Brio: "A Juventus nagyobb tiszteletet érdemelt volna Ronaldótól"

ronaldo_cristiano_golorom_1.jpgA Juventus gólkirálya, Cristiano Ronaldo a nyári átigazolási időszak utolsó napjaiban tért vissza egykori klubjához, a Manchester United-hoz, s így ahogyan érkezésével és jelenlétével, úgy távozásával is komoly érzelmi hullámokat keltett Olaszországban.

A szurkolók egy része örül annak, hogy az egyéni rekordokat hajszoló portugál klasszis távozik Torinóból, azonban a Juventus korábbi legendái úgy vélik, a távozás módja és időzítése tiszteletlenséget tükröz a klubbal szemben.

"A Juventus nagyobb tiszteletet érdemel, nem számítottam arra, hogy Ronaldo ilyen módon utasítja majd vissza a klubot. Ez nem volt szép tőle." - értékelte az ügyet a Juventus korábbi játékosa, Sergio Brio a Tuttosport munkatársának nyilatkozva.

"Mindig tisztelettel beszélek a három klubról, ahol játszottam: a Juventusról, a Leccéről és a Pistoieséről, mert leigazoltak és hittek bennem. Cristiano egy hatalmas profi, azonban a búcsújának másként kellett volna történnie. 

A szakításuk talán nem volt szép, de meggyőződésem, hogy így volt helyes a játékos és a klub számára is. Ha egy játékost rákényszerítenek a maradásra, azzal kárt okozhat a csapattársaknak és a klubnak is."

A Juventus korábbi középpályása, Alessio Tacchinardi is hasonló véleményt fogalmazott meg.

"Ronaldónak másként kellett volna távoznia, nem egy privát repülőgépen, miközben Allegri éppen a csapathoz beszélt az Empoli elleni mérkőzés előtt. Vártam volna egy sajtótájékoztatót, amely során elköszön a szurkolóktól. Valami mást érdemeltek volna. 

Nincsenek már olyan legendák, mint Del Piero, Maldini vagy Zanetti, de nem volt szép azt hallani Ronaldótól, hogy egy olyan helyre tér vissza, ahol otthon érzi magát.  Nehéz helyzetbe hozta a Juventust azzal, hogy néhány nappal az átigazolási időszak vége előtt távozott, hiszen lehetetlenség pótolni egy olyan gólgyárat, mint ő. " - mondta Ronaldo távozásáról Tacchniardi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5016679068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ravanelli 2021.09.03. 17:18:30

Elköszönt. Tőle is eljöszönt a csapat. Reménytelennek ítélte a csapatot, jogosan. Nincs már ideje a Spezia meg ilyenek ellen bohóckodni. Manchesterben megrúgja a 25-30 gólját, ennyi. Amúgy meg örüljünk, hogy valami pénzt láttunk belőle, nyáron ingyen ment volna.

DelPiero2 2021.09.03. 19:35:02

Azért többet lehetett volna kérni érte. Megmondtuk volna, hogy nem megy pl. 50 alatt. Ha meg nem hajlandó játszani, akkor 1 évet padozik. Ideje lenne a szerződéseket úgy kötni, hogy a klubon kívül a játékosnak is vannak kötelezettségei, melyet ha nem teljesít, akkor nincs fizetés.
Nem hiszem hogy a nagy Ronaldo felvállalta volna az egy év padozást.

Wizzurah 2021.09.03. 19:43:03

Remelem mar nem sok cikk lesz rola, amiben o meg a juventus egy lapon szerepel. Elment, en orulok neki, ez mar a mult, ne fecsereljuk az idot roncira, nem is erdemel annyit. 30 misi marad a kasszaban, nincs feszko miatta, felooem azt csinal amit akar, kinek hianyoznak a kamunyilatkozatai.

venember83 2021.09.03. 19:44:57

@DelPiero2: az egész sztoriban CR7 tűnt a tökösebbnek és határozottabbnak, nem a vezetőség. Sajnos a portugál nagyobb márkanév, így ő döntött mindenről, a Juve csak asszisztált.

Shyr Kahn 2021.09.03. 19:45:15

Szoval a Spezia ellen bohockodas van, de a Watford meg Fulham mas kategoria... Maradjunk annyiban, hogy bar penzben es ennek koszonhetoen infrastrukturalisan es anyagilag jobb a Pl bmely jatekosnak a vilagon, de az olasz bajnoksag sem eppen kutyauto (a gyengebbnek tartott csapatok sem gyegek, lasd Empoli) a jatek erejet nezve. Erdekes modon, amikor nem volt CR es BL dontot jatszottunk, akkor a PL csapatai halovanyak voltak a BL-ben. Ez nem jelenti azt, hogy rosszabbak voltak... mint ahogyan most sem jelenti azt, hogy jobbak.

"Nincsenek már olyan legendák, mint Del Piero, Maldini vagy Zanetti, de nem volt szép azt hallani Ronaldótól, hogy egy olyan helyre tér vissza, ahol otthon érzi magát. Nehéz helyzetbe hozta a Juventust azzal, hogy néhány nappal az átigazolási időszak vége előtt távozott, hiszen lehetetlenség pótolni egy olyan gólgyárat, mint ő. " - tokeletesen megfogalmazta Tacchinardi. Nem veletlen, hogy ahhoz kepest, ahogyan a klub bant vele, O meg mindig joval Juventinobb, mint az uj generaciobol barki.

Igaz CR elkoszont egy posztban, de tudjuk, hogy O tudja mikent kell kommunikalni es ez volt a minimum, ami elvarhato volt. Ennek ellenere olyan gyorsan lelepett, hogy meg annyit se nyilatkozott: Arrivederci! Valoban hianyzott egy komolyabb hangvetelu sajtotajekoztato, de amiota elment es posztolt egy rovidebb "koszonet" uzenetet, azota szamara a Juve meghalt, ami valoban arra utal, hogy semmibe veszi a bizalmat, amit itt kapott.

Lehet CR nepszerubb a klubnal, de ez csak egy rovid tavu allapot. Az uj generaciok, akik ugy nonek fel, hogy mesekben hallanak csak rola, el fogjak felejteni. A klub meg valoszinu, akkor is elni es virulni fog, amikor O mar jarokerettel jarva tengeti idos eveit.

delpi0823 2021.09.03. 20:22:40

@Ravanelli: Az a bohoc united mennyivel lesz remenyteljesebb?bajnoksagot eselyuk sincs nyerni,a blrol meg nem is beszelve.Edzojuk se uti meg a vilagszinvonalat finoman szolva se.....

delpi0823 2021.09.03. 20:29:45

@Shyr Kahn: +1 Majd ha visszavonul a szurkoloi mit fognak csinalni?Epp esszel felfoghatatlan szamomra hogy lehet egy jatekosnak szurkolni,egyszeruen nevetseges........De hat a mai vilagban nem is csodalkozom........

2021.09.03. 21:10:07

Ronaldo minden volt, csak nem Juventino. Ő is egy zsoldos volt, akit érzelmileg semmi sem fűzte a klubhoz. Ez hűen tükrözte a távozásának körülményei. Azért egy DP-hez, Trez-hez képest sehol sincs.
Ha idejében távozik és hagy időt a klubnak az igazolásokra, akkor most semmi gond nem lenne. A Juve előtt sem bírtam, most sem. Meg azt is bírom, amikor azzal jöttek páran, hogy hú, mert a munkamorálja, meg a pályán nyújtott teljesitménye, meg az edzésen végzett munkája, meg példamutató, blabla. Kérdem én. Akkor miért voltak olyan gúnynevei, hogy színészkirály, meg rinyáldó? Biztos nem véletlen...
Elismerem, de nem szeretem. Örülök, hogy elment. Soha viszont nem látásra! Kb leszarom, mit fog nyújtani a MU-ban. Juve előtt sem követtem, ezután sem fogom. End of the story.

2021.09.03. 21:37:17

@Wizzurah: Na, meg az is. :D Ezt elfelejtettem. :D

Ravanelli 2021.09.04. 08:21:40

@MGB75: azért abból nem érdemes kiindulni, hogy a kisebbrendűségi komplexusos, tesiből felmentett tökfejek milyen jelzőket aggatnak egy világklasszisra...CR7 hisztiánó, Messi törpe...szánalmas vergődés ez, pitiáner emberektől.

FeriGjuve 2021.09.04. 08:52:14

Elhúzott a f*szba,el kell felejteni!
Juventus volt előtte is ès lesz utána is.
Nincs olyan játékos,amelyik a klub felett áll!!!

Del Pybala 2021.09.04. 11:53:34

Végre elhuzott..nem kar erte. Juve tortenelem egyik legszarabb igazolasa volt. A jovo epitese helyett inkabb kidobtunk 200 milkot az ablakon...

Ravanelli 2021.09.04. 12:28:28

Most olvasom, hogy a MU felajánlotta Cavanit, de mi nem kértük. Van ennek igazságtartalma?
@apuleius?

Apuleius 2021.09.04. 17:17:18

@Ravanelli: Eddig nem találkoztam ezzel a hírrel, de most rákerestem, s azt találtam, hogy a játékos magas fizetése miatt nem kért belőle a Juve. Fene tudja, van-e bármi valóságtartalma, nem éppen a legmegbízhatóbb források hozták...

Apuleius 2021.09.04. 17:19:03

@Rikoo: Daily Mail, Calciomercato...

Ádi93 2021.09.05. 11:45:01

Nevetséges. :D
Allegritöl a nyáron olyan, korábbi nyilatkozatokat lehetett olvasni, hogy nem kellett volna Ronaldót idehozni, mert nem lehet a csapatba beépítnei. (A munkahelyemen is ez a "kedvencem", mikor a képességeiben hiányos dolgozó nem azt mondja, hogy "én nem tudom"/"nekem nem megy", hanem, hogy "nem lehet")
Amióta itt va,n azt olvasni és hallani, hogy túl drága, meg csödbe viszi a klubot (a sok ostoba nem érti, hogy mennyi pénzt és presztizst hozott marketing terén, de 20-adszorra már nem írom le, a MU leigazolta, (az árát és a fizetését röhögve fizeti ki) azóta 12 óra leforgása alatt 25 millió eurónyi mezt adott el (amiböl persze csak töredékét kapja, kb 3 milliót, de ez sem rossz 12 óra latt), 300 millió euróval nött azonnal a MU értéke, az Instagramon (ahol CR 8-ról 51 millióra hozta fel a Juventust és aminek akkora anyagi jelentössége van, hogy pl CR csak ott, kétszer annyit keres egy évben mint a klubjában), szintén berobbant a MU növekedése, stb...
Ezekböl semmit nem értö nagyokosok osszák az észt, hogy drága, miközben deligt-et 75 millióért hoztuk el, Dybala 12 misit kap a semmire, stb.
Egyedül küzdött sokszor a pályán, rekordokat állított be, ennek ellenére öt éri a kritika a sok hozzáértö nagyokos részéröl, amiért nem nyertünk BL-t és több trófeát.
Egész nyáron azt hallgatta, hogy meg kellene vállni már töle.
Ès ti beszéltek kevés tiszteletröl? Kicsit fordítva ülnek néhányan a lovon.

Maximális tisztelettel és korrektséggel köszönt el, miután sokak örömére távozott (sokak bánatára is). Az élet nem véletlen nem engedte, hogy az Udinese ellen még megmentse a seggünket...

Ádi93 2021.09.05. 11:53:42

Rosszul írtam, nem 25 millió euróért, hanem 33 millió fontért adtak el CR mezt az elsö 12 órában...

"A Man. United tehát az első 12 órában nagyjából hárommillió fontot termelt ki magának 542 000 mez eladásából. A PriceOfFootball viszont úgy kalkulál, hogy vasárnap estére megtérülhet Ronaldo átigazolási díja (12.9 millió font)."

Ravanelli 2021.09.05. 11:58:57

@Ádi93: az emberek szeretik a világsztárokat. Ez a "titok". Én is örülök, hogy volt szerencsém Juve mezben látni. A pályafutását pedig természetesen továbbra is követni fogom-ettől még nem leszek kevésbé juventino.

Ádi93 2021.09.05. 12:20:38

Egyetértünk. Csak sokan, és föleg a tesiböl felmentettek, azt gondolják, hogy ebben a sportban úgy ajándékba adnak egy olyan karriert, mint CR-é... Elfelejtik, hogy milyen munka és milyen porfizmus által van ott, ahol. Nem egy csinált világsztár, egy alja trashceleb, egy énekesnek nevezett, mai autotune kirakat sztár, hanem a szó legnemesebb értelmében sztár és példakép száz millióknak. A sporttal kapcsolatos alázata és hozzáállása példás. Àltalában, söt, szinte mindig azok kérnek rajta számon tisztelet hiányt, akik öt, nem, hogy az általuk fel nem fogható mennyiségü és minöségü munka, eredményei miatt nem tisztelik, de alapvetö emberi minöségében sem.

Nekem sem lesz egyszerü idöt szorítani a meccsekre, mert most egyszerre fogom nézni a mieinket (többségét), a MU és Messi miatt a PSG-t is... :)

Rocky80 2021.09.05. 16:51:13

Annyira unalmas már ez a "tesiből felmentett" szöveg. Hol van az kiírva, hogy csak az kommentelhet (és formálhat véleményt) aki élsportoló? Lehet nem vettem észre...

Félreértés ne essék, nagyon nagyra tartom azt aki sportol vagy sportolt valaha is mert egy nagyon jó dolog; de ne essünk már át a ló túloldalára azért.

Rocky80 2021.09.05. 17:09:49

@Ádi93: kicsit ki tudnád fejteni egyébként hogy miért olyan nagy szó manapság egy ekkora Insta jelenlét? Hogy tud ez profitként realizálódni?

Egy magamfajta öreglegény nem igazán jártas ezekben a dolgokban, gondolom nem vagyok ezzel egyedül.

Köszönöm.

Del Pybala 2021.09.05. 18:37:28

@Ádi93: Le kene igazolni Ariana Grande-t nek is sok kovetoje van instan...Borzalmas igazolas volt Ronaldo nem kell szepiteni. Semmit se ért csak kidobott penz volt .

Ravanelli 2021.09.05. 20:12:47

@Del Pybala: szerinted volt kidobott pénz.

Ádi93 2021.09.05. 23:52:21

@Rocky80: Persze, kifejtem neked, szíves örömest. Az Instagramot, gondolom valamennyire ismered, ezért nem kezdeném az alapításnál és a működésénél. Annyi a lényeg, hogy nagy pénzt lehet vele keresni, csupán azzal, hogy szponzorált tartalmakat posztol ki az ember. Ehhez elég, már egy néhány tízezres követőtábor is, de több százezres esetén, már simán meg lehet élni belőle, kitesz egy átlagnál is magasabb havi fizetést amit a szponzoroktól kapsz. Ha kellően sokan követnek, megkeresnek különböző cégek, hogy a termékeiket a te oldaladon reklámozhassák, ezért pedig szabad szemmel is jól látható összeget fizetnek. Ennek egyébként katasztrofális társadalmi, morális és egyéb következményei vannak, pl, hogy már a tizenéves gyerekek is azon feszengnek, hogy minél nagyobb követőtábort szerezzenek, mindenféle józan észt, erkölcsöt, nevelést félredobva, a trendeknek, a kattintásoknak a saját életüket alárendelve.
A semmiből azért nem egyszerű több tízezres tábort kialakítani, de pl egy celeb (valóvilághős, trashceleb, akárki) már simán elérheti a több százezreset is és semmit nem kell tennie utána, csak reklámozni a saját felületén az őt megkereső cégek termékeit. Ebből akár milliókat is lehet keresni, már egy magyar trashceleb szintjén is.
Aztán persze nem kötelező erre használni az Instát, vannak bőven olyan oldalak is, olyan sztárok akik semmit nem reklámoznak, meg szarnak is az egészre, csak amolyan "muszájból" vannak fent, mert ez a trendi.
-de nem ez a jellemző, általában (érthető módon) az ember él azzal a lehetőséggel, hogy a semmire nagy pénzeket szakítson. Ezt teszi minden ismert futbalista is, a pármillió, esetleg pártíz millió követős oldalukon.
Ronaldo helyzete azért más és azért rendkívüli, e tekintetben is, mert ő a bolygó, messze legtöbb követőjével rendelkező embere, Facebookon kb 10 éve tartja az első helyét, Twitteren 2-3 amerikai celeb, meg Obama van előtte, Instagramon pedig szintén soksok éve olyan távlatból vezeti a listát, hogy a komplett amerikai sztárgyár a kanyarban sem látszik mögötte és egyre csak nő a távolság. E három oldalon összesen, több, mint félmilliárd ember követi, az Instagramon, jelenleg mindjárt 340 millió.
Most, hogy ebből hogy lesz pénz?
Úgy, hogy követőszám alapján van tarifája egy felhasználónak, a cégeknek annál többet kell fizetni, minél nagyobb követőtáborral rendelkezik az illető, ami egy teljesen szokványos metódus, a tévében is a legnézettebb műsorok közötti reklámidők érik a legtöbbet.
Cristiano Ronaldo, jelenleg, a 340 milliós követőszámával (tehát ennyi emberhez jut el, egyidőben az adott cég reklámja), POSZTONKÉNT (képenként) 1,3 millió eurót kap átlagosan. Ez azt jelenti, hogy egy képért, amin az új Nike cipőt tartja kezében és ír hozzá pár sor szöveget, vagy a Tag Heuer órát viseli a karján, esetleg egy kozmetikai cég termékpalettáját promózza, ezekért POSZTONKÉNT ennyit kap. Ezek hivatalos megállapodások a két fél között. CR-nek átleg évi 40 ilyen posztja van, ez kb 50 millió eurót jelent számára. És most egyedül csak az Instagramról beszélünk.

Nem véletlen, hogy a közelmúltban komoly sportlapok foglalkoztak ennek a marketing iparágnak a futballt és a játékosokat is átformáló, a klubok fölé emelő, kivételes alkupozíciókat generáló hatásáról és arról, hogy milyen szinten válik a sportág és a profi életmód kárára ez a fajta telefon függősége a fiatal generációknak.

Persze azért nem beszélhetünk arról, hogy minden játékosnak ekkora lóvét szállít ez az alkalmazás, mert sokan, ha megfeszülnek sem váltanak ki érdeklődést az emberekből, a Real Madrid játékosainak többsége is alig pármilliós követőtáborral bír, CR után Messi van, 240 millióval, Neymar is 200 körül, Ibra, Beckham, Bale és még 1-2 ismertebb név 40-80 millió között.

Most, a fent említett számok alapján, talán már érted, miért volt fontos a marketing szempont a vezetőségnek, CR igazolásakor (amit del pybala képtelen felfogni, habár nem atomfizikáról beszélünk) és miért van nagy anyagi jelentőssége akár, csak annak az egy vetületének, hogy a Juventus, kevés érdeklődésnek örvendő Instagram oldalát, 8 millióról 50 millióra hozta fel Ronaldo.
Ez, ugyanolyan, marketing generálta profit a klubnak, mint hogy most, pl a MU 300 millió euróval ér többet, amiért odament és 12 óra alatt 540 ezer mezt adtak el a nevével, 33 millió font értékben. És lehetne sorolni tovább ezeket a dolgokat, amiket bizony, minden topklub vezetősége figyelembe vesz, akármennyire is fáj ez néhány, 40 éve egy bizonyos ponton leragadt szurkolóknak. Én sem állítom, hogy ez jót tesz a futballnak, ettől még homokba dugni a fejet és onnan mondani az okosat, az nem hiszem, hogy egy intelligens megoldás.

Ádi93 2021.09.06. 00:13:24

@Rocky80: Tesiből felmentett... Ha unalmas is, elég kifejező. Annyi a lényeg, hogy aki valaha, életében sportolt komolyabban bármit is, ne adj Isten, élsportolt, ahhoz igazított, professzionális életmóddal, az nem mond akkora ökörségeket és tiszteltlenségeket pl egy CR-rel kapcsolatban, hogy a fal adja a másikat. Kb, olyan 99,99%-os pontossággal meg lehet mondani, ez alapján egy kommentből, bárkiről, hogy mennyi köze is van a témához, GYAKORLATBAN.
Nem, nem arról van szó, hogy csak élsportoló kommentelhet. Bárki kommentelhet bármit és minden véleményt illik tiszteletben tartani, már amelyikben van mit tisztelni és nem olyan érzése van tőle az embernek, mintha lehányták volna. Nem azzal van a gond, ha valaki nem ért ahhoz amiről beszél, hanem azzal, hogy mindezt eget rengető egóval és magabiztossággal teszi. Persze, értem én a pszichológiáját, hogy miért kommentekben teszi ezt az ember, mert ott/itt, a való élettel, "az offline térrel" ellentétben nem kell szembesülnie azzal a megaláztatással, mikor mások előtt rávilágítanak a végtelen butaságára és hozzá nem értésére.

Ravanelli 2021.09.06. 08:24:19

@Del Pybala: vond le a góljait meg az azokkal szerzett pontokat az összgól-és pontszámunkból az itt töltött 3 év alatt. Aztán számold ki, hány pont maradt és az hanyadik helyre lett volna elég...

Del Pybala 2021.09.06. 10:12:09

@Ravanelli: mi? :D Nelkule meg tobb golt is lottunk a szezonban. Goljai potolva lesznek. Nem lesz 30-cal kevesebb golunk csak mert Cr elment...

Gaben Smith 2021.09.06. 15:40:39

@MGB75: egyébként jogos amit irsz , de hozzátennék annyit ,hogy Ronaldonak nem volt opciója a nyár folyamán a váltásra.
Tudjuk,hogy a PSG, United, City hármas közül választhatott (nyilván a juvés béréhez hasonló bérezést remélve) illetve nem választhatott csak ők voltak opciók.
Viszont a PSG-nél egy hely volt Messinek. (a messi-ronaldo vagy a neymar-ronaldo páros sztem öngyilkosság és valójában ők se akarnák) na és ott van még Mbappé is. Miután realizálódott Messi Ronaldonak kiesett Párizs.
A City csak akkor vált reális lépéssé amikor körvonalazódott Kane maradása a csirkéknél.
A United meg igazából játékba sem volt csak a Citys érdeklődésen felbuzdulva egyszerüen nem engedhették meg maguknak azt ,hogy az ő legendájuk kékbe öltözzön igy dobtak egy mentőővet ,viszont nem biztos ,hogy sportszakmailag jól jártak.
Azt meg csak pletykaszinten jegyezném meg ,hogy a City szál csak kitaláció volt és ezzel az ügyes trükkel lépéskényszerbe helyezték az MU-t.
Egyébként ez Ronaldonak ciki! Új klubbot keresni magának és látni,hogy ennyire kinkeserves az egész ,látni azt ,hogy nem igazán kell senkinek....
Nem tudom ,hogy birja az egója ,hogy szinte rá kellett tukmálni magát az MU-ra.
Maradt volna anno az MU-ban és klubblegendaként vonulhatott volna vissza még pár aranylasztival és mégtöbb góllal és BL cimmel.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3520) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10263) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4327) mercato (4279) nyilatkozat (7678) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása