Játékosok a Chelsea elleni győzelemről

gyozelem_a_chelsea_ellen.jpgA Juventus a címvédő Chelsea elleni csodálatos győzelemmel jelezte, hogy van kiút abból a hullámvölgyből, amelyben a zebramezes csapat a szezont kezdte. A Bajnokok Ligája-csoportkörében a torinóiak Federico Chiesa találatával arattak 1:0-ás győzelmet a londoni kékek fölött.

"Egy nagy meccs, egy nagy csata és egy a szívvel aratott győzelem. Most így kell folytatni. Nem foglalkozom a saját teljesítményemmel, csak a szurkolókkal  és a csapattal, ez a győzelem fontos volt. Azért sikerült, mert valami többletet beletettünk hozzájuk képest, jobban hittünk benne. A két Fede elöl sokat segített nekünk a piszkos munka elvégzésében, s hogy kapott gól nélkül zártunk szintén nekik köszönhető." - értékelte a Chelsea elleni diadalt Manuel Locatelli.

"Az elején szenvedtünk, de nem engedtünk helyzeteket a Chelseanek, amely az egyik legerősebb csapat Európában. Ez a szellem és a jellem győzelme, örömünkre szolgált védekezni, átengedni a labdabirtoklást, mégis jól irányítva a helyzetet, s megmutattuk azt a szellemiséget, amit nem láthattuk a szezon kezdetén." - mondta Wojciech Szczęsny, akinek nem sok munkát adott a Chelsea támadósora.

"Az egész csapat jól játszott, kiváló mérkőzés volt, a három pont pedig nagy eredmény. Ügyeltünk Lukakura, s arra a térre, amit neki engedtünk, jól teljesítettünk. A mai győzelem fontos, s szombattól folytatnunk kell." - mondta a védelem stabilitásának egyik letéteményese, Matthijs de Ligt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5716704668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

triplat 2021.09.30. 09:21:40

Azt hiszem kell egy 22-es mez.

Il Principino 2021.09.30. 10:56:01

@triplat: még várj egy kicsit,lesz az még 10-es is,akár már jövő nyáron is!

epaska 2021.09.30. 11:51:27

Remek mérkőzést játszottunk a címvédő ellen, ami nagyban köszönhető a zseniális edzőnknek. Chiesa, Locatelli, Bentancur és Bernardeschi remekeltek. Nálam a meccs embere Bernardeschi. Nagyot ment. Ő lesz a mi Mandzukicunk. Számomra kétségtelen, hogy a Mister csapatot fog csinálni a srácokból és akkor komolyan számolni kell a Juventussal.
Forza Juve!

alexGicamo 2021.09.30. 15:17:43

@triplat: Nekem is pont ez jutott eszembe meccs közben ! :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása