Gullit: „de Ligt tehetséges, de le kell nyugodnia”

de_ligt_matthijs_szczesnyvel_pacsizik.jpgAz AC Milan legendás futballistája, Ruud Gullit a minap Matthijs de Ligt helyzetéről beszélt.

A holland védő már harmadik évét kezdte meg az olasz bajnokságban, azonban idén mintha nehezebb feladattal találná magát szembe, és kevesebb játéklehetőséghez jutna, mint Maurizio Sarri vagy Andrea Pirlo idejében, ráadásul a nyáron az EB-n sem sikerült túl jól szerepelnie válogatottjában.

„Nehéz időszakon van túl, de ez nem csak rajta múlt. Az Ajaxnál más futballt játszott, mivel ott az alapján ítélnek meg egy védőt, hogy milyen, amikor a labdát birtokolja. Olaszországban viszont meg kellett tanulnia egy teljesen eltérő játékot.” - mondta az egykori holland válogatott a Giacinto Facchetti Díjak átadóján Milánóban.

„Remélem, hogy megnyugszik egy kicsit, mert olykor igencsak idegesnek tűnik, és neki nyugodtabban kell futballoznia. Egyértelműen megvan benne a tehetség, jobbá válhat, mint amit az Ajaxnál láttunk tőle.”

A holland válogatott hátvéd a Napoli és a Milan elleni rangadókon nem volt a kezdőben, mivel Massimiliano Allegri inkább a tapasztalt Bonucci-Chiellini védőpáros mellett tette le a voksát.

A  22 éves játékos ma bizonyíthat a Spezia ellen, és Mino Raiola szavait figyelembe véve el is kell kezdenie mutatni valami kimagaslót ahhoz, hogy nyáron valóban klubot válthasson.

A klubváltás lehetőségéről Fabrizio Romano beszélt saját YouTube-csatornáján, és az újságíró vázolta a játékos Juventusszal kötött szerződésében foglalt kivásárlási feltételeket.

„Mino Raiola azért beszél nyári átigazolásról Matthijs de Ligt esetén, mert az ügynök tudja, hogy a védő bére rendkívül magas, hiszen a koronavírus által sújtott időszak előtt kötötte a klub, most pedig a koronavírusos időszakban ez a Juventus számára óriási bérteher, és tudja, hogy a helyzetet a Juventus, de Ligt és Raiola között el kell dönteni.

De különösen azért, mert Matthijs de Ligt szerződésében egy kivásárlási záradék található. Ez a záradék következő nyártól érvényes, 2022-től, és 150 millió eurós kivásárlást tesz lehetővé.

Tehát Matthijs de Ligt elérhető lesz 150 millió euróért. Ez a záradék a Juventushoz szerződéskor született, tehát Mino Raiola már kigondolta előre ezt a záradékot, ahogyan tette az Erling Håland és a Borussia Dortmund által megkötött szerződés esetében is.

De Matthijs de Ligt nyártól, tehát 2022 nyarától elérhető lesz a piacon ennek a záradéknak köszönhetően.

Természetesen ez jelentős összeg. Nem könnyű elképzelni, hogy bármelyik klub kifizeti ezt az összeget, de ennek ellenére a záradék megléte azt jelenti, hogy a játékos értékesíthető a piacon.

Tisztelnünk kell természetesen a Juventus álláspontját is, mivel a Juventus nagyon elégedett Matthijs de Ligttel, de a keretben megtalálható Bonucci és Chiellini, ezért de Ligt nem kezdőjátékos folyamatosan, de a Juventus szurkolói nagyon kedvelik de Ligtet, Massimiliano Allegri nagyra értékeli őt, kedveli a játékost, a Juventus vezetőségének meggyőződése pedig, hogy Matthijs de Ligt Európa legjobb hátvédjeinek egyike lesz sok-sok évig.

Azonban lássuk, milyen történések lesznek a piacon, mert ez a záradék elérhetővé teszi a játékost, a magas ár miatt azonban nem lesz egyszerű Matthijs de Ligt leigazolása, de Mino Raiola szavait figyelembe véve érdemes figyelni a helyzetet, lényegében ezt mondta az ügynök.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1516696972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2021.09.22. 09:05:21

Ha valaki lepattint érte 150-et szerintem jó üzlet lenne értékesíteni.

GodPiero 2021.09.22. 09:09:49

@Gaben Smith: 80-at sem nagyon fognak adni érte....

FeriGjuve 2021.09.22. 09:10:14

@Gaben Smith: Aztán majd 34 èvesen visszaszerezzük ingyen,ahogy azt szoktuk csinálni,addig meg elleszünk Ruganival,hiszen Allegri hisz benne és kedveli.

Gaben Smith 2021.09.22. 09:18:13

@FeriGjuve: a védelmet amúgyis meg kell reformálni. Egy 150 millából lehetne jó üzleteket kötni. Pl a nyáron egy Koundé,Varane kettős kijött volna belőle.
Bonucciba sose bíztam Chiello meg még ez a szezon. Ruganinak mennie kell innen.

venember83 2021.09.22. 09:31:08

@Gaben Smith: a 150 millából bőven részesedik bizonyosan Raiola, a Juve meg középszerekre költi majd de Ligt helyettesítésére a pénzt. Jól hangzik a 150 millió, de sajnos Pogba árát sem tudta igazán jól felhasználni a Juve, jött Pipita, aki nem volt egyáltalán rossz, de az utolsó évei fájdalmasra sikerültek, nem kellett a kutyának sem, s a Juve végül mínuszosan szabadult tőle nagyon rossz szájízzel, a középpálya meg Polpo (és Vidal, Marchisio, Pirlo) távozása után teljesen minősíthetetlen lett, s nagyjából ma is az. De persze ne legyen így, s Cherubini meg a sok (kölcsönadott) fiatal váltsa meg a világot, akár de Ligt távozása árán is, ha ez indokolt.

Gaben Smith 2021.09.22. 11:10:12

@venember83: van realitása a gondolataidnak én csak azt gondolom az már egy akkora összeg amiért el kell adni. Viszont mi valahogy nem tudunk jól igazolni egy két kivételtől eltekintve. A pogba pénz mérhetetlenül szarul lett elköltve. Majd a Ronaldóra kidobott pénz is főleg ,hogy miatta Higanyra nem volt szükség és emiatt is amortizálódott le mind a pályán mind értékben. Sorozatos rossz döntések. Visszasírom Marottát.

Tony. 2021.09.22. 11:53:44

Szerintem senki ne számolgasson 150 millióval, nem lesz soha olyan klub amelyik ennyit fizetne egy védőért, pláne nem azért a De Ligtért aki jelenleg a Juventusban játszik. Azért kell imádkozni, hogy mikor el akar menni legalább annyit kapjunk érte, hogy 0ra jöjjünk ki a korábbi vételárhoz képest, de gyanítom, hogy ilyen 50 millió körül örülhetünk, ha majd kapunk érte.

FeriGjuve 2021.09.22. 12:34:53

@Gaben Smith: De ezt mindenképpen De Ligt megtartása mellett kellene teljesíteni.
Egyébként Allegei megmondta,hogy a fontos meccseken fog csak kezdeni Chiello és Bonucci sem fog mindig rendelkezésre állni.

FeriGjuve 2021.09.22. 12:37:56

@Tony.: Ez szinte már tendencia,hogy nálunk leromlik a játékosok ára.
Valahogy nem jól csinálnak valamit.
Talán az üzletemberek mellé kéne néhány szakember is.

Rocky80 2021.09.22. 14:07:35

@venember83: a felhozott példák a covid előtti időszakban és más átigazolási guruval történtek; biztos vagyok benne hogy most más lenne a helyzet. Elvégre Locáért is hónapokig tárgyaltunk.

Mindenesetre szerintem ő a legnagyobb értékünk most Chiesa mellett, semmi pénzért nem adnám el, a jövő csapatának az egyik legfontosabb tartópillére, egyszerűen nem adhatunk el egy ilyen játékost.

@Tony.: a mai árak mellett ő igenis egy százmilliós játékos.

venember83 2021.09.22. 14:14:40

@Rocky80: "Mindenesetre szerintem ő a legnagyobb értékünk most Chiesa mellett, semmi pénzért nem adnám el, a jövő csapatának az egyik legfontosabb tartópillére, egyszerűen nem adhatunk el egy ilyen játékost."

Vannak dolgok, amikben teljes mértékben, vitathatatlanul egyetértünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása