Közel 80 millió eurót hozott a BL idén a Juventusnak

bajnokok_ligaja_2021-22_logo.JPGA Juventus a Malmö ellen 1-0-ra megnyert meccsel csoportelsőként jutott tovább a BL-csoportból, s így várja az ellenfelét, amelynek a kilétére a hétfői sorsoláson fog fény derülni.

A lehetséges ellenfelek a következők: PSG, Atlético Madrid, Sporting, Benfica, Villareal, RB Salzburg. 

A Bajnokok Ligája szereplés idén nem csak sikerélményt, hanem igencsak szükséges tőkét hozott a Juventusnak, a Tuttosport szerint a klub az alábbi bevételeknek örvendhet: a legjobb tizenhat közé jutással közel 80 millió eurót kasszírozott a klub különböző bónuszokat is figyelembe véve. A tavaly ez az összeg 69 millió eurót tett ki, azonban idén a Milan és az Atalanta kiesésével a Juventus és az Inter nagyobb szeletet kap az olasz tortából.

Ezen kívül a Juventus megközelítőleg 4 millió euróra tett szert a három hazai BL-meccs jegybevételeiből.

Csak a gazdasági szempontokat tekintve, a jegybevételeken kívül a negyeddöntőbe jutás további 10 millió eurót ér, az elődöntőbe jutás 12,5 millió eurót, a döntőbe jutás pedig 13,5 millió eurót, míg a régóta áhított trófea magasba emelése 4,5 millió eurót jelentene a klub kasszája számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8416779758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2021.12.10. 10:42:48

Jó lesz, ha végre visszatérnek a szurkolók a stadionba (ami a Juventus saját tulajdona)...

Lanzafame 2021.12.10. 10:58:23

Na, idén szedjük meg magunkat a BL-ben, mert jövőre nem lesz rá lehetőségünk :D

JeetTrader 2021.12.10. 11:02:01

Nem rosszak az esélyek...66,66% esélyünk van h ne az Atletit vagy a PSG-t kapjuk. Nem mondom h a többiek nem képviselnének komoly ellenfelet, de lényegesen gyengébbek azért.

Meglepődtem h a győztes csak 4,5-et kap...gyakorlatilag mint a jegybevételünk a hazai meccseken.
Nem lényeg, menetelni kell h legyen bevétel! Valóban örömteli h jönnek a bevételek a jegyeladásból is.

FORZA JUVE!

MarcoT 2021.12.10. 11:09:40

Azért a Villarealt sem írnám, le különösen, hogy láttam a tegnapi meccsüket az Atalanta ellen. Ráadásul azt is tudjuk, hogy a portugál csapatokkal sem lenne könnyű dolgunk, úgy hogy véleményem szerint egyedül azzal Salzburg az a lehetséges ellenfél, akivel szemben nagyobb esélyünk van a továbbjutásra.

venember83 2021.12.10. 11:21:54

@Lanzafame: pár éve a címvédőnek garantált a részvétele.

Pavel1988 2021.12.10. 12:03:34

Nem tetszik az a megfogalmazás(youtuberektől hallottam), hogy a cselzi bukta el a csoport elsőséget és nem a Juventus nyerte meg azt.
6 meccse van mindegyik csapatnak, hogy a legtöbb pontot gyűjtse és itt a történet vége.
Amennyiben minden alkalmat megragadunk arra, hogy Allegribe rúgjunk akkor most jár neki a dicséret, a Juve jelenlegi helyzetében nagyon fontos ez az összeg és láthatjuk a Barca példáján, hogy semmi sem garantálja, hogy bárki is továbbjut a csoportkörből.

Gaben Smith 2021.12.10. 12:04:10

Ezek az összegek már nem elégségesek , ha egy Ronaldó keresett Bruttó 60 milliót nálunk akkor egyvitte a BL bevétel 2/3-át.
Idén ha Ramseyt 7m,Rabiot 7m, Arthur 5m, Csesznyi 7m, Morata kb 4m, Dybala 10m ezek a játékosok bruttóban kb meg is ették a 80 millát.
Akkor a csapat többi tagját az átigazolási díjakat baszottul nem fedezi.
Nyilván más bevételi forrás is van ,de ahogy De Laurentis is mondta miért fektessen be valaki 200-300 milliót mikor max 100-at kaphat ha egyáltalán nyer arra meg semmilyen játékosvásárlás nem garancia.

Rocky80 2021.12.10. 12:56:13

Ha nem kiscsapatokról beszélünk, egyszerűen viccek ezek az összegek. Cirka 120 millió euró a legsikeresebb csapatnak, kb 1 jó játékos ára, aki meg nem csinál nyarat azt tudjuk.

Most vagy a játékosok nagyon drágák, vagy ezek az összegek nevetségesen alacsonyak. De valami nagyon el van rontva itt kérem szépen.

Rocky80 2021.12.10. 12:58:07

És ez a felülmúlhatatlan - foci csúcsa BL!

venember83 2021.12.10. 13:10:37

@Rocky80: valamennyire talán kapcsolódik:

Klubok rangsora a csoportmeccsek után, az első 6-ból 3 a nem megújuló energiaforrásokat promoválja. Új korszak követi a Real-Barcelona sokéves párharcát.

scontent.fclj2-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/266347412_4788370474584183_8730928970292991946_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=bB_K9v5focAAX-bUysu&_nc_ht=scontent.fclj2-1.fna&oh=2b2ce529aca6b36231937a8a95f41684&oe=61B91C88

Thuglife! 2021.12.10. 13:23:02

@Pavel1988: ha a saját kezedben a sorsod(ha nyersz a többi eredmény nem számít)és vezetsz de a 90+. percben gólt kapsz akkor igen azt úgy hívják elbuktad.
De persze évek múlva jól néz ki a csoportelsőség és senki nem fog foglalkozni vele hogy a modern foci 2. helyet ért,az antifoci meg elsőt.

Lanzafame 2021.12.10. 13:28:32

@venember83: a döntőig biztosan eljutunk, de ott tudjuk, mi lesz a vége.

delpi0823 2021.12.10. 20:09:27

@Gaben Smith: Szted miert akartak letrehozni a szuperligat?mert a blbol mar csak vegetalnak a csapatok,nem hiaba van a nagy klubbok nagy resze csodkozeli allapotban.A jatekosok fizetese egyszeruen nevetseges,az arakrol meg mar nem is beszelve,valaki egy egyeneset rug a labdaba mar 30 millio
...........

FeriGjuve 2021.12.10. 23:18:15

@JeetTrader: Ezen én is.
Nem elírás lehet?

Galbandi 2021.12.11. 09:15:53

@FeriGjuve: Nem elírás, tényleg annyi jár a végső győzelemért. Viszont én úgy tudom, hogy a döntőbe jutásért 15,5 millió eurót adnak, amivel együtt a győztes kereken 20 millió euróval lesz gazdagabb a finálé után.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása