A Parma foglalhatja keretbe Gigi karrierjét

buffon_gigi_parma_mezben_uvolt.jpgGigi Buffon Olaszországban maradhat, bár számos külföldi klub is érdeklődik iránta, így például a Barcelona és az Atlético Madrid.

A Juventus nyári mercatója sok Juve-szurkolót tart lázban, ám a klubtól távozó kapuslegenda, Gigi Buffon sorsa is szívügye lehet sok bianconero szurkolónak.

A TuttoMercatoWeb értesülései szerint a Juventustól távozó kapus számára három opciót merült fel, amennyiben nem kívánja szögre akasztani a kesztyűjét, az egyiket pedig a Barcelona jelenti, ahol Marc-André Ter Stegen cseréje lehetne.

Egy másik opció az Atlético Madrid, ahol a jelenleg nagyon jó formát mutató Jan Oblak mögé érkezhetne, tehát itt is csak cserekapusként számítana rá a spanyol fővárosi klub.

A harmadik opcióként a Parma neve merül fel, ahol 1995-ben debütált a kapus mindössze 17 évesen, és amely csapat jövőre a másodosztályban fog játszani, cél pedig nem lehet más, mint a feljutás a Serie A csapatai közé.

Ez a lehetőség több játékpercet garantálna a kapusnak, az egyetlen kérdés, hogy Gigi Buffon szeretne-e a másodosztályban szerepelni.

Fabrizio Romano értesülései szerint utóbbi lehetőség a legvalószínűbb, így a kapus visszatérhet oda, ahol kezdte karrierjét bő két évtizeddel ezelőtt.

A Sky számára is beszámoló újságíró szerint öt ajánlatot is kapott a hálóőr a szezon végén, két érdekes külföldit is, egyiket a Beşiktaştól, a másik pedig a Flamengótól, azonban Buffon számára a prioritást a Parma jelentheti, mivel segíteni kívánja egykori klubja ambícióit, és szívesen hozzájárulna a szebb jövőt érdemlő klub feljutásához.

A Sky Sport Italia szerint a kapus már akár jövő héten is aláírhatja a szerződését a Parmával.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3916592282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2021.06.13. 07:44:24

Ez az ember az egyik legnagyobb klublegendáink egyike! Jó lenne, ha maradna és biztosítanánk neki játéklehetőséget.

alexGicamo 2021.06.13. 10:21:01

@Attilio79: Szerintem , biztos, hogy távozik és úgy gondolom, a Parma jó választás lenne neki a másodosztály ellenére is !

GodPiero 2021.06.13. 12:03:53

@alexGicamo: Így van! Egy fantasztikus ember, fantasztikus karrierjének méltó lezárása.....

Egy kicsit belerondít a képbe az 1 év Psg, de legalább elmondhatja, hogy kipróbálta magát külföldön...

Grande BUFFON!

Rikoo 2021.06.13. 14:45:18

Senky kommentre Facebookról:
,, Ez az ember az egyik legnagyobb klublegendáink egyike! '' ? ? ? Azert mert a 11 vedesnel NEM a labda iranyaba mozdul hanem teljesenn ellentetes iranyba? ?? ?Akkor Ducadam ,aki egy BL dontoben ,4-NEGY tizeneggyest is kivedet ! ! a LEGJOBB kapus ."

Nem csalódtunk benne.:D Ducadam hány cm magas és mennyi kg a súlya?

Wizzurah 2021.06.13. 15:39:15

A Parma szép befejezés lenne, de megint elmegy pénzért valami sejk csapatba, az csalódás lesz számomra. Igazi legenda, egy példakép, nagyon remélem hogy nem csúfít bele a végén.

Attilio79 2021.06.13. 16:05:58

@Rikoo: :D
Már a párhuzamot sem tudná megmagyarázni, gondolom sok mehetett a garatra... Erre igazándiból csak egy jó válasz lehet:
Csinn-bum cirkuszi bohóc!

m.martin91 2021.06.13. 17:49:18

Hát, ennek az égegyadta világon semmi értelmét nem látom, és így a távozása is totál értelmetlenné válna.

venember83 2021.06.13. 17:52:00

@m.martin91: az értelme annyi, hogy játszani akar, nincs miért túlgondolni.

m.martin91 2021.06.13. 18:51:30

@venember83: Csak nem mindegy, hogy hol. Én nagyon csalódott lennék, ha ez lenne a vége, az ajánlatait pedig erőteljesen megkérdőjelezném.

venember83 2021.06.13. 20:01:42

@m.martin91: a PSG-s kaland után én mindenképpen előrelépésnek venném a Parmát.

m.martin91 2021.06.13. 20:06:30

@venember83: Én nem a másodosztályban látom az utolsó egy-két évét, vagy feljönni az elsőbe, és 60 gólt kapni 45 évesen. Ez nem neki való.

Novice_71 2021.06.14. 06:40:37

Az a gyanúm, hogy Buffon játszani szeretne, ehhez a Parma tökéletes lenne. Spanyol kispadon ücsörögni, maga lenne a büntetés. Ha feljutna a Pármával, és még folytatná, újra láthatnánk, szép lenne :-)

Il Principino 2021.06.14. 08:44:08

Igen szép dolog lenne tőle,feljuttatni a Parmat a legjobbak közé,ahova való!
Pár fontos pontot biztos hozna nekik a bravúrjaival...
Onnan indult,és ott érne véget egy nagyszerű karrier :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása