Pirlo: „Hasznos évet zártunk”

pirlo_andrea_baronioval_setal_meccs_utan.jpgAz Öreg Hölgy megtette, ami szükséges volt az utolsó fordulóban, a Bolognát 4-1-re győzte le a BL-hely megszerzése jegyében, és a Verona döntetlenjével sikerült is megcsípni a negyedik helyet.

„Számomra fontos volt, hogy befejezzem a feladatot, megnyertük az Olasz Kupát, és bejutottunk a BL-be, ez két nagyon fontos célkitűzés volt.” - mondta Andrea Pirlo a DAZN munkatársának.

„Mindig teljes mértékben elkötelezett voltam a feladat vonatkozásában, s ez lett az eredmény. A döntéshozók pedig majd ugyancsak elvégzik a kötelességüket.

Én a Juve padján látom magam jövőre, megerősíteném magam a pozícióban, de most örülnünk kell az elért eredményeknek.”

Paulo Dybala kezdő volt Cristiano Ronaldo helyett, aki idén másodjára ülte végig a padon a meccset.

„Közös döntés volt, Ronaldo a szerdai meccs után fáradt volt, ezért Álvaro Morata kezdett, egy másik nagyszerű futballista. Ronaldo bevethető volt, mély kerettel rendelkezek, és számos különböző játékosból választhatok.

Egy Paulo Dybalához hasonló futballista minden csapatot megváltoztat. Idén számos sérülés hátráltatta, soha nem tudott következetesen edzeni, de a minősége megkérdőjelezhetetlen. Hiányzott a csapatból, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő vele kapcslatban.”

S hogyan képzeli el a jövő Juventusát?

„Egy erősebb Juventust látok magam előtt, egy erősségeinek tudatában lévő csapatot. Egyes játékosok nincsenek tisztában azzal, milyen potenciál van bennük, és hogy milyen erősek.

Adrien Rabiot egyedi középpályásnak bizonyult. Ő bajnok futballista. Ismerve az összes többi játékost sikerült megfelelő pozícióba helyezni őket ahhoz, hogy jól teljesítsenek.

Akkor haladunk jó úton, ha segítjük egymást, és együtt futunk a célkitűzés felé. Ezek a dolgok mind sokszor hiányoztak idén. Amikor egy kis félelmet éreztünk, és láttuk, ahogy eltávolodik a cél, összefogtunk, és megértettük, hogy extra teljesítményre van szükségünk az eredmény eléréséhez. Végső soron sikerült elérni az eredményt. Ha újból kezdjük jövőre, szilárd alap áll rendelkezésre.

Én soha nem féltem, de időbe telt, míg az edzések vonatkozásában kialakítottam az adott rutint. Időbe telt, míg a srácok megértették, hogy mit akartam, nem volt egyszerű belépni a Juventushoz, egy ilyen sok bajnokot számláló keretbe, de mindenki segített.

Fejlődtem, bonyolult szezon volt, de hasznos volt a fejlődésem tekintetében.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6616570078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2021.05.24. 05:57:23

Pirlo-val zero eselyt lattam a BL helyre es ezt eleg sokszor hangoztattam is. Be kell latnom, hogy tevedtem, hiszen a Milan elleni merkozesen az egesz csapat egy lufinak tunt csupan, akik menekulnenek a mesteruktol, igy kezenfekvonek tunt az, hogy ebbol nem sulhet mar ki semmi jo.
Ehhez kepest ez a forditas (meg ha a Napoli es Verona is kellett hozza) hatalmas volt, mind a csapattol, mind Pirlotol. Utobbitol azert, mert az utolso 2-3 merkozesen eleg jo kezdovel alltunk fel es a csereknek is volt ertelme. Latszott, hogy a csapat is akar (motivacio volt dogivel).
Nem tudom mit hoz a jovo. Pirlo valoban hibazott az evben, nem egyszer, nem is kicsiket, de az is elvitathatatlan, hogy az utolso merkozeseken sokkal stabilabb es taktikusabb csapatot lattunk a palyan, tehat ugy tunik valoban valtozott.
A nagy kerdes az, hogy ez a feljavulas csupan a szoritott helyzetnek, vagy Pirlonak koszonheto, es ha utobbi, akkor ez egy ideiglenes fellangolas, vagy valodi fejlodes, amire lehet-e alapozni a jovoben.
Nem tudom mit csinal a vezetoseg, de ez pokolian nehez kerdes szvsz. (foleg, hogy Zidane eppen elerhetetlen, Gatta mint lathato nyert helyzetbol bukott a Napolival, Inzaghinak sem ez volt a legjobb eve a Lazio-val, Allegrit pedig tovabbra sem erzem megoldasnak az utolso eveiben latott faradtsag miatt, ami kozte es a csapat kozott alakult ki). Kivancsian varom milyen hirek latnak napvilagot par oran belul Europaban.

spaolo1981 2021.05.24. 10:53:16

Hasznos év? Kinek? Óriási mázlival meglett a BL, de ezt inkább köszönhetjük a Napoli balfaszkodásának, mint magunknak. A két kupagyőzelem okés, de az inter 13 pontot vert ránk, esélyünk sem volt a címvédésre, a BL-ből meg korán kizakóztunk. Ne áltassuk magunkat, jövőre ennél sokkal több kell majd. Egy ponton múlt a BL, ne higgyük már azt, hogy minden rendben. Remélem Agnelli majd megteszi a szükséges lépéseket.

Juventino86 2021.05.24. 12:08:08

Döbbenetes. Pirlo semmi önkritikával nem rendelkezik. Hatalmas mázlival lett meg a negyedik hely kilenc bajnoki cím után. Pirlót még ma ki kell tenni.

sleepy8 2021.05.24. 12:21:07

@Juventino86: Picit igazságtalannak érzem ezt a szezont az előző kilenchez hasonlítani. Azért ez a mostani keret messze a leggyengebb az elmúlt tíz évben. Konkrétan Pirlo ezt a szezont középpalya nélkül hozta le, nem gondoltam volna hogy a Sami-Matuidi duonal is van lejjebb, de van. A támadó harmadban kb akkor jatszottak a posztjukon az emberek ha Ronaldo nem jatszott, ez sem feltétlenül tett jót szerintem, hiaba a portugál 29 gólja. Talán a vedelemmel volt a legkevesebb baj, pedig normalis szélsővedőnk sincs évek óta, meg a Bonu-Chiello paros sem az már, ami mlndjuk 5 éve volt.

btw én a szezon elott sem vartam bajnoki címet, a második helyről végül ugyanúgy 1 ponttal maradtunk le, mint ahogy a BL-be 1 ponttal jutottunk be. Kupa, szuperkupa behuzva.

Én egy esetben váltanék edzőt, ha Allegri jönne vissza.

Juventino86 2021.05.24. 12:29:45

@sleepy8: A mondandód nagyobb részével teljesen egyet tudok érteni. A Pjanic-Sami-Matuidi középpályára azt hittük, hogy nagyon gázos, de a mostaninál sokkal jobb volt, ez teljesen egyértelmű. Ronaldóval kapcsolatban is ugyanaz a véleményem. Hiába lő rengeteg gólt, miatta sajnos nem igazán követhető semmilyen taktika rendesen. Ami miatt Pirlónak mennie kell, az a teljes kilátástalanság és a koncepció hiánya. Egy szezon alatt képtelen volt egy működőképes alaptaktikát kidolgozni. Semmilyen projfektről nincsen eddig szó, csak visszalépésről. Ide Allegri kell, aki rendbe tudná talán szedni a dolgokat.

alexGicamo 2021.05.24. 12:35:04

@sleepy8: Az utolsó mondatodat leszámítva teljesen egyetértek !
Annyit tennék még hozzá, hogy máskor miét nem tudunk így játszani ?

steven.h 2021.05.24. 12:55:31

@sleepy8: Azzal a részével nem tudok egyetérteni, hogy ez lenne az elmúlt 9 év leggyengébb kerete. Pirlo tényleg lehozta a szezont középpálya nélkül, de az nem amiatt van, mert ne lettek volna olyan játékosok akik a "nagyon magas" Khedira-Pjanic-Matuidi hármas színvonalát ne tudták volna hozni.
Ez szimplán azon múlik, hogy Pirlonak egy elképzelése, amire nincs játékos a középpályán. Ha ebből engedne, ami az utolsó pár fordulóban megtörtént, mert gyakorlatilag nem várt el mást a két középpályásától, mint amit tudnak, rögtön jobban is mutattunk.

Az meg, hogy tegnap egy ilyen teljesítmény jött ki, szerintem egyértelműen annak köszönhető, hogy akárhogy nézzük, lekerült a Ronaldo teher, lekerült, hogy neki kell passzolni, hogy neki kell befejeznie, illetve az is kikerült a játékunkból, hogy ő megkapja a labdát és egyedül ráfordul.

Nagyon jól mozgott a támadósorunk, sok helyváltoztatással, sok passzal, kis játékkal. Ez Ronaldon 90%-ban elakad.

m.martin91 2021.05.24. 13:04:18

Várom a kirúgásáról szóló bejelentést. Ez most a legfontosabb a következő szezonra nézve.

DelPiero2 2021.05.24. 13:50:06

Szerintem is Ronaldonak kéne mennie, meg a vezetoségnek. Ne feledjük a fellángolás annak is köszönhető hogy az Inter már bajnokként volt itt, olyan lazán játszott, mint amikor a juve játszott bajnokként. Bologna-nak is mindegy volt. Az Atalanta meg valamiért enervált. Nem mondom, valóban nagyobb volt az igyekezet a Juve játékában mint korábban, de nem állt helyre minden. Még Del Piero is befért volna a mostani csapatba csereként, akit Agnelli küldött el szégyenletes módon, ráadásul akkor, amikor simán lőtte a fontos szabadrúgásgólokat tétmeccsen.

Csak Csucsu 2021.05.24. 19:28:52

Csak ezt a bullshit generatort neeeeeeee :D nehogy benyaljuk most megint a szövegét...gondolom nem kis prémiumot kaptak a srácok az utolsó 2 meccsért... :) Allegri de inkább Zidane kellene s nekik 2-3 igazolás de nem a ZS verzió hanem akit kérnek

Képzeljétek el, ha behúzzuk azokat a meccseket amiket Pirlo hibájából nem nyertük meg...Lehet nyomás alatt lett volna az Inter akár nyerünk is? esetleg a Porto ellen sima továbbjutás bár ez mind HA de remélem Pirlonak nem lesz több HA
Forza Juve per Sempre...lehetőleg minél hamarabb nevezzük ki az új edzőt, hogy tudjon CSAPATOT építeni
Fino alla fine

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása