A Juventus a címvédő Chelsea elleni csodálatos győzelemmel jelezte, hogy van kiút abból a hullámvölgyből, amelyben a zebramezes csapat a szezont kezdte. A Bajnokok Ligája-csoportkörében a torinóiak Federico Chiesa találatával arattak 1:0-ás győzelmet a londoni kékek fölött.
"Egy nagy meccs, egy nagy csata és egy a szívvel aratott győzelem. Most így kell folytatni. Nem foglalkozom a saját teljesítményemmel, csak a szurkolókkal és a csapattal, ez a győzelem fontos volt. Azért sikerült, mert valami többletet beletettünk hozzájuk képest, jobban hittünk benne. A két Fede elöl sokat segített nekünk a piszkos munka elvégzésében, s hogy kapott gól nélkül zártunk szintén nekik köszönhető." - értékelte a Chelsea elleni diadalt Manuel Locatelli.
"Az elején szenvedtünk, de nem engedtünk helyzeteket a Chelseanek, amely az egyik legerősebb csapat Európában. Ez a szellem és a jellem győzelme, örömünkre szolgált védekezni, átengedni a labdabirtoklást, mégis jól irányítva a helyzetet, s megmutattuk azt a szellemiséget, amit nem láthattuk a szezon kezdetén." - mondta Wojciech Szczęsny, akinek nem sok munkát adott a Chelsea támadósora.
"Az egész csapat jól játszott, kiváló mérkőzés volt, a három pont pedig nagy eredmény. Ügyeltünk Lukakura, s arra a térre, amit neki engedtünk, jól teljesítettünk. A mai győzelem fontos, s szombattól folytatnunk kell." - mondta a védelem stabilitásának egyik letéteményese, Matthijs de Ligt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
triplat 2021.09.30. 09:21:40
Il Principino 2021.09.30. 10:56:01
epaska 2021.09.30. 11:51:27
Forza Juve!