A Venezia elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgHét közben a Juventus hozta a kötelező hazai győzelmet a Malmö fölött a Bajnokok Ligája csoportkörében, s mivel a Chelsea erejéből csupán döntetlenre futotta a Zenit Szentpétervár otthonában, a zebramezesek csoportelsőként várhatják a hétfői sorsolást. Feladat addig is akad, mert a torinóiak szombat kora este az újonc Venezia otthonából akarják elhozni a három bajnoki pontot.

Massimiliano Allegri keretéből természetesen továbbra is hiányzik Aaron Ramsey, de Weston McKennie, Danilo, Dejan Kuluševski visszatérése is várat magára, míg Arthur azért maradt ki, mert a brazil középpályás késve jelent meg csapata pénteki edzésén.

Az elmúlt mérkőzésekhez hasonlóan, a csapattal készülhet több fiatal játékos is, köztük a hét közben lehetőséghez jutó Koni de Winter, aki így a klub történetének legfiatalabb kezdőjátékosa lett a Bajnokok Ligájában. Rajta kívül a Malmö ellen néhány percet kapó Fabio Miretti, valamint a bajnoki mérkőzésen a nagyok között már bemutatkozó Matías Soulé is a kispadon kaphat helyet.

Az eddig lejátszott 16 forduló alatt a Venezia tizenöt pontot gyűjtött, ezzel a tabella tizenhatodik pozíciójában áll, egyelőre megnyugtató távolságra a kiesést jelentő helyektől.

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést az Sport 1 közvetíti élőben.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Chiellini, De Ligt, Cuadrado, Alex Sandro, Pellegrini, Bonucci, Rugani, De Winter

Középpályások: Bernardeschi, Rabiot, Locatelli, Bentancur, Miretti

Támadók: Morata, Dybala, Kean, Kaio Jorge, Soulé

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr416780738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nortu30 2021.12.11. 18:32:40

Hát, akárhogy nézzük, ez eddig qrva gyenge.

Jancsi 87 2021.12.11. 18:33:28

Bravó!!! Nagyon kellett!!!! Hajrá

danimester1 2021.12.11. 18:34:27

Innen már remélem lőni fogja a gólokat!;-)
Pellegrini nekem kellemes meglepetés eddig.

nortu30 2021.12.11. 18:35:20

Na, csak kritika kell, és máris gólt lövünk :)

juve28adam 2021.12.11. 18:35:33

Pellegriniben pozitívan csalódtam. Abszolút használható.

Juventino86 2021.12.11. 18:36:02

Szép volt Morata végre. Pellegrini szépen adta be, eddig nagyon pozitív csalódás a srác.

Jancsi 87 2021.12.11. 18:36:28

@danimester1: Pellegrini szerintem is jól tolja, Sanyi után jó nézni a játékát.

Thuglife! 2021.12.11. 18:37:07

Akkor ez a végeredmény?

Del Pybala 2021.12.11. 18:45:22

Berna hihetetlen borzalmas...5 meccsenkent 1 jo megmozdulas. Nem kene hosszabbitani ezzel a szarral...

danimester1 2021.12.11. 18:45:44

Valeri ma nagyon fogalmatlan,a bíráskodás kritikánaluli!

steven.h 2021.12.11. 18:50:21

Pellegrini nagyon pozitív csalódás és nekem Bernardeschivel sincs semmi gondom ma se. Ha egy kicsit rövidebb a labdája akkor most lehet Jorge is feliratkozik a góllövők mellé.

Ami viszont zavara, hogy az "alattomos" tablettát miért minden csapat ellenünk veszi be és véletlenül a bírók is mindig asszisztálnak ehhez...

Leram7 2021.12.11. 18:51:27

Pellegrini bőven jobb, mint Sandro. Bár védekezésben még van hova fejlődnie.

Jorge érdekes, mert kapura nem veszélyes, viszont harcolt ki szabadot, tartott meg labdát.

Amúgy megint egy unalmas meccs.

Rikoo 2021.12.11. 18:58:04

Dybalának most épp térdsérülése van megint.

Rocky80 2021.12.11. 19:00:56

@Rikoo: nem akarok rosszat írni senkire; de ez nem ér 10 milliót... :-(

giorgio007 2021.12.11. 19:02:14

@Leram7: Amúgy sztem, ha Kaio kapna lehetőséget, bőven be tudná magát jatszani a csapatba. Elég erős felépítésűnek tűnik, bírná a strapát. Meg nem ügyetlen.

GodPiero 2021.12.11. 19:02:51

Köcsög Ronaldo miatt lesérült a csapat megváltója....

2021.12.11. 19:05:12

Csak most fogok bekapcsolódni, de látom a szokásos egy gól megvan, aztán más említésreméltó nem történt.
"Hatalmas meglepetésre" hallom, a sírós megsérült. Megint. Miért nem lepődök meg? Lassan Remzivel kezet foghat.

2021.12.11. 19:13:52

Na. 1-1. Kemény meccs ez... Az a helyzet, hogy bőven jobbak, mint mi. Amit láttam 2. félidő alapján. Simán kihozzák a labdát a saját térfelükről, mi meg percekig szarozunk, mire áthozzuk. Meg is érdemeljük.

2021.12.11. 19:13:53

@Rocky80: Az még hagyján, de 5 éves szerződés?! Semmiből nem tanulunk...

danimester1 2021.12.11. 19:15:01

Komolyan nem hiszem el!Sosem tanulnak a hibákból!!!?????Mi kell nekik hogy egy gólra ne üljenek rá és rúgjanak még???Nagyon gyenge az egész csapat!

Rocky80 2021.12.11. 19:15:56

Bonucci a védőkirály, elhúzza magát a lövés elől...

Rocky80 2021.12.11. 19:18:13

@Pjanista: :-( valóban így van...

Nincs még vége, gyerünk srácok!!!

2021.12.11. 19:18:29

Ha így folytatjuk, ebből bukta lesz...

danimester1 2021.12.11. 19:19:04

Ezt a Pellegrini elleni szabálytalanságot simán lehetett volna varozni!
Reménykedjünk hogy az 1 pont legalább meg lesz,végülis idegenben jó az!Ja nem!

pott70 2021.12.11. 19:22:22

Magunkat szivatjuk meg megint.Leültünk,szétestünk,jól fölhoztuk a Velencét,gólt kapunk.Fasza.Most fel kellene pörögni,de nem lesz egyszerű.

GodPiero 2021.12.11. 19:22:44

Kellet nekünk Allegri - meg a folyton sérült felszop.ja...

Rocky80 2021.12.11. 19:29:31

@GodPiero: egyszer, csak egyszer!, nem tudnál inkább szurkolni?...

nortu30 2021.12.11. 19:29:48

Elkeserítő látni ezt a rakás sz@rt. Van nekünk egyáltalán bármiféle taktikánk az egyes meccsekre, vagy csak úgy kimegyünk majd lesz valahogy alapon? Jobb nálunk egy újonc Venezia. Mi jön még?

Kukszi 2021.12.11. 19:30:14

Ilyen meccsre számítottam, így nem csalódok mostmár, X meglesz szerintem örülhetünk. Impotens a csapat piszkosul.
Pellegrini Locatelli Cuadrado aki próbálkozik de kb ennyi is :/

2021.12.11. 19:30:16

Cserélni mikor fogunk? Jövőre?
Ezt a Veneziát egy inter, egy Atalanta, vagy egy nápolyi 4-0al rendezné le.

BellaDona 2021.12.11. 19:31:01

Nem értem miért nem hozza be Keant, az ő játékában benne van egy gól

steven.h 2021.12.11. 19:31:48

@MGB75: kit hoznál be aki a támadáshoz érdemben hozzá tudna tenni?

Van egy darab Kean a padon, a többi említésre se méltó támadásban és ez egészen botrányos, nevetséges egy Juventus szintjén

Rikoo 2021.12.11. 19:34:50

Lényeg, hogy 6-7 milliós fizetésű játékosaink vannak...

Roli921 2021.12.11. 19:36:28

@giorgio007: amúgy ezt kíváncsi vagyok mire alapozod. Egy értelmes labdaérintése nem volt.

Chiacchiarelli 2021.12.11. 19:36:54

Elmeháborodott Allegrinek fantasztikus a taltikája meg a cseréi. Újonc Venezia lefociz minket...

2021.12.11. 19:37:02

@steven.h: És azt az egy darab Kínt miért nem lehet behozni?? Miért nem lehet kipróbálni a fiatalokat? Ettől szarabbak nem lehetünk! Nem tök mindegy, hogy ki nem rúg gólt? Ez a gáz, hogy nincs egy normális támadónk. A kp-nk nulla. Ha hasonló színvonalú lenne a védelmünk, kieső helyen lennénk.
Nagy hugylé az egész Juve! Egy Venezia lefociz minket.

Del Pybala 2021.12.11. 19:37:50

Legjobb tamado jatekosunk egy 33 eves Cuadrado, aki az esetek 95% ban rossz dontest hoz...siralmas.

2021.12.11. 19:39:02

@steven.h: Egyébként igazad van. Fölösleges cserélni. Szart szarra. :)

Wizzurah 2021.12.11. 19:39:04

Allegri a vilag bohoca. Tokeletesen passzol ehhez a csapathoz. Remelem ebbol meg intertoto kupa se lesz az ev vegen es elzavarnak mindenkit.

Lanzafame 2021.12.11. 19:39:08

Aki az ilyen meccseket nem nyeri meg, az egy középcsapat és ne álmodozzon a BL-helyezésről.

Chiacchiarelli 2021.12.11. 19:39:51

@Del Pybala: Fiatalítunk majd a 32 éves Witsellel. Ő kihúz majd minket minden szarból.

steven.h 2021.12.11. 19:43:38

@MGB75: Nem azt mondom hogy felesleges, de Keannel se leszünk előrébb, és látszólag nem is vagyunk....

Én örülnék a legjobban, ha be lehetne hozni egy Da Gracat vagy Soule-t és érdemben hozzá tudnának tenni a játékhoz, de a Serie C-ben nem tudnak kiemelkedni (Soule ráadásul vaságyastól 50kiló, elnyomnák simán). Akik meg ezen a szar középpályán talán valamiféle mentőövek lehettek volna Locatelli mellé a Serie B-be kerültek kölcsönbe... és engem is nagyon zavar Morata balfaszkodása, Rabiot lélektelen játéka, Bentancur alibizése stb, de ebből kell főzni, ezt kellene kitakarítani.

Rocky80 2021.12.11. 19:44:14

Azért jó látni hogy még mindig rengeteget számít a szív, a hit és az akarat ebben a sportágban... :-|

Rikoo 2021.12.11. 19:46:21

Olyan játékosaink vannak, akiknek még szurkolni is nehéz.
@Rocky80: Így igaz. Jó nézni ezt a Veneziat.

danimester1 2021.12.11. 19:48:32

Elszomorító kilátástalan és szinte reménytelen a jelenlegi Juventus.A vezetőségnek sürgősen lépnie kell valamit,mert ez csak rosszabb lesz.Elnézve az utóbbi idők teljesítményét,a legszembetűnőbb hogy játékosaink a 60. perc környékén fizikailag elfogynak!A taktikánk a passzjátékunk kritikánaluli,arról nem beszélve hogy ötlet nincs semmi.Ezért kellene egy jó szervező és csatár aki a helyzeteket kihasználja,mert a jelenlegiek erre képtelenek egy-egy kivétellel.Ha ma pontokat bukunk a Bl indulás is veszélybe fog kerülni!Félő hogy a jelenlegi keret kb az El indulás elérésére képes.Ha tetszik ha nem sajnos egyre nagyobb a gond a csapat körül,mert nem hogy javulnánk inkább egyre jobban csúszunk le.Igaz a remény hal meg utoljára és szurkolok tovább!Forza Juve!

2021.12.11. 19:48:56

@steven.h: Sajnos nem azért kell nálunk cserélni, hogy hátha valaki gólt lő, vagy stabilabb lesz a kp, hanem csak azért, hogy legyen fent pár frissebb ember.

Szerintem meg világosan látszik, hogy itt nem csak Allegri a ludas. Ez a csapat edzhetetlen, minőségileg kb a Venezia szintjén állunk.
Most egy DP gólt rúgna.

2021.12.11. 19:50:37

Azért ez mindent elmond, hogy az utolsó percben, ilyen helyzetből egy totál kezdő fiatal rúgja a szabinkat. Amiben sem erő, sem helyezés nincs. Belerúgja a sorfalba.

Apuleius 2021.12.11. 19:52:52

Ez valami egészen elképesztően hitvány teljesítmény volt. Döbbenetes, hová züllesztették ezt a csapatot.

juve28adam 2021.12.11. 19:53:29

Méghogy könnyű hónap jön :D.

Del Pybala 2021.12.11. 19:53:43

@MGB75: Mint a total nem kezdo Ronaldo...

babo0410 2021.12.11. 19:54:09

Cuadrado és Morata ma csak estek-keltek. Borzalmas volt nézni. Dybala nagy veszteség lesz.

2021.12.11. 19:54:17

Nincs itt semmi látnivaló. Szenvedünk a kiscsapatok ellen, szenvedünk a középcsapatok ellen és szenvedünk a komolyabb csapatok ellen is. Szenvedés az egész szezon.
Szerintem ha Allegri tudja, ilyen szarból kell várat építenie, biztos nem jön vissza.

nortu30 2021.12.11. 19:54:44

Szégyen a köbön!

BellaDona 2021.12.11. 19:54:46

Sajnos, ez is nagy eredmény, hogy nem kaptunk ki! Nagyon fáj, de támadó nélkül csak ennyire telik.

Rikoo 2021.12.11. 19:54:59

Mocskos nagytakarítás kellene ebbe a keretbe.
Ramsey, Rabiot, Alex Sandro, Morata, Arthur, Bonucci, Szczesny, Dybala.
6-7 milliós fizetésű játékosaink...
Nem baj, ha nem lesz BL, legalább ki lehetne tisztítani ezt a keretet és felépíteni valami új csapatot.
Na nem Kulusevski, Kaio Jorge féle impotens fiatalokkal...

juve28adam 2021.12.11. 19:55:09

Az a 4. hely is álom kategória. Döbbenet hova süllyedtünk.

m.martin91 2021.12.11. 19:55:27

A mai meccs után Dybalábak több pénz kell, mert gondolom nem látjuk az elkövetkezendő hetekben, így ráér majd azoknak a kluboknak az ajánlataival foglalkozni, akik mindenáron meg akarják szerezni őt. Muszáj emelnünk a téten, nem fogjuk tudni itt tartani 10 milliós fizetéssel.

Wizzurah 2021.12.11. 19:55:59

Ahogy a bohóc lenyilatkozta, nagyon kemény mérkőzés vár ránk, úgy is lett. Igazi középmezőnybeli csapatok rangadója volt, ahol idegenben sikerült elérnünk egy bravúros döntetlent. Szerintem van minek örülni. Szívből kívánom, hogy ezzel az "edzővel" legyen meg a top 10.

Rocky80 2021.12.11. 19:56:06

@Rikoo: ez a hozzáállás és akarat lenne az alap.

Rikoo 2021.12.11. 19:57:03

@MGB75: Ezzel a csapattal csak bukni tudna minden edző. Ugyanez a Barcelona. Nem véletlenül utasította el őket az összes megkeresett edző.
A Juventus is ezen a szinten áll jelenleg.

danimester1 2021.12.11. 19:58:26

Lehet dícsérni a Veneziat,meg szimpatikus kiscsapat,de ma mi tettük naggyá őket.Őszintén megvallva nem is érdemeltünk ma többet,mert csak ennyit tettünk ma a győzelemért.Kíváncsi leszek mi lesz a mercaton,mert a vak is látja hogy ez a keret mint a szita olyan lyukas.Nehéz lesz mert pénz gondolom nincsen,plusz a vizsgálat....Télen nem biztos hogy lehet megfelelően erősíteni,de ki kell mondjuk egy Witsel pl. erősítés lenne a jelenlegi helyzetben.Azon már meg sem lepődök hogy Scammaca meg kiöregedett nagy fizetésű játékosokkal hozznak szóba minket.Elszomorító hohy így sikerült egy rekordbajnok csapatot leépíteni!

Rikoo 2021.12.11. 19:58:52

@Rocky80: Hát a mi lusta, túlfizetett, motiválatlan játékosainktól felesleges ilyeneket elvárni.

szauerb 2021.12.11. 19:58:59

Ezt mind a hülye Pirlo baszta el skacok?

m.martin91 2021.12.11. 19:59:10

@Rikoo: Ó, hát majd Xavi kihúzza őket a szarból. Megmondta a Betis elleni vereség után, hogy nyerhetnek Münchenben. Nem állt messze a valóságtól.

Szabi984 2021.12.11. 19:59:51

Borzalom. Mindent elmond a keretről,hogy null kilómèteres újonctól is csodát várunk. Azt is látszott ma,hogy mért erőlteti folyamatosan Miratat. Lehet ügyetlen és semmi sem jön be neki,de szívvel hajt,brusztol. Kaio Jorge és Kean se csinált ma semmi. Dybala kiválásával,ha megfogják Cuadradot,vagy gyengèbb napot fog ki,akk kb nincs is támadó játékunk. Ez a keret egy akkora nulla,hogy leírni nem lehet szavakkal

tomi12312323 2021.12.11. 20:00:40

Allegri fostos, támadójáték nélküli szar focijával ennyit érünk, kb10. hely....
Dybala az aki különbséget jelent, Allegri nélküle lehúzhatja magát a klotyón.

2021.12.11. 20:01:29

@Rikoo: Igen, ezt írtam. Tök mindegy, ki jön ide, ezzel a kerettel ez a fos lesz. Conte már idegbajt kapott volna. :D
Végigolvasok egy 96-os vagy mondjuk egy 2005-ös Juve keretet és megnézem, most milyen, sírnom kell. Ennyire jellegtelen, játéktudást és játékintelligenciát nélkülöző Juvét én még nem láttam.

csuhi89 2021.12.11. 20:01:59

Legalább nem kaptunk ki XD

DelPiero2 2021.12.11. 20:04:46

Arthur röhög most a markába, hogy milyen kemény büntetést kapott. Lehet hogy direkt késett el.
Ilyen vezetés kell, aki jól megbünteti a későket!

2021.12.11. 20:05:32

@tomi12312323: A nagy különbség gólt is alig rúg, mert nincs rá ideje. Nehogymár megmagyarázza valaki, hogy ez a normális, hogy 10 misi fizetésért nem tud valaki 3 darab kurva meccset végigjátszani, mert lesérül! Dybalát is úgy zavarnám el a büdös picsába a többi selejttel, mint a huzat! Ezért a teljesítményért 10 misi!? 1-et nem ér! Ha ránéz valaki, összeesik!

2021.12.11. 20:06:05

@babo0410: Valóban nagy veszteség lesz. Bruttó 75 milliós veszteség 2026-ig.

danimester1 2021.12.11. 20:06:26

@MGB75: sajnos ebben egyet kell értenünk.Ennél még a két 7. helyet elért csapat is kreatívabb és lelkesebb volt egy Del Nerivel...Hol vannak azok a '90 és 2000-es évek amikor majdnem minden második szezonban Bl döntőt játszottunk....Régi szép idők ég veled!10 évnyi csúcs után 10 évnyi csöcs vár ránk!?

Jozeph Pelikahn 2021.12.11. 20:08:49

Dybala kiesésével felszabadult két védőjük, így Cuadrado előtt teljesen le tudták zárni a területet, amit nehezen is viselt.

Mondanám, hogy a többiek meg rossz formában játszottak, de nem. Ezeknek ilyen a szokásos formájuk.

Borzasztóan egy dimenziós csapat lettünk. Ha jól zárják a széleket és középen meg nincs Dybala, akkor a játékunknak vége.

danimester1 2021.12.11. 20:09:11

@Rikoo: így van,de pénz nélkül a jelenlegi fizetési igényeket elnézve ez is egy qrva nagy feladat.Én nem.látom az X-t a jelenlegi sportigazgatónkban,de ha egészen őszinte akarok lenni az egész vezetőségben sem!

Leram7 2021.12.11. 20:10:17

Amikor egy lelkes kiscsapat, küzd és 100%-ot belead egy olyan nagycsapat ellen, aki nem akar focizni és nem akar futni, akkor a döntetlen igazságos elredmény.

Annyira kiszámítható, egyhelyben álló passzolgatós játékunk van, hogy az botrány.

Át kell állni 3-4-3-ra. vagy 3-5-2-re. A szélen Cuad és Pellegrini még jelenthetne valamit talán.

Rabiot, Morata, és már azt mondom Dybala és Kean is mehet el.

Szabi984 2021.12.11. 20:10:39

Locatelli se ér semmit ha mellette nincs egy vagy kèt klasszis középpályás,aki szabja a játék ritmusát. Locatelli abban jó,hogy stabilitást ad a középpályára,amolyan Tacchinardi. Egymaga semmire se megy. Én nem értem a vezetőséget hogy mit gondoltak a nyáron. Nincsenek klasszisaink semmilyen poszton. Klasszisok? Játokosaink 80% úgy érzem még tehnikailag is kèpzetlen a futballra. Ha egy csel bejön,inkább szerencsènek könyvelem el. Allegrit én inkább sajnálom mknt elítèlem

DelPiero2 2021.12.11. 20:15:01

Valószínű hogy egy Ferraritól sem jön el egy sikeres vezető. Hogy a focihoz van-e köze azt nem tudom.

2021.12.11. 20:15:52

Sajnos ki lehet jelenteni, hogy Ilyen gyenge Juve még nem volt. Még a 7. helyes Juvét is szívesebben nézném, mint ezt. Csak arra jó egy Juve meccs, hogy felbassza az ember agyát, semmi másra.
Régen el nem tudtam volna képzelni, hogy ilyen szarok legyünk. Alig van valaki ebből a csapatból, akit pozitívan tudnék értékelni.

Szili 72 2021.12.11. 20:22:31

Sajnos középcsapat vagyunk, nem tudunk sorozatban nyerni. Nem hinném, hogy ez Allegri hibája , az előző idényben is mákkal lettünk 4.- ek és nálunk játszott Ronci. Ha januárban nem erősítünk biztosan nem indulunk a bl -be.

venember83 2021.12.11. 20:25:40

Fontos pont, lehet továbblépni, kedden ismét edzés!

GodPiero 2021.12.11. 20:31:31

Lassan ott tartok, hogy az összefoglalót sem érdemes megnézni....

Rikster91 2021.12.11. 20:39:41

Szörnyü volt ezt a mai meccset nézni, hiába teltek a percek egy kicsit sem zaklatta fel a játékosokat, hogy talán nyerni kellene, mert döntetlenre állnak. Nem...

Sajnos elképzelni nem tudom, hogy mikorra lehet ezt a csapatot úgy felépíteni és a selejtet kiszorni, hogy elinduljunk felfelé.

Nem vagyok egy pesszimista drukker, de én ma engedtem el a BL-t. Így nem érdemelheti meg egy csapat sem, hogy a legjobbak között szerepelhessen.

DelPiero2 2021.12.11. 20:45:17

Higu és Mandzu még minding játszana és be is férnének, ha akkor fölöslegesen nem szórják ki őket

Jozeph Pelikahn 2021.12.11. 20:50:35

Nekem nagyon hiányzott ma Arthur a csapatból!
Elnéztem volna még több szép hátrapasszt...

A meccsek eladását biztos befejeztük?

DelPiero2 2021.12.11. 20:52:38

@Jozeph Pelikahn: Bundára gondolsz? Nem hiszem hogy bárki venne tőlünk meccset. Anélkül is van esélyük, ha kicsit felpörgetik a meccset.

2021.12.11. 21:18:46

Revideálnom kell önmagam. Amikor Ronci távozott, azt mondtam, nem fog hiányozni, mert csapatjátékkal a csatáraink is meg fogják rúgni a góljai. Tévedtem. Nem fogják megrúgni, együttvéve sem.

Bruce57 2021.12.11. 21:34:35

@MGB75: Megrúgnák ha nem Allegri lenni az edző. Meglátjuk jövő szombaton a Bologna ellen. Legutóbb Ronaldo nélkül vertük őket 4:1-re. Csak nem fos Allegri elképzelés nélküli focijával.

2021.12.11. 21:39:01

@Bruce57: Allegri eléjük áll, nehogy a kapuba rúgják a labdát, vagy mi? 10ből ha 1x betalálnak, sokat mondok.

Bruce57 2021.12.11. 21:49:09

@MGB75: Azért annyi helyzetünk nem volt. Allegri játékfelfogása elavult, statikus, semmi mozgás, csak arra vár hogy valaki hátha villan és gólt szerez utána pedig lehet védekezni, de mint látjuk az se működik.

babo0410 2021.12.11. 21:51:17

@MGB75: Mert nincs szervezett támadójáték. Allegri semmit nem is akar kitalálni arra hogyan kéne széthúzni a tömörülő védelmeket. Valamit azért mondhatna, nem csak szabadon játszanak.

DelPiero2 2021.12.11. 22:02:13

@MGB75: Mi ez a pesszimizmus? Megvan a gólonkénti 1 majdnem mindig, és néha 2-is, 38 forduló van, én 40 gólra is számítok.

cd1 2021.12.11. 23:00:39

@DelPiero2: egy Tevez is. Istenem de jo csatar volt....

cd1 2021.12.11. 23:02:28

@Rikster91: en is igy latom, ami a BL-t illeti, ma ment el a remeny is. Hatalmas a hatrany es akikkel palyazunk a helyekre fenyevekkel elottunk vannak. No nem bak, majd johet egy szuperliga a barca ellen. (Csak nem tudom kit fog erdekelni)

DelPiero2 2021.12.12. 00:29:08

@babo0410: Meg ez az első gól utáni visszahúzódás. Sokatmondó a statisztika a mérkőzések hány százalékában rúgjuk mi az első gólt.

Mark Szabo 2021.12.12. 12:09:22

@Jozeph Pelikahn: Legutóbbi győzelmi sorozatunk akkor volt, mikor Dybala nem játszott. :-D

Mark Szabo 2021.12.12. 12:11:14

@Bruce57: Szarból nem lehet várat èpiteni. Elment CR, lehult a lepel, ennyit ér ez a keret. Hiehetetlen hogy vannak emberek akik erre mèg mindig nem jöttek rá.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása