HIVATALOS: Paratici távozik a Juventustól

paratici_kupaval.jpgA Juventus a mai napon bejelentette, hogy nem újítja meg Fabio Paratici június végén lejáró szerződését, és ennek kapcsán az alábbi közleménnyel szolgált.

„Tizenegy év intenzív munkát, győzelmeket és rendkívüli szenvedélyt követően, úgy a pályán, mint az íróasztal mögött, Fabio Paratici, a Juventus futballszakmai igazgatója elhagyja a klubot.

A szerződését, amely 2021 június 30-án lejár, nem újítják meg a felek. A Juventus igazgatója és a klub elnöke, Andrea Agnelli ma a Juventus continassai székházában találkozott.

A Sampdoriától érkezve Fabio 2010 nyarán csatlakozott a Juventushoz, ahol folyamatosan egyre fejlebb lépett a hierarchiában, készségek és felelősségi körök tekintetében. Először a szakmai koordinátora volt a csapatnak, majd a 2011-2012-es szezontól sportigazgatója, 2018-ban pedig a futballszakmai igazgatói feladatokat látta el. Most pedig lezárul a karrierje a Juventusnál a szezon végéig betöltött pozícióban.

»Csodálatos évek voltak ezek szakmai fejlődés és erős érzések tekintetében. A Juventus lehetőséget adott arra, hogy teljes szabadsággal végezzem a munkám, közbeavatkozások nélkül, a szerepkörömmel szembeni maximális tisztelettel. Ezért szeretnék köszönetet mondani az egész klubnak, a stábomnak, a munkatársaknak, a kollégáknak, a játékosoknak, az edzőknek, a részvényeseknek, és különösképpen Andrea Agnelli elnök úrnak. A karrierem egy fontos szakasza zárul most le, új kihívásokra várva.« - mondta Fabio Paratici.

»Fabio történelmet írt a Juventusnál az elmúlt néhány évben. A fejlődését professzionalizmus, állhatatosság és számos siker jellemezte. 19 trófea a 11 év alatt a lehető legjobb elismerése a munkájának, ez pedig elválaszthatatlan része lett a klub hosszú történelmének. Ma köszönetet mondunk neki, amiért ilyen erős professzionális kötődést tudott kialakítani, amit a mindennapi szenvedély övezett.« - mondta Andrea Agnelli a ma megejtett találkozót követően.

Az elnök úr és Fabio Paratici sajtótájékoztatót is fog tartani június 4-én az Allianz Stadiumban.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6816572506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2021.05.26. 15:11:54

Megvan Agnelli bűnbakja. :)

De jó döntés.

juve28adam 2021.05.26. 15:14:17

Remélem Nedved útját is kiadják majd!

Juventino86 2021.05.26. 15:19:21

A csapat egyik hóhéra megkapta a jól megérdemelt lapátot. Felkészül Pirlo és Nedved. Foglaljuk csak össze egy kicsit Paratici munkásságát! :) Ramsey, Kulu, Arthur... Zseniális igazolások. Ingyenes kölcsönadás Costa esetében most a Gremióhoz. Ráadásul esélyes, hogy elkövetett pár dolgot Suarez nyelvvizsgájának az ügyében is. Biztos kihagytam még pár dolgot. A pozitívumokat most szándékosan nem említem. Úgyhogy még egyszer: Paratici, a soha viszont nem látásra! :)

venember83 2021.05.26. 15:20:04

Az idő majd megmondja, hogy jó döntés-e. Marotta távozásának is örültek sokan, ahogy Allegri menesztésének is, most meg sokan visszakövetelnék. Majd az eredmények megmutatják, mi a helyzet.

Juventino86 2021.05.26. 15:22:17

@venember83: Egyébként pontosan így van. Az ember mindig utólag lesz okosabb. Az viszont biztos, hogy Paratici nagyon sok hibát elkövetett. Nagyon remélem, hogy valaki olyan kerül a pozíciójába, aki lényegesen jobban végzi majd a munkáját.

2021.05.26. 15:23:33

Remélem, Paratici elküldésével kezdődik meg a jövő (évi) győztes Juventus felépítése.

Shyr Kahn 2021.05.26. 15:26:04

@venember83: ++
En nem erzem, hogy bmivel is rosszabb teljesitmenyt nyujtott volna, mint Marotta, de szo se rola, hogy utobbit is elkuldte Agnelli, szoval meglatjuk.
En egyebkent Nedved munkajara nem latok ra, de a nyilatkozatai nem feltetlenul szimpatikusak. Jatekoskent nagyon nagy volt es respekt neki, de ebben a feladatkorben nem tudom mennyire tekintheto ertekesnek es jonak.

Shyr Kahn 2021.05.26. 15:27:04

@Juventino86: Csupan csak kivancsisagbol: felsorolnad ezeket a hibakat?

JeetTrader 2021.05.26. 15:27:31

Ugye nem április elseje van? Nem! fúúú!...:)

Na és akkor ki is jön a helyére? Cherubini? Meglátjuk jó döntés volt e...így viszont megugrik a valószínűsége Allegri visszatérésének is!

Conte is off az Intertől. Lehet megy Madridba :D Gattuso Firenzében, Zizou meg hoppon? :)

Juventino86 2021.05.26. 15:30:36

@Shyr Kahn: Paratici hibáira gondolsz? Sorolok párat. Értelmetlenül magas összegek elköltése bizonyos játékosokra. Kulura például. Ha bebizonyosodik, hogy Suarez nyelvvizsgája kapcsán visszaélést követett el, az is hatalmas kárt okozhat a klubnak. A keretet lyukasan hagyta erre az idényre, különösen a középpályán nem volt minőség, és szélsőhátvédből is lehetett volna még legalább egy. A sérülékeny és még az Arsenalban sem túl kiemelkedő Ramsey teljesen felesleges megvásárlása és irreálisan magas bére. Szerintem ez is bőven elég sajnos. :(

Bodnar Daniel 2021.05.26. 15:45:59

@Juventino86: Hát azért gyorsan átsiklottál az elmúlt 10 év alatt. De sebaj. Szerintem is mennie kell mostmár, de legalább annyi jó döntése is volt mint rossz. De Ligt, Chiesa, Weston, Csecsnyi, Demiral, CR, és még ki tudja mennyi köze volt Vidal, Pogba, Dybala, Pirlo, Barzagli, Alex Sandro, Morata, Lichtsteiner megszerzéséhez.

Ha már nevekkel kell dobálózni. Nem hinném hogy más nagy klubboknál is sokkal jobb munkát végeztek volna mások ugyan ilyen eredményeket produkálva.

De az egyetlen objektív pont egyébként. Az eredmények. Azt én sem és te sem tudod tőle elvenni, bármennyire is szeretnéd. Spekulálással meg nem fogunk igazán dűlőre jutni.

Telepakolta a vitrint. Ez van. Ha szimpatikus, ha nem.

Juventino86 2021.05.26. 15:54:51

@Bodnar Daniel: Azért a vitrint inkább Marotta pakolta tele trófeával, bár való igaz, hogy 2019 után Paraticivel is nyert pár dolgot a klub. Azért az átalad felsorolt igazolások közül McKennie és Demiral leigazolását én nem tartanám kimondottan sikeresnek. Jól kezdtek mindketten, aztán hamar kijött, hogy - bár különböző okokból - de kevesek ők ide.

venember83 2021.05.26. 16:02:35

@Juventino86: ez már erősen kérdéses, már ami Beppe és Paratici érdemeit illeti.

www.tuttosport.com/news/calcio/serie-a/juventus/2020/03/27-68251858/calciomercato_juve_paratici_si_va_verso_un_modello_nba?fbclid=IwAR1RZmqS2Z5UJjJPCp2HtLf3j8ccySoa7zYSGhHrhKHuCoxPZ8TJaf1XQZo

www.juventus.com/en/news/articles/interview-with-fabio-paratici?fbclid=IwAR3eU8fu9nsmCuDn8eRc8cSSLKor3G6NGo4UECeUoFfMQDUpPNmdbaMI6CI

juventuz.blog.hu/2021/04/25/paratici_nagyon_jol_kiegeszitettuk_egymast_beppe_marottaval

"Én foglalkoztam a pusztán technikai részletekkel, így például a tehetségkutatással, az ügynökökkel tartottam a kapcsolatot, azonosítottam a célpontokat. Ezt követően egyeztettem vele, ő rendkívül hozzáértő személy, aki ismeri a futballt, és nagyon jó kapcsolatot ápol a számokkal, ezért elmondta, hogy milyen keretek között mozoghatok a tárgyalások során."

Nagyon nehéz megítélni, hogy kinek és mennyire is az érdeme a feltöltött vitrin, ezek már olyan dolgok, amire kívülről kevés a rálátásunk.

m.martin91 2021.05.26. 16:02:36

Hála a jó Istennek. Remélem, Nedved a következő.

m.martin91 2021.05.26. 16:12:15

Nagy kérdés, hogy ezzel a húzással biztosnak tekinthető-e Allegri visszatérése, vagy Paratici távozása ettől független. A Sky szerint a hét végéig eldől Allegri sorsa. Nagyon valószínűnek tartják, hogy újra ő lesz a Juventus edzője.

Juventino86 2021.05.26. 16:13:08

@venember83: Világos, azt már valóban elég nehéz utólag megítélni, hogy kinek mennyi hibája és érdeme volt azokban az időkben. Viszont amíg Marotta volt a főnök, addig végül is mindegy, mert főnökként a felelősséget neki kell viselnie minden döntésért. Sajnos erre valóban nincs túlzottan sok rálátásunk.

sleepy8 2021.05.26. 16:13:38

@venember83: Marotta 2 év alatt bajnok csapatot csinált az interből, Para ez idő alatt leépitett egy abszolút domináns csapatot. Laikus szemmel ez többet mond mindennél.

Tárgyalni meg valószínűleg sokan tudnak, ha megmondjàk hogy kivel, miről, milyen keretek között.

Shyr Kahn 2021.05.26. 16:16:18

@Juventino86: Ami a kp uresseget jelenti, Ramsey pontosan azert erkezett meg mult evben, mert volt benne fantazia. Pjanic nem volt kompatiblis velunk. Az utolso eveben halovany gyenge volt, egyedul a szabadrugasaiban volt fantazia, de CR miatt abbol sem lattunk sokat akkor mar. Emlekszem Ramsey elso merkozesei utan mennyire magasztalva volt itt a forumon sokak altal. Azota persze rengeteg serulest lattunk tole, es - amit mar az elejetol lattam - kiderult, hogy nem kompatibilis az olasz focival.
Kerdem en, mennyi jatekos erkezett Marotta keze alatt, aki hasonloan rossz teljesitmenyt nyujtott. Sorolok par ismertebbet az elso 3 evebol, csak hogy relevans statisztikat adjak: Krasic, Aquilani, Elia (akit hatalmas tehetsegkent vizionaltak), Bendtner, Anelka es nalam Vucinic is ez a kategoria volt. Ne felejtsuk, hogy mennyit panaszkodtunk arra, hogy mindig a ZS kategoria erkezett, miutan Aguero kategiraju jatekosok lettek HIVATALOSAN pedzegetve az elso szamu opciokent. No meg persze a kijelentesei: akarki mehet Isten hirevel, aki akar. Senkit sem tartottunk vissza.
Felreertes ne essek, a felsorolt dolgokat hibakent rohatjuk fel, de ne feledjuk, hogy Marotta mit muvelt az elso 3 eveben, illetve, hogy Paratici keze az utolso evben a COVID miatt meg volt kotve.

venember83 2021.05.26. 16:22:00

@sleepy8: az Inter előtte is hozott le jó féléveket, Beppe és Tonio ügyesen fejlesztette őket bevált recept szerint. Nem kívánok én Paratici védőügyvédje lenni, csak nem gondolom őt annyira fogalmatlannak és kutyaütőnek, mint itt sokan, kb. ennyi.

Shyr Kahn 2021.05.26. 16:22:03

@sleepy8: A Conte faktort ne vedd ki a kepletbol. Hol tartana Marotta Conte nelkul? Del Neri-vel elorebb jutott az elso eveben? A Juvenal is Conte-nak koszonhette, hogy egy B kategorias csapattal, ahol rengeteg vizhordo szerepelt, sikerult bajnoksagot nyerni (az Allegri vezette eros keretu Milan ellen BTW). Vagy nem? Es lass csodat, az Internel is ezt lattuk. Conte nelkul lufi volt az a csapat csupan.
Nem mondogm, hogy Marotta nem vasarolt jol, de azt igen, hogy Conte nelkul nem tartananak ott ahol. Ezt ne felejtsuk el.

Shyr Kahn 2021.05.26. 16:23:36

@venember83: ++
En ugy gondolom, hogy az emberek tobbsegenek a memoriaja szelektiv es rovid tavu. A regi dolgokat hajlamosak elfelejteni, vagy a szonyeg ala soporni.

venember83 2021.05.26. 16:25:47

@Shyr Kahn: plusz de Ligt és CR7 érkezése sem tett jót a klub pénzügyi rugalmasságanak, az FFP határmezsgyéjén mozgott a klub úgy átigazolások, mint bérköltségek tekintetében. Közben meg mindenki komoly erősítésekről álmodozott/álmodozik...

sleepy8 2021.05.26. 16:30:00

@venember83: Az eredmények mióta Ő a főnök, rosszabbak, ez tény. Mélyebben belelátni a dolgokba meg nekünk kb lehetetlen.

@Shyr Kahn: Oké, Conte nélkül nem lenne sehol. De ennyi erővel mondhatjuk azt is, hogy Conte se lenne Beppe nélkül. Anno amikor kinevezték Tónit, nem emlékszem osztatlan örömre a szurkolók részéről. Neki se sok tapasztalata volt edzőként, mégis megkapta a lehetőséget.
És az interhez se a szél fujta oda gondolom.

sleepy8 2021.05.26. 16:31:17

@venember83: A legnagyobb hibája pedig egyértelműen Ronaldo leigazolasa volt, ha már itt tartunk.

Rikoo 2021.05.26. 16:32:00

@Shyr Kahn: Nézd meg azt az Intert Sabatinivel és Ausilioval és utána Marottával, 10 lépcsőfokot léptek előre azzal, hogy kinevezték sportigazgatónak.

Ádám.84 2021.05.26. 16:34:55

@m.martin91: én is pont erre gondoltam, remélem Nedved és Pirlo is megy, és visszatér Allegri.

GodPiero 2021.05.26. 16:34:57

@venember83: Hogy a bánatban tudsz Te mindig ilyen higgadt és tárgyilagos lenni???

Shyr Kahn 2021.05.26. 16:37:28

@sleepy8: Conte csak egy nagy csapatra vart es megkapta. Marotta mar nagy csapatnal volt akkor es egy jo edzore vart. Most ugyanazt a lapot huzta, nevezetesen azt az edzot hozta az Interhez, aki mar bizonyitott a Juve-val es a Chelsea-vel is azert eleg jo teljesitmenyt mutatott fel. Raadasul mar ismertek egymast.

Shyr Kahn 2021.05.26. 16:39:27

@sleepy8: CR leigazolasa jo huzas volt. Ki tudta kiszamolni, hogy a COVID kozbeszol?
@Rikoo: Megneztem volna Marotta-t Conte nelkul is ujra. Lattam mit tudott Del Neri-vel, ami legalabb annyira elgondolkodtato es relevans, mint az amit emlitettel.

Rikoo 2021.05.26. 16:41:37

@Shyr Kahn: Leh szidni Marottát, de ahogy elment szétestünk sportszakmailag és gazdaságilag is, ahogy odament az Interhez ők meg felemelkedtek. Lehet keresni a miérteket, de ezek a tények.

sleepy8 2021.05.26. 16:45:05

@Shyr Kahn: Gazdaságilag, lehet hogy beleszólt a COVID, aláírom. A sokkal nagyobb baj az volt, hogy idehozott egy a csapat identitásától teljesen idegen játékost, csillagászati összegért/fizuval, aki hiába rúg 30 gólt/szezon, ha közben a csapat azt veszíti el, amit sokan megszerettünk benne.

Shyr Kahn 2021.05.26. 16:46:06

@Rikoo: Nekem nem remlik, hogy a COVID elott szetestunk volna, de lehet a bajnoki cimeket is veletlenul szerezte. A COVID mar a masodik szezonunkra nyomta ra a belyeget. Az elsonek csak a vegere, de Sarri meg tudta szallitani a minimalis elvarhatot. Ezt nem szabad elfelejteni.
CR termeszetesen ebbol a szempontbol rossz uzlet volt hiszen gazdasagilag ebben a szerencsetlen helyzetben nem lehetett jol lavirozni es fizetni Ot, de nem hiszem, hogy alapvetoen rossz otlet volt az idehozatala abban az idoszakban, amikor a klub megengedhette Ot. Utolga persze mar okosak lehetunk.

sleepy8 2021.05.26. 16:49:18

@Shyr Kahn: Sarri nyert egy Scudettot, Pirlo két kupat. Akkor Pirloval se estünk szét? Arról már ne is beszéljünk, hogy az embernek olyan agymenése volt, hogy Allegrit sarrira kell levaltani. Ronaldo után a második legnagyobb hibája volt. Nálam külön-külön is megbocsáthatatlan, hát még együtt.

Shyr Kahn 2021.05.26. 16:56:05

@sleepy8: Marotta legalabb ugyanennyi - ha nem tobb - testidegen jatekost hozott hozzank. Lasd egy rovidebb listat emlitettem valahol fentebb.
Egyikuk sem tunt rossz uzletnek, de vegul megis hatalmas csalodast keltettek (csak a tobbseguk mellett volt egy normalis edzo, aki ellensulyozta azt a lyukat, amit a hianyzo kvalitasuk jelentett).

Ha mar itt tartunk nalam egy nagy hibaja volt Paraticinek: rossz edzokre szavazott. En tovabbra is ugy erzem, hogy Allegri elkuldese nem volt rossz dontes, de Sarri, majd Pirlo kinevezese nem forditotta vissza a lejtmenetet.

Ezen felul nem latom, hogy rosszabb lett volna, mint Marotta... bar ez pont elegseges ahhoz, hogy elkuldjek.

Felreertes ne essek: nem sirok utana, csupan csak szeretnem kihangsulyozni, hogy az egykor evekig pocskondiazott Marotta sem tunt jobbnak nala, de valahogy miutan elment, mindenki magasztalni kezdte es a hibas dolgait hajlamosak vagyunk elfelejteni csupan azert, mert ket sikeres edzo keze alatt dolgozott sokaig.

venember83 2021.05.26. 17:00:21

@Rikoo: így van, ez is vitathatatlanul igaz. Beppe látványos munkát végzett Tonióval karöltve.

steven.h 2021.05.26. 17:01:05

@Shyr Kahn: Del Nerivel egy Sampdoriat behoztak 4. helyre a Serie A-ban, akkoriban logikus döntés volt tőle, hogy első évében megpróbálja azzal az emberrel BL helyre behozni a Juvét, akivel egy sokkal gyengébb csapatot is behoztak. Nem jött be, jött Conte, a többi történelem.

Nem vitatom, hogy voltak az öregnek is hibái, de ilyen mínuszban sosem voltunk, COVID ide vagy oda és a csapatunknak legalább valamiféle identitása volt. Most hogy ez annak volt köszönhető hogy volt egy olasz mag, vagy annak, hogy a Serie A-ból érkeztek nagyobb számban a játkosok, nem lehet tudni.

De ami most az elmúlt 2 évben, Paratici regnálásával megy, ez borzalom, ezt ki kell jelenteni. Még ha a COVID nem is az ő hibája, a CR féle biznisz és annak negatív hatásai (gyakorlatilag a saját kezét kötötte meg igazolások terén azzal, hogy idehozta Ronaldot, mert elfogyott a bérkeret)

Shyr Kahn 2021.05.26. 17:05:23

@sleepy8: CR igazolasa nem volt hiba abban az idoszakban, amikor a klub megengedhette maganak.

Hany evig sirtunk egy nagy nev utan? Kaptunk egyet es most mindenki kifogasolja, hogy idehoztak.

Egyebkent sztem erdemes varni, hogy mi lesz CR nelkul. Nem feltetlenul leszunk elorebb, mert bar ha a csapatjatekban lesz is elorelepes, egy jo edzo es a csapat erositese nelkul ez semmit sem fog jelenteni. Azert azt a +10 golt, amit CR tolt, valakinek ki kell toltenie.

sleepy8 2021.05.26. 17:08:11

@Shyr Kahn: Mondjuk én sose pocskondiáztam az öreg kancsalt, sajnálatam is amikor elment. Hibái neki is voltak, kinek nincsenek? A különbség hogy Para hibái miatt, konkrétan kezdhetünk építkezni elölről.

sleepy8 2021.05.26. 17:11:05

@Shyr Kahn: Nekem Higany is elég nagy név volt 90 misiert. De persze amit írsz az igaz, itt a blogon is utálta kb mindenki Beppet, mert nem tudták értékelni. Nekem speciel sose volt bajom hogy nem klasszisokat veszünk. A Bayern se nagyon vesz klasszisokat nagy pénzért, mégis hol tartanak.

Shyr Kahn 2021.05.26. 17:11:19

@steven.h: Sztem hajlamosak vagyunk a regi dolgokat elfelejteni. Csupan ezert nem latod mit csinalt Marotta az elso eveiben, mert regen tortent.

Vagy szerinted Conte nelkul is bajnokok lettunk volna egy hetedik helyet elnyert bandaval, az Allegrivel felallo Milan ellen?
Ezt mar sosem tudjuk meg bizonyosan, de valoszinunek tunik, hogy nem lettunk volna bajnokok. Ha igye lett volna, vajon akkor hogyan velekedtetek volna Marotta kukazasairol, ZS kategorias igazolasairol? A kerdes koltoi, hiszen mar akkor sem velekedet a tobbseg rola pozitivan.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.05.26. 17:13:20

ha belegondolok, mennyien átkozták itt "Barmottát, és ment az öörmködés, mikor elment...
aztán meg csak épített egy egészen pofás bajnok csapatot az utálatosoknak...

Shyr Kahn 2021.05.26. 17:14:13

@sleepy8: A kerdesem csupan annyi: vajon Para hibai, vagy a COVID elotti gazdasagi elbizakodottsag hibairol van szo?

En sosem szerettem Marotta-t es ez nem valtozott meg az elbocsatasa utan sem, bar ketsegetlen, hogy voltak jo igazolasai.

sleepy8 2021.05.26. 17:18:00

@Shyr Kahn: Mint fentebb is irtam, Ronaldo szerintem nem csak gazdaságilag volt hiba, hanem sportszakmai szempontokból is. Az edző kérdésnek meg nem hiszem hogy bármi köze lett volna a Covidhoz.

Leram7 2021.05.26. 17:18:56

Marotta egy remek sportvezető, Paratici sem rossz.
Nem tudjuk ki lesz helyette és azt sem, hogy ő milyen lesz.

Lanzafame 2021.05.26. 17:22:23

@Shyr Kahn: Paratici kirúgása legalább annyira a klubon belüli politikai mozgásokról szól, mint az igazolások sikerességéről. Ez a döntés Agnelli "izgalmas" szezonjáról szól. Végül sikerült megtartania a székét, ennek én pl. örülök. Az, hogy erre a menesztésre került sor, azt jelzi, hogy ez a szezon kudarc volt a szerencsés végkifejlet ellenére is, és valaki(k)nek el kell vinni a balhét.

Én annak örülnék, ha egy bajnok edző (Allegri vagy Zidane) érkezne, aki kapna érdemi beleszólást a játékospolitikába, egy gyengébb sportigazgató rovására.

steven.h 2021.05.26. 17:45:20

@Shyr Kahn: De azt ne vegyük már el Marottától, hogy ő hozta ide Contét, utána pedig ő hozta ide Allegrit, mindkettőért utáltuk itt a blogon, főleg Allegriért. Értem, hogy Conte nélkül, hol lenne Marotta, de azért na, ő hozta ide és ő vitte az Interhez. Ha te is együtt dolgoztál volna 3 évig egy edzővel, akinél látod, hogy milyen hatást tud kiváltani egy összezuhant csapatból, jó hogy megpróbálod odavinni egy olyan klubhoz ahol kb ugyanaz a helyzet (Inter).

Pont ez bizonyítja hogy jó szakemberré vált az első éves botlásai után, azért csak összerakott nálunk is egy Buffon,Lichti,Barzagli,Chiellini,Evra,Pirlo,Pogba,Vidal,Marchisio,Tevez,Morata csapatot aprópénzből.

babo0410 2021.05.26. 18:23:19

@steven.h: Annyit jegyeznék meg, hogy az edzőket Agnelli hozta a klubhoz, nem Marotta. Agnelli beszélt Conte-val, és Allegrivel is. Pirlot is ő ültette a padra. Sarrit is, viszont őt Nedved és Paratici ötlete alapján.

Type-R 2021.05.26. 19:11:31

Fiatalos, lendületes, modern klub és vezetőség megalkotása volt a cél. Nem jött be, lépjünk tovább!

juve28adam 2021.05.26. 19:22:31

Cherubini veszi át a helyét úgy tűnik.

Shyr Kahn 2021.05.26. 19:34:50

@steven.h: Valoban Marotta hozta ide Conte-t? Ezt honnan tudod? Nekem ugy remlik, hogy Agnelli akarta Ot, mint Juve kotodesu tapasztalt, de meg mindig nagyon fiatal edzot, aki mar bizonyitott a Serie B-ben.

@Lanzafame: A politikai resszel egyet tudok erteni. Valoszinu, hogy vannak kulonbozo csoportok minden nagyobb cegen belul, szoval miert is lenne a Juve kivetel.

steven.h 2021.05.26. 19:40:34

@Shyr Kahn: Ezt is honnan tudjuk? Egy edzőről tudjuk, hogy Agnelli akarta és ő is hozta ide : Pirlo.

Korábban pedig közös döntés volt, de senki nem tudja, hogy Agnelli ötlete volt Conte vagy Marottáé, mint ahogy azt sem tudjuk hogy első körben Allegri kinek az ötlete volt.

Azért az baromi érdekes, hogy mikor idekerült Conte, akkor Marotta lett érte szidva, mint ahogy Allegri miatt is ő lett, most meg hirtelen Marotta még Paraticinél is szarabb, mert amúgy az edzőket se ő hozta. Sőt a végén kiderül, hogy igazából semmit nem csinált és Paratici a király. Jó hogy az Inter nem azért lett bajnok, mert valójában Paratici már oda dolgozott és direkt verte szét a Juvét és sunyiban épített egy Inter a bábjával, Marottával.

Shyr Kahn 2021.05.26. 19:53:07

@steven.h: En sosem szidtam Marottat az edzok miatt, sosem felteteleztem, hogy O hozta ide oket. Nem emlekszem, hogy sokan megtettek volna ezt, de lehet tevedek.
Ma ugy latom, hogy az Interhez Marotta miatt kerult oda Conte. A multban viszont kerdojeles.

Valoszinunek tartom, hogy az igazgatosag kozosen dontott/dont az edzo szemelyerol, de LEHETSEGESnek tartom, hogy Agnelli egyenlobb az egyenlobbek kozott es talan otletel/kapcsolatot epit, csakugy mint ahogyan Allegrivel is barati kapcsolatot apol es ahogyan mondjuk ADP "elengedeseben" is "batorkodott" elozetesen kotyogni. Termeszetesen nem tudom biztosan mi tortenik a hatterben, pusztan spekulalok.

Paratici sem mutatott kimagasloan jo dolgokat, de nem erzem, hogy bizonyithatoan rosszabb volt, mint Marotta. Fentebb reszleteztem miert.

Attilio79 2021.05.26. 20:07:33

Szétesőben az Inter, Marrotta is visszatér? Allegri is visszatér? Érkeznek Inter játékosok is?
Érdekes lesz ez a pár hónap... :)
Köszönjük Para! Felkészül Nedved?

venember83 2021.05.26. 20:11:03

Cherubini lép a főnök helyére. Úgy tűnik, a Juventusnál is megörökölni szokás ezeket a pozíciókat.

juve28adam 2021.05.26. 20:11:17

@Attilio79: Szerintem Marotta nem tér vissza ugyanis Cherubini lesz valószínűleg Para utódja.

steven.h 2021.05.26. 20:15:51

@Shyr Kahn: Nem fogunk ebben egyetérteni. A jelenlegi Juventusnak egyszerűen nem lehet szívből szorítani, és ez Paratici munkásságának köszönhető. Engem a logóra váltás sem fájt annyira, mint ami a Ronaldo transzferrel és Paratici munkásságával kezdődött. Egyszerűen a két évvel ezelőtti csapatban nem volt semmi szeretnivaló és még az edző sem volt szimpatikus. Teljes identitást vesztettünk és azóta is keressük. Remélhetőleg idén megtaláljuk.

A Marotta-Conte-Allegri éra csapatai küzdöttek egymásért, lehetett nekik szurkolni, mert a csapatért küzdöttek. Ronaldoval ez eltűnt és tekintve hogy a Ronaldo transzfer az ő fejéből pattant ki, mint ahogy Sarri is - akit nehezebben bocsátok meg mint Del Nerit- nem lehet egy polcra tenni Marottával, sokkal, de sokkal rosszabb, bármennyire is lehet hogy a nosztalgia is szépíti az emlékeket

alexGicamo 2021.05.26. 20:16:21

Remélem , valami használható utódja lesz !

steven.h 2021.05.26. 20:18:37

@Shyr Kahn: Az Agnelli témához hozzászólva pedig, Agnelli sosem volt egyenlőbb, rengeteg cikk volt róla, hogy Paratici sorsa is akkor pecsételődött meg, amikor Agnelli látta, hogy nem ülnek a döntései, és kivette a kezéből az irányítást és kinevezte Pirlot, Paraticitől meg mindent döntést kb megvont. Előtte Paraticinek több újság szerint is döntési jogai voltak sportszakmai szempontból.

Shyr Kahn 2021.05.26. 21:09:22

@steven.h: Ebben valoban nem fogunk egyeterteni. Nem hiszem, hogy CR felelossege a csapat motivalatlansaga. Amikor az ATMA ellen forditottunk, akkor baromira ment a csapat, de erdekes modon a motivacio es a kapcsolat mar az az elotti evben is rossz volt Allegri es a sracok kozott. Nekem mar az is lejtmenet volt. Igen, Allegri keze alatt, pontosan ezert nem igazan ereznem jo dontesnek a visszahozatalat. Ne legyen persze igazam.

Nem hiszem, hogy Agnelli elkezdett mikromenedzselni, azt meg kevesbe hinnem, hogy elvette volna a dontesi jogat bizonyos dolgokban Para-nak majd egy evvel kesobb elbocsatja, reszben a sajat maga altal generalt hibak miatt, amit iden hozott. Ez nem vallana tulzottan jo vezetoi kepessegekre, de ahogy irtam ez pusztan spekulacio, nem tunik valosnak az informacio.

steven.h 2021.05.26. 21:43:22

@Shyr Kahn: Minden cikk erről szól, hogy Paraticitől a Sarris blama után minden döntését felülbírtálta és Agnelli Paratici feje felett idehozta Pirlot és hogy igazán döntései már nem is voltak az utóbbi 9 hónapban Paraticinek. Nyilván az elbocsátásán, vagyis azon, hogy nem hosszabbították meg a szerződését az is beleszámít, hogy a pénzügyeket se tudta rendezni. Nem hiszem, hogy a mostani 4. hely az ami miatt Paratici repül, hanem az elmúlt 2 év munkássága.

Amelyik évről most szó van, a Ronaldo előtti, nem hiszem hogy bármi motivációs gond lett volna, a BL-ben akkor is majdnem csodát tettünk. Annak az évnek a legnagyobb gondja az volt, hogy a BL döntő után valamiért nem az újragondolásé lett a főszerep, hanem megszabadultunk a két bajkeverőtől (Bonucci, Alves) de pótolva szintén nem lettek és a stabil eredményekért fel kellett áldozni a 4-2-3-1-es formációt, de ebbe szerintem már ne menjünk bele.

A Ronaldos évre írtam hogy volt egy átmeneti időszak amikor úgy tűnt jó ötlet volt Ronaldo, de a Sarris évre gyakorlatilag zsoldosuk lettünk. Erre írtam hogy nincs identitásunk, és ezek már Paratici igazolásainak és döntéseinek eredménye (Mandzukic elküldése, Sarri idehozatala, Ramsey idehozatala, Arthur idehozatala, Romero eltékozlása, Kean elüldözése)

steven.h 2021.05.26. 23:15:06

@Attilio79: Hivatalosnak még nem hivatalos, de 90%-ban mindenki lehozta már, hogy ez a forgatókönyv és mellé érkezhet még valaki (gondolom valaki aki sportszakmailat erősebb, mert Cherubini inkább pénzügyes, ha jól tudom)

Rikoo 2021.05.26. 23:29:37

Zidane elhagyja a Realt, na ez már megint egy csavar. Nagyon pörögnek a dolgok.

FeriGjuve 2021.05.26. 23:30:17

@steven.h: Bizyos vagyok benne,hogy ez valakinek megfordult a fejében,hiszen mégiscsak Magyarországon vagyunk. :D

m.martin91 2021.05.26. 23:39:29

@Rikoo: Megtaláltam. Azta rohadt. Ez kemény. Akkor Perez döntésén múlik minden.

Attilio79 2021.05.26. 23:46:27

@steven.h: Ebben az esetben Max lesz nálunk és szabadkezet kap, csak ezzel tudták meggyőzni.

Attilio79 2021.05.26. 23:50:17

Nyugi, Zidane helyére Joachim Löw fog érkezni, ezt már valahol olvastam... :D

JeetTrader 2021.05.26. 23:57:02

@Attilio79: vágy Löw jön hozzánk ;))

Rikoo 2021.05.27. 00:27:03

@m.martin91: Allegri döntése is, hogy végül kit választ, nem hiszem, hogy újra lesz ilyen lehetősége a Real Madridnál. Még a végén folytathatjuk tovább Pirloval. XD

juve28adam 2021.05.27. 00:44:14

@Rikoo: Simán benne van, hogy két szék közé esünk.

2021.05.27. 05:35:39

Köszönjük Zidane... Csak te ide ne gyere. Remélem akkor már marad Pirlo.

venember83 2021.05.27. 05:36:52

Di Marzio szerint Manna és Cherubini fogja ellátni Paratici feladatait, azonban rossz hír azoknak, akik Pavel Nedvedtől búcsúznának, mivel az alelnök nem fog távozni, hamarosan új szerződést kaphat.

Ugyancsak a Sky Sport újságírója, Di Marzio szerint Allegri egy lépésre a Juventustól, az Öreg Hölgy előnyben van az edző nélkül maradt Realhoz és Interhez képest.

triplat 2021.05.27. 09:02:21

Hát nem tudom a Conte féle taktika mit érne a Reálnál? Nem biztos, hogy elég lenne a bl csoport utolsó helye. De ha ott is bajnokságot nyerne akkor azért az egy meg süvegelendő eredménysor lenne.
Allegri remélem most már olyan játékosokat kap majd akire szüksége is van. Mert ha jól emlékszem sem kancsal sem para nem azokat(olyan) játékosokat szerződtettek akiket kért. Szerintem ez volt a legnagyobb baj. Volt egy jó gerinc de ahelyett, hogy a lukakat foltoztuk volna inkább mennyen mindenki aki akar. Aztán jöhet Rambó meg Benatija.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása