Fabio Capello a minap a La Gazzetta dello Sport számára adott interjút, s természetesen a témák egyike a Juventus és Massimiliano Allegri visszatérése és teljesítménye volt, a számos olasz és nemzetközi klubot megjárt mester, pedig némi kritikával is illette kollégáját.
„Ami az általunk képviselt futballt illeti, mondjuk azt, hogy az ötletek hasonlóak, nem csak egy játékrendszert használunk, jól olvassuk a meccseket, illetve a cserék segítségével nyerünk meccseket. Ebből a szempontból látom magamat benne.
A mester visszatérésekor azt mondtam, hogy Massimiliano Allegri esernyőként működik majd, s igazam is lett, rázúdul az összes kritika.
Hogy hibás-e? Nos, a pályán nyújtott teljesítmény tekintetében ártatlan. Persze, hibázott olykor, kellett neki egy kis idő, míg megérti, hogy mit kell tenni, de az általa választott út szerintem a lehető legjobb. Max mindig tudja, milyen utat kell választani.
A visszatérést illető döntés tekintetében azonban bűnös. Volt ajánlata a Real részéről, s ideális időpont lett volna leülni a madridi padra
Mondjuk azt, hogy a Juventus volt a kényelmes opció. Külföldön nehezebb az élet, sok kérdést kell feltegyen magának az ember, s rájön arra is az ember, hogy a játékosok eltérő szokásokkal is rendelkeznek. Massimiliano Allegri picit lustának tűnik, nem érdekli a költözés, inkább Livorno közelében maradt.
A Juventus kerete rendelkezik pár korrekt értékkel, de nyilván nem az a Juventus, amihez hozzászoktunk. Vegyük Juan Cuadradót és Alex Sandrót. Azt a benyomást keltették bennem, hogy kemény tempót diktálnak, de mostanra mintha már elfogyott volna a lendületük. Persze Juan Cuadrado mindig a minőséget képviseli.
A csapat nem játszik rosszul, de kevés helyzetet alakítanak ki a játékosok, ami azért nem ugyanaz, mintha rosszul játszanának. Álvaro Morata mindig túlságosan elszigetelt volt, jobban teljesít, ha olyan csatár van mellette, mint Moise Kean.
Most aztán majd látnunk kell, hogy mi lesz akkor, amikor Paulo Dybala visszatér, hogy játszatja-e majd hármukat együtt Massimiliano Allegri. Nem egyszerű, de nincs kizárva ez a lehetőség.
A Villarreal elleni meccs nagyon kemény lesz a Juventusnak, az ellenfél sokat fejlődött, és jó mesterük van. Unai Emery mindig jól teljesített a kupákban. Szerintem a spanyolok az esélyesei a párharcnak.”
Végül Fabio Capello arról beszélt, hogy véleménye szerint milyen játékosra van szüksége Massimiliano Allegrinek a következő félévben.
„Nem szeretek erről beszélni, de szerintem Massimiliano Allegrinek olyan középpályás kell, aki képes átfordítani a csapatot például védekezésből támadásba. Nem hiszem, hogy sikerült volna ehhez megfelelő embert találnia. Ezen a poszton játszott már próbaként Aaron Ramsey, Arthur Melo és Manuel Locatelli, utóbbi nagyszerű futballista, de szerintem ő inkább mezzala.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juvebest 2021.12.25. 20:16:24
DelPiero2 2021.12.25. 21:08:35
Ha váltott, akkor hirtelen leigazoltak kényére kedvére játékosokat. Annak ellenére hogy szerintem a valaha legerősebb kerete volt: Buffon, Cannavaro, Thuram, Nedved, ADP, Ibra, Treze, Camo, Emerson, Zebina, Zambrotta, a BL lófrancot sem ért el, sőt a bajnokságot is az egyik évben éppen csak nyerte a Milan előtt, amikor Milanoban volt egy döntő meccs, amit a Juve 1-0-ra nyert úgy hogy pl. Camo kezezése ellenére nem kapott a Milan tizenegyest.
Szóval oszthatja az észt, a Juvéval sokkal többet kellett volna teljesítenie a BL-ben.
GodPiero 2021.12.25. 22:30:58
"Buffon, Cannavaro, Thuram, Nedved, ADP, Ibra, Treze, Camo, Emerson"
Micsoda csapat.... kisebb orgazmus....