A Napolitól igazolna sportigazgatót a Juventus?

giuntoli_cristiano_napoli.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus szerződtetné a Napoli sportigazgatóját, Cristiano Giuntolit, aki a nyáron a Tottenham Hotspur csapatához távozó Fabio Paratici szerepét vehetné át Torinóban.

Gyors megoldásként a Juventus Federico Cherubini előléptetésével talált megoldást a szerződése lejárta után elköszönő Paratici pótlására, de úgy tűnik, hogy csak átmeneti megbízatást adott a szakembernek.

A Calciomercato szerint a Juventus célpontja jól ismert név a Serie A-ban, s a vetélytárs Napolitól érkezhet. A hírforrás szerint a torinóiak hosszabb ideje kapcsolatban állnak Giuntolival, akiben ideális jelöltet látnak a sportigazgatói tisztségre.

Giuntoli jelenlegi szerződése 2024-ig érvényes Nápolyban, de a pletykák egy ideje azt mondják, kapcsolata nem nevezhető sziklaszilárdnak Aurelio De Laurentiis klubelnökkel.

A szakember 2015-ben érkezett Nápolyba, azt megelőzően pedig a Carpinál dolgozott. Nem ő lenne az első sportigazgató, aki Nápolyból a Juventushoz igazol, hiszen korábban Luciano Moggi is megfordult a déli klubnál 1987-1991 között, majd 1994-től egészen a 2006-ban kirobbanó Calciopoli-botrányig Torinóban tevékenykedett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6616791874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juveboy92 2021.12.23. 22:07:47

Ha fele annyit tesz csak a klubbért mint Lucky Luciano akkor jöhet!!

alexGicamo 2021.12.24. 05:54:00

@Juveboy92: Magas a mérce , de egyetértek ! :-)

venember83 2021.12.24. 05:59:39

Jó lenne végre valaki, aki bizonyított már, s kívülről érkezve eltávolodik az elmúlt években járt úttól.

rockitbaby 2021.12.24. 07:48:44

@venember83: Igazából szerintem ha valóban azt az irányvonalat akarjuk követni, amit Arrivabene kijelölt, akkor ahhoz még akár jó is lehet. Nem egy olyan játékost vitt Nápolyba, akik nem nagy évként érkeztek, de ott azok lettek.

Juventina7 2021.12.24. 13:12:14

De miért nem Luis Campost hoztuk/hozzuk??! A legésszerűbb megoldás lenne…pff..a felsővezetést is lecserélhetnék már.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása