk, amit CR és a Covid érkezésével lenulláztunk? De tényleg lenulláztuk? Mennyivel tartozunk még pl. Chiesa transzferéből vagy Locatelliéből?
Csak azt nem értem, hogy ezt senki nem látta a stadion zárásakor, senki nem számolta ki, hogy mekkora a bértömeg, amit ebben az esetben alacsony bevétel mellett is ki kell fizetni?
Szerintem ez óriási amatőrség úgy, hogy pont egy pénzügyi csoport is áll a háttérben.
A többi klub, hogyan tudott gazdálkodni?
A másik fele, szép, hogy Juventus család, azonban pl. Ramsey nem érti ezt, minek vesződünk, ja, hogy eladhatatlan, akkor azokon kell leverni, akik idehozták.
Aztán van a teljes érthetetlenség (számomra) Coman, Buffon, Romero, Cancelo, Demiral stb. elherdálása.
Szóval meleg a pite és egy normális gazdálkodásnál nem az lenne a kérdés, hogy Tek 31 évesen 6,5(?) vagy a felnőtt válogatott (világtehetsége) 22 éves kapusa legyen 10(?)ért.

Attilio79 2022.01.10. 09:18:59

@Attilio79: Ha meg átmenetileg rossz a helyzet, lett volna Buffon is elsőszámú kapus 1,5-ért, gondolom...

venember83 2022.01.10. 09:21:21

@Attilio79: "Mennyivel tartozunk még pl. Chiesa transzferéből vagy Locatelliéből?"

Chiesa konkrétan még kölcsönben van ('22 nyaráig), ahogy Locatelli is (ő '23 nyaráig), de Ligt esetében meg az átigazolási díjból még mindig tartozik a Juve 30-35 millió euróval az Ajaxnak (forrástól függően).

venember83 2022.01.10. 09:27:58

@Attilio79: "Szóval meleg a pite és egy normális gazdálkodásnál nem az lenne a kérdés, hogy Tek 31 évesen 6,5(?) vagy a felnőtt válogatott (világtehetsége) 22 éves kapusa legyen 10(?)ért."

Én ezzel teljesen egyetértek, sőt, én is örültem volna Donna leigazolásának. De látva, hogy de Ligt kapcsán is mi megy (folyamatos pletykák, kvázi lágy zsarolás a klubbal szemben), illetve a Raiola és kicsi ügyes pártfogoltja pénzügyi követeléseit, nem dőlök a kardomba, amiért végül nem a Juventust választotta Gigio.

Attilio79 2022.01.10. 09:40:43

@venember83: Lehet, azonban míg Gio értéke nő, addig Teké csökken.

venember83 2022.01.10. 09:43:36

@Attilio79: nő bizony, de kérdés, lát-e ebből majd valami pozitívumot a klub. Pogba ingyen távozott a Unitedtől, visszavették 100 millióért, most nyáron meg ismét ingyen távozhat. Nem lepne meg, ha Donna is eljátszaná ugyanezt, amit óriási pofoncsapásnak érzek az adott klubok felé (pl. a Milan irányába, akiknek nagyon jól jött volna a bevétel Donna eladásából, de Pogba esetén is tudom sajnálni a Unitedet, amiért ennyire kihasználja a helyzetet Raiola és Polpo).

Attilio79 2022.01.10. 09:44:11

@venember83: A tartozások mértéke is lóg a nyakunkban, az pusztán rossz esetben 120 milla...
Szóval gazdaságilag elég nagy lehet a veszély, ezért nem igazán értek jópár döntést az elmúlt évekből. Covid ide vagy oda, sorozatos átgondolatlan döntések érkeztek.

Attilio79 2022.01.10. 09:47:21

@venember83: Nálunk is volt egy Ihattaren, akivel kapcsolatban már az Utrechtet emlegetik, Raiola egyértelműen az alvilág ember, kérdés, hogy meddig hagyják neki az ügyeit. Igaz, majd jöhet más "szuperügynök".

MGB75 2022.01.10. 10:01:19

Jól mondja Csöcsnyi, szerencsés volt, nem pedig jó. Bekapott 3 gólt. Jó nem mindről tehetett. Megpattanót szerencsével lehet kifogni. Tizit meg Pellegrini qrva szarul lőtte. Gyakorlatilag a térdre rogyó Csöcsnyi kezébe rúgta...

Gaben Smith 2022.01.10. 11:16:50

@venember83: a sors fintora ,hogy Gigi szopóágon van párizsban :D

BigChris 2022.01.10. 11:43:24

Közben már le is hozta a sajtó Murinnyó véleményét a meccsről...persze nem ő a hibás, hanem a mentálisan gyenge játékosai. Még jó, hogy nem kezdett el bírózni.

venember83 2022.01.10. 11:50:24

@Gaben Smith: megfizetik érte szépen, nincs itt semmi gond, ezt választotta.

peti78 2022.01.10. 12:38:50

Közben úgy néz ki, hogy chiesa idényének vége... szegény embert még az ág is
Állhatunk vissza 442 re, csak én de scigliót hoznám fel bal középre

Juvino 2022.01.10. 16:16:02

Tenyleg szerencseje volt, de az elso par meccs hibai utan egesz megbizhato lett ismet. Remelem,h igy is marad, mivel nagy szuksegunk lesz ra! A kisordog bennem van,h vajon Donnarumma milyen lenne? Mert Ő is tud azert lepkezni...lehet,h most őt szidnank a fizetese miatt:)

GodPiero 2022.01.10. 21:24:32

@venember83: Én 8 milláról hallottam anno, ami kb 2-vel több, mint a lengyelé...
Cserébe megkaptuk volna az Olasz válogatott kapusát...
Raiola sikerdíja az valóban gusztustalan, de szerintem fedezni lehetett volna Csecsni - Perin duóból, csupán tököt kellett volna növeszteni...

Galbandi 2022.01.10. 23:29:27

@GodPiero: A Milan ajánlott neki nyolcat a hatmilliós fizuja helyett, de ő 12-őt szeretett volna keresni, ebbe a Milan nem ment bele. A Párizsnál most kb. bruttó 13,3 millió eurót kap évente.

venember83 2022.01.11. 05:20:04

@GodPiero: nem tudom, mi az igazság. Olvastam én is nettó 8-at, de abban nincsenek benne az egyéni és csapatbónuszok.

GodPiero 2022.01.11. 09:23:50

@venember83: Igen a bónuszokat valóban kifelejtettem, de szerintem még így is megérte volna - Csecsni + Perin szerintem többe van....

@Galbandi: a bruttó 13.3 milla az nettóban kevesebb mint a 8 milla....

venember83 2022.01.11. 10:27:00

@GodPiero: "Csecsni + Perin szerintem többe van...."

Biztos, nem is vitatkozni akarok. De Wojci nem kellett senkinek ekkora bérigénnyel, ez van.

GodPiero 2022.01.11. 10:30:55

@venember83: Tudom, ezért írtam, hogy tököt kellen növeszteni....

steven.h 2022.01.11. 11:54:04

@GodPiero: Nehéz úgy tököt növeszteni, ha senkinek nem kellenek az adott játékosok. Szczesnynek nem tudom meddig van szerződése, de hogy még azon kívül, hogy egy eurot nem lát belőle a klub, még fizessen is a szerződésbontásért az a jelenlegi helyzetünkben valószínűleg pont azt jelentette volna, hogy ugyanúgy nem tudjuk Donnarummát hozni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1779) bajnokság (2863) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (731) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1491) játékosokról (8774) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2133) meccsek (3503) mercato (3688) nyilatkozat (6597) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3701) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (205) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása