Galeone: "Allegri minden ajánlatot visszautasított"

allegri_massmiliano_mosoly.jpgA Juventushoz visszatérő Massimiliano Allegri mentora, Giovanni Galeone arról beszélt, hogy a szakember korábban számos érdeklődő nagy klubot, köztük a Chelseat, a Real Madridot, az Arsenalt, a PSG-t és a Manchester Unitedet is elutasította.

A torinói klub 2019 nyarán menesztette Allegrit, aki azóta nem vállalt munkát, s mentora most az Il Bianconero riporterének nyilatkozva engedett betekintést abba, hogy milyen lehetőségek nyíltak meg a Juventus kispadjára most ismét leülő edző előtt.

"Az utolsó évében a Juventusnál, Allegri öt nagy ajánlatra is nemet mondott. A Chelsea 15 napon belül kétszer is próbálkozott, de ő mindig elutasított minden ajánlatot." - mondta Allegri ügyében Galeone.

"Ezt követően a Real Madrid többször is kapcsolatba lépett vele, miközben az Arsenal, a PSG és a Manchester United is próbálkozott. Mindez egy éven belül történt, de ő mindig nemet mondott.

Úgy gondolom, ha a Juventus nem hívja, most már Madridban lenne, még ha nem is volt teljességgel meggyőződve az ottani szervezettséggel kapcsolatosan. Valójában senki sincsen.

Ha már tavaly visszatért volna, nem hiszem, hogy egyetértettem volna vele, de most teljességgel boldog vagyok a döntésével, mert a klub felismerte, hogy hibát követett el a menesztésével."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3116583030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2021.06.05. 17:24:42

Ez a Galeone mintha Max élettársa lenne, olykor legalábbis így tűnik a nyilatkozataiból.

Del Butus 2021.06.05. 17:56:18

vagy mégsem akkora edző mint itt páran gondolják. és még saját magában sem bízott, hogy máshol kiprobálja magát.

Shyr Kahn 2021.06.05. 18:30:09

@Del Butus: Valoszinu eleg nagyot csalodott a levaltasakor, hiszen elotte utasitott vissza egy rakat ajanlatot. Ha tudta volna, hogy menesztik, akkor valoszinu mar akkor elfogadja a Madrid kispadjat.

Nem rossz edzo O, de a motivaciohoz nem ert, igy csapatepitessel kapcsolatban nekem egy nagy kerdojel.

Lanzafame 2021.06.05. 19:06:33

@Shyr Kahn: elképzelem, ahogy a világ legprofibb sportolói közül 25-öt külön motiválni kell, hogy legyen szíves már odatenni magát egy kicsit az edzéseken és a meccseken. Nehogy már motivációs guru kelljen a Juventus élére, miféle sportolókból áll ez a csapat, ha lázba kell hozni őket, hogy a BL-ben és bajnoki címért játsszanak. Ezt nem tudom elfogadni.

Camo76ers 2021.06.05. 19:07:06

@Shyr Kahn: miért kell motivációról beszélni . Ez egy akkora közhely , hogy a púpom tele van vele . Ha valaki nem motivált , abba kell hagyni a profi sportot .

tjunior 2021.06.05. 19:08:34

@Shyr Kahn: 5 bajnoksághoz nem kell csapatot építeni? Főleg úgy hogy folyamatosan eladták a csapatot alól csak meg kell nézni a 2015ös és 2017esBl döntőt. Konkrétan a kp és a csatárok teljesen kicserélődtek.

JeetTrader 2021.06.05. 19:58:40

Ha egy állásinterjút tartasz épp ahol az alany azt mondja h 5 évet lehúzott egy top cégnél majd meglatod h 2 évig nem volt állasa. Megkérdezed miért? Erre ő azt mondja kaptam több ajánlatot a világ másik top cégeitől de visszautasítottam őket...elhiszed neki??

Na mindegy nekem ez mindenhogy sántít...Attól remélem nálunk megváltja a világot!

FORZA JUVE!!

steven.h 2021.06.05. 20:02:45

@JeetTrader: Azért ez nem épp életszerű, idekeverni egy teljesen máshogy működő piacot. Azért a világ top edzőinek szintén olyan fizetése van, ami alapján nyugodt szívvel kihagyhatnak 1-2 évet, és ki is szoktak. Zidane is pl erre készül, pedig nincs is olyan régóta a szakmában mint Allegri.

Rikoo 2021.06.05. 20:05:26

@JeetTrader: Hát ez nagyon sz@r példa már bocsi. Nem tudsz összehasonlítani különböző piacokat. Ennyi erővel miért hagynak ki a világ legjobb zenészei-színészei éveket?

2021.06.05. 20:29:34

@Shyr Kahn: Ha ezeknek nem motiváció az a pénz, amit kapnak, akkor nem tudom, mi kéne nekik? Ezek profik. ebből élnek. Nehogymá motiválni kelljen őket... Megmondanám, motiválja az őket, ha nem fociznak, nem kapnak fizetést. :)

JeetTrader 2021.06.05. 21:46:25

@steven.h: nem arról van szó h ne lenne pénzük arra h kibírjanak állás nélkül pár évet. Nem tudhatod h mik a valós okok. Egy olyan kép alapján itel az ember a fociban amelyet különféle lapok és újságírók formálnak. De ha lehántod a sallangot akkor a normál életben ez minimum gyanús, maximum kamu. Az egyedüli különbség a fizetés merteké és az h felhívnak és úgy kapsz állast nem pedig interjú n csücsülsz (velhetoen).
@Rikoo: ne hidd h nagyon más...a sorok mögé próbálj nézni ne a konkrét példára.
Kirúgják...azt mondja elmegy pihenni. Rendben. De utána nem gondolom h nagyon kéne magyarázkodni se neki se senki másnak. hívott ez meg az de nem mentem. Gondolod h a Reál jobb edzőnek tartja Ancelottit? Sztem nem...egyszerűen nem őt akarták különben azonnal lecsaptak vna rá, hisz szabad volt...

Nekem ez nem azt sugallja h kapkodtak vna utána. Ha hiv egy Reál mégis ki mond nemet? Egy Chelsea vagy Man utd. vagy PSG nem volt elég jó? Hát nehezen tudom elképzelni h ő pont azt a Juvet akarta vna aki pont őt rúgta ki.

Ha nincsenek ezek a magyarázkodó nyilatkozatok akkor nincs semmi bajom. Így csak szimplán azt érzem h kamu...hasonlattol függetlenül...

Rikoo 2021.06.05. 22:34:35

@JeetTrader: Nem értem mit kell ezen agyalni. Ő kijelentette, hogy évközben nem vesz át egy csapatot sem, az hogy miért döntött így azt csak ő tudja. Valószínűleg kényelmetlen neki más csapatát átvenni
Elég érdekes lenne, ha pl. a Sky kamerái előtt azt hazudná, hogy amúgy hívott a Real Madrid, de elutasítottam, miközben full kamu lenne az egész..
Elhiszem, hogy nem szimpatikus, de azért ne vonjunk már kétségbe evidens dolgokat.

niccolo 2021.06.05. 22:34:43

@Lanzafame: +1! Ez az! Milyen igazad van a motivációval kapcsolatban, Chiesa,Caudrado példáját miért nem leste el sok játékosunk.

Shyr Kahn 2021.06.06. 00:19:51

@Lanzafame: @Camo76ers: Feltetelezven, hogy mindketten dolgoztok, megkerdeznem, hogy barmely helyen ugyanolyan jol vegzitek-e a munkatokat? A fonokotok (felteve, hogy van) nem befolyasol-e a munkavegzes mennyisegeben, minosegeben es ezzel egyutt a motivaciotokban?

Vegezzetek akar olyan munkat, amit elveztek, a munkakorulmenyek es a vezetoseg befolyasolja a motivaciotokat. Volt mar szamos munkahelyem es szeretem, amit csinalok, de tudnek meselni olyan munkahelyekrol, ahol a motivaciom kozel volt a zerohoz es igen kozel alltam a kiegeshez. Termeszetesen a teljesitmenyem tukrozte ezt a motivalatlan allapotot.

Bmely profi versenysport munka, es bar nagyszerunek es vegtelenul irigylesre meltonak tunik a fotelbol szemlelve, de - ebbol a szempontbol - nem kulonbozik sokban mas munkatol.

Ebbol kovetkezoen szamit, hogy a fonokod mennyire tud motivalni. Ez nem kozhely, hanem egy alapigazsag a munkavegzest illetoen. Kozhely akkor lenne, ha ures gyakran hasznalt kifejezesrol beszelnenk. Se nem latom, hogy gyakran hasznalt lenne es vegkepp nem gondolom uresnek azt, ha a motivacios keszsegrol beszelunk a meseterek kapcsan. Ez egy kepesseg/keszseg, ami valoszinu fejlesztheto bizonyos mertekben, de Allegri sztem hijjan van annak a merteknek, amire a csapatnak most szukseg lenne.

@tjunior: Az en elmeletem az, hogy Allegri egy vegletekig fanatizalt csapatot vett at Conte-tol. Nyilvan az evek soran a csapat tagjai cserelodtek (egy bizonyos mertekig a mag persze maradt ugyanaz), de nem erzem, hogy az elso evekben lathato BL dontos csapatnak lett volna parja a kesobbiekben. Szvsz Allegri elso egy-ket eve abbol a motivaltsagbol epitkezett, amit Conte-tol megorokolt. Ehhez hozzaadta azt amiben nagyon jo: taktikai fegyelem es valtozatossag. Ezt kovetoen valahogy elojottek a kisebb-nagyobb ellentetek a csapaton belul es a teljesitmeny is alaposan csokkent, ahogyan a motivaltsag is.
Lehetne vitatkozni azon, hogy vajon jollakott lett-e a csapat csupan, de en speciel inkabb azt lattam, hogy a kapcsolat szep lassan elfaradt kozte es a jatekosok kozott. Ezzel parhuzamosan a motivacio is romlott. Szvsz van korrelacio a ket dolog kozott. Mig mondjuk a Conte fele Juveban a motivacioban sosem, vagy csak nagyon ritkan volt hiany (a taktikaban ellenben igen, de ez mas kerdes).

Shyr Kahn 2021.06.06. 00:37:54

@MGB75: A penz egy motivacios faktor... egy a sok kozul, de amit megszoksz, az egy ido utan nem motival. Tok mindegy mennyit keresel, mindig van tobb es jobb, ami ideig-oraig motival.
Jobb esetben egyszer raebredsz, hogy a penz csak egy tenyezo a sok kozul, de egy bizonyos mertek folott mar nem feltetlenul a legfontosabb. Peldaul kereshetne de Ligt tobbet a PSG-nel, de mondhatja azt, hogy jol erzi magat a csapattal, elegedett a statuszaval, az edzovel, a jovojevel es ez eppen eleg motivaciot ad neki minden egyes merkozesen.

Volt a multban rengeteg ajanlatom, amivel 10-20%-al tobbet kereshettem volna (most nekifuthatnek egy interjunak, ahol kb. duplat ajanlananak), de egy ideje mar eljutottam arra a szintre, hogy fontosabb szamomra a nyugodt munkavegzes, a csapatban mukodo moral, a stresszmentesseg. Nincs szuksegem a rizikora, amit egy munkahelyvaltas jelenleg jelentene, pedig nincs sajat hazam, nem tudok sokat megtakaritani a nagy csalad miatt. A motivaciom most teljesen rendben van. Megfelelo mennyisegu felelosseget kapok, kihivas van dogivel, tanulni is tudok, a csaladom pedig relative jol erzi magat. Miert akarnek a tobb penz miatt kockaztatni? Nem motival annyra a nagyobb fizu, mint egyeb dolgok.

Ugyanez igaz bmely Juve jatekosra: a motivacio egy komplex, osszetett, tobb tenyezos dolog.

Rikoo 2021.06.06. 01:02:44

@Shyr Kahn: Én amúgy viszonylag egyetértek Veled, viszont abban nagyon nem, hogy képtelen lenne motiválni.
Már a Cagliarinál is látszódott, hogy bőven megvan ez a képessége is, nálunk pedig végképp bizonyított.

steven.h 2021.06.06. 01:08:41

@Shyr Kahn: ugyan hagyjuk már ezt a motivációs dolgot... meg Contét... emlékszel te Conte utolsó évére??? Ugyanolyan motiválatlan sz@r volt az egész, főleg a bl kiesés után, erőből behúztuk a Scudettot és ennyi. Allegri első évére még azt mondom hogy volt Conte nyoma a csapaton és nagyon ügyesen nem is állt át rögtön Allegri a 4 védőre csak szép fokozatosan, de hogy a 2. éves csapatban már semmi Conte nyom nem vokt az hótzicher. Várom a nagyokos magyarázatokat, hogy ott Buffon meg Evra meg így meg úgy... akkor idén Buffon miért nem rakott rendet a fejekben? Ha akkor ő volt? A 2. évtől az teljesen Allegri csapata volt, ő épített fel, mint ahogy utána is a Bl döntőset is ő építette. Azért ki ne találjuk már hogy még az is Conte csapata volt mert volt benne 3 játékos aki Conténál is volt, mert falnak megyek...

MdewC 2021.06.06. 03:30:35

@Del Butus: ilyen szar és sértő kommentet is ritkán olvasni.

tjunior 2021.06.06. 08:08:14

@Shyr Kahn: Nem azért de Conte végletekig fanatizált csapata az első szezonban volt igaz utána kb Urban Legend. 5éven keresztül nem lehet nyerni csapatépítés és motiváció nélkül, nehogy azt mondjuk már hogy 2017ben azért jutottunk BL döntőbe mert Conte. Viszont az emberi tényezőről elfeledkezel, Allegri vagy bárki ha megfeszül sem tud azzal mit kezdeni, hogy egy játékos az n+1 bajnoki cím nem tud úgy motiválni mint az első. Azon nem lehet vitatkozni, hogy jólakott.e a csapat nagy része, jólakott. Talán éppen ezért akarta szétszedni és újraépíteni amiben belebukott és menesztették. Utólag neki lett igaza még akkor is ha a lendület, a mák meg a covid miatt félbeszakadt idény miatt még kicsúszott egy scudetto.

venember83 2021.06.06. 08:26:34

@tjunior: edzőtől teljesen elvonatkoztatva: a jóllakottságot bizony az életkor és/vagy zsíros szerződés is magával hozhatja, a Juve meg nagyon hatékonyan igazolt tapasztalt futballistákat komoly fizetésekért. Olyanokat, akikért nem versengtek Európa élcsapatai.

alexGicamo 2021.06.06. 09:55:44

@Lanzafame: Ott a pont ! Ha én profi futballista lennék, élsportoló , a helyükben lennék , a Juventus kötelékében kezem - lábam törném a csapat és a klub sikerességéért !

Type-R 2021.06.06. 12:42:00

Put 2 cents: sportpszichológus kell.
Nem értem, hogy az élsportban hogy hogy nincs alkalmazva ilyen szakember, vagy ha van, akkor nem végzi jól a munkáját.
Az edzőnek egy bizonyos szintig kell és lehet motiválni, a többit bízza szakemberre!

GodPiero 2021.06.06. 13:06:53

Allegrinek hatalmas lett az egója a velünk elért sikerek után...
Utána két év csen - csak táncikált valami rissz-rossz msorban...
Most kapott egy lehetőséget ami remélhetőleg választ ad majd arra a kérdésre miszerint csak Conte örökségét vitte tovább vagy tényleg zseni?
Valóban csak pihent vagy félt belevágni egy új kalandba?

Pár hónap és megtudjuk .....

Lanzafame 2021.06.06. 13:33:48

@Shyr Kahn: van főnököm, borzalmas a motiválásban, soha nem is próbálkozik vele. Magam miatt dolgozom, nem egy inspiráló főnök miatt. Ez hatványozottan így kell, hogy legyen az élsportban. Ez nem a Lúzer FC, hanem a Juventus.

Rocky80 2021.06.06. 13:58:55

@GodPiero: ha viszont kiderül hogy ott folytatja ahol abbahagyta, akkor várom hogy megkövesd itt mindenki előtt.

MdewC 2021.06.06. 14:27:55

@Rocky80: nem is értem ezt a mentalitást, mit kell már előre k.rogatni, még semmit nem csinált, de már megy az eszetlen okoskodás meg hányás... ;)

Hát világos, hogy Max egy lúzer balf@sz, azért utasított vissza mindenkit és jött vissza segíteni.

Evidens nem? :D

Rocky80 2021.06.06. 15:41:28

@MdewC: nekem a Conte öröksége a kedvencem, ami 5 évig húzza a csapatot.
Még akkor is, amikor már kicserélődött az állomány.

GodPiero 2021.06.06. 22:13:17

@Rocky80: te tőlem maximum kérhetsz!!!

Shyr Kahn 2021.06.07. 16:39:01

Felreertesek elkerulese vegett: nem mondtam, hogy Allegri rossz edzo es azt sem, hogy 5 evig azert nyertunk Scudetto-t, mert Conte oroksege kozvetlenul segitett ennek elereseben.
A kovetkezo dolgokat hoztam fol, mint lehetsege alternativat:
- Conte fanatizalta a csapatot es egy ilyen mentalitassal megaldott csapatot adott at Allegrinek
- Allegri jo edzo, jo stratega, de a motivalashoz nem igazan ert (lasd. utolso evekben az osszezorreneseket kulonbozo jatekosokkal, lasd a lejtmenetet a masodik BL dontonk utan)
Ebbol kovetkeztettem, hogy a 2015-os BL dontonk a meg mindig fanatizalt csapat + a jo strategianak koszonheto (gyakrolatilag a ketto edzo erossege abban az evben hatott a leginkabb).
A masodik donto-ben eselyetelenek voltunk. Formaidozites? Kevesebb motivacio a Realhoz kepest? Lehet valasztani az okok kozul.
A masodik BL-t koveto evekben a csapat es Allegri kapcsolata szenvedosre sikeredett lathatolag. Szamomra a motivalatlansag szembetuno volt a merkozesek nagy reszen es ezzel nem voltam egyedul.
Lehet valogatni az okok kozul. Van nehany. Szamomra az egyik nyivanvalo ok: Allegri nem volt kepes olyan sokaig motivalni, mint Conte. Ergo, Allegri motivacios keszsege gyengebb, mint mondjuk Conte-e.
Mivel az utolso szezonban lathatolag gyenge volt a csapat motivacioja (nehany jatekostol eltekintve), ezert szamomra kerdeses, hogy Allegri-e a megfelelo edzo szamunkra, hogy kiszalljunk a godorbol. Egy dologra reagalva: Allegri masodik eveben nem 3 jatekos maradt a Conte fele csapatbol. Ezt mindannyian lathatjuk, ha megnezzuk az akkori csapattagokat. Ebbol kovetkezik, hogy az a fanatizalt szemlelet, ezekkel az emberekkel ideig-oraig tovabb elt. Lasd pl az interjut, amiben Dybala arrol beszelt, hogy Marchisio milyen szinten movitvalt volt a kovetkezo evi BL gyozelemre es milyen szinten tuzelte La Joya-t (ez Allegri masodik evenek elejen tortent). Nyilvan lehet vitatkozni arrol, hogy ez a fanatizalt szemlelet mennyi ideig tud elni egy olyan edzovel, aki a turelmes jatekra epiti a strategiajat.
Termeszetesen Conte oroksege atvitt ertelemben a mai napig el, hiszen vele lettunk bajnokok a hetedik helyek utan es ez az ami miatt Allegri mar egy joval jobb keretu gardat tudott atvenni es iranyitani.
Habar ez nem jelenti azt, hogy a Conte fele fanatizalt szemlelet, es annak konkret hatasa 5 evig nyult volna, hiszen mind a csapat kicserelodott, mind az emberek felejtenek es alkalmazkodnak az ujhoz. Az utolso 3 bajnoki cime Allegrinek bizonyosan neki koszonheto (annek ellenere is, hogy a jatekosok vergodese egy ido utan szembetuno volt).
Nem akartam ennel tobbet, vagy kevesebbet mondani. Kulonosen azert nem, mert ez egy olyannyira komplex kerdes, amire a Juventus vezetosege sem tud/tudott valaszt adni. Lasd az utobbi ket ev sikertelen edzokeringojet.

Meg valami. Tudom, hogy minden ember valtozik es fejlodhet bizonyos hatarokig, de gondolkoztatok mar rajta, hogy vajon miert nyert kapott ki Allegri a joval erosebb Milannal az ellen a B kategorias keretu Juventus ellen, amit Conte vett at?
Nalam egyertelmuen a fanatizaltsag ugrik be. Pontosan az volt az egyetlen idoszak, amiben a ket edzo osszemeretett. (a Muntari fele "gol" es sardobalas pedig akkor meg egy panaszkodo Allegrit mutatott)

Orultem volna, hogyha osszemeretik a tudasukat jovore is, de Conte mar nincs az Internel. Erdekes lett volna latni, hogy az az edzo, aki a fanatizalasban jeleskedik, mit kezd ujfent Allegri Juvejaval. Ki fejlodott tobbet.

Ezt mar nem tudjuk meg (en orulok neki, mert Inzaghi Interje ellen tobb eselyt latok, hacsak nem tud Inzaghi olyat tenni, mint Allegri 2015-ben es hozzaadni a meg fanatizalt csapathoz a taktikai tudast).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9896) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása