Icardi ügynöke ismét az Öreg Hölggyel flörtöl?

icardi_mauro_psg_mezben_lenduletes_golorom.jpgA Paris Saint-Germain nyári kereterősítése igencsak jól halad, ám ennek eredményeképpen Mauro Icardi egyre távolodik a kezdőcsapattól, így ismét felmerült a jövőjének a kérdése.

A 28 éves csatár 2019-ben érkezett az Intertől kölcsönben 50 millió eurós kivásárlási kötelezettséggel, illetve 22 millió eurós bónuszokkal.

A játékos Olaszországba való visszatérését 15 millió eurós pótdíj volt hivatott megakadályozni, feltehetően az Öreg Hölgy számításainak az áthúzására, azonban azóta is sokszor felmerült az argentin csatár neve Torinóban, a pletykák szerint.

Footmercato értesülései szerint Mauro Icardi ismét felmerült, Massimiliano Allegri pedig fel is vette a kapcsolatot a csatárral kapcsolattartókon keresztül, s állítólag azt mondta, szívesen tudná csapatában az argentin válogatottat.

Mauro Icardi ügynöke és felesége, Wanda Nara ráadásul a napokban zebramezes felsőben pózolt az Instagramon, további táptalajt biztosítva a pletykáknak.

Egy másik felmerülő név Miralem Pjanić, a Sport értesülései szerint Massimiliano Allegri szívesen tudná keretében a hűséges középpályást, és mivel a Barcelona szabadulni akar a játékos fizetésétől, a Juventus olcsón lecsaphat a bosnyák futballistára

A beszámoló szerint Massimiliano Allegri nagyra tartja a játékost, és ezért továbbra is opció a bosnyák játékos visszatérése, azonban ehhez a Juventus keretéből is távoznia kellene pár játékosnak, csökkentve a bianconero klub bérkeretét.

Romeo Agresti értesülései szerint a Juventus a minap hivatalos ajánlatot tett a Sassuolónak Manuel Locatelliért, Federico Chiesához hasonló ügyletben szerződtetné a Juventus az EB-győztes középpályást, 30 millió eurós, kötelező kivásárlást tartalmazó kölcsönügylet keretében.

A Sassuolo elutasítása ellenére az ügylet kapcsán optimista a hangulat, bár a neroverde klub nincs rossz helyzetben az Arsenal ajánlata miatt, ez alapján 40 millió euróra tart igényt a játékosért, viszont az Öreg Hölgy szerencséjére a játékos mindenképpen a Juventushoz szeretne csatlakozni, így mindkét fél számára adottak az okok a tárgyalás folytatására.

A tegnap délután Arthur Melót megműtötték Torinóban, a Juventus hivatalos tájékoztatása szerint eltávolították a csonthártya elmeszesedett részét. A sikeres műtét után a játékos várhatóan 3 hónap múlva térhet vissza a pályára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9616629876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2021.07.17. 14:47:44

Sampdoriától kellett volna megszerezni anno,amikor les.zopattak minket 10 emberrel 0-1-ről fordítva..
30 éves korára majd lehet Juventus játékos is :D

Marvin88 2021.07.18. 20:08:35

Wanda Nara gerontofil! :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása