Csak porhintés volt a 9 klub kilépése?

szuperliga.jpgSpanyol sajtóértesülések szerint az Európai Szuperliga kapcsán nincs szó széthullásról, a klubok jogilag nem tagadták meg a részvételt, nem léptek ki a projektből, és nem gondolják újra a következő lépéseket.

A tizenként alapító klub továbbra is szerves részét képezi az április 17-én bejelentett Európai Szuperligának. A spanyol El Confidencial egy megszellőztetett szerződésre hivatkozik mindezek állításában.

A Szuperligából kilenc alapító klubja két nappal a megalapítás után kilépett, a sajtóban keringő hírek szerint csak a Real Madrid, a Juventus és a Barcelona állt ellen az UEFA és a FIFA fenyegetéseinek, és nem tartottak a nemzeti és nemzetközi bajnokságokból való kizárástól.

A napvilágot látott dokumentum szerint azonban az alapítók közösen és egyenlő arányban birtokolják a European Super League Company SL korlátozott felelősségű társaságot, amelyik a Szuperliga jogait birtokolja és kezeli a ligát számos társvállalkozás bevonásával. A napilap szerint a 12 klub közül egyik sem mondott le a szerződés adta tulajdonjogokról, illetve nem értékesítették azokat, következésképpen ugyanúgy teljes birtokosai a projektnek. Valamint a befektetőkkel kötött szerződést sem függesztették fel.

A Bloomberg áprilisi beszámolója szerint a J&P Morgan a projekt finanszírozása mellett döntött, négymilliárd euró befektetését vállalta, mindazonáltal a kluboknak legalább két évig kötelezően a projekt részét kell képezniük. Tehát a klubok nyilvános kilépése lényegében csak figyelemelterelési stratégia volt, így kívánták megúszni a szankciókat az UEFA részéről.

Pár órája az Európai Bíróság arról számolt be, hogy az UEFA és a FIFA szervezetét a Madridi Bíróság ítéletére hivatkozva beperelte a Szuperliga az Európai Unió versenyjogának a megsértése miatt. Amennyiben az EU kiáll a klubok jogai mellett, és elmarasztalja az UEFA és a FIFA szervezetét, a futballt irányító szervezetek fenyegetései a porba hullnak, és egyetlen csapat sem büntethető, a Szuperliga pedig ezzel lényegében kezdetét is veheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8616578424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Garsza 2021.05.31. 22:29:14

Ezek mennyire hiteles hírek?

Shyr Kahn 2021.05.31. 22:39:10

Teljesen logikus, amit olvashatunk. A JP Morgan sem sz...al gurigazik.
Azt pedig vegkepp nem gondolom, hogy a FIFA/UEFA le tudna ezt zsirozni, mert jogilag tamadhatatlannak tunik az ellenuk inditott vad.

Garsza 2021.05.31. 22:41:36

Mondjuk az is árulkodó jel, hogy Agnellit nem távolították el a pozíciójából.

FeriGjuve 2021.05.31. 22:41:57

Ez ám a fordulat. :)
Már ha igazak ezek a hírek...

Attilio79 2021.05.31. 23:34:42

Az Uefa kezében egyetlen fegyver lehet, visszaminősíti/teti a klubokat amatőr státuszra valamilyen mondvacsinált indokkal...
Gyakorlatilag a hazai szervezetek, és az Uefa munkája innentől kezdve simán megkérdőjelezhető, bármilyen bajnokságot ki tudnak/fognak írni, amihez nem kellenek a szervezetek.
Egy világ és/vagy kontinenstorna is összeegyeztethetetlen lehet, ha nem fér bele a klub naptárába.
Érdekes elképzelések, de a "3" klub ki fogja kaparni a gesztenyét!

MdewC 2021.06.01. 01:38:12

Várjuk a fejleményeket. :)

alexGicamo 2021.06.01. 04:51:11

Hű, micsoda izgalmak ! Máris filmes sztori !

Khedira 2021.06.01. 05:50:00

Cefre már bemutatta a lapjait, várható volt, hogy Perez is mutatni fog. Gondolom nem akármi van a kezében, ha eddig nem dobta el. Minimum ász pókerre tippelek. Remélem nem az ász magas lapra mondta az allint.
Perez és ha már itt tartunk a mi Andreánk sem lehet ekkora kókler, hogy ennyire nincs előkészítve a liga és beleugrik, majd 2 nap alatt porrá alázzák őket.

odamondó 2021.06.01. 06:08:20

Minden korrupt szervezet és politikus hirtelen fel volt háborodva a szuperligán így remélem létrejön.

HUN_SOLO 2021.06.01. 06:48:34

Szent szalma szál! Nagyon bízom benne, hogy letérdeltetik ezeket a nagyképű lélektelen szervezeteket. Mondjuk a szuper liga sem lenne más, de legalább a mienk :)

venember83 2021.06.01. 06:56:05

@Garsza: az Európai Bíróság felkérése az állásfoglalásra az bizonyos, arról pl. Di Marzio is beszámolt. A minap Zidane arra panaszkodott, hogy a klubvezetés lapoknak szivárogtatott ki szándékosan egyes információkat. Nos, talán ez is ilyen, Pérez által kiszivárogtatott értesülés, mivel Pérez nem egyszer utalt rá, hogy az alapító tagok közül senki nem lépett ki a szerződésből.

Emmett Brown 2021.06.01. 07:04:51

Valaki el tudja magyarázni, hogy az érintett klubok szurkolói mi a búbánaton háborodtak fel ennyire amikor bejelentették a Szuperligát? Az UEFA-t/kisebb klubokat/Viktort megértem, és teljesen racionálisnak tartom, de a szurkolói hiszti nem fér a fejembe...

Khedira 2021.06.01. 07:23:33

@Emmett Brown: szerintem ez csak arról szólt, hogy végre volt valami indok. Eddig is utálták a vezetőket/tulajdonosokat, most végre lehetett valamin háborogni. Illetve a szurkolói csoportok élén vannak emberek akiknek hirtelen érdekében állt, hogy az kedves UEFA-t támogassák a ginosz ESL-el szemben.

daito 2021.06.01. 07:50:56

@Emmett Brown: egyrészt párszáz drukker tiltakozott, bár látványos volt. Annyit mindenhol összekapar egy adott klub belső ellenzéke.
A gondjuk egyébként olyan, hogy ez a csapat miért van benne, az miért nincs. Chelseanél egy ideje baszakodnak a jegyáremelésen, nyilván az is benne van az ügyben, hogy bejönne valami új bajnokságszerű izé, az lóvé. Az olcsóbb jegyek BL meccsre 60 font környékén vannak, de azok gyorsan elmennek, a drágábbak akár 4-500fontba is kerülhetnek. A nemzetközi drukkerek nyilván nem a Brighton ellen akarnak kimenni meccsre, hanem a Juve ellen, ergo oda az angol drukkernek is mélyebben a zsebébe kell nyúlnia.

venember83 2021.06.01. 07:52:17

@Emmett Brown: frusztrált embereket könnyű felbújtani, ezt mindennap láthatjuk, októl, témától és közönségtől függetlenül. Manapság pedig a frusztrált emberek tömege emelkedő tendenciát mutat.

Ricci87 2021.06.01. 09:16:21

Sziasztok! Régóta olvasom a blogot és a hozzászólásokat . Nagyon jo a blog!En is remelem ,h megfingatjuk a mocskos UEFA-t,mert megérdemli ez a korrupt szarkupac Ceferinnel eggyutt!

Andras74 2021.06.01. 09:40:21

@FeriGjuve: úgy gondolom, h ez nem fordulat, hanem maga a TERV!

Ha igazán profik, még az angolok látszat kilépése is be volt tervezve.
Elül a vihar, lehet tárgyalni.

Szerintem a hirtelen bejelentés oka a licence megvédese volt, hiszen pár óra késésessel az UEFA is hasonló módosítást jelentett be, a Bl tekintetében. De, az ESL volt az első.

venember83 2021.06.01. 10:33:54

Mivel a párbeszéd meghiúsult, egyik fél sem törekedett rá túlságosan szerintem, csak a jogi út maradt.

chrisred 2021.06.01. 12:02:59

@Emmett Brown: 1. A klubok vezetői nem egyeztettek velük, egyoldalúan, a szurkolók megkérdezése nélkül jelentették be ezt a lépést. 2. A szurkolóknak elsősorban a hazai bajnokság lényeges, ott akarják látni a saját csapatukat.

Emmett Brown 2021.06.01. 12:12:46

@chrisred: és? A Szuperliga a BL helyettesítője, nem a hazai bajnokságé.

chrisred 2021.06.01. 12:21:31

@Emmett Brown: De a klubokat onnan is kitzárták volna.

Emmett Brown 2021.06.01. 12:30:34

@chrisred: ja, persze. Mennyit érnének az angol/spanyol/olasz közvetítési jogok a nagy csapatok nélkül? Ez a hazai másodvonallal is annyira kikúrt volna, hogy arra nincsenek szavak.

Khedira 2021.06.01. 16:42:33

@chrisred: de akkor miért a klubb ellen tüncsiznek? Miért nem a klubbot kizárni igyekvők ellen?

chrisred 2021.06.01. 16:51:37

@Emmett Brown: Most az a kérdés, hogy az érintett bajnokságok többi csapatának szurkolói miért nem tüntettek? De igen, megtették, sőt, nem csak ők, hanem a többi klub vezetése is.

chrisred 2021.06.01. 16:54:27

@Khedira: Mert a klub vétett a szabályok ellen, aminek a következménye a kizárás.

FeriGjuve 2021.06.01. 17:16:53

@venember83: Ezt kihasználni gyűlöletkeltésre pedig szintèn undorító dolog.

Emmett Brown 2021.06.01. 17:44:14

@chrisred: nem. az a kérdés, hogy az idióta Liverpool drukkerek miért háborognak a Pool ellen, ahelyett, hogy örülnének, hogy lenne egy csomó minőségi meccs a szezonban a klasszikus Everton vagy Mutd elleni derbi MELLETT, és garantáltan jó csapatokat látnak, nem pedig a Fradit.

chrisred 2021.06.01. 17:58:44

@Emmett Brown: Mert ezt a klub eddig a saját erejéből eddig is kiharcolta, amúgy egy Liverpool szurkoló számára mindig minőségi meccsnek számít, ahol a saját csapata játszik. Az úgynevezett semleges érdeklődőnek van olyan sznob előítélete, hogy magas reklámértékű csapatok egymás elleni meccsei a csúcsrangadók.

FeriGjuve 2021.06.01. 18:12:42

@Andras74: Igen,csak eddig nem tudtuk,hogy létezik terv. :)

Dybali 2021.06.01. 19:04:10

@chrisred: ez tévedés, nincs olyan szabály, ami miatt kizárták volna őket.

Emmett Brown 2021.06.01. 20:07:11

@chrisred: ha nekik teljesen mindegy, hogy kivel játszanak, akkor meg mire fel a nagy köpködés?

FeriGjuve 2021.06.01. 23:04:38

@Emmett Brown: Nem törvènyszerűen azok a rosszabb meccsek,amiket kisebb csapatok ellen játszanak a nagyok.

chrisred 2021.06.02. 05:10:49

@Emmett Brown: Nem teljesen mindegy, mert azt szeretnék, hogy az szerepeljen abban a versenysorozatban, aki kiharcolta magának a helyet, nem pedig azok, akiknek egy pénzember örökös tagságot vásárolt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása