A nyári Európa-bajnokságon részt vevő válogatott játékosok zöme ugyan még nem csatlakozott a kerethez, a Juventus megkezdte a nyári felkészülést, s tegnap kora este megvívta első mérkőzését. A zebramezesek a csapatban számos fiatal játékossal arattak 3:1-es győzelmet a Continassába látogató Cesena fölött.
"A felkészülés ezen szakaszában soha sem ott tartasz, amit a forma mutat. Ez egy nagyon hasznos próba volt. A csapat keményen dolgozik, s a második félidőben természetes volt a visszaesés az iram tekintetében. De nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogyan a fiatal játékosok viselkedtek, s azzal is, ahogyan a tapasztaltabb játékosok velük dolgoztak, irányítva őket. Jó volt a hozzáállás és nagy elszántságot láttam arra, hogy jó futballt játsszunk." - értékelte a látottakat a Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd.
"Most várjuk, hogy az elkövetkező napok során mások is visszatérjenek. Ez egy jó mérkőzés volt, amelyet egy nagyszerű csapat nyert. Észrevehettük, hogy a Juventus számos játékosa betalált, ez jó jel, mi pedig elégedettek vagyunk.
Sokat dolgozunk, a stáb pedig koncentrált. Úgy látom, hogy Allegri fel van tüzelve, s kész minden tapasztalatát rendelkezésre bocsátani ahhoz, hogy együtt újra nyerhessünk. Max a történelmünk, nagyon boldogok vagyunk, hogy itt van, sokat adhat a Juvénak."
Nedvědet természetesen megkérdezték a bizonytalan jövőjű játékosokról, Paulo Dybaláról, Cristiano Ronaldóról és Giorgio Chielliniről is.
"Ronaldo hétfőn áll edzésbe, és velünk marad." - zárta rövidre a portugál klasszis esetleges távozásáról szóló pletykákat Nedvěd a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva..
"Cherubini már kapcsolatban áll Dybala ügynökével, aki jövő héten érkezik majd Torinóba. Megfelelő az idő arra, hogy megoldjuk a helyzetet, ez nem probléma.
Amikor visszatér a nyaralásból, beszélni tudunk majd." - tért át a csapatkapitány, Giorgio Chiellini szerződéshosszabbításának ügyére az alelnök.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.