Locatelli leigazolása bonyolódhat a következő napokban

locatelli_manuel_kulusevskivel_kuzd_j_stadium.jpgA La Gazzetta dello Sport mai számában írt Manuel Locatelli helyzetéről, holnap újabb kapcsolatfelvétel várható a Sassuolóval, amely klub nem kíván engedni a 40 millió eurós kivásárlási árból.

A Juventus az első ajánlatában 32 millió eurót kínált a középpályás játékjogáért, de az átigazolás képletében is vannak különbségek, nem csupán az összegben.

A neroverde klub kész elfogadni egy kölcsönszerződést, de kizárólag egyéves kölcsön elképzelhető, kivásárlási kötelezettséggel. Eközben a Juventus a Federico Chiesa ügyében kötött szerződés feltételeit tükrözné, vagyis kétéves kölcsönt és kivásárlási opciót, adott feltételek esetén pedig kivásárlási kötelezettséget foganatosítana.

Amint azt Pavel Nedvěd, a klub alelnöke elmondta, a Juventus vezetősége magabiztos, és úgy érzik, megfelelő ajánlatot továbbítottak az adott környezetben. A vezetői szavai alapján nem várható gyökeresen más ajánlat az Öreg Hölgy részéről, s a klub reménykedik abban, hogy a játékos akarat mindennél fontosabb a neroverde klub vezetői számára is.

A Sassuolo az első ajánlatot már elutasította, részükről sem valószínű, hogy gyökeresen változtatnának az álláspontjukon, ha a Juve nem lép, akkor a helyzet igencsak bonyolulttá válhat az idő előrehaladtával. Torinóban bizakodóak a vezetők, de a sikerhez még szükséges némi diplomáciai érzék és idő, amiből egyre kevesebb van így július végén.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6716645930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabsic02 2021.08.01. 12:19:26

Úgy látom, hogy a Sassoulo kihasználja a Juve kényszerhelyzetét.

Ha nem fizet a Juve, akkor marad a Sassoulonál és egy jobb idény után elviszik 50+ millióért. Hát nincs igazuk?!

DelPiero2 2021.08.01. 12:40:49

@rabsic02: nem teljesen. Úgy tudom, mikor mi passzoltunk át játékost, akkor nagyvonalúak voltunk, többször elhangzott a jó kapcsolat kifejezés. Nem emlékszem ezt melyik fél hangoztatta anno.

GodPiero 2021.08.01. 13:19:36

Bonyolódhat???? Ennél jobban???
Ennél már a barátok közt is jobb....

venember83 2021.08.01. 13:23:17

La Gazzetta dello Sporr: A Juve nem emelhet az áron, viszont százalékot ajánlhat a Sassuolónak jövőbeli értékesítés esetén.

GodPiero 2021.08.01. 13:27:21

@rabsic02: Vagy egy valós szezon után Belotti 2 lesz belőle.....

steven.h 2021.08.01. 13:57:39

@DelPiero2: azóta többször megjelent, hogy Marottával ápolt igazán jó kapcsolatot Carnevali ezért volt jó a két klub közötti viszony is a játékosmozgást illetően.

Rocky80 2021.08.01. 14:28:39

Már az előző cikknél sem tetszett az a túlzottan magabiztos Nedved nyilatkozat.
Ráadásul Allegri próbálgatta Ramsey-t is registaként, lehet tud valamit? Rosszat sejtek...

Oké, hogy a játékos akarata mindent visz nálunk, de azért ők se hülyék hogy elkótyavetyéljék, ezt nem várhatjuk tőlük. Mindenesetre nagyon sajnálnám ha ez az üzlet meghiúsulna. :-(

Attilio79 2021.08.01. 15:05:43

Tényleg ennyire jó Locatelli vagy volt egy kiugró szezonja és a Milanban mutatott szintje az igazi? Azt gondolom, hogy van azért némi kockázat a leigazolásában, mindenesetre úgy gondolom, hogy nem sztárjátékos, nálunk az lehet, ezt ő is tudja!

2021.08.01. 15:13:22

Nem is számítottam másra...

Ravanelli 2021.08.01. 15:23:20

Jófogáson én se nagyon tolerálom, ha egy 40 ezerért hirdetett óráért 32 ezret,,egy zsák tápit meg egy grafitceruzát kínálnak, ráadásul az összeget is csak részletekben fizetik ki, plusz még a határidővel is variálnak...

rabsic02 2021.08.01. 15:25:57

@Attilio79: +1 Azért a Sass és a válogatott is tele van labdaügyes játékosokkal, így aztán nem ő szervezte a játékot. Kérdés, hogy nálunk egyáltalán beleillik-e Allegri taktikájába.

GodPiero 2021.08.01. 18:47:58

20 milla + a román gyerek....
Ha nem kell akkor szevasz!!!
Lóf@szt nem tett le az asztalra....

Zebracsikó 2021.08.02. 13:07:44

Juve szurkoloként már borzasztó kínos amit művel a vezetőség. 2 év alatt 700 millió eurós tőke duzzasztásról cikkeznek közben meg ilyen szinten nevetséges 5-6 millió eurókon "szarakodnak".. ott van Dybala esete is. Egy éve nyomjákneki, hogy 12m helyett 10m-t adnának neki évente. Ha 3 évre ír alá, az basszus 6 millió többlet "csak". Igaza van a Sassoulonak, ennyi az ára most, ha kell nekünk, fizessük ki. Ha meg nincs pénzünk rá, akkor meg ne járassa már le ez az impotens vezetőség szeretett csapatunkat.

steven.h 2021.08.02. 13:32:05

@Zebracsikó: A 700 milliót nem jókedvükben fektették bele a klubba, hanem mert ekkora a hiány. Minden cikk lehozta, hogy ebból semmi nem fog jutni az átigazolásokra, nagyon maximum ilyen 50 millió EUR, de ebből gazdálkodni igencsak nehéz, muszáj alkudozni, főleg ha a játékos hozzánk akar jönni. A 6 millió többlet pedig nettóban 6 millió, ami a klubot sújtja pedig a bruttó.

Zebracsikó 2021.08.02. 15:21:11

@steven.h: Egy szóval nem írtam, hogy ez a megsajtóztatott horribilis összeg átigazolásokra fordítandó. Egyébiránt arról lehetett olvasni, hogy több évre lebontva évi több százmillió eurós tőkeinjekciókkal fogják előkészíteni a terepet egy 2022/2023 körüli bevásárlásra, melyet az arab sejkek csapataira voltak eddig jellemzőek. Viszont a tényen nem változtat semmit, hogy

Zebracsikó 2021.08.02. 15:25:49

@Zebracsikó: folytatom bocsi... tehát a tényen nem változtat, hogy kifelé jelenleg a Juve egy Mikszáth novella dzsentrijéhez hasonlít. Ezek az összegek (akár bruttóban is) nevetségeseknek kell legyenek ezen a szinten. Tartom, hogy lejáratják a klubot ezekkel a huzavonákkal.. :(

steven.h 2021.08.02. 15:57:50

@Zebracsikó: Lehet, hogy nevetségesnek tűnik nekünk, csak sajnos ránk vonatkozik az FFP, nem úgy mint a P$G-re pl és sajnos bírósági döntés ide vagy oda vannak azért olyan eszközei az UEFA-nak amivel le tudnak sújtani, ha nem figyelünk, ilyen tipikusan az FFP és nem csodálom hogy Agnelliék most inkább óvatosak ezzel kapcsolatban és minden egyes centet kiszámolnak, hogy hogy költhetnek el. Ne érts félre, nekem sem tetszik, hogy pl 5 milliókon megy a huzavona pl Locatellinél, de azért Dybalánál megértem hogy miért nem akarnak neki 13 milliót. A teljesítménye alapján nagyjából a 7,5 szolgálja meg, nem többet és akkor még jófej voltam.

Azt viszont nem gondolom, nem tudom honnan van az információ, hogy nálunk bármikor is akkora bevásárlás legyen mint egy arab csapatnál önerőből. Az szerintem inkább a Super ligából befolyó bevételekből lehetne lehetséges.

2021.08.02. 17:20:45

@Zebracsikó: Kik előtt járatnák le a klubot? A covid miatt egyik csapatnak sincs pénze az angolokon és a PSG-n kívül. A Barca például csak ingyen igazol, és még Messi hosszabbítását sem tudják bejelenteni, amíg meg nem szabadulnak néhány játékostól, a Real senkit nem vesz, de az egész piacon alig van történés. 40 millió ebben a helyzetben nem kis összeg, nem meglepő, hogy nem tudjuk kifizetni.

GodPiero 2021.08.02. 19:57:27

@Zebracsikó: Csak a miheztartás végett....
Raphaël Varane világbajnokként, 4x BL győztesként, Spanyol bajnok/kupagyőztes/szuperkupa győztesként kerül 40 millába....
Pont úgy, mint a 2 meccses, cserepados Locatelli....
Milyen érdekes...

Dybala meg max 5 millás fizut érdemelne!!!

Zebracsikó 2021.08.02. 21:22:13

Most kicsit mintha összetűz alá kerültem volna de sebaj

Zebracsikó 2021.08.02. 21:27:55

@GodPiero: egyetértek veled az arányokat illetően. De Varane árát ennyiben állapították meg és a vevő nem hisztizett hetekig a világ szeme láttára, hogy nincs pénzem de nekem kell és léccilécci mondjatok le egy kisebb vagyonról. Lehet volt ilyen, nem voltam ott (sajnos

steven.h 2021.08.02. 23:10:47

@Zebracsikó: az egy dolog, hogy mennyire gazdag az Agnelli család, az FFP miatt én úgy tudom meg van kötve a kezük, de ezt majd valaki aki jobban benne van ebben helyretesz ha nem. A lényeg az hogy csak úgy nem tehetnek bele milliardokat a Juvéba, hogy sz@rásig igazoljunk, ilyen egyszerű, ezért is szülséges a super liga. Dybalánál meg változatlanul a nettóval számolsz nem a bruttóval és ráadásul ha jól tudom Dybala nem is kedvezményesen adózik.

@GodPiero: Raphael Varane a VB óta leginkább leszállóágban van és leginkább a hibáira ehet csak emlékezni. Nem tartod gyanúsnak, hogy a Real egyáltalán nem marasztalja? A real szurkolók se hullajtottak érte könnyeket, sőt, csak Ramosért aki legalább annyit sérült már mint Chiellini..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása