Locatelli a középpontban

locatelli_manuel_eb_meccs_embere.jpgManuel Locatelli kapcsán folyamatosak a pletykák egy esetleges váltásról, a Serie A egyik legjobb fiatal középpályásaként tartják őt számon, és a Svájc elleni mérkőzésen ismét csillogott, ezzel pedig a meccs embere is lett.

A mérkőzést követően Fabrizio Romano újdonságokról számolt be a játékos kapcsán, az újságíró szerint a Sassuolo a meccs előtt mindig 40 millió eurós árról beszélt, ám ez könnyen módosulhat a válogatottnál nyújtott kiváló teljesítménynek köszönhetően.

A Premier League több klubja is érdeklődik a játékosért, miközben Massimiliano Allegri is szívesen fogadná őt az épülő Juventusnál. Az újságíró szerint nyílt verseny zajlik a játékosért a klubok között.

A tegnapi meccs embere azonban a sajtóval nem kívánt beszélni a jövőről, inkább csak az EB-vel kíván jelenleg foglalkozni.

„Nem tudom, mit várhatok a jövőtől, nem akarok túl sok mentális utazásba belebonyolódni. Jól érzem magam, két lábbal a földön járok, és próbálom élveni az EB minden pillanatát ebben a nagyszerű csapatban.” - mondta a Sassuolo középpályása.

A játékos testvére megszólalt a Sky Sports adásában, ám ő sem kívánt a mercatóról beszélni.

„Hogy Juve-szurkoló lennék? Ez igaz. De csak azt szeretném, hogy Manuel boldog legyen. Nem kérdezem őt a mercatóról, különösen mostanában, a válogatottnál tartózkodik, és nem gondol erre.

A Juventus ellen szerzett gólja? Nos, az, hogy láthatom a testvérem ilyen fontos gólt szerezni ilyen kiváló kapusnak, hát, ez enyhített mindenféle sporttal kapcsolatos fájdalmat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6716596034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventina7 2021.06.17. 07:55:40

Van olyan érzésem, ha Marotta lenne nálunk, már nyélbe ütöttük volna ezt a dealt. Ő ezekben sokkal agilisebb volt, a szerencsétlenkedésünk miatt meg vagy lecsúszunk róla, mert elhappolják vagy az EB végére megduplázódik az ára és a spórolásból ráfizetés lesz.
Abban lehet egyedül bízni, hogy valóban hozzánk akar jönni és esetleg volt már valami szóbeli megállapodás a klub és a játékos között.
A fene vigye el ezt a nehéz gazdasági helyzett, hogy nem tudunk gyorsan lezàrni egy ilyen fajsúlyú tranzakciót.

Ravanelli 2021.06.17. 08:12:36

A sérülékeny Tolisso felejtős. Inkább toldjuk meg az árát és hozzuk el Locatellit! A Sas meg elvihetné tőlünk Arthurt, Ramsey-t, akár Bernát.

Gaben Smith 2021.06.17. 08:33:54

En nem sokat lattam jatszani sot... de engem megvett most a ket meccsen a gol elott az a passz kapasbol berrardinak majd sprint a kapu ele es bevagta na az nem semmi. Meg kelene venni

venember83 2021.06.17. 08:48:18

@Juventina7: "Van olyan érzésem, ha Marotta lenne nálunk, már nyélbe ütöttük volna ezt a dealt."

Én Beppe kapcsán inkább az 1-2 millió eurón alkudozzunk hírekre emlékszem, ő nem siette el az ügyleteket. De Ligt is Paraticinek köszönhető, nagyon nagy összeget tennék rá, hogy Beppénél nem köttethetett volna meg ez a deal, hisz Beppe még Dybala negyvenmilliós átigazolását is igen kockázatosnak tekintette.

DrinkTeam 2021.06.17. 09:34:24

Mostanában sok kommentárt olvastam, ami Marrottat magasztalja, mintha az idő tényleg mindent megszepitene. Nekem szinte kivétel nélkül a mercato végéig elhuzott ügyletek ugranak be, vagy a határidő lejárta utáni sajnalkozasok (Witsel), az A terv után végül megvalosult ZS tervek, mondván mindegy ki az, csak olcsó legyen. Meg az 1-2 millió eurón való alkudozasok és az emiatt meghiúsult ügyletek, na meg persze a kukazasok.
Remélem soha nem jön ide vissza, és nem csak, hogy ő nem jön vissza, hanem az ezt a mentalitást képviselő egyéb emberek sem jönnek majd ide.

venember83 2021.06.17. 10:02:41

@Juventina7: egy dolog viszont tényleg amellett szól, hogy Locatellit megszerezhette volna Beppe mostanra. Nagyon jó kapcsolatot ápol a Sassuolót vezető Carnevalival. Szerencsére az Internél valószínűleg nem merülhet fel most Locatelli, hacsak nem adnak még el pár embert jó pénzért, Hakimin kívül persze. Viszont Berardi idejében is megvolt a jó kapcsolat, Berardi viszont mégse lett a Juve játékosa. Remélhetőleg Locatelli okosabban fog dönteni.

GodPiero 2021.06.17. 11:04:14

@venember83: Azért arra kíváncsi lennék, hogy Németországban, ha a Bayern hív valakit országon belül, sokszor ingyen lejáró szerződéssel mindig le tudja rabolni a bajnokságot...
Ellenben mi -Olaszország bajnoka - mi folyton felsülünk, szopatóra tesznek minket kis csapatok...
Ennyire nem vagyunk vonzók vagy ennyire szar a vezetőség?

venember83 2021.06.17. 11:19:21

@GodPiero: vagy ennyire utálják a Juventust? :)

Juventina7 2021.06.17. 11:20:39

@venember83: Berardi játékjogának 50%-ával rendelkeztünk 2016-ban, Marotta még akkor nyáron le is akarta igazolni, de a játékos megvétózta, merthogy inter szimpatizáns. Mit tudunk tenni, vannak totálisan érthetetlen dolgok az életben, mint például, hogy valaki nekik szurkol. Barellánál ugyanez volt a helyzet, Tonali meg a Milanba akart mindenképp menni.

Akkor maradjunk annyiban, hogy Marottának és Paraticinek is voltak jó és kevésbé jó húzásai. :) Nem tudom Cherubini milyen lesz éles helyzetben, de bízom benne, hogy Arrivabene is kicsit nagyobb nyomást tud majd gyakorolni egyes transzfereknél.

Lanzafame 2021.06.17. 13:18:37

Tegnap óta 60 M tiszta cash-ről indul a licit. Az a durva, hogy az Eb-n mezzala, és annak is nagyon jó.

Lehet, érdemes lenne egyetlen embert igazolni a középpályára, viszont az ő legyen és bármi áron.

Shyr Kahn 2021.06.17. 16:32:45

@DrinkTeam: @venember83: ++
Mindenkeppen hozza kell tenni, hogy Paratici es Pirlo levaltasaval sem nyertunk idot, hiszen sem Cherubini-nek, sem Allegrinek nem lehetett sok ideje bmifele atigazolasra az EB kezdete elott.
Mindenkeppen szivni fogunk, ha Locatelliert bejelentkeznek a penzes klubok.

Ha igy alakul, remelem SMS marad inkabb a kepben, mint Tolisso, bar a szerb/spanyol sem eppen olcso. Sot!

Most legalabb meglatjuk, hogy mikent mukodik az uj igazolasokert felelos igazgatonk + regi-uj edzonk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása