Jovetić: „Vlahovićnak még Firenzében kellene maradnia”

jovetic_stevan_monaco_mezeben_csk-szalaggal.jpgA Juventus kapcsán régi név bukkant fel a sajtóban, Stevan Jovetić iránt még Antonio Conte idejében, a sikersorozat kezdetén, 2013-ban érdeklődött a Juventus, azonban a montenegrói csatár anno inkább a Manchester City mellett döntött, onnan pedig kölcsönben az Interhez került, majd játszott a Sevillánál, az elmúlt négy szezont pedig a Monacónál töltötte, most pedig visszatérhet Olaszországba a Lazióhoz.

A montenegrói támadó egy aktuális célpont, a 21 éves szerb Dušan Vlahović kapcsán nyilatkozott, és véleménye szerint egykori klubjának aktuális játékosa számára az lenne a legjobb, ha még egy évet a Fiorentinában futballozna, és kihasználná a bőséges játéklehetőséget.

„Hasonló helyzetben voltam, de engem soha nem vonzott, hogy a Juventushoz igazoljak a Fiorentinától, mivel nem akartam elárulni a Fiorentina szurkolóit.” - mondta a futballista a Tuttosport munkatársának.

„Ezek személyes döntések, nem lep meg egy olyan élklub érdeklődése Dušan Vlahovićért, mint a Juventus, hisz a támadó gyors, erős, és van érzéke a gólszerzéshez.

A következő évek legjobb csatára lesz belőle Erling Hålanddal karöltve. Tehát lényegében készen állhat arra, hogy a Juventushoz kerüljön, de ilyen fiatalon a legfontosabb dolog, hogy folyamatosan játéklehetőséghez jusson.

A Juventusnál nagyobb lenne a versenyhelyzet, ezért én az ő helyében még egy évig Firenzében maradnék.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8316592988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2021.06.14. 11:57:43

Érdekes amit mond, mert anno arról szóltak a hírek, hogy Jovetic csak ide akar jönni. Mondjuk ez megint a sajtót minősítené. Az se igaz, amit kérdeznek.

Rikoo 2021.06.14. 13:55:30

Jah, láthatjuk te milyen jól döntöttél a pályafutásod során..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása