Juventus - Genoa 3:1
Juventus - Genoa 3:1

A Napoli elleni hétközi győzelmet követően a Juventus a Genoa csapatát fogadta, s a mérkőzés nagyszerűen indult, mivel Dejan Kuluševski már a negyedik percben megszerezte a vezetést. Bő negyedórával később Álvaro Morata duplázta meg az előnyt, így a zebramezesek kétgólos előnnyel vonulhattak az…

Pirlo: "Erre a szezonra eddig tízből hatost adnék magamnak"
Pirlo: "Erre a szezonra eddig tízből hatost adnék magamnak"

A Juventus a Genoa együttesét fogadta, s teljesítette a kötelező házi feladatot, 3:1-es győzelmével megszerezte a három bajnoki pontot. "Az elején megfelelő volt a hozzáállásunk, minden könnyűnek tűnt, de az első félidő végén a koncentráció hiánya miatt lehetőséget engedtünk az ellenfélnek." -…

Serie C: Juventus U23 - Pontedera 1:1
Serie C: Juventus U23 - Pontedera 1:1

A Juventus U23-as csapata előtt nagy lehetőség állt, hiszen hazai pályán fogadta a Pontedera együttesét, s egy esetleges győzelemmel a két csapat helyet cserélhetett a bajnoki tabellán. A fiatal zebramezesek nem is kezdtek rosszul, hiszen Marqués találatával már a 15. percben megszerezték a…

Paratici: "Minden héten beszélünk Dybala ügynökével"
Paratici: "Minden héten beszélünk Dybala ügynökével"

A Genoa elleni mérkőzést megelőzően a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici beszélt Álvaro Morata és Paulo Dybala jövőjéről, valamint Nicolò Rovelláról, aki a legújabb hírek szerint akár már nyáron Torinóba költözhet. "Moratával kapcsolatban számos opciónk van. Véglegesen leigazolhatjuk, vagy…

A Genoa elleni mérkőzés
A Genoa elleni mérkőzés

A gyenge teljesítmények után a Juventus lélektanilag rendkívül fontos győzelmet aratott a Napoli ellen, s a megszerzett három ponttal közelebb került céljához, a Bajnokok Ligája-indulást biztosító helyek egyikéhez. A zebramezesek most egy könnyebbnek ígérkező mérkőzéssel folytatják, hiszen az…

Rovella Torinóba költözhet már most nyáron
Rovella Torinóba költözhet már most nyáron

Beppe Riso játékosügynök felelős Nicolò Rovella és Mattia Caldara érdekképviselétéért, s nemrégiben a Tuttosport munkatársának elmondta, nincs kizárva, hogy mindkét futballista nyáron klubot vált. Mattia Caldara a Juventust is megjárta, több évig volt az Öreg Hölgy futballistája, de ez idő alatt az…

Llorente: „Bárcsak én is annyi gólt szereznék, mint Ronaldo”
Llorente: „Bárcsak én is annyi gólt szereznék, mint Ronaldo”

A szezon első felében mindössze negyvennyolc percet kapott a Napoli mezében, majd januárban az Udinese csapatához szerződött másfél évre Fernando Llorente, aki a kicsi zebráknál azóta 11 mérkőzésen lépett pályára, ebből nyolc alkalommal kezdőként, és összesen egy gólt szerzett. A csatár a Marca…

A Juventus kivásárolhatja Hamed Junior Traorèt
A Juventus kivásárolhatja Hamed Junior Traorèt

Ugyan tavaly nyáron nagy figyelmet kapott Amad Diallo átigazolása az Atalantától a Manchester Unitedbe, a csatár idősebb testvére is figyelmet érdemel tehetsége miatt. Hamed Junior Traorè szinte három éve játszik az olasz bajnokságban, eddig az Empoli és a Sassuolo csapatánál fordult meg, de neve…

Pirlo: „Dybalára jövőre is számíthatunk”
Pirlo: „Dybalára jövőre is számíthatunk”

A bianconero csapat a Napoli elleni győzelem után némileg fellélegezhet, hiszen így a csapat harmadik a tabellán, mindössze egyetlen ponttal a Milan mögött. „Talán egyszerűbb megtalálni a megfelelő szellemiséget egy nagy meccsen, amilyen a Napoli elleni volt, de ugyanarra a hozzáállásra van…

Juventus-Genoa: a várható kezdőcsapatok
Juventus-Genoa: a várható kezdőcsapatok

A Juventus számára a kötelező házi feladat az lett, hogy a bajnokság első négy együttese között zárja a szezont, s így biztosítsa helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában. A szerda este a Napoli fölött aratott győzelem és a megszerzett három pont fontos lépést jelentett az elérendő cél felé, s…

Trezeguet szívesen dolgozna Del Pieróval a Juventusnál
Trezeguet szívesen dolgozna Del Pieróval a Juventusnál

A Juventus egykori gólfelelőse, David Trezeguet sportigazgatónak tanult, s természetesen egy napon szívesen visszatérne Torinóba, lehetőleg Del Piero társaságában. "Vissza akarok térni a pályára. Tanulnom kell, mert egy korábbi labdarúgó szeme már nem elegendő erre a munkára." - mondta Trezeguet…

Ronaldóval pótolná Mbappét a PSG?
Ronaldóval pótolná Mbappét a PSG?

A Tuttosport állítása szerint a PSG a Juventus klasszisával, Cristiano Ronaldóval szeretné pótolni Kylian Mbappé, amennyiben a francia támadó végül a Real Madridnál folytatja pályafutását. Mbappé már huzamosabb ideje a spanyol klub egyik fő kiszemeltje, s a Clásicóra készülődő csapat mestere,…

HIVATALOS: Drăgușin 2025-ig hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: Drăgușin 2025-ig hosszabbított a Juventusszal

Végre lezárult Radu Drăgușin ügye is, a Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy a román védőtehetség új, 2025 júniusáig érvényes szerződést írt alá a torinói klubnál. A 19 esztendős játékos a 2020-2021-es szezon során négyszer kapott lehetőséget az első csapatban, egy alkalommal a Serie…

Di Livio: „Dybalát nem szabad eladni”
Di Livio: „Dybalát nem szabad eladni”

A Juventus egykori középpályása, Angelo Di Livio szerint Paulo Dybalát mindenképpen meg kell tartania a Juventusnak, mivel az argentin a jövő kulcsjátékosa. A pletykák Paulo Dybala jövőjéről továbbra is keringenek, számos sportoldal foglalkozik a kérdéssel, és széles tartományt felölelnek ezek a…

Chiesa: „Pirlo rengeteget segít nekem”
Chiesa: „Pirlo rengeteget segít nekem”

A Juventus szélsője, Federico Chiesa legutóbbi nyilatkozatában köszönetet mondott edzőjének, aki rengeteget segített neki az első szezonjában, és minden nap tanácsokat ad neki. Az Öreg Hölgy a rendhagyó „nyári” átigazolási időszak végén, októberben igazolta le a Fiorentina 23 éves futballistáját,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása