FRISSÍTVE: Pjanić ingyen távozhat az FC Barcelonától

pjanic_miralem_barcelona_2.jpgNem sikerült túl fényesen a klubváltás a Juventustól az FC Barcelonához igazoló Miralem Pjanić számára, olyannyira nem, hogy sajtóhírek szerint a katalán klub most hajlandó lenne ingyen megválni a bosnyák középpályástól, akiért a torinóiak is bejelentkezhetnek.

Pjanić mindössze egy évvel ezelőtt hagyta el a zebramezeseket, azonban nem sikerült beilleszkednie Ronald Koeman csapatába, s a komoly anyagi problémákkal küzdő klub most kész közös megegyezéssel történő szerződésbontás keretében szabad utat engedni a játékosnak, hogy ezzel is csökkenteni tudja a tetemes bérköltségeket.

A katalánok védője, Samuel Umtiti  hasonló lehetőség előtt áll, a Mundo Deportivo beszámolója szerint az FC Barcelona ugyanis "szabad kártyát" kínált mindkét játékosnak, akik így új klubot kereshetnek maguknak.

Pjanić jelenlegi szerződése még három évig érvényes Spanyolországban, de egy olyan szezont követően, amelyben mindössze hat alkalommal léphetett pályára kezdőként, aligha lenne ellenére a váltás.

A 31 esztendős középpályás alapember volt a Juventushoz most visszatérő Massimiliano Allegri csapatában, így egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy az adott kondíciókkal a játékos és az olasz klub számára is vonzó volna a közös munka.

FRISSÍTÉS: A La Gazzetta dello Sport szerint a játékos helyzete korántsem egyszerű, mivel a Barcelonánál 6,5 millió eurós bért garantál számára a szerződése, ezt az összeget pedig a Juventus nem hajlandó megadni neki. A bosnyák válogatott ezért nincs meggyőződve még a válás elkerülhetetlenségéről annak ellenére, hogy egy év alatt mindössze 1300 percet játszott a Barcelonánál, és jövőre is leginkább csereként szerepelhetne a katalán csapatban.

Az olasz napilap szerint kompromisszumos megoldásként a Barcelona fájdalomdíjat folyósíthat a középpályásnak, ami némileg kompenzálná a bevételkiesésért, és ez megkönnyítené a távozást.

Emellett a napilap nem ment el szó nélkül amellett sem, hogy a Juventus jelenleg igen bő kerettel rendelkezik, ami a középpályásokat illeti, Rodrigo Bentancur, Arthur Melo, Adrien Rabiot, Aaron Ramsey, Weston McKennie, miközben érkezőben van Manuel Locatelli, illetve Federico Bernardeschi és Nicolò Fagioli is beállhat szükség esetén.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4116613230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar Közöny 2021.07.05. 11:48:56

Semmiképp se jöjjön, már teljesen kiégett itt is, ráadásul lassú és körülményes volt az utolsó időszakban.

Lanzafame 2021.07.05. 11:53:08

A BL-döntő után valami eltörhetett belül, azóta árnyéka önmagának. Van elég bajunk a középpályán, nem kell plusz egy Arthur, aki még "öreg" is.

venember83 2021.07.05. 11:59:38

@Magyar Közöny: plusz drága is. Ott van Bab Mihály a keretben, tessék inkább őt erőltetni.

m.martin91 2021.07.05. 11:59:43

Az komoly. Milyen hatással lehet egy játékos önbecsülésére, ha 60 millió euróért leigazolja álmai csapata, aztán egy évvel később ingyen szeretne tőle megválni, különböző okokra hivatkozva? Mennyire érezheti magát még fontosnak? Persze, aki belesz@rik az egészbe, annak mindegy.

Egyébként attól tartok, hogy ha ez igaz, akkor vissza fogják hozni.

Leram7 2021.07.05. 14:15:31

Locatelli, Rabiot mellé egy támadóbb szellemű kp kéne. De Bruyne féle támadó és jól védekező kp.

Juventino86 2021.07.05. 14:45:01

Igaz, hogy kicsit kiégett, de még mindig sokkal többet hozzá tudna tenni a játékhoz, mint néhány középpályásunk. Ha ingyen elhozható, akkor meg kellene próbálni. Rabiot, McKennie, Bentancur, Ramsey, Arthur.... Náluk Pjanic még mindig jobb lenne, ebben egészen biztos vagyok.

Rikoo 2021.07.05. 15:51:18

Camavingát kellene inkább megszerezni, 30 millió körül adják majd el..

Tony. 2021.07.05. 16:24:56

Bármilyen elszomorító is, ezzel a Pjanic-Arthur cserével is befürödtünk. Még a kiégett Pjanic is többet tett hozzá. Meg lássuk be, a bosnyák volt kb az utolsó aki tudott előre is passzolni. Sajnos bizony felhalmoztunk egy csomó ugyanolyan játékost, akik mellett még ő is erősítés. Ingyen, normális fizetéssel jöhetne, rosszabbak nem lennénk.

Type-R 2021.07.05. 16:47:11

@Tony.: a Pjanic-Arthur csere a futballvilág nagy WTF-jei közé tartozik.

Wizzurah 2021.07.05. 23:45:54

Egy kis update. A Barcelona fel akarta bontani Pjanic es Umtiti szerzodeset is, de mind a ketto jatekos elutasitotta. Nem hulyek a jatekosok sem, a barca meg ugy beszopta, ahogy mi szoktuk.

Rikoo 2021.07.06. 01:48:56

@Wizzurah: Így igaz, Romano megerősítette.

venember83 2021.07.06. 06:12:43

@Rikoo: Mira egyelőre B terv lehet arra az esetre, ha a Sassuolo vezetői nem gondoljak úgy, hogy a játékos akarata mindennél fontosabb.

Romano: a Juventus nem kezdett tárgyalasba Miralem Pjanić ügyében, továbbra is Manuel Locatelli az első számú prioritás a középpályára, a Sassuolóval új tárgyalasi időpontban egyeztek meg a klubok.

A Barcelona az elmúlt napokban felajánlotta a szerződésbontás lehetőségét a bosnyák középpályásnak, ám a játékos ezt elutasította.

Rocky80 2021.07.06. 10:33:52

@venember83: teljesen normális. Ő ezért a pénzért megdolgozott!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása