A Lazio középpályása, Sergej Milinković-Savić jól ismeri Dušan Vlahovićot, hiszen a szerb válogatottnál csapattársak, s egymás ellen is játszottak már klubcsapataik bajnoki összecsapásain.
A 21 éves csatár komoly érdeklődést generált nagy klubok részéről, így a Juventus, a Tottenham Hotspur, az Arsenal, a Manchester City és az Atlético Madrid szívesen leigazolná a szerződését meghosszabbítani nem kívánó csatárt.
A mai Portugália - Szerbia vb-selejtező csoportmeccs kapcsán kérdezték a Lazio középpályását a firenzei csatárról.
„Jó? Ő nem jó, hanem kiemelkedő. Biztos vagyok benne, hogy a statisztikai adatok is ezt mutatják, különösen ha figyelembe vesszük a korát is.” - olvasható a középpályás nyilatkozata a FIFA.com oldalon.
„Ugyanakkor van egy olyan tulajdonsága, amit nagyon kedvelek benne, hogy ő olyan játékos, aki igazán dühös, ha nem tudja jól megjátszani a labdát, szóval bizonyosan fejlődni fog még, s az egész világ róla fog majd beszélni.
Úgy edzéseken, mint meccseken soha nem veszi könnyen, ha kimarad egy helyzet, éhes a gólokra és a győzelemre. Tetszik, hogy bizonyítani akar magának, szóval szerintem az a sorsa, hogy a legjobbak közé emelkedjen.”
A Fiorentina a pletykák szerint 80 millió euró körüli összeget kér a csatárért már a januári átigazolási időszakban, de nem zárható ki, hogy csak nyáron fogja értékesíteni a 2023 júniusáig szerződéssel rendelkező csatárt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.